A Fekete Tölgy kultusza
(Hangulatzenéért kattints ide.)


Hibrid növény-ember alakok a brit néphitben

A növényszerû emberalakok mindenütt jelen vannak a brit folklórban, s a jelek szerint igen õsi eredetûek. Régi szokás például, hogy az aratás utolsó kévéjébõl a parasztok kis szalmabábukat kötöznek a jövõ évi termés biztosítására. A Jack-in-the-Green vagy Májuskirály pedig – egy tetőtől talpig tölgy- és galagonyalevelekbe öltöztetett figura, amelynek csak az arca emberi – a vásárok népszerű alakja.

Számos képmás igen rejtélyes jellegű, így például a queensferryi Tövisember Skóciában, Edinburgh közelében. Ez a különös figura minden évben július 8-án bukkan föl, a nagy ferryi vásár előtti éjszakán, bogáncsba és ördögtövisbe burkolózva, virágkoszorús fővel. Nem szól egy szót sem, csak mindkét kezében egy-egy bottal körüljárja a házakat, adományokat gyűjtve. A rurális Kelet-Angliában a Szalmamedve a megfelelője, egy szalmaruhás ember, aki ekevágó hétfőn (húsvéthétfő után egy héttel) jelenik meg.

Az adományok és az áldozat eszméje központi szerepet játszik e figuráknál. A hímnemű alakok esetében Jack-in-the-Green a falu legcsinosabb lányát kapja meg menyasszony gyanánt (a régi időkben a házasságot el is hálták, mivel a májusi szertartások termékenységi rítusok), a Tövisembernek pedig pénzzel vagy ennivalóval kell adózni.

A nőnemű képmások sorsa ennek ellentétpárjaként a feláldozás. A kenti Borostyánlányt (valójában egy életnagyságú szalmabábut) elégetik, Cornwallban pedig hasonló képmásokat dobnak a tengerbe a bő halászzsákmány biztosítására. Az aratóénekek modern változatai eléggé ártalmatlanok, ám az eredeti cornwalli szöveg – amelyben az éneklők ismételten egy csirke fejét követelik – igen ominózus áldozati felhangokkal teljes.

A közismert ünnepi máglyák, amelyeken minden évben nagy jókedv kíséretében elégetik az áruló Guy Fawkest, valószínűleg sokkal ősibb múltra mennek vissza, mint a lőpor-összeesküvés. Az áldozatot követelő hímnemű növényfigura az Arthur-legendakörben is feltűnik a sebezhetetlen Zöld Lovag képében, aki újév napján bukkan föl, és hátborzongató alkut kínál Gawainnak.

Elképzelhető ugyan, hogy mindezen népszokások, melyekben a halál és az újjászületés témája dominál, pusztán a primitív természetimádat kései maradványai; ugyanakkor azonban az sem kizárható, hogy nagyon is valóságos áldozati rítusok emlékét őrzik, melyeket nagy hatalmú és külsejükben növényekre emlékeztető entitásoknak mutattak be valaha.

A mi pontjaink: (4/5)
A ti pontjaitok: (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr61845405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr nemo 2010.03.17. 20:31:20

Szerintem biztosan. Elég érdekes összefüggésekre lehet rábukkanni, ha az ember eléggé elmélyed a témában.
Idehaza pl. Szűz Mária kultuszt és a Tündérszép Ilona népmeséket megvizsgálva lepődhet meg az ember...

Furore Carcosa 2010.03.24. 09:59:33

No igen. Bár ami engem illet, én inkább az égőáldozat híve vagyok. (Veszekszünk is miatta eleget Humungusszal...)

Emmanuel Carcosa 2010.03.27. 20:21:24

Való igaz, a tejesen elégő áldozat a legszebb jele az áldozat elfogadottságának, mint ahogy e tekintetben - teoretice - egy véleményre is jutottunk Ungurján kuzinnal. Ugyanakkor nem tudom elhallgatni: személyes berzenkedésem miatt az égőáldozatnál jobban vonz a véráldozat...