Mesélői megjegyzések I.

2010.03.10. 10:00

A Carcosa-kampányhoz készült bevezetőben többek között azt írtam, hogy „tartalmában túlmutat a kalandozó-kliséken, inkább… dinasztikus jellegű.” Mit is kell érteni ez alatt?

Először is hadd bocsássam előre, hogy a Carcosa-kampányban nem váltjuk a mesélőket, minden kalandot én vezetek le. Óhatatlan tehát, hogy szándékaim és elképzeléseim nem csupán az alapkoncepción hagyják rajta a bélyegüket, hanem a konkrét cselekménymeneten is, az egyes sztorikon éppúgy, mint a távlati összefüggéseken. Mindent összevetve nem hiszem, hogy ez a kampánynak kárára vált volna: minél hosszabban játsszuk, annál koherensebb formát ölt, nem csurog szanaszét híg rétestészta módjára.

Másodsorban azt is szeretném leszögezni, hogy a Carcosa-kalandokat nem én írom: erre sajnos nincsen se időm, se energiám. Mások által publikált modulokat adaptálok a Carcosa-háttérre, olyan alaposan átbarkácsolva őket, hogy néha a tulajdon szerzőjük se ismerne rájuk. A szerepjátékos szubkultúrában ez a gyakorlat igen nagy múltra tekinthet vissza, bár létezik mellette egy olyan felfogás, hogy az „igazi” mesélő csak saját anyagból dolgozik. Nálam azonban ez már boldogult diákkoromban se működött, amikor még önfeledten lubickoltam a sok szabadidőben. A legtöbb mesélőtől eltérően ugyanis én rettentően utálok a játéktechnikával piszmogni, semmi örömöm nincs a számolgatásban meg a térképrajzolásban.

Mivel a Carcosa-játékot publikált modulokra építjük – ráadásul ezek a modulok egész a legutóbbi időkig mind d20-asok voltak, hogy ne kelljen bajlódni a konvertálással –, óhatatlanul szembesülünk a problémával, hogy a legtöbb hivatalos kaland teljesen más jellegűnek feltételezi a karakterek közösségét, mint amilyen a miénk. Erre gondolok, amikor a kalandozó-klisék meghaladását emlegetem. Mindjárt rámutatok néhány fontos különbségre, a teljesség igénye nélkül.

Talán a legalapvetőbb, hogy a Carcosa-kalandokban soha nincs megbízó: gazdag és nagyhatalmú arisztokratákat nem lehet kocsmákban felbérelni kétes feladatokra. Motivációik mindig személyes vagy családi természetűek – ezért munkáltuk ki annyira alaposan a személyiségüket –, illetve esetenként a puszta szituációs kényszerből fakadnak. A kalandokat hagyományosan in medias res kezdjük, hosszadalmas felvezetés nélkül. A hátteret előzőleg körlevélben küldöm meg a résztvevőknek; ez azért is célszerű, mert minden játékülésünk egy-egy zárt epizódot képez, amit még aznap este lekerekítünk és befejezünk.

Az anyagi motiváció nincs teljesen kirekesztve a Carcosa-kampányból, de jóval kisebb a szerepe, mint a hagyományos játékokban, és ha mégis jelentkezik, egészen más nagyságrendben. A Carcosák nem ágrólszakadt zsoldosok: ők nem a sikeres küldetéseikért kapott jutalomból élnek, hanem birtokaik jövedelméből és feudális kiváltságaikból. Egyeseket közülük egyáltalán nem érdekel a pénz, a többség pedig jobban ért az elköltéséhez, mint az előteremtéséhez. Ha ebből anyagi nehézségeik adódnak, arra nem bérmunkák vállalásával keresnek megoldást, hanem hiteleket vesznek föl, dinasztikus házasságokat kötnek és hosszú távú befektetéseket eszközölnek. Az anyagias Carcosák – például a család outrémeri ágából való Emmanuel Carcosa, aki a gonosz zsidó uzsorás archetípusát személyesíti meg – ezen a szinten tevékenykednek, nem süllyednek a kicsinyes garasoskodásig.

Az önzetlen hősiesség – amely egyébként is gyakran csupán felszínes máz a kalandozó-sztorikon – a mi kampányunkban semmiféle szerephez nem jut. A Carcosák egytől egyig aljas rohadékok. Hogy a klasszikus klisék egyikével kezdjem, eszük ágában sincs segíteni holmi bajba került falvakon, csak mert történetesen épp arra járnak. (És a Sátán irgalmazzon minden koszos falufőnöknek, aki végtelen ostobaságában azzal sérti meg őket, hogy pénzt ajánl nekik cserébe!) Ha övék a falu, esetleg odaküldenek egy csapat pribéket, hogy tegyenek rendet, aztán verjenek végig a sápítozó pórokon. Ha valaki másé, például egy vetélytársuké vagy ellenségüké, valószínűleg éppen ők kavarták a bajt.

Mindez korántsem jelenti azt, hogy a Carcosák kedvükre kiélhetik szadista hajlamaikat a környezetükön. A világ mindig reagál arra, amit művelnek, s az előző nemzedék sorsa ékes példa volt számukra, hogy az ostoba fennhéjázás még őket is a végromlás szélére sodorhatja. Nem akarok a beszámolóink elébe vágni, de annyit már most is elárulhatok, hogy A befejezetlen szertartás c. kaland után a családot kis híján katasztrófába döntötte egy fiatal kuzin meggondolatlansága, aki rossz helyen és időben engedte szabadjára az ösztöneit.

Végezetül még egy zárógondolat. A szerepjátékos blogok többségén bőséges játéktechnikai anyag található, a háziszabályoktól kezdve a karakterek adatain keresztül a saját kútfőből való fejlesztésekig. Erre elméletileg nálunk is volna lehetőség, hisz ilyesfajta munkát az elmúlt két és fél évben végeztünk bőségesen. A gyakorlatban azonban nem csupán a játéktechnikát fogjuk mindenestül mellőzni, hanem lehetőség szerint még a szerepjátékos szlenget, illetve szaknyelvet is.

Mi ugyanis azért játszunk, hogy közös erőfeszítéssel emlékezetes történeteket alakítsunk ki. A játéktechnika ehhez csupán eszköz, amit éppúgy nem tartunk érdemesnek közszemlére tenni, mint egy épület tartóvázát vagy egy vonzó test csontjait. Az ilyesmi nélkülözhetetlen, de nem igazán érdekes, gyakran még illúzióromboló is lehet.

Nekünk pedig a történet a fontos.

 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr51817654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.