Jugria - A földi bika hona

2011.11.09. 10:00

Megjegyzés: Újabb külsős közreműködőt köszöntünk a blogunkon Pierre de la Croix személyében, aki fölöttébb fantáziadúsan ötvözi természetrajzi és kultúrtörténeti ismereteit, hogy tovább gazdagítsa a Carcosák világát. Hálásak vagyunk a hozzájárulásáért, és ezúton jelezzük az olvasóknak: ez a vendégposztja csupán az első a sok közül…


Jugria

Túl a ruszok földjén és a tatár hordák uralta sztyeppéken, túl a tajga komor és embert riasztó rengetegén, azon az égövön, ahol a nap hónapszám süt egyfolytában, hogy aztán ugyanennyi ideig fel se jöjjön, terül el a titokzatos Jugria, ez a hideg, végtelenbe nyúló, fák nélküli pusztaság. Barátságtalan táj – télen fogcsikorgató a hideg, nyáron pedig vérszomjas szúnyogok lepik el –, mégsem teljesen lakatlan.

Réges-rég, az emberiség hajnalkorában a világ a fagy markában vergődött. Később, amikor a jég szorítása engedett, a lassan felmelegedő tájakon megjelentek az első falvak és földművesek, eleinte még csupán kőből csiszolt eszközökkel, ám idővel a fémek titkát is felfedezték. Más törzsek azonban nem tértek át az új technológiára, s mivel nem akartak hiábavaló harcban elvérezni jobban felfegyverzett, terjeszkedő testvéreik ellenében, egyre északabbra húzódtak, a vadászzsákmány nyomában. Ugyanazt az életmódot folytatták, mint azokban az időkben, amikor még fél Európát jég borította, a hungárus királyság területén pedig rénszarvasok kóboroltak. A világ peremére szorulva hódoltak tovább az emberiség által tisztelt legősibb szellemeknek, időnként harcba bonyolódva a délről feltörekvő új népekkel. Nem minden ilyen háborút nyertek meg; ám ha a támadók nem vert fejjel kotródtak vissza a melegebb tájakra, akkor idomulniuk kellett hozzájuk, ötvözve a régi és az új kultúrákat. Scaniában ennek az életformának az örökösei a lappok, de tőlük keletebbre is sok hasonló törzs él a kontinens belsejében és az örök fagyba dermedt tengerpartokon.


Rénszarvascsorda

A változás azonban ezt a komor vidéket sem hagyta érintetlenül. Néhány ezer éve olyan népek húzódtak fel délről, amelyek magukkal hozták az állataikat. A lovak és a marhák nem bírták a zord körülményeket, ám a tundraövezet lakói egymástól függetlenül több helyütt rájöttek, hogy legmegbecsültebb vadászzsákmányuk, a rénszarvas könnyen háziasítható. Sőt, ez a folyamat részben már spontán módon végbe is ment. A rénszarvasok nyáron hatalmas csordákba állnak össze, és a szúnyogok elől a tundrára vagy a magasabb fekvésű helyekre vonulnak a tűlevelű erdőkből, ahol kis családokban vészelik át a telet. A jugriai nemzetségek ősidők óta követték az állatok vándorlását, télen pedig kőkerítések közé rekesztették őket, és csak annyit vágtak le belőlük, amennyire a megélhetéshez szükségük volt, ám a szaporulatot nem veszélyeztette. A háziasítás tehát tulajdonképpen csak annyit jelentett, hogy szorosabbra fűzték a kapcsolatukat. A lappok rénszarvasszánon követik a népes csordákat (terelni őket ma sem igen lehet), a rénszarvas bőréből ruházkodnak és a rénszarvas húsát eszik; a keletebbre élő népek pedig a tejét is megisszák és lovagolnak rajta.

A jugriaiak gazdasága tehát meglehetősen egyoldalú, szegényesnek azonban távolról sem mondható. Hatalmas csordáik oly bőségesen ellátják őket minden szükségessel, hogy ha történetesen nem a tajgaövezetben telelnek, az ott lakó nemzetségektől – melyekkel gyakran rokonságban állnak – cserealapon könnyen beszerezhetik az erdő gyümölcseit (méz, viasz, állatbőrök). Még a rusz fejedelemségek és a délebbi országok termékei is eljutnak hozzájuk, főleg a fegyverek meg a fényűzési cikkek, amelyekért rénszarvasaganccsal, ritka szőrmékkel és sózott hallal fizetnek. Ám kereskedelmi tevékenységük cseppet sem csökkenti harciasságukat: a természet kihívásai, a tundrán és a tajgán folytatott vadászatok éppúgy keményre edzették őket, mint a szakadatlan belvillongások meg a délről és a tenger felől rájuk törő fosztogatókkal vívott küzdelmek. A külső támadókkal szemben az úttalan erdőrengetegek, a tundrán fújó jeges szelek, nyaranta az országrésznyi mocsarak is segítségükre vannak, sámán-törzsfőik félelmetes varázserejéről nem is beszélve. Legkérlelhetetlenebb ellenségeik a ragadozó ősöktől származó tatárok, akik nem kevésbé vén és hatalmas szellemek pártfogását élvezik, s a nagy rénszarvascsordák ugyanolyan ellenállhatatlan erővel csábítják őket, mint a civilizált embereket az arany és a drágakövek. A jugriai törzsek hiába védekeznek szívós eltökéltséggel, folyamatosan tért veszítenek velük szemben, mivel képtelenek az összefogásra: vezetőiket, a más-más ősöket tisztelő öregsámánokat kibékíthetetlen ellentétek osztják meg, melyeknek gyökerei mélyen a szellemvilágba nyúlnak.


Tatárok Jugriában

A tundra hitvilága sajátos üledéke az emberi nem történelmének. Itt, a világ peremén leltek utolsó menedéket a legrégibb ősidők hiedelmei, melyek máshol mindenütt feledésbe merültek; majd az évszázadok során számos délről felhúzódott kultusz torlódott rájuk, maguk is gyakran kiveszőfélben, a kereszténységgel és az iszlámmal bezárólag. Az eredmény egészen különös egyveleg: akad olyan nemzetség, akik egy nordikus valkűrt tartanak az ősanyjuknak, s egy ütött-kopott angyalszobor képében tisztelik, melyet rénborjak vérével mázolnak be és arccal abba az irányba fordítanak, amerre szerintük a Fekete Kő városa (Mekka) esik. Egyvalamiben azonban minden törzs megegyezik, mert aki nem osztja ezt a felfogást, arra nem vár hosszú jövő Jugriában: sohasem mulasztják el engesztelő áldozatokkal keresni a jégvidék szörnyszellemeinek kegyét. Nem segítséget vagy pártfogást várnak tőlük, csak azt akarják elérni, hogy kerüljék el őket és ne törődjenek velük.

E szörnyetegek közül talán a legfélelmetesebb a földi bika. Termetét tekintve kolosszális, a vén fenyveserdőkből is messze kimagaslik, ahogy a fákat letiporva utat tör magának. Innen tudni, hogy néz ki egyáltalán; mert a közvetlen találkozást még senki sem élte túl vele. Akik távolról megpillantják és időben elmenekülnek, azok két hatalmas szarvról és vörösesbarna szőrzettel borított, ormótlan testről beszélnek, amint magányosan vándorol vagy éppen kimászik egy folyamágyból. A szaglása kitűnő (a látása kevésbé), mérföldekről kiszimatolja áldozatát, akit konok elszántsággal üldöz, míg utol nem éri: ekkor éles fogaival kettéharapja és szőröstül-bőröstül felfalja. Kíméletlenül csap le az útjába eső táborhelyekre: a kutyájával hazatérő vadász csak rénszarvastetemeket, összetört szánokat, sátorfoszlányokat talál, az embereknek nyoma sincs. Nem kegyelmez sem a csecsszopóknak, sem az aggoknak. Ha vándorló rénszarvasokkal találkozik, a csorda szanaszét szalad, és senki sem képes újra összeterelni. Ám nem csupán az ereje meg a vérszomja teszi rettegetté: elég, ha valaki a szemébe néz vagy megérzi a szagát, azonnal betegségbe esik, és ha nincs a közelben egy gyógyításhoz értő sámán, nyomorultul elpusztul. Arra is keserves halál vár, aki magához veszi a tundrán elhullajtott vagy a folyómederből kimosott szarvát, mégis sokan vállalják a kockázatot, mert nagy varázserő szunnyad benne, drága kincs az öregsámánok számára. A járványok kitöréséért és elterjedéséért általában ő a felelős.


A földi bika

Leggyakrabban az északra tartó folyóvizek környékén lehet találkozni vele, melyek télen fenékig befagynak. (A tatárok kutyafejű népétől annyira irtózik a természet, hogy még a vizek sem az ő száraz, sivatagos őshazájuk felé folynak, hanem a másik irányba, a jéghegyek és az örök hó birodalmába.) A földi bika igazi otthona a túlvilág, amit a jugriaiak zavaros hite hol a vizek mélyére helyez, hol a föld alá, hol messze északra, a nagy folyók torkolatvidékére. Gyakran neki tulajdonítják a földrengések előidézését is. Ám akár szellemlény, akár nem, időnként nagyon is kézzelfoghatóan megmutatkozik az anyagi világban, nemegyszer a saját maga által kavart hóviharban rejtőzve. Egyes példányai olykor délebbre is elkóborolnak, néha egészen Sztargorodig, pusztító járványokat támasztva. A tatárok érdekes módon immunisak ezekre a betegségekre, és egyetlen olyan esetről sincs tudomásunk, amikor a földi bika zaklatta vagy háborgatta volna őket.

Egyes tudós fők a grudnói univerzitáson úgy tartják, a földi bika leírható a hagyományos természetrajz fogalmaival: kiveszőben lévő állatfaj, a rég letűnt jégkorszak utolsó hírmondója, amely az évezredek során a növényevő életmódról áttért a ragadozóra. E tudósok közös vonása, hogy soha egyikük sem járt Jugriának még a közelében sem. Az általuk emlegetett állat valóban létezett, erről szerte Európában barlangrajzok és csontleletek tanúskodnak, amelyekből egyértelműen kitűnik, hogy az első emberek előszeretettel vadászták, trófeái a legbátrabb harcosok díszei voltak. Ez alighanem siettette a kihalását; nem maradt nyoma, csak a szellemsíkon. És csodálhatjuk-e, hogy a holt préda szelleme, ha kedvező együttállások idején átjárást lel az anyag világába, gyilkos haraggal fordul a vadászok kései ivadékai felé, akik veremcsapdáikkal és kőhegyű lándzsáikkal a nemlétbe hajszolták?


Jugriai öregsámán

A leghatalmasabb jugriai öregsámánok nem csupán a földi bika kiengesztelésére képesek, hanem fel is tudják idézni az árnyak közül. Kétélű fegyver ez, mert a viselkedésére semmi befolyásuk nincs, ősi gyűlölete rájuk is kiterjed; mégis élnek vele olykor belviszályaikban, mivel a földi bika haragja rettenetes, egész törzseket pusztít ki egy-egy megjelenése alkalmából. Különösen aggasztó, hogy az utóbbi időben a jelek szerint a tatárok is kitanulták a módját, hogyan szabadítsák el a szellemvilágból. Gazdátlan rénszarvascsordák, széttiport táborhelyek és alattomosan fertőző kórságok vallanak erről a titkait zordan őrző tundrán. A kutyafejűek ősei vétlenek voltak a bűnben, amely a halandó állatból bosszúálló szellemet csinált, így hát sokkal jobban hajlik az ő akaratukra, mint az öregsámánokéra. Könnyen lehet, hogy a tatárok évszázados kísérletezés után végül rátaláltak arra a módszerre, amellyel uralmuk alá hajthatják a konok ellenállást tanúsító Jugriát…


Ritka pillanat: két földi bika találkozása

Előkép: A földi bika a szamojéd (enyec, nyenyec, nganaszán) népek hitvilágában szereplő lény, amelynek a fent leírt természetfeletti vonásokat tulajdonítják. Alakjának megalkotásához a kutatók szerint a – főleg a szibériai folyók által kimosott – mamuttetemek és -agyarak szolgáltak ihletésül. Az agyarakkal néha kereskedtek is, az újkori és középkori Európában ugyanúgy megmunkálták, mint az afrikai és indiai elefántcsontot.

Megjegyzés: A nyenyec nép történelme során fokozatosan húzódott nyugat felé, a rénszarvasok vándorlását követve. A XIX. században – amikor először írta le őket a tudomány – már nemcsak Oroszország európai részét, hanem a mai Finnország határait is elérték. Hadd említsek meg itt egy számomra örökre emlékezetes szamojéd mondát, amelyben egy ifjú mindenét elveszíti egy kegyetlen télen, ám nem csügged és új helyet harcol ki magának a világban. Előbb a szellemek segítségével kirabol egy nemzetséget, majd betegséget idéz egy gazdag fejedelemre, akitől összes vagyonát és mind a száz lányát követeli a gyógyításért cserébe, mikor azonban megkapja őket, mégis pusztulni hagyja. Később hasonlóképpen bánik el egy másik fejedelemmel, aki támadást intéz ellene; az ő lányait is feleségül veszi, s egy messze földön híres nemzetség őse lesz. A történet akár egy jugriai Carcosáról is szólhatna…

 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (4/5)

Publikáló: kriles

40 komment

Címkék: háttéranyag bestiárium

A bejegyzés trackback címe:

http://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr373365324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niccolo Carcosa 2011.11.09. 11:47:41

A grudnói tudós főkhöz csupán annyit fűznék hozzá, hogy kollégámat és rendtársamat, Michał Boymot, pontosan azért lehetetlenítették el az intézményükben, mert egészen felforgató gondolatokat hangoztatott; miszerint a bestiográfiai értekezéseket terepmunkának kellene megelőznie...

Leonor Carcosa 2011.11.09. 13:50:40

Kurva hamar elnéptelenedne az egyetem, ha a tudósok nekilátnának közelről tanulmányozni ezeket a dögöket.

Niccolo Carcosa 2011.11.09. 14:42:40

Nézd Leonor, az alkimista megmérgezheti vagy felrobbanthatja magát; egyes ősi szövegek elemészthetik a tanulmányozójuk lelkét, etc. (No nem mondom, a grammatikatudomány nagydoktora számára valószínűleg kevés ilyen rizikót tartogat az élet.)
A tudós lét nem veszélytelen, és egy kutató, különösen egy bestiográfus, merjen kockázatot vállalni a felfedezés pillanatáért.

Természetesen csak az ésszerűség határain belül: nem kell az orvosnak lefűrészelnie a saját kezét, hogy tudja milyen az amputáció, és azt sem várnám el, hogy Pietro kuzinom próbaként lenyelje a saját főzeteit, de véleményem szerint a kutató tudós és a hódító harcos érdekes közös vonása, hogy mindkettő a dicsőség és hírnév halhatatlanságát áhítozza, az pedig ritkán jön ingyen.

S nem mellesleg a tanulmányutak megszervezése adott esetben a tanári kar frissítésének, próbára tételének elegáns eszköze is tud lenni...

kriles 2011.11.09. 14:51:05

Nekem elég volt az a rohadt nagy medve a normandiai erdőkben. Egy ilyen dögöt még lelőni se nagyon lehet, nem hogy vizsgálgatni...

Most nagyot nőttél a szememben Niccolo!

William

Vylhva Carcosa 2011.11.09. 15:00:18

A könyvmoly, az már csak könyvmoly...
Elpuhult ábrándozók, ügyetlen kalandorok; nem tudják, mi van a falakon kívül.
Több baj van velük egy felfedező úton, mint amennyit az egész szájba tekert felhajtás ér.
Lepkefogdosás közben beleesnek a szakadékba, hacsak nem botlanak meg az utolsó pillanatban egy kiálló gyökérben. :)

Belzador Carcosa 2011.11.09. 15:17:28

Egyet se félj, William kuzin: úgy tudom, Pierre barátunk írt nekünk egy kiadós értekezést a szörnymedvékről is.

Niccolo Carcosa 2011.11.09. 15:20:24

Mint a család krónikási hagyományainak őre mondanék neked egy-két nevet Ví, csak úgy ízelítőként:

Gilbert Lusignan-Carcosa, a Kódexvadász: egy antioxiai expedíciója során hátom hetet vándorolt a kietlen kősivatagban, majd félholtan megérkezett a legendás Shamzarimm barlanghoz, ahol három nagyhatalmú dzsinnt kellett leterítenie, hogy elérhesse az áhított Vasantesena kőtáblát. Ma is itt áll a Könyvtárban, 1467-ben ennek hála tudtuk a füst nélüli tűz egyik harcosának tombolását megfékezni Levantéban.

Nihilo Carcosa, az Elmúlás Prófétája: egy pokolbugyorban száztizenegy év válogatott kínzást állt ki - földi idő szerint csupán száztizenegy nap volt -, hogy megszerezzen egy iratot, aminek nevét nem írhatom le, mert a felkészületlen olvasása azonnal végez a botor próbálkozóval, bármilyen nyelven is történjék.
Egyedül Eibon mester képes jeleneg olvasni a családból, szerinte kincset ér.

A jelenleg élő tudós Carcosák nevében nem szólnék, ők majd mesélnek neked személyesen, ha szükségesnek látják.

Niccolo Carcosa 2011.11.09. 15:48:17

Egyetlen nevet fűznék még hozzá a sorhoz, aki nem volt Krónikás, mi több, ha úgy vesszük soha nem vállalt túl nagy utat, a laborjában és a könyvtárakban érezte leginkább otthon magát.

Legzseniálisabb és legcsodálatosabb alkotása, amit közösen készített hitvesével, megteremtése óriási rizikót jelentett számára, kézirataiban és jegyzeteiben nem egyszer számol be bizonytalanságáról, kételyeiről, hiszen a sosem látottnak mert nekimenni; de ennek ellenére egy pillanatig sem torpant meg, nem csak a maga ambíciói miatt, hanem mert lenyűgözte az általa érlelődő, fejlődő létező fantasztikuma.

Hogy mennyire lett páratlan végeredményű Vanborden és Malerie Carcosa vállalkozása, azt magad is meg tudod talán állapítani, hiszen hosszú időt töltöttél vele kettesben, miután rátok hárult a Névtelen távozása után a kastély igazgatása...

S csak mellékesen jegyezném meg: a Vanborden hagyaték megemlítése mai napig sárga irigységet kelt bármelyik egyetemen, szerte Európában.

A többi családtagtól elnézést kérek a hosszú eszmefuttatásom miatt.

Vylhva Carcosa 2011.11.09. 16:18:25

Niccolo,

Nem a Carcosa ősökről és rokonokról beszéltem. Te meg egy kissé az önlegyezés túlzásába estél most a felmenőink neveinek, tetteinek sorolásával (különben is, mi a frásznak kell palatáblára írni ezeket).
Egyébiránt, kivételek mindig vannak - bárhol.

Könyvmoly! :P :)

Niccolo Carcosa 2011.11.09. 16:39:15

Igazad van Ví, kivételek mindig vannak, ezért érdemes tartózkodni az általánosításoktól.

Arról meg, hogy ezt mi a frásznak kellett palatáblára írni, nem az én tisztem felvilágosítást adni.

S csak magunk között mondom: én ódzkodnék attól is, hogy jelzőt ragassz olyan családtagokra, akik nem feltétlenül vevők erre; sokféle vérmérsékletű rokonaid közül soha nem tudhatod, hogy ki hogyan reagál rá.

Rigorel Carcosa 2011.11.09. 17:06:56

A család krónikása hivatalból "könyvmoly" - nagy baj volna, ha nem lenne az. Ostobaság berzenkedned a minősítés ellen, Niccolo fiam. Ví csupán a korának és érettségének megfelelő szókinccsel fejezte ki magát.

Rigorel Carcosa

Niccolo Carcosa 2011.11.09. 17:24:03

Főhajtással tudomásul veszem szavaid igazságát Rigorel bácsi. Vítől ezt én nem veszem rossz néven, nem neheztelek miatta rá.

2011.11.10. 12:52:42

"Könnyen lehet, hogy a tatárok évszázados kísérletezés után végül rátaláltak arra a módszerre, amellyel uralmuk alá hajthatják a konok ellenállást tanúsító Jugriát…"
Azért ehhez - természetesen a Carcosákon kívül - a helyi öregsámánoknak is lesz egy-két szava. Ne felejtkezzünk el a befagyott tenger túloldalán elterülő földekről sem. Az undorító tatár férgeknek nem lesz könnyű dolguk.
"Nekem elég volt az a rohadt nagy medve a normandiai erdőkben."
Várja ki a nagyúr a végét...(Lesz rosszabb is).

Belzador Carcosa 2011.11.10. 15:06:34

OFF: Piere, a tatárok a legkeményebb rohadékok a mi világunkon. Eddig szinte mindenkin elverték a port, aki szembeszállt velük, sajnos a Carcosákat is beleértve. Ain Dzsálútnál megállította őket a szunnita és a síita muszlimok összefogása az outrémeri keresztesekkel, de ez valami különös kegyelmi pillanat volt, és a Nagy Szövetség rögtön a győzelem után felbomlott. A legfőbb előnyük az emberekkel szemben, hogy ők falkaragadozókból kifejlődött értelmes lények: zsigerileg és megbonthatatlanul egységesek. Ami az emberekre sajnos nem jellemző. :( Nem mintha az én karakterem túlságosan járatos lenne a humán pszichológiában, de ez még számára is egyre nyilvánvalóbb. Ahogy az emberek kiszorították a világból az egyénileg jóval hatalmasabb, de úgyszólván mindenféle szervezettségre képtelen tündeszerzeteket, úgy morzsolják fel őket most a tatárok, évszázados könyörtelen aprómunkával. A család természetesen kész szembeszállni velük (az örökségünket tagadnánk meg, ha nem tennénk), még a DiVegákkal is hajlandóak vagyunk együttműködni ennek érdekében: de ez a háború évezredek óta folyik, és alighanem a Carcosák legkeményebb próbatétele.

Hellehild Carcosa 2011.11.10. 15:17:42

@Piere de La Croix: Ja, nézd meg, a Vén Medve is mire ment a nagy virtuskodásával:

carcosa.blog.hu/2011/06/08/a_csalad_baratai_felkarmu_gordoj_a_ven_medve

carcosa.blog.hu/2011/06/11/a_csalad_ellensegei_arkona_a_voros_menyet

Szóval attól tartok, kemény dió ez, nem a jugriai öregsámánok fogják feltörni nekünk. Bár ágyútölteléknek azért jók lesznek: hadd hulljon a férgese!

-HH

2011.11.11. 17:39:44

@Belzador Carcosa: @Hellehild Carcosa:
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a tatár szörnyetegek még a Carcosák számára is kihívást jelentenek, de hiszek benne, hogyha sokan a család mellé állnak, akkor le lehet győzni őket. Hisz hiába erősek és összetartóak, de a falkaösztön csak csaták megnyerésére elég. A háború megnyeréséhez olyan képzettség, tehetség, képzelőerő kell, amivel csak kevesen - pl.: a Carcosák - rendelkeznek.
Jugria persze, hogy nem jelentene a tatároknak gondot, de lenne egy szerény javaslatom a család tagjainak, ha meg nem sértődnének, hogy én, a porszem beleszólok a nagyok dolgába:
Bár a sámánképességek nem öröklődnek feltétlenül, de Jugriában vannak sámándinasztiák is. Ha egyikük gyerekét a Carcosák felnevelnék, talán képes lenne egyesíteni a széthúzó törzseket, miközben a Carcosák háttérből irányítanák.

Vylhva Carcosa 2011.11.11. 22:45:11

@Piere de La Croix:
A tatár `szörnyekkel` való bánás Sophi néninek és nekem már korántsem jelent bődületes kihívást. Ugyanis, a személyes testőrségem tatárokból áll, akiket én magam vettem rá arra, pusztán szép szóval, hogy utolsó csepp vérükig engem szolgáljanak (jó, rendben, kutyaszorítóban voltak éppen abban a pillanatban, de akkor is), és Sophi néni illemóráinak hatására - akár hiszed, akár nem - masnival a szőrükben teázgatnak.

Megjegyezném, mindez a birtokaink határain belül történik; kényszerűségből megalkuvók, gyanítom - hordáik közelségét megszagolva azonnal elillanna kezességük.
Mindenesetre, most öröm nézni igyekezetüket, ahogy szolgálnak, és ahogy a jólneveltség gesztusait mímelik.
:)

Belzador Carcosa 2011.11.13. 18:14:33

@Piere de La Croix: Javaslatod megfontolandónak tűnik. :)

Tükörálarc

Rigorel Carcosa 2011.11.14. 10:55:33

OFF

@Piere de La Croix: Mivel a Carcosa-kampány játékosállománya lassan, de folyamatosan bővül - jövőre például számíthatunk Argus Carcosa és Cluricaun Carcosa megjelenésére -, én távlatilag még egy egy sámánvérből származó jugriai Carcosa-rokont sem tartanék teljesen kizártnak.

Rigorel Carcosa

2011.11.14. 18:16:28

@Belzador Carcosa: Köszönöm az elismerést, de lehetne, javasolnék még egy dolgot:
Ha már gyerekek felnevelése mellett dönt a család, akkor többet is ki kellene választani. Két okból lenne ez fontos: Először nem biztos, hogy mindenki túlélné a Carcosák nevelési módszereit, ha információim e témából pontosak. Másrészt lehetne válogatni a felnevelt fiatalok közül, és lehetnének a "győztesnek" tanácsadói később. Ezzel a Carcosák ellenőrzése biztosabb lenne (a tündék példáján ismerheti a család, hogy milyen hasznos is). Másrészt a jugriai törzsek egyesítése és felhasználása a tatárok ellen bonyolultabb társadalmat és a hatalmas terület feletti ellenőrzést követelne meg: Remlem nem kell ecstelni annak az előnyét, ha a Carcosák nemcsak az új "sámánfejedelmet" irányítanák, hanem az új elit - vagy egy részük - is a híveik között lenne.

Belzador Carcosa 2011.11.14. 18:29:41

@Piere de La Croix: Sajnos, a jugriai sámándinasztiák nagy előszeretettel gyilkolják egymást, és ezen mi sem igazán tudunk változtatni, mivel a sámánőseik természetadta ellentéteiből fakad - arra még William sem lenne képes, hogy kibékítse a Hófajdot az Ezüstrókával. Szóval ki kéne választanunk egyetlen törzset / nemzetséget, és őket segíteni hatalomba a többiek ellenében. A vezéri- és sámándinasztiák viszont nem túl népesek. Ha elszedjük tőlük a porontyaik javát, akkor mire felneveljük őket, nem lesz mit vezetniük, mert a régi törzsüket addigra kiirtják a többiek (meg a tatárok). Talán a turgaszlávokat kéne támogatni (ők legalább egységesek), hogy átvegyék az irányítást egész Jugria fölött, de ahhoz egyrészt nincsenek elegen, másrészt a nem-szláv törzsek mind utálják őket, harmadrészt nem vagyok róla meggyőződve, hogy teljes szívvel a szövetségeseink. Szóval bonyolult probléma ez, a család politikus koponyáinak való...

Tükörálarc

2011.11.14. 19:28:33

@Belzador Carcosa: Én mondjuk úgy képzelem, hogy egy tatár törzs rátör egy nemzetségre "véletlenül" (Vylhva Carcosa testőrei pont megfelelnének) és mindenkit kiirtanának egy-két - megfelelő - gyerek kivételével. A motiváció így biztosítva lenne a tatárok elleni fellépésre, és a törzsek összefogására.

Nichien Carcosa 2011.11.14. 19:45:36

@Piere de La Croix: Akkor már tisztább és egyszerűbb lenne gyermekadót követelni tőlük a Carcosák pártfogásáért cserébe. Leszállítják nekem az általam kiválasztott gyermekeket, én meg küldök nekik támogatásul néhány Carcosa árvát. Például Rhodope nénit, neki úgysem jelent gondot az éghajlat. És ki tudja? Ha kitesz magáért Jugriában, talán még bocsánatot is nyer a bűneiért és visszaengedem a szláv ágba.

Vorvara Carcosa 2011.11.14. 23:27:28

Ez a beszéd Nichien néném! Anyuskám hátsóját biztosan nem lepi be a dér Jugriában, aztán a többiek se bánnák, ha Moróziában nem lenne mindig olyan fagyos a hangulat.

Rigorel Carcosa 2011.11.14. 23:56:09

Nichien nővérem, járj el belátásod szerint! Az árva ág ügyeiben senkinek nem tartozol elszámolással, és ügyvezető zászlósúri minőségemben támogatom az elképzelésedet.

Rigorel Carcosa

Vorvara Carcosa 2011.11.15. 09:54:13

No, de, ha megtörik odahaza egy kicsit a jég, akkor tisztelettel kérném a családot, hogy
juttassunk már el egy palatáblát Moróziába, csak akad még belőlük.

Niccolo Carcosa 2011.11.15. 11:00:22

@Vorvara Carcosa: Éppenséggel a rendelkezésedre tudok bocsátani egy palatáblát Vorvara, de az elszállíttatására jelenleg nem tudom erőforrást biztosítani. Egyébiránt ezek eléggé érzékeny információkat közvetítő eszközök, nem ártana, ha a megfelelő óvintézkedések mellett szállítanák és használnák őket.

Vorvara Carcosa 2011.11.15. 11:43:42

Nem kell betojni Niccoló, a fuvart meg tudom oldani, az őrizettel sem lesz itt semmi gond, nem a pálinkafőző Vrozsnyó kezébe szánom én ezt.

@Nichien Carcosa: Nichien néném, ha arra lyukadsz ki végül, hogy anyának szedelőzködnie kell, akkor azt is hírt is meg tudod vitetni a Jégpalotába.

Biztosan fülig fog érni a kis nyikhaj szája, hogy ő viheti el ezt az üzenetet.

2011.11.15. 13:06:11

@Nichien Carcosa: Sajnos nem vagyok még tisztában a család belügyeivel, és tiszteletteljesen szólva jobb is, ha nem leszek. Visszatérve a sámánokra: gondolom a módszereket lehet kombinálni is.

Nichien Carcosa 2011.11.15. 14:07:50

@Piere de La Croix: Az árva ág nem igazi vérvonal, hanem a Carcosák büntetőága, ahová azok a rokonok kerülnek, akik szeniori ítélet folytán méltatlanná váltak a család bizalmára, de újabb érdemek szerzésével még vezekelhetnek és visszaválthatják magukat. Rhodope nénit még Koshubey Carcosa küldte ide.

Az árva ág fölött teljes fennhatóságot gyakorlok: a többi szenior nem autokrata, én viszont igen. Az árvák azt csinálják, amit én mondok nekik, mi nem tartunk ági tanácsokat és vitafórumokat.

Mivel az ügyvezető zászlósúr áldását adta a jugriai akcióra, a hatáskör és a felelősség mostantól fogva osztatlanul az enyém. És én nem fogok belevinni semmiféle ármánykodást, félrevezetést vagy politikát. Leosztom a lapokat a sámándinasztiáknak, tisztán és egyértelműen; a megállapodásunk engem is köt. Innentől kezdve vagy az én nyílt szabályaim szerint játszanak, vagy odadobom őket martalékul a tatároknak. Lehet választani.

Niccolo Carcosa 2011.11.16. 00:23:57

@Vorvara Carcosa: alternatív forrásból tájékoztatást kaptam a kurír megbízhatóságáról.
Előkészítettem egy aktiválható táblát.

@Nichien Carcosa: Lao Nichien, szeretnék majd igénybe venni egy keveset az idődből, adott esetben örömmel elfogyasztanék veled egy wulong teát, ha megtisztelsz a társaságoddal.

A vér örök!
Niccoló

Nichien Carcosa 2011.11.16. 01:59:57

Állok rendelkezésedre, Niccolò.

2012.12.05. 17:36:22

OFF: (Nem tudom, hogy van-e értelme a hozzászólásomnak, hiszen az újraindulásról még semmi hír). A Jugriaiak hitéről: oroszok.postr.hu/minden-vallas-temploma

2013.03.18. 15:49:35

Mivel vadásszunk a földi bikára? (Lóval, legalább az életben marad...) Illetve egy kis viziszörny Ibn Fadlantól (nem a békakirály, hanem egy hal)
www.nyest.hu/renhirek/hollywood-es-a-finnugor-mesek-avagy-mirol-maradt-le-antonio-banderas

"Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk." (Petőfi: Farkasok dala)

2013.03.30. 11:03:20

www.nyest.hu/renhirek/haapasalo-sziberiaban
renhirek.blogspot.hu/2009/10/nrvv-10-az-ember-es-termeszet-muzeuma-2.html

Hmmm... Miket nem csinálnak a jugriai szellemek. (A denevéres történet akár egy CoC modul is lehetne).

2013.05.02. 12:34:40

@Piere de La Croix: A Fekete Özvegy és a Szomorú Szűz figyelmébe: www.nyest.hu/renhirek/bun-es-bunhodes-br-a-nganaszan-mitoszokban

Ha egyszer újraindul a Carcosák története ezzel kell szembenézniük Jugriában (A

Vylhva Carcosa 2013.05.30. 15:31:46

Mára átcsaptunk linkelős tudományos tudósítókká a blogon jobb híján. :)
Na szóval, találtam a poszthoz kapcsolódó érdekességet:
www.origo.hu/tudomany/20130529-mamutvert-talalt-egy-orosz-kutatocsoport-a-jegestengeren.html

2013.09.24. 12:33:05

Ilyen egy jugriai (Igaz, ez inkább tajga és erdőövezeti) vezér és emléke:
www.nyest.hu/renhirek/a-vezer-hivasa

2013.12.02. 12:47:16

Egy adalék azoknak,akik szerint a kutatómunka veszélytelen:
www.nyest.hu/hirek/a-legrosszabb-tudomanyos-munkak
(Ez a blog halottabb nem is lehetne már)