Humungus Carcosa életében komoly csapást jelentett a Carcosák hanyatlásával járó tragédiák sorozata. Otthonát gyors egymásutánban kétszer veszítette el, szűkebb családja megtizedelődött. Az új pireneusi kastélyba költözve többé nem érezte magát otthon, és gyökértelen léte tudatában egyre mélyebbre süppedt önnön sötét bugyraiba. Egyedi szemlélete okán leginkább Aldimarral találta meg a közös hangot, így csakhamar elhagyta a kastély sivár, falak közé szorított világát, és új, de még idegen hazája vadonjában keresett enyhülést kínjaira, dögvészt és pusztulást hagyva maga után. Khunt erdejében végre megtalálta, amire szüksége volt. Itt erősítette meg szövetségét a maga személyes megváltójával, tulajdon testét és vérét helyezve az áldozati oltárra. Ennek emlékére emeltetett a fekete tölgy, mint a szövetség diadaloszlopa, azon a helyen, ahol ismét felszínre tört a Névtelen Iszonyat korok óta földben kígyózó, örökké rothadó gyökérzete.

A holtak fája
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A tölgy abból a fából torzult ily rettenetes s egyben rémisztően gyönyörű emlékművé, amely az összekötő kapcsot képezte Humungus és a mélyben rejtőző iszonyat között. Tartománya középpontjában magasodva hirdeti az erdőlakóknak a Kertész jelenlétét és hatalmát, s jelzi a Carcosa család érdekeltségeit. Humungus ugyan sajátjának tekinti a birtokot, a család viszont természetesen közös tulajdonnak, a szláv ág kezelésében. Számukra elsősorban kiaknázandó erőforrást jelent, további lehetőséget a dinasztia vagyonának és befolyásának gyarapítására. Ők sosem értették igazán, mit rejt a gyökereket befogadó humusz, a lombok közt suttogó szél, melyben minden meg van írva, ami a teremtés óta történt a vénséges vén fák zord árnyékának rejtekében.

Humungus féltő gonddal ápolta a kiválasztott fát, amíg az a Névtelen Tölgy evilági megnyilatkozásaként roppant óriássá növekedett. Rendszeresen öntözte gyökereit az erdőbe tévedt emberek vérével, gazdagította termőtalaját az ágak alatt feláldozottak maradványaival. Az arra érdemesek koponyájából a négy égtáj felé tekintő arcokat preparált, s ezután melléjük került minden komolyabb ellenfelének feje is, mint egyfajta harci trófea-totem, a vérre szomjazó istenek kegyetlenségének oltára, melynek láttán rettegés fogja el a hitetleneket. A fa törzsét elborította titokzatos jelekkel, amelyeket transzba esve kapart bele a tulajdon körmével, hagymázas víziókkal kísért szent őrületében. Ezek kísértetiesen emlékeztetnek a pogány sírhalmokban rejlő fogadalmi kövek halcsontszerű rovásfelirataira. A jelek értelmét még Humungus is csak sejti, elolvasni nem tudja őket, de látomásaiban mindent feltárt előtte a Névtelen.

Rengeteg munka és évek hosszú sora van még hátra a végső kiteljesedésig, ám Humungus lendülete nem lankad. Alattvalói segítségével megszervezte a szomjazó gyökerek táplálását. Az erdőbe merészkedő vándorok bőséges utánpótlást biztosítanak, de a szegényes időszakokban is akadnak módszerek, amikkel gondoskodni lehet a folyamatos talajjavításról. A zöldek szívesen segédkeznek újdonsült uruk terveiben, hisz ők a nyugalmat és csendet kedvelik, amit a tudatlanul idetévedő emberek folyton megzavarnak.

Kétségtelen, hogy a Kertész e ténykedésével komoly változást indított el mind a békésnek távolról sem mondható khunti erdő életében, mind a saját testi és lelki egyensúlyában. Ahogy gyarapszik és terbélyesedik, a fa mind nagyobb befolyást gyakorol Humungusra és egyre erősebbé teszi. A lassú metamorfózis megállíthatatlanul elemészti testének hús-vér szöveteit, s miközben kérget növeszt a szíve köré, lelkét is éppúgy elemberteleníti, ahogy a testét burkolja be oltalmazó páncélzattal. Egyaránt tüskéket sarjaszt a karjain és a gondolatain; a mérgező indáik nem csupán az ellenfeleit fojtják meg, hanem az utolsó halványan pislákoló emberi érzéseket is az elméjében. Humungus lassú, megfontolt természete apránként az inhumán szenvedélyek és ösztönök ijesztő ötvözetévé alakul át, s ez időnként kikezdi józan ítélőképességét is, legalábbis hagyományos értelemben.

A Kertész a tölgyfa közelében a leghatalmasabb, mert ilyenkor közvetlenül meríthet a Névtelen Rettenetnek a kéreg alatt szunnyadó erejéből, mely az évek számával egyre csak gyűl-gyülemlik. Ahogy a driádok a fájukban élnek és eggyé válnak vele, ő is teste tartozékának érzi az ágak és a lombozat bizarr kuszaságát. Ám ha tartósan elszakad tőle – hiába vetekszik akaratereje az ezeréves fatörzsek szívósságával –, idővel megmutatkoznak rajta a lelki hiány és üresség jelei. Ezt elég hosszú ideig képes elviselni, de e téren még nem tapogatta ki saját határait: elképzelhető, hogy néhány hónapos kényszerű távollét után a tünetek súlyosbodnak, akár az átmeneti elmezavarig.

Tekintsetek az egek négy sarka felé…
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A család tagjai nemigen ütköznek meg a fekete tölgyön. A különféle elfajzások, pszichés zavarok és minden rendű-rangú aberrációk korántsem mennek ritkaságba a Carcosák között, s ezek olykor manifeszt formát öltenek az anyagi világban. Ha az ilyesmi egy rosszhírű, lakatlan erdőségben következik be, az sokkal kényelmesebb és megnyugtatóbb, mintha – teszem azt – a királyi vadasparkban történne, amit fölöttébb nehéz és kellemetlen lenne kimagyarázni. Így hát a rokonok többsége megkönnyebbüléssel fogadta, hogy a Kertész őrülete félreeső helyen teljesedett ki, mentesen mindenféle botránytól és zűrzavartól.

A khunti tartományt Evoryn Carcosa is állandó lakhelyének választotta, de az ő udvartartását – ami alatt főleg az őt személyében imádó és körberajongó temérdek pókot kell érteni – nem zavarja különösebben a szörnyeteg tölgyfa szomszédsága. A helyi lakosokban pedig csak megerősítette a hitet, hogy új uralkodójuk nem csupán hasonlatos hozzájuk, hanem elég erős és félelmetes is ahhoz, hogy védelme alá helyezkedve önként kövessék a parancsait. Így hát a fekete tölgy ellenállás nélkül vált a táj részévé, elválaszthatatlan tartozékaként mind Khunt, mind Humungus világának.

Oly komoran nyúlik fel az égre,
Sok nevenincs népségnek a vére,
Kérge alatt holtak szeme izzik,
Lombjai közt csak a bánat látszik.

(erdei mondóka a fekete tölgyről)


 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr532763067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.