„Egy vagyok a földdel…”
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Vallási téren a Carcosák outrémeri ága mutatja legsokszínűbb képet: egyaránt vannak közöttük pogányok, izraeliták és muszlimok. Legtekintélyesebb képviselőjük sokáig a khemita oldalág volt, amely – bár ilyen szédítő időtávlatokba még a Krónikások feljegyzései sem nyúlnak vissza – hagyományosan a babrár hükszosz vezérektől eredezteti magát, akik hajdan a nagy piramisépítő fáraók vérében fürdették meg bronzfegyvereiket. A századok során több uralkodót is adtak Khem ősi földjének: az utolsó ilyen Nekhtanebo Carcosa volt, a Szelekben Szárnyaló, aki kiűzte az országból az Ápisz-bika vérét ontó perzsa hódítókat. Később visszavonultak a világ nyüzsgésétől, érdeklődésüket veszítve az emberhangyák szánalmas ügyei iránt; eggyé váltak a sivatag homokjával, a Styx sötét vizével és a perzselő napsütéssel, csak félelmetes hírük élt tovább a fellahok ajkán éppúgy, mint a fusztáti kalifa fényűző palotatermeiben. Ez a hír táplálta titkos hatalmukat; és ez vált a végzetükké is, amikor Khem földjén megjelent Gérard de Perigorn leprás lovaghada, kíséretükben a Hegyi Öreg által személyesen kiválogatott mágusvadász hasszaszinokkal.

Neferkharta Carcosa ekkoriban töltötte be az ötödik esztendejét. Pontosan az évnapján a szülei élve elásták őt a sivatagban, kétszáz láb mélyre, egy olyan helyen, ahol a föld mélye összeköttetésben áll Apophisz ösvényével és a holtak fénytelen honával. Így kellett bizonyítania életrevalóságát: ha megjárja az alvilágot és önerejéből visszatér onnan, akkor méltó a Carcosa névre és elfoglalhatja az őt megillető helyet a családban. Ha nem, szót sem érdemes rá vesztegetni: a Carcosák nem nevelnek gyöngéket és gyámoltalanokat.

A nyiladozó értelmű kisleány vándorútra kelt Apophisz ösvényein, titkokat csikart ki az ős kígyótól, barátságot kötött a macskák szent népével és pálcája alá hajtotta a békétlen holtakat. Sikeresen kiállta a beavatás próbáját; mire azonban öt év bolyongás után visszatért a halandó világba, odafönt nem várta már senki. Szülei, testvérei, rokonai mind halottak voltak, még Apophisz kegyelmét is megtagadták tőlük: lelkük Gérard de Perigorn hideg éhségét csillapította, kincseik Alamut erődjébe kerültek, a hasszaszinok bevehetetlen sasfészkébe. Az outrémeri Carcosák vezetése az izraelita oldalágra szállott.

Az ősi föld
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Neferkharta végtelenül türelmes teremtés, s e vonását a balgák hajlamosak a belenyugvással és a passzivitással összetéveszteni. Ő a család másik átokmestere, de mágiája ősibb és kifinomultabb Rigorelénél: nem az áldozat cselekedetei táplálják, hanem a környezet, amelyben él és tevékenykedik. A Sivatag Szelleme a szülőföldjén a leghatalmasabb, ahol minden porszem, minden napsugár, a forró szél minden fuvallata az ő parancsait lesi. Ellenségeivel szeret hosszan és kegyetlenül eljátszadozni, miközben ő maga nem mutatkozik, rejtve marad a csalfa délibábok hőrezgésekből szőtt függönye mögött – csak metsző kacagása szárnyal a homokdűnék felett.

Neferkharta Carcosa különvonultan él a család többi tagjától, még outrémeri rokonaival is ritkán közösködik. Legfőbb célkitűzése, amelynek érdekében semmiféle szentségtelen alkutól nem riad vissza, hogy letörölje vérvonaláról a szégyenfoltot, bosszút álljon Gérard de Perigornon, és elbocsássa Apophisz kebelére szüleinek és tesvéreinek rabul ejtett szellemét. Esküjének értelmében csak utána gondolhat rá, hogy ágyába fogadja valamelyik Carcosa fivérét, s fiatal és erős sarjakkal népesítse be Khem országát. Hosszan és alaposan tanácskozott róla a Falkaanyával, ki lenne a legalkalmasabb férj a rokonai közül, és hogyan szülhetne minél több olyan utódot, akiket nem nyel el beavatásuk próbáján a falánk Apophisz gyomra.

És azt sem rejti véka alá, mi lesz a következő lépése, ha ezt a két feladatát beteljesítette. Az outrémeri ág vezetése csupán ideiglenesen került az izraelita Carcosákhoz, a családot sújtó tragédia folytán. Hála és elismerés illeti őket, amiért a nehéz időkben ellátták ezt a feladatot; ám a dolgok rendjének előbb-utóbb helyre kell állnia, és a szeniori pálcának Khemben van a helye, a legősibb és legtekintélyesebb oldalág kezében…

Megjegyzés: Neferkharta Carcosa alakját Atma, az egyiptomi hercegnő ihlette Sir Arthur Conan Doyle Thoth gyűrűje című novellából, aki olvasóink számára inkább a későbbi filmfeldolgozásokból lehet ismerős – a legfrissebb ezek közül A múmia második része.

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr192913343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marynyth 2011.05.18. 17:36:33

off: Feltételezhetően a hitben idősebb testvéreink (remélem, politikailag teljesen korrekt vagyok :) ezt minden további nélkül támogatni fogják, mindent megtesznek majd azért, hogy a két cél hamar beteljesedjen, és önként, örömmel fogják visszaadni a rátarti kislánynak a szeniori posztot, mert hisz konzervatívak, és az mindenki szerint őt illeti, és jobban is fogja tudni képviselni az outrémeriek érdekeit, mint mondjuk a sokat tapasztalt Mordechai... ...mert Ők csak ilyenek, könnyen kiadják, ami egyszer a kezükbe kerül. :)

Neferkharta Carcosa 2011.05.18. 17:47:26

Kislány? Harminchárom éves vagyok.

Marynyth 2011.05.18. 17:54:03

off: bocsánat, még mindig jobb, mint öreganyámnak szólítani :) már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a Falkaanya vajon kit/kiket javasolt tenyészbikának a családból, ha már titkon elvitatja az anatevkai Yente szerepét :)

Neferkharta Carcosa 2011.05.18. 18:26:59

Csupa erős és virilis férfiút, Marynyth, akiket nem terhelnek átkok és túlvilági kötések.

Marynyth 2011.05.18. 18:51:11

off: igen ? azt hittem, ebből a családból javasol :) :p

kriles 2011.05.19. 14:27:31

OFF.
Huh! Ez szép volt Marynyth! Így globálba belerúgni a Carcosákba egy mondattal?!

Marynyth 2011.05.19. 18:39:39

off: köszönöm, csak azért voltam kénytelen, nehogy valamelyikük személyeskedésnek vegye, mert udvariatlanságom okán udvarképességem vitatná ugyan, de párbajképességemet talán nem - és nem volna az nekem egészséges :)

Hellehild Carcosa 2011.05.20. 10:34:24

Elnézést - Marynyth nem globálban az egész családba rúgott bele, csak a felébe. Konkrétan az erős, egészséges, tettre kész férfiakba, akik minden bizonnyal képesek rá, hogy önerejükből vegyenek elégtételt a sértésért, és nem szorulnak támogatásra tőlünk, gyönge nőktől - akik nem érezzük érintve magunkat, és remekül mulatunk az egészen.

-HH

Marynyth 2011.05.20. 11:28:01

Off.: Nos, udvariatlan és néha meggondolatlanul hetvenkedő vagyok, de nem küzdök öngyilkos hajlammal, így óvakodnék az erős, egészséges, tettre kész férfiakba való belerúgáson túl rosszat szólni a család hölgyeire, tekintettel arra, hogy még a mi távoli provinciánkba is eljutott a Prisius kastélyban folytatott párbajod híre. Mint tőrkardodtól, ugyanúgy félnék Furore kisasszony fellobbanó szenvedélyétől, Eworyn úrnő éles nyelvétől, Nichien nagyasszony ostorcsapással felérő tekintetétől. Kiverne a verejték Srita Deodadta mosolyától, Srita Esperanza tekergőzésétől, Vorvara úrhölgy ölelésétől. A remegés költözne inaimba a Vylhvával való holdfényes andalgástól, rettegnék a rejtélyes Jezabel ajándékától, vagy a szépséges Neferkharta szívélyes szövetségétől. Inamba szállna a bátorság az ifjú Liliar nem túl lelkesítő csókjától, vagy attól a gondolattól, hogy Sophie nénétek elhúzza a nótám… …de félek, hogy még Cicus is félelmetesebb ellenfél lenne, mint… …adja az ég, hogy csalatkozzam a Carcosa férfiak képességeiben, mint ahogyan csalatkozni szoktam a nem Carcosa hölgyek erényeiben… :)

Hellehild Carcosa 2011.05.20. 12:04:22

@Marynyth: "...még a mi távoli provinciánkba is eljutott a Prisius kastélyban folytatott párbajod híre."

Igen, a fő probléma az volt, hogy nem lett volna szerencsés kinyírni azt a disznót. Szó mi szó, beletelt pár percembe, míg sikerült egy olyan vágást bevinnem neki, ami megcsúsztatta a csigolyáit, elmetszette a gerincvelejét és örök életére mozgásképtelen nyomorékká tette.

Neferkharta Carcosa 2011.05.20. 12:11:28

Bocsánat, kedves húgom, de ez az ÉN helyem. A te hőstetteiddel légy szíves a saját portádon dicsekedni.

Declan Carcosa 2011.05.20. 18:14:22

[öblös nevetés] Asszonynépség!
Leonor! Hozzáfűznivaló?
[hátrafelé ordítva: Igor! Mi innivaló maradt még a hajón?]

Marynyth 2011.05.20. 18:51:38

Off: A nagy Murton, ki a mi csatornánk másik oldalán az egyik legelismertebb és legtehetségesebb színésze a nagy albioni költőnek és színdarabírónak, akinek tehetségével csak Hieronimo Prisiusé vetekedhet, hihetetlen előadóművész. Azonban talán még Ő sem tudta - oly élvezetesen játszva Petruchiót - színre hívni Kataságos Legkatább Katáját, Minden Katák Legkatábbikát, hogy mondja meg az özvegynek véleményét, mint ahogyan Te, Declan, ezt most tetted Leonorral… …már csak az a kérdés, hogy véleményére és győzelmére Te is csak kétszáz aranyat teszel, vagy százszor annyit ? Persze tudtommal Petruchio azzal vette rá makrancos hölgyét arra, hogy egy szavára ugorjon, s elébe tegye kezét, ha nincs mire lépnie, hogy vonakodott valóban asszonnyá tenni, míg Te, mint most már köztudott, pont ellenkezőleg, azért vindikálod magadnak tán erre a jogot, mert megóvtad attól, hogy elfeledje, milyen is asszonynak lenni… :)

Declan Carcosa 2011.05.21. 09:49:44

Inkább hagyjuk azokat a puhány albioniakat az összes költőjükkel, rímfaragójukkal, igricükkel, meg ki tudja, mijükkel együtt. A szavak nem óvták meg őket, amikor Charlie herceggel elkentük a szájukat Cullodennél, vagy igen? Na erről ennyit.
Nem beszélek latinul, de pár kifejezés megragadt, amikor Charlie udvartartásában megfordultam egyszer-kétszer az úgynevezett "tudós fők" között - Bah! Tudós fők! Nyápic, vézna, oktalan, pápaszemes férgek gyülekezete. Tüzet csiholnak kovakő nélkül, szelet keltenek, már az okosabbja! De mindegy is. Szóval egy kifejezés, ami megragadt: quod erat demonstrandum.

Marynyth 2011.05.22. 13:59:19

off: Q.E.D. - lehet, de nem előttünk, hanem Leonor és a nézőközönség előtt :)

Leonor Carcosa 2011.05.25. 20:03:22

Ha mindenáron tudni akarjátok, Declant nem javasoltam tenyészhímnek, mert az egész vérvonalán átok ül. A többiekről lehet találgatni, de szerintem tök fölösleges, mert a végén úgyis Neferkhartán múlik majd. Az ilyesmiben ugyanis mindig a nők döntenek. Nem igaz, Declan? :)

Declan Carcosa 2011.05.29. 17:27:24

Kezembe került annak a Machiavellinek az Il Principéje. Azt írja: "...a szerencse olyan, mint az asszony, csak akkor tartod kordában, ha ütöd-vered. [...]; s mint asszony, a fiatalokat kedveli, akik nincsenek rá tekintettel, vérmesek, és merészen parancsolgatnak neki."

Szimpatikus ember, azt kell mondjam.
süti beállítások módosítása