A démoni hősszerelmes: Pazuzu

Kései sarj létére hasonlóképpen békülékeny lelkivilágú démon volt Pazuzu, a gonosz szelek királyának fia. Fenséges apját Habúnak hívták – ez nagyjából minden, amit tudunk róla, de valószínűleg igen öreg és beteges lehetett már, mert uralkodói hatáskörét teljes egészében Pazuzu gyakorolta. Kedvenc mulatsága az volt, hogy forró szeleket és maláriát bocsátott a Folyóközre, aztán elgyönyörködött az eredményben. Az emberek körében mégis bizonyos fokú tisztelet övezte, mert hódoló áldozatok és könyörgések fejében ettől késznek mutatkozott ideig-óráig eltekinteni.

Az utukkukat, amíg a felvilágban kóboroltak, korántsem lehetett ilyen könnyen lekenyerezni. Pazuzu megbékítésének viszont legalább a lehetősége fennállt; mert azt mondanunk se kell, hogy az istenekhez hiába is fohászkodtak volna ellene védelemért. Anu, Enlil és Éa igen fejlett jogérzékkel rendelkeztek, s a világért sem ütötték volna bele az orrukat a démonkirályfi privát ügyeibe. (Kivételt képeztek azok az esetek, amikor a segítségét kérték valamelyik rendetlenkedő város megbüntetéséhez.)

Pazuzut azonban leginkább azért tisztelték az emberek, mert égen-földön ő volt az egyetlen olyan hímnemű lény, aki képes volt szerelmet színlelve közeledni Lamastumhoz, s ezáltal rövid időre eltéríthette őt anyai ösztöneinek beteges kiélésétől. No persze, mai szemmel nézve Pazuzu sem nevezhető kimondott férfiszépségnek. A termete ugyan elég daliás, s a vállából sarjadó négy szárny is fennköltté teszi megjelenését; a keselyűlábak, az oroszlánmancsok, a skorpiófarok meg a bestiálisan vicsorgó pofa azonban lerontják az összhatást. Ám a pártában maradt démonhölgy nemigen volt abban a helyzetben, hogy válogathasson.

A gonosz szelek hercegurához számolatlanul futottak be a felajánlások, mind arra buzdítva őt, hogy legyen szíves udvarolni Lamastum kisasszonynak. A várandós nők és a fiatal anyák Pazuzut ábrázoló amuletteket hordtak a nyakukban. A varázslópapok az ő közbenjárásáért fohászkodtak a gyermekágyas házakban. Kétségkívül hősszerelmesünk volt Mezopotámia legnépszerűbb démona.

Pazuzu utolsó dokumentált földi látogatására 1949-ben került sor, a párizsi Collége de France-ban. Késő éjszaka teljes hercegi díszben nyitott be René Labat professzor dolgozószobájába, aki éppen egy ékírásos szöveg lefordításával foglalatoskodott. Ékes akkád nyelven bemutatkozott a döbbent tudósnak, aztán felszólította, hogy haladéktalanul kövesse őt az alvilágba. Elhatározásától nem hagyta magát eltántorítani, ám kegyesen engedélyezett némi haladékot, amennyiben megkínálják konyakkal. A professzor bemutatta a rendhagyó italáldozatot, és közben szerét ejtette egy gyors telefonnak. Hamarosan megérkezett a rendőrség, megfosztották Pazuzut szárnyaitól, skorpiófarkától és gumimaszkjától, majd erélyes tiltakozása dacára beszállították az elmegyógyintézetbe.

folytatása következik…
(A cédruserdő őre: Humbaba)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.