A Töviskirály trónusa
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Kedves Testvéreim, Szeretett Kuzinok!

Meggyőződésem, hogy fölösleges előttetek hangsúlyoznom, mennyire fontos nekünk a khunti tartomány – függetlenül attól, hogy én személy szerint rettentően utálom azt a tetves erdőt. Mégis képes vagyok fölülemelkedni az ellenszenvemen, mert távlatilag szemlélem a kilátásainkat, és tisztában vagyok vele, hogy Khunt a jövőnk záloga.

Immáron több, mint tizenöt esztendeje, hogy távozni kényszerültünk a Szent Germán Birodalomból, birtokainkat részben az ellenségeink, részben a telhetetlen Rudolf császár kezén hagyva. Jóllehet ellenségeink azóta szétszóródtak és megfogyatkoztak, az irántunk való hűbérúri kötelezettségeit semmibe vevő Rudolf császár pedig – miután az öccse lemondatta és száműzetésbe küldte – elevenen rohadt el egy moróziai lepratelepen, ám a lényegen ez mit sem változtat. Hiába őrizgetjük a kutyabőrünket egy pireneusi várkastélyban, bajosan vallhatjuk magunkat igazi frank nemesúrnak, hisz az ország területén, ahol menekültként megtelepedtünk, jószerivel semmi birtokunk nincs. Khunt a kulcsa annak, hogy újra komolyan vegyenek minket. Kis lépés, első lépés, de roppant fontos.

Éppen ezért a fő célkitűzésünk az legyen, hogy a khunti tartományt megőrizzük és stabilizáljuk, akármilyenek a helyi politikai viszonyok. Minden lépésünket okosan és elővigyázatosan meg kell terveznünk, sohasem feledkezve meg róla, hogy milyen következményeket vonhatnak maguk után.

Egyetértek Hellehilddel, Veneldilnek pusztulnia kell; mielőtt azonban cselekvésre szánnánk el magunkat, szerezzünk kétségbevonhatatlan bizonyítékot, hogy megszegte az írásos megállapodást, amely a Carcosákat és a Töviskirályt egyaránt köti. Ha Seranthur ezt belátja, nincs mitől tartanunk. Értésére kell adnunk, hogy a tanácsadója kiiktatásával mi nem rúgjuk fel a szerződést – épp ellenkezőleg, a betartatásán fáradunk, és megkíméljük őt a háborús helyzetben egy bonyodalmas peres eljárás lefolytatásától. Ennek fejében természetesen joggal várhatjuk el tőle, hogy hálás legyen nekünk. (Talildor részéről ugyancsak hálára számíthatunk, elvégre megszabadítjuk a riválisát az egyik legfőbb támaszától.)

Ha pedig leszámoltunk Veneldillel, el kell gondolkoznunk rajta, hogyan tovább. A háború ezzel nem ér véget, és mi sem kötelezzük el magunkat senki pártján. Ám ahogy Evoryn is mondta, nem odázhatjuk el a végtelenségig! Hamarosan eljön az idő, amikor színt kell vallanunk.

Ha ma kellene dönteni, most azonnal, nagy bajban lennék, hogy ki mellett tegyem le a voksomat. Mindkét alternatívának megvannak az előnyei és a hátrányai. Ez a helyzet egyelőre kényelmes nekünk, de mindkét viszálykodó fivér nagyon jól tudja, hogy azé lesz a győzelem, aki megnyer minket szövetségesének.

Mondanom sem kell, hogy nekünk a saját hasznunkat kell néznünk! A kérdés az, hogy milyen szövetségessel járunk jobban. Olyannal-é, aki vitatható jogalappal, de biztosan ül a Töviskirályság trónján, és ellenpólusa lehet Volonturnak; vagy olyannal, akinek a legitimitása megkérdőjelezhetetlen, az uralma viszont gyenge lábakon áll, és tehetetlen Volonturral szemben.

Kérlek, gondolkozzatok el ezen, kuzinok!

A mi pontjaink: (4/5)
A ti pontjaitok: (4/5)

Publikáló: kriles

Szólj hozzá!

Címkék: william epistolarium

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr342422553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.