„Nézz a szemembe, és súgd meg nekem…”
(Hangulatzenéért kattints ide.)

William a Carcosa család normann ágából származik – csakúgy, mint Hellehild, Evoryn és Paulinus. Észjárásában és viselkedésében részben ezért különbözik a szláv, a levantei, az ibériai, az outrémeri vagy éppen a szentbirodalmi ág képviselőitől. Alapvető vonása az intellektuális gondolkodás, ami abban csúcsosodik ki, hogy összefüggéseket lát ott is, ahol más nem. Életvitelét tekintve hedonista, de nem olyan túlzó módon, mint Benjamin bácsikája; élvezi a kényelmet és a nyugalmat, mivel azonban hatalmas energiák feszülnek benne, képtelen sokáig ölbe tett kézzel ülni. Dolgozik benne a tenni akarás, még ha nem is mindig a megfelelő irányban; ez már gyakran sodorta bajba, mert noha a tervei nagyvonalúak és briliánsak, a kockázati tényezőket hajlamos alábecsülni. Bátorsága már-már a vakmerőséggel határos: olykor kétes kimenetelű, önveszélyes vállalkozásokba bocsátkozik, csak hogy magának és másoknak egyaránt bizonyítsa, ér annyit, mint nagynevű ősei.

A normann ág férfisarjai mindig nagy kvalitású emberek voltak, soraikból nem egy híres hadvezér és államférfi került ki. Közéjük tartozott William atyja, Engelhard Carcosa is, aki a vallásháborúkban az öreg II. Raoul király zsoldjában többször is tűzzel-vassal pusztította végig Tengeralföldet. A felesége Izabella volt, Brabant grófjának másodszülött leánya, akit egy tengeralföldi csatározás során hurcolt el otthonából, miközben lángba borította a fél grófságot. Az elrabolt Izabella keményfejű, akaratos és rendkívül okos nő volt; évekbe telt, míg Engelhardnak sikerült őt betörnie, a sok fáradság azoban végül meghozta gyümölcsét. Együttélésük harmadik esztendejében az asszony teherbe esett, és egy ikerpárt hozott a világra. A két kisfiú közül csak William maradt életben; fivére, aki a keresztségben a Richard nevet kapta, két órával a születése után elhunyt. Nem sokkal élte túl őt Izabella sem, akit a gyermekágyi láz vitt el néhány nap múlva, hiába küzdöttek az életéért a legjobb bábák és orvostudorok.

Mivel a normandiai határon ekkor még javában dúlt a háború, a kis Williamet atyja az alpesi Carcosa kastélyba vitte, a családi sasfészek biztonságába, neveltetését pedig fiatal unokahúgára, Evorynra bízta. Itt némi kétkedéssel fogadták a jövevényt, akinek anyai rokonsága a Carcosák engesztelhetetlen ellenségének számított, ám az akkor már tizenhat éves Evoryn kiállt mellette és gondoskodott róla. Nevelése komoly próbatételt jelentett mind a várnépnek, mind a családtagoknak. Williamről már igen ifjan kiderült, hogy ragyogó képességekkel rendelkezik, apró-cseprő csínyjei nemegyszer vezettek hatalmas felforduláshoz. Hogy túlcsorduló energiáit a megfelelő mederbe tereljék, Hasdrubal bácsikája – akinek a nevéhez akkoriban még nem az Őrült Lovag, hanem a Fegyvermester titulus társult – kiokította őt a muskéta és a pisztoly használatára… ami persze később csak további gondokat okozott.

William a tizenegyedik esztendejében járt, amikor a család ellenségei ostrom alá vették a Carcosa kastélyt. Édesapja összehívta normandiai vazallusait és megkísérelte fölmenteni a várat, ám az erőltetett menetben kimerült csapatnak félúton útját állta egy bosszúszomjas tengeralföldi sereg, élükön Brabanti Izabella öccsével, Konráddal. A vereség teljes volt, maga Engelhard Carcosa is halálát lelte a csatamezőn; ráadásul a nemrégiben trónra lépett III. Raoul király haragját is magára vonta, mivel az engedélye nélkül vezetett hadat egy idegen hatalom területére. Az ezt követő zavaros esztendőkben a Carcosák normandiai birtokai elvesztek, híveik szétszóródtak, befolyásuk elenyészett.

A zsenge korú Williamet unokanénje, Evoryn menekítette ki az égő várból, miközben férje, Breitklingen báró az élete árán fedezte menekülésüket. A nevelését viszont a továbbiakban nem tudta vállalni, hiszen a családra nehéz idők következtek: megcsappant erőforrásaikat sokfelé kellett elosztani, s minden túlélő erején felül munkálkodott a fennmaradás érdekében. Ezért egy időre frankhoni rokonokhoz adta, akik – eltérően az áruló Brinvilliers-ktől – a szükség órájában sem hagyták magukra a Carcosákat, és segítséget nyújtottak nekik az újrakezdéshez. A kamaszodó Willam egész Frankhont bejárta, olyan családoknál vendégeskedve, mint a Dromdalok, Prisiusok vagy Mondragonok akik önös érdekből vagy őszinte rokonszenvből, de befogadták és egyengették a pályafutását. Igazi nagyvilági urat, vagy ahogy egy DiVega mondaná, megátalkodott csirkefogót neveltek belőle.


A párbajhős újabb győzelme küszöbén
(Hangulatzenéért kattint ide.)

Williamnek huszonéves korára sikerült elérnie, hogy egy kegyvesztett nemesúr nincstelen fiaként legalább olyan szívesen látott vendég legyen a királyi udvarban, mint a fiatal grófkisasszonyok ágyában. Hamisítatlan udvari kedvenc lett, akiért rajongtak, szerették és lesték minden kívánságát. Ő pedig sosem mulasztotta el meghálálni vendéglátói törődését, jóllehet azok néha szíves-örömest lemondtak volna erről a megtiszteltetésről.

Noha látszatra teljes szívvel belevetette magát az aranyifjak léha életébe, Williamet alapjában véve untatta ez a felszínes társaság. Konkrét célok és érdemi tennivalók híján azzal szórakoztatta magát, hogy marionettbábuként táncoltatta a környezetében forgó arisztokratákat: ha éppen úgy hozta kedve, egyetlen éjszaka alatt romba döntött egy nagymúltú családot, vagy kiemelkedéshez segített egy másikat. Tucatszám vívta a párbajokat, és legalább ugyanennyi márkit és bárót szarvazott fel, emiatt tagadhatatlan népszerűsége dacára sokan ferde szemmel néznek rá.

A kampány kezdetére Williamnek már némileg benőtt a feje lágya. Evoryn nagynénje volt az, aki úgy érezte, immár itt az ideje, hogy a szertelen ifjonti csapongások végeztével megtanulja a felelősséget és részt vállaljon a család gondjaiból. Egy csúfos in flagranti eset és az ebből következő kínos párbaj után félrevonta és komolyan elbeszélgetett vele. Evoryn újra a kezébe vette William sorsának irányítását: ügyelt rá, hogy ne keverje magát bajba, s feladatokat és célokat tűzött ki elé – legelőször, hogy kerítse elő harmadunokatestvérét, Liliart, aki egy zarándokmenet nyomába szegődve eltűnt Khunt rosszhírű erdejében.

Megjegyzés: William Carcosa a könyörtelen szociális ragadozó archetípusa, a XVIII. század híres kalandorainak mintájára: Casanova, Cagliostro, Saint-Germain gróf és Trenck báró egybegyúrva, Carcosa kiadásban.

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (4,5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr712058633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr nemo 2010.06.05. 16:55:42

Biztos, hogy ő is Carcosa? :-)
A többiek beteges hátteréhez képest, itt egy teljesen konszolidált karakterről lehetett olvasni.

Evoryn Carcosa 2010.06.06. 14:28:51

Ó, az én drága unokatestvérem roppant leleményes fiú. Nemrégiben történt egy eset, amikor némán és félrehúzódva asszisztált egy vén veterán meg egy paradysi udvaronc éles szóváltásához. Mondanom sem kell, alapértelmezésben az öregúrnak semmi esélye nem lett volna: a tengeralföldi harcmezőkön ő nem az ilyen fegyverek forgatásához szokott. William egész idő alatt meg se mukkant, csak ült a lován, kissé félrehúzódva. Mikor a szópárbajnak vége lett, az udvaronc csatlósai mind átpártoltak a veteránhoz, még a vadászkutyákat is beleértve; ő maga pedig porig alázva és teljesen megsemmisülten tért haza a kastélyába, ahol első dolga volt felkötni magát. Így hálálják meg a Carcosák a hűséget – mert azt elfelejtettem mondani, hogy ez az elszegényedett öreg veterán harminc éve az én derék Engelhard nagybátyám egyik legvitézebb kapitánya volt.

kriles 2010.06.06. 16:27:28

Zavarba hozol drága Evoryn. Csak szükségem volt néhány vadászkutyára és egy pár jó erdőkerülőre. Arról nem tehetek, hogy az a mitugrász udvaronc ráébrett, hogy egy utolsó féreg. Az embereit pedig nem tudom hibáztatni, a kutyáit meg pláne.
Az meg végképp nem az én dolgom, hogy mikor ki köti fel magát...

Humungus Carcosa 2010.06.06. 20:55:30

mr nemo, ugyanabba a hibába estél mint mindenki, aki először találkozott William Carcosával.
Nem csupán a megjelenése, de a háttere is kifogástalan... legalábbis annak tűnik.

Evoryn Carcosa 2010.06.06. 22:55:40

William drágám,

köszönöm, hogy felkutattad nekem az elveszett normandiai kolóniát. Vétkesen elhanyagolták a tiszteletemet, nem csoda, hogy olyan mélyre süllyedtek, amilyen állapotban találtad őket. Nagyon jól tetted, hogy a fél társaságot kiirtottad: megtanítottad rá őket, mire számíthat az, aki elfordul az istennőjétől és nem adja meg neki a köteles tiszteletet. Én azonban kegyes és megbocsátó úrnő vagyok, a túlélőket ismét a pártfogásomba vettem. Most már nagy buzgósággal hódolnak nekem, egyik tisztelgő áldozattal a másik után. Szerintem nem kellene áttelepíteni őket, a Töviskirályságban nem szenvedek hiányt hívekben; maradjanak csak nyugodtan, ahol vannak. Hasznukat fogjuk venni, ha feltűnés nélkül meg kell szabadulni valakitől Normandiában: csendben és hatékonyan el tudják intézni a dolgot, és a gyanúnak az árnyéka sem vetülhet miránk. William, ha szükséged lenne a segítségükre, csak menj el hozzájuk az erdőbe és mutasd föl nekik a családunk pecsétjét. A mágiádra nem lesz szükség: téged az én tüzes kezű megtorló angyalomnak tekintenek, akinek feltétlen engedelmességgel tartoznak. Ha nincs nálad megfelelő tolmácskő, a földbe karcolt rajzokkal kommunikálhatsz velük; a látszat dacára meglehetősen intelligensek. Akivel érintkezésbe léptél közülük, az a kultuszom főpapnője, a neve Nurrrr’ck. A párját ugye megöltétek Alguye uraság erdészeivel; de megígérheted neki, hogy ha hűségesen és áldozatkészen szolgál, küldök helyette másikat Khuntból, hogy ne haljon ki a vérvonala. A kopófalkáért meg a harcban elesett erdészekért a kolónia természetesen váltsággal tartozik az öregúrnak; pénzük ugyan nincsen, de majd az ő területére fogják hajtani a vadakat. Értesítelek továbbá, hogy Alguye uraság fia, Harold megérkezett az udvaromba és nemes apródként a szolgálatomba állt; őt bíztam meg az esküvői előkészületek irányításával és az ünnepség megszervezésével. Egyelőre halálos rettegésben tölti a napjait, alig bírtam lebeszélni róla, hogy ne hajbókoljon gerinctelen féregként minden útjába tévedő tövistündének. Ha a véleményemet kérded, egy nyámnyila senkiházi; de megüzenheted az öregúrnak, hogy két esztendő alatt embert faragok belőle.

Szerető nénéd, Evoryn

kriles 2010.06.08. 16:17:42

Evoryn néném!

Örülök, hogy segíthettem. Próbáltam kevésbé megritkítani a soraikat ezeknek az ízelt lábúaknak, dehát sajnos muszály volt.

Ugyan Nurrrr'ckról az isten se találta volna ki hogy nőnemű, de jó, hogy már ezt is tudom. Rémélem hasznukat veszem majd.

Haroldot rád bízom. Ha tudsz vele valamit kezdeni, annak csak örülök, az apja meg pláne, de attól tartok, hogy ez a tolvaj semmirekellő az étket nem fogja megszolgálni amit magába töm.
Na sebaj. Ha esetleg mégse bírná a kiképzést, legalább hasznosan halljon meg, hogy az apjának ne legyen szégyenkezni valója.

Itt jegyzeném meg, hogy a goblin sámántól szerzett holmikat elküldtem Ungurjánnak, remélem tudja őket hasznosítani, habár nincsenek jó állapotban, mert a lovam péppé taposta a goblinnal együtt.

William

mr nemo 2010.06.08. 16:43:35

@Humungus Carcosa: érzem én a sorok mögött megbúvó ki nem mondott iszonyatot...
Illetve a hangsúly a többiekkel való összevetésen volt :-)

Evoryn Carcosa 2010.06.20. 12:08:47

William drágám,

megkaptam Ungurjántól a holmikat, amiket Normandiából küldtél. A pajzs varázserejű, de tündeszerzetek számára készült, nemigen lehet mit kezdeni vele. Elküldtem ajándékba Szarumarásnak, az ősi és jól bevált politika jegyében, hogy az ostort a mézesmadzaggal váltogassuk. A bőrtekercs már érdekesebb, bár gondban lennék, ha meg kellene határoznom a műfaját: az önéletrajz, a dicshimnusz és az üzleti könyvelés sajátos keveréke. Szóval ez a sámán, akit varázspárbajban legyőztél, valamiféle goblin népi hős volt, legalábbis a saját bevallása szerint, bár nekem inkább afféle titkos bevetésekre szakosodott zsoldosnak tűnik. Mindenesetre nem Harold Alguye volt az egyetlen, aki igénybe vette a szolgálatait; és elég rendhagyó stílusban ugyan, de az összes megbízatásáról lelkiismeretes naplót vezetett. Bizonyára számot tarthat az érdeklődésedre, hogy még Eu grófja is felhasználta őt egy bonyodalmas örökösödési hercehurca elsimításához. Az irománynak meglehetősen sokrétű a zsarolási potenciálja, úgyhogy fordítással és kommentárokkal ellátva továbbítottam Emmanuelnek, hogy kamatoztassa családunk javára. Téged pedig arra kérlek, légy szíves kis időre megszakítani normandiai nyaralásodat, hogy részt vehess gróf Malbaraine pénzügyminiszter esküvőjén. Tudom, hogy se tested, se lelked nem kívánja, de tartozol ezzel a családnak: a gróf áhítatos rajongással csügg rajtad, és most, hogy Talula DiVega férje lesz, nagy szükségünk van valakire, aki ellensúlyozni tudja nála a DiVegák rosszindulatú befolyását.

Csókol szerető nénéd,
Evoryn

kriles 2010.06.21. 09:01:43

Kedves Néném!

Örülök, hogy a goblin eszközei hasznosnak bizonyultak, viszont arra kérnélek téged, hogy a tekercs fordítását, amilyen gyorsan csak tudod küld meg nekem. Van még egy apró elintézni valóm, aztán sietek az esküvőre.

William

Evoryn Carcosa 2010.07.01. 01:42:20

William drágám,

Ungurjánt mostanában eléggé lefoglalják az Anahid rokonsággal folytatott tárgyalások, úgyhogy engedelmeddel én intézkedtem a goblin kézirat fordításának továbbításáról. Mellékelten megtalálod, igazából semmi különös nincs benne, ami túlzottan kompromittáló lenne Eu grófjára nézve. A goblin nagy szakértője volt a bölcsőhalál és a gyermekágyi láz feltűnésmentes előidézésének, s e minőségében tevékenyen hozzájárult, hogy a Coutances grófok vérvonalának magva szakadjon; de neked nyilván fölösleges mondanom, hogy egy tündérszerzet hagymázas firkálmányát egyetlen frankhoni bíróság sem fogadná el bizonyítéknak. Nekem leginkább az ütött szöget a fejembe, milyen áhítatos, talpnyaló tisztelettel nyilatkozik ez a mi goblinunk mindenütt Eu grófról. A többi megbízóját folyton szidja és gúnyolja, vele azonban valamilyen oknál fogva kivételt tesz; és ha engem kérdezel, ez meglehetősen aggasztó. Tény, hogy a gróf királyi vérből származik – a család őse Artois Róbert volt, VIII. Lajos és Kasztíliai Blanka harmadszülött fia –, ez azonban még egyáltalán nem indokolná, hogy egy önmagát hősnek aposztrofáló tündérfajzat így hasra essen tőle. Itt szerintem valami titok lappang, aminek jó lenne a végére járni, mielőtt folytatod Normandiában a tevékenységedet.

Csókol szerető nénéd,
Evoryn

kriles 2010.07.01. 16:40:39

Drága Néném!

Köszönöm neked a részletes beszámolót, nekem ennyi bőven elég. Azt hiszem utána szaglászok a dolognak, kezd végtelenül érdekelni.

William