Megjegyzés: Az első kaland szólójáték volt, improvizatív jellegű kísérlet, amely próbakőként szolgált, mennyire válik be a gyakorlatban a Carcosa-kampány elvileg már kidolgozott koncepciója. Noha szándékosan rövidre és egyszerűre szabtuk, osztatlan sikert aratott a reménybeli játékosok körében, sőt – több mint egy évvel később további Carcosa-történeteket fiadzott.

A téli erdőben
(Hangulatzenéért kattints ide)

Kóborlásai során a Vadak Ura a messzi Scaniába vetődött, ahol is egy fenyvesekkel borított hegységen kellett átkelnie télvíz idején. Egy teliholdas, hófúvásos estén, közvetlenül táborverés után, valami veszedelmes farkasféle ragadozó jelenlétét érzékelte a szálláshelye közelében. A másik ragadozó is észrevette őt, és ennyiben maradtak: kölcsönösen tiszteletben tartották egymás személyét, bármiféle közvetlen érintkezés nélkül. A farkaslény végül távozott, Aldimar pedig felkészült rá, hogy nyugovóra térjen.

Ekkor azonban rongyos falusiakból álló szedett-vedett csürhe jelent meg a színen; állításuk szerint egy farkasemberre vadásztak, aki régóta nyugtalanítja a környéket, s legutóbb egy kislányt ragadott el a településükről. Azonnal gyanúba vették a Vadak Urát, aki kénytelen volt mindenféle próbatételeknek alávetni magát, hogy bizonyítsa: nem ő a szörnyeteg. Végül a helyi pap esküt vett tőle a Mindenható nevében, hogy nem képes farkassá változni és soha semmi rosszat nem tett vagy kívánt a falujuknak. Ezek után a falusiak megették Aldimar összes útravalóját, megitták a pálinkáját, és közölték vele, hogy ha minden gyanút el akar oszlatni, jobban teszi, ha csatlakozik a vadászathoz. Cserébe a varga megígérte, hogy másnap a kunyhójában alhat.

A Vadak Ura engedett az unszolásnak: a csapat hasznos és tapasztalt tagjának tüntette fel magát, valójában azonban eleinte teljesen passzívan viselkedett, később pedig alattomosan bomlasztani kezdte a társaságot, kihasználva az egyes falusiak közti ellentéteket. Közben titokban kapcsolatba lépett a farkas-szörnnyel, aki falkája utolsó tagja volt, a többieket mind kiirtották az emberek. Csak a történet legvégén derült ki róla, miféle szerzet: még véletlenül sem bőreváltó, hanem egy végsőkig elszánt hófarkas, egy vén és ravasz hím.

A hófarkas bosszúja
(Hangulatzenéért kattints ide)

Aldimar és a hófarkas végül közös erővel csapdába csalták, lemészárolták és felfalták az egész vadásztársaságot, beleértve a papot, a falufőnököt, a jarl elsőszülött fiát és a helyi nagy fehér vadászt, a hófarkas gyűlöletének fő tárgyát. Az egyetlen túlélő egy tejfelesszájú kölyök volt, aki – mielőtt futásnak eredt volna – még látta, hogy az igazságtalanul megvádolt idegen életét kockára téve, vállt vállnak vetve küzd a falusiakkal a farkas-szörny ellen. Így hát mikor másnap Aldimar Carcosa sebesülten, felkötött karral, fagymarásokkal bevonult a gyászoló faluba, a síró-rívó lakosság tragikus hősként köszöntötte. Ő habozás nélkül üstökön ragadta az alkalmat, s úgy tett, mintha felépülése hosszú időbe telne; közben körüludvaroltatta magát, kedvére evett-ivott, s mint az egyetlen felnőtt férfi a faluban, maradéktalanul kiélvezte a frissen elözvegyült asszonyok meleg vendégszeretetét.

Megjegyzés: A történet alapozásául a Critical Hits d20-as kalandszéria első darabja szolgált, amely 2003-ban jelent meg az angol Legion Publishing gondozásában, The Hunt címmel, Simon Lucas tollából.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.