Csendes vizű tó az én lelkem, nem háborog. Allah megbüntetett önhittségemért, nem engedte learatni munkálkodásom gyümölcsét, én azonban megnyugszom az Ő akaratában és nincs panaszkodó szavam. Kiszmet. 

Artemus, a végzet embere
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Már akkor meg kellett volna sejtenem, hogy a sors ezúttal ellenem dolgozik, amikor Abu Nuvász egyik harcos-dzsinnje megszólított Sztambul utcáin és kávéra invitált. Nem tudta rólam, ki vagyok és milyen ügyben járok, de a füst nélküli tűz gyermekei felismerik egymást, az udvariasságnak pedig nagy hagyománya van körükben, ha nem is minden hátsó szándék nélkül, mint hamarosan rá kellett jönnöm. A dzsinn, akit Zulfikárnak hívtak, arcomat fürkészve találgatni kezdte anyám nevét, amit magam sem ismerek; én lázba jöttem, hogy talán megtudhatok valamit származásom titkáról, és többet árultam el neki, mint kívánatos lett volna: nem csupán születésem körülményeiről, atyám személyét a biztonság kedvéért elködösítve, hanem jelenlegi elfoglaltságomról is, futólag még Paimón táncosait is említettem. Botlásomat nem menti, hogy közben Zulfikár sem tett lakatot a nyelvére, hosszan és bőségesen beszélt gazdájáról, akit - mint mondotta - a dicsőséges Gázi Babur két tucat főrangú csatlósa szolgál fertály évszázadig, mivelhogy feleséget szerzett a ruméliai dzsinnek e nagyhírű szultánjának.

Röviddel ezután megérkezett Eibon rokon, és arra kért, várjak még egy kicsit a tervemmel, míg ő felkeres egy-két jeles medreszét és érintkezésbe lép néhány tudós levelezőtársával. Még egy kártyavetővel is konzultált, s igen gondterhelten fogadta, hogy a pelágiai kereszt közepén a jós a kardok királyát ütötte fel neki. Balsejtelmeit velem is megosztotta, én azonban csupán annyit véltem érteni belőlük, hogy a két kés egyszersmind két mágikus kulcs, s készítőik azért oltottak beléjük mérhetetlen gyűlöletet egymás iránt, hogy még véletlenül se kerülhessenek soha egyazon személy kezébe - mivel akkor ki lehetne nyitni velük egy kaput, ami mögött valami nem e világra való teremtmény raboskodik. Eibon szerint a táncosok őt szolgálják és az ő segítségével közlekednek a téren kívül; az egyik kulcsot már megszerezték neki, s jóllehet én elragadtam tőlük, azóta sem tágítanak a nyomomból; vagyis amikor a másikat keresem, önkéntelenül az ő kezére játszok, mivel elvezetem hozzá a csatlósait. Ennek ellenére Eibon helyeselte a tervemet, "kontár munkának" minősítve a varázsbörtönt, amely e titokzatos lényt fogva tartotta. Az ilyeneket mindenestül ki kell takarítani a világból, jelentette ki; nem szabad hagyni, hogy akár a kisujjuk körmével megkapaszkodjanak a küszöbén; és mi majd helyretesszük, amit ezek a kétbalkezes szerencsétlenek háromszáz éve elrontottak.

Így hát nekiláttam bejárni a várost kíséretemmel, amely ezúttal a pompás kaftánba öltöztetett Eibon köré csoportosult, jómagam egyszerű mameluknak álcázva húzódtam meg közöttük. A nagy bazárban találkoztunk Abu Nuvásszal meg a dzsinnjeivel, s a két menet kölcsönös udvariaskodások után elvonult egymás mellett. Alig két sarokkal odébb azonban mamelukjaim kapitánya hirtelen kirántotta az övéből Narukot, habzó szájjal kitört az alakzatból, és nekirontott egy fehér ruhás szeldzsuk zsoldosnak, aki hasonlóképpen tajtékozva csörtetett elő egy kávémérés függönye mögül, a kezében Kindzsállal. Innentől fogva eléggé felgyorsultak az események.

 A kések párbaja
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A két harcos pillanatok alatt végzett egymással, a kések azonban kiröppentek halott kezükből, és a levegőben cikázva kerestek új forgatót maguknak. A járókelők közül sokan ösztönösen utánuk kaptak, hogy megragadják vagy félreüssék őket; mások a saját fegyverükkel sújtottak feléjük; ámde megfigyeltem, hogy bizonyos távolságon belül elég volt rájuk nézni, máris hatalmukba kerítették a bámészkodót. Nemigen válogattak a jelöltek között, és olyan sebességgel fogyasztották őket, ahogy az útszéli suhanc a tökmag héját köpködi; mert Narukkal vagy Kindzsállal a markában a legelesettebb koldus is félelmetes késelővé lépett elő; márpedig egy késpárbaj annál rövidebb ideig tart, minél gyakorlottabbak az ellenfelek.

Természetesen azonnal kitört a pánik, az emberek óbégatva, egymást taposva iparkodtak menekülni. A zűrzavar csakhamar még nagyobb lett, amikor a semmiből megjelentek Paimón táncosai. Ők a késeket próbálták valahogy bekeríteni és röptükből lecsapni, közben pedig mindenkit lekaszaboltak, aki az útjukba került. Naruk és Kindzsál nem törődött velük: nem támadtak rájuk, nem tettek kísérletet a megszállásukra, csak villámgyorsan cikázva kerülgették őket, és vívták tovább a boszorkányos párbajukat, mintha ott sem lennének.

Ekkor Abu Nuvász is beavatkozott az eseményekbe lebegő gyaloghintójáról, mellyel a bazár sátortetői fölé emelkedett. Kísérete felét varázslatokért küldte, a többieket meg utasította, hogy védjék meg az embereket. A dzsinnek habozás nélkül harcba szálltak a táncosokkal, a repülő késeket viszont óvakodtak túlságosan megközelíteni - inkább félrefújták az útjukból a népeket, forgószelet támasztottak, pálmafákat és folyondárokat növesztettek, záporesőt és homokfúvást idéztek. Ezzel a taktikával sok emberéletet megmentettek, viszont percek alatt romba döntötték az egész bazárt. Abu Nuvász közben mindenféle varázslattal próbálta megfékezni Kindzsált és Narukot, amit a tolvaj-dzsinnjei hamarjában össze tudtak lopkodni neki a városból: hatalmas pókhálókat borított rájuk, szivárványló fénykörökbe zárta őket, szárnyas kalapácsokat küldött ellenük. Egyelőre minden eredmény nélkül, hacsak azt nem számítjuk, hogy Paimón táncosai, amint igyekeztek a két kést gyűrűbe zárni, egyik-másik varázslatot igen rútul megsínylették. Amikor éppen nem tudott varázsolni és a tolvaj-dzsinnek visszatérésére várt, Abu Nuvász egy csillogó aranyíjjal ritkította tovább a soraikat, amelynek minden lövése tévedhetetlenül célba talált.

Mindezenközben én félrehúzódtam egy védett zugba, Eibon védelmére bízva magam, aki nem tudom, hogy csinálta, de még a táncosoknál is gyorsabban piruettezett fel-alá, és ahol maga elé legyintett a kezével, ott félkörívben dőlt a földre ember és Paimón-sarj, sátorvászon és épületfal. Nyugalomra és időre volt szükségem, hogy bevégezzem a mágiámat, amellyel uralmam alá hajtom a két vetélkedő kést; továbbá vérre, sok-sok vérre, amelynek sajnálatos módon igen nagy híjával voltam. Naruk forgatói azonnal szörnyethaltak, ha Kindzsál a csupasz bőrükhöz ért; Kindzsál forgatói álltó helyükben hamuvá porladtak, ha Naruk akár csak megkarcolta őket; a táncosok pedig, ahogy arra Eibon előre figyelmeztetett levelében, szarupengéiken keresztül felitták áldozataik vérét. Ha ez így megy tovább, napestig itt rostokolhatok, gondoltam; és odakiáltottam a Kapuőrnek, hogy segítsen, több kiontott vérre van szükségem.

Nagybecsű rokonaim, előttetek fölösleges bizonygatnom, a hála mégis arra indít, hogy papírra vessem: Eibon kuzin leleményessége nem ismer határokat. Előbb a levegőbe emelkedett és lángra gyújtotta a jobb karját, hogy minél többen odafigyeljenek, amikor rámutat az éppen talajközelben lebegő Abu Nuvászra; majd olyan mennykőcsapásszerű hangon szólalt meg, hogy ami épület állt még a bazárban, mind az alapjáig belerendült. "Ott a gonosz varázsló!" - dörögte. "Ott a boszorkánymester, aki a késeket meg a szörnyeket irányítja!" 

Őrjöng a csőcselék
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Abu Nuvász igen meglepett képet vágott, mikor az üvöltő csőcselék megrohanta; csak az utolsó pillanatban sikerült magasabbra libbennie a gyaloghintajával, amelyről már fürtökben csüngtek a kapaszkodók. Ő maga mintha sokkos állapotba került volna, a szerencséje azonban nem hagyta cserben, kísérete tüstént a segítségére sietett. Még a húrik meg a tolvaj-dzsinnek is handzsárt ragadtak, azzal vágták és aprították a támadókat, akár a répát. Vérzápor zuhogott a romokra a gyaloghintóról, Eibon kuzin pedig - aki közben valami bonyolult ábrát rajzolt a földre, és ettől fogsorok nyíltak a szeme helyén - iszonyú hangon elvonította magát. Még én is csaknem belesüketültem, a dzsinnek közül sokan úgy rázták a fejüket, mintha a fülük csengene; az emberek viszont egy pillanatnyi szédült megtorpanás után vadállati indulattal estek neki az első közelükben lévő élőlénynek, foggal-körömmel tépve-marcangolva egymást. Éreztem a gazdagon áradó vér fűszeres illatát, a benne lüktető varázserőt; sorra elsuttogtam hát bűvigéimet, hogy az Eibon által hozott áldást a javamra fordítva működésbe hozzam a mágiámat, és...

...és ekkor Abu Nuvász egyik tolvaj-dzsinnje ellopta tőlem. 

 ...folytatása következik!

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr942014472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.