A pókkirálynő
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Drága Rokonaim!

Alább olvashatjátok beszámolómat a legfrissebb khunti fejleményekről, amelyek fölöttébb érdekesek, némileg aggasztóak, és teljes mértékben igazolják bizalmatlanságunkat Seranthur és a tövistündék iránt.

Az egész azzal kezdődött, hogy pár napja egy láthatatlan tündérkét találtam az egyik pókhálómba gabalyodva, ugyanabból a fajtából, mint a Voniktól vásárolt takácsaim. Mivel szemlátomást pánikba volt esve, kiszabadítottam szorult helyzetéből, igyekeztem megnyugtatni és szelíden kérdőre vontam. Nem mutatkozott túlzottan intelligensnek, és azt állította magáról, hogy politikai menekült. A Töviskirályságban ugyanis teljes a felfordulás, a fegyverbíró tündérek egymást ölik, a civil lakosság meg észvesztve fut, amerre lát.

A fogoly elmondása szerint Talildor azzal kezdte a trónviszályt, hogy teljesen egyedül körbejárt egy sor települést, és megmutatta a népnek a címerdíszes sodronyinget meg a sárkányszarvból faragott vadászkürtöt, amelynek százötven éve az öreg Ethellor király elsőszülöttjével együtt veszett nyoma. Miután ezzel gondolkodóba ejtette őket, önként és mindenféle biztosíték nélkül alávetette magát a vének által rábocsátott leszármazásjelző varázslatoknak. Mire a nyomába eresztett királyi vadászok utolérték, már hiába próbálták letartóztatni, mert a helyiek a védelmére keltek. Mi több, Seranthur két legvitézebb seregvezére közül – akik a Humungusszal folytatott tárgyalásra is elkísérték – az egyik átállt az ő oldalára.

A lázadás kitörése után Talildor hazament a felszereléséért, újdonsült hívei megszervezését a renegát hadvezérre bízva. Mikor aztán visszatért a gonosz rúnákkal feldíszített póksereg élén, a kezében a Volonturtól kapott lélekégető fekete karddal, a bennszülöttek megint gondolkodóba estek, de már nemigen volt mit tenni. A Töviskirályságban gyakorlatilag mindenki meg van győződve róla, hogy Talildor a jog szerinti uralkodó, a többség mégis kitart Seranthur mellett, mert úgy vélik, a fivére kissé túlzásba viszi a bosszút. Ennek ellenére a hadi helyzet pillanatnyilag döntetlenre áll, egyrészt mivel Talildornak ott vannak a pókjai, másrészt meg azért, mert a hadifoglyokat nem mészárolja halomra, hanem szabad választás elé állítja őket. Vagy fölesküdnek rá önként, és akkor az ő pártján harcolnak tovább, vagy pókmutánst csinál belőlük, és akkor is.

Ami a civil lakosságot illeti, az a szélrózsa minden irányában menekül az országból. Volontur aggályosan tartja magát a megboldogult Ethellorral kötött szerződéshez, de nyílvesszőre tűzve átlőtt egy üzenetet Seranthurnak, hogy mivel a közvetlen szomszédságában háborús viszonyok alakultak ki, alattvalói védelmében kénytelen mozgósítani a hadseregét. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy a Töviskirályság határán – kelettől nyugatig, északra hajló széles körívben – állig felfegyverzett alkonytünde őrjáratok cirkálnak, és aki kiteszi a lábát az országból, azt felkoncolják. Dél felé szabad az út, itt a menekülők a Magányos Harangszó Völgyébe jutnak, ahonnan aztán vagy kimásznak a túloldalon, vagy nem; vissza mindenestre eddig senki nem jött közülük. A délnyugati csücsökben ki lehet surranni Khunt erdejéből a hegyekbe, a vendégszerető goblin törzsek szállásterületére; a délkeleti csücsök civilizált vidékre vezet, ahol a menekülteket a keresztény papok összefogdossák és máglyán elégetik.

Az a csapat, amelyikhez a mi foglyunk tartozott, igen agyafúrt (vagy igen kétségbeesett) megfontolásból észak felé próbálkozott, egyenest keresztül az alkonytündék országán – azon az alapon, hogy itt számítanak rájuk legkevésbé. Hogy ezzel megszegik a szerződést, az nem okozott nekik különösebb lelki törést; főjön miatta a Töviskirály feje, ők a maguk részéről disszidálnak. Aztán útközben szép lassan lemorzsolódtak, a kis jószág végül egyedül vergődött át hozzánk. Körülnézett Humungus birtokán, hogy hol húzhatná meg magát, és már kezdte újra optimistán szemlélni a világot, mikor közbejött a pókháló.

Ő a maga részéről itt befejezettnek vélte mondandóját, és igencsak meglepődött, amikor folytattam a kihallgatást, továbbra sem erőszakosan, de immár határozottabb módszerekkel. Hamarosan kiderült, hogy az általa vázolt helyzetkép nagy vonalakban megfelel az igazságnak, csak személyes vonatkozásban szorul némi pontosításra, ugyanis ő egyáltalán nem disszidens, hanem a tövistündék küldték ide kémkedni. Illetve egész konkrétan Veneldil, a bevarrt szemű látnok és főtanácsadó, aki egyébként kedvére teleportálgat tölgyfából tölgyfába Khunt erdejében – ám amikor a múltkori csúcstalálkozó előtt becélozta a legvénebb példányt Humungus birtokán, úgy pattant vissza róla, mint dongó az ablaküvegről. A többi tölgy működött – így hozta át hozzánk a tárgyalásra a királyt meg a két főemberét –, de ezt az egyet valaki elrontotta. Mi több, a körülötte növő fákban is kezdtek kisebb üzemzavarok mutatkozni, s a gyanús zóna egyre terjedt. A vén varázslót aggasztotta ez a furcsa fejlemény – honnan is tudhatta volna, hogy Humungus kuzin egyre erősebb spirituális kötődését jelzi a tartományhoz? –, és elhatározta, hogy utánajár.

E célból pár napja ismét meglátogatott minket a tölgyfákon keresztül, épp csak annyi időre, hogy felröptesse a tündérkét, aztán sürgősen sietett haza. A tündérkénél volt egy suttogó szél varázslattal ellátott falevél; azt az utasítást kapta, hogy ha megítélése szerint eleget látott, hozza működésbe és jelentsen. Mikor belegabalyodott a pókhálóba, el is lőtte a varázslatot, de nem rendeltetésszerűen: segítségért óbégatott a főtanácsadónak. (Válasz nem érkezett.) Hogy a jelentése után miképpen fog majd hazatérni, arra nézve nem kapott útmutatást. Így utólag ő maga is csodálkozott rajta, miért nem tűnt fel neki eligazítás közben, hogy Veneldil nagyvonalúan átsiklik e fontos részlet fölött. (Ami bizonyítja, hogy igenis vannak olyan bűbájok, melyek még a tündenép veleszületett mágikus ellenállásán is átütnek.) Arról fogalma sem volt, hogy a Töviskirály tud-e a küldetéséről, aminthogy arról sem, hogy a bevarrt szemű főtanácsadó hozott-e át rajta kívül más kémeket is, akár ugyanaznap, akár más időpontokban. Utolsó kérdésemre, miszerint ért-e a selyemszövéshez, szintén nemmel válaszolt. Ezt igen sajnálatosnak találtam.

Így bánunk el a kémekkel
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Veneldil tehát álnokul megszegte a családunkkal kötött szerződést és kémkedik utánunk – erre azonban csak az elvarázsolt falevél szolgált volna egyértelmű bizonyítékkal. A fülön csípett tündérke fecseghet akármit, Veneldil csupán egy szökevény erőszakkal kicsikart vallomásának minősítené. (Szó ami szó, a beszélgetésünk végére az a kevés esze is elszállt, ami volt neki.) Mi több, még vissza is követelhetné tőlünk a foglyot, az elbitangolt javakról rendelkező záradék értelmében. Ezért inkább átadtam Humungusnak, szerény hozzájárulásként a táptalaj zsírosításához, amelyben a nagy fekete tölgy gyökerezik. Ebben a fázisban a kis jószág már nemigen tudta, hol van és mi történik vele, de komposztálás előtt Humungus azért nagy nehezen még kiszedte belőle, hogy a tövistündék két seregvezére közül a töviskarmú szépség tartott ki Seranthur mellett, és a tetovált fickó állt át Talildor pártjára.

Részemről azt javaslom, hogy hurrápesszimista alapon viszonyuljunk az új helyzethez, így csak kellemes meglepetések érhetnek. Vagyis tételezzük fel a legrosszabbat: hogy a bevarrt szemű vénség Seranthur megbízásából kémkedik utánunk, egy egész rajra való tündérkét hurcolt át hozzánk, és a többség lelkiismeretesen jelent. Más szóval: a Töviskirály feltételezhetően tisztában van vele, mi folyik a tartományunkban, de a főtanácsadója szinte bizonyosan. (Nem mintha Humungus nem járna át hozzájuk nézelődni, szerződés ide vagy oda…)

A rend kedvéért megkettőztem a biztonsági hálózatunkat, és utasítottam a ház körül nélkülözhető személyzetemet, hogy legyenek éberek és ügyeljenek a beszivárgókra – ám őszintén szólva nem fűzök tetemes reményeket ezekhez az óvintézkedésekhez, még akkor sem, ha Humungus is segít a gyilokliánjaival. A tündérkék jól ismerik az erdőt, repülnek, pirinyók és természetüknél fogva láthatatlanok. Idővel nyilván ki lehet sütni valamit ellenük, egyelőre azonban együtt kell élnünk a tudattal, hogy gazdagon be vagyunk poloskázva.

Csókol mindannyiótokat:

 

A mi pontjaink: (4/5)
A ti pontjaitok: (0/5)

Publikáló: kriles

2 komment

Címkék: evoryn epistolarium

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr672373561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Captain XXX 2010.10.23. 12:23:05

ez nagyon jó levél, bírom ezt az Evorynt! :)

Evoryn Carcosa 2010.10.25. 07:32:23

Köszönöm, drágám...