Szerepjáték régészet III.

2011.04.02. 11:40

Megjegyzés: A szerepjáték immár több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza; ennyi idő bőven elegendő hozzá, hogy a kezdetek az átlag játékos számára homályba vesszenek. A Carcosa-kampány mesélőjét mindig is foglalkoztatta a hobbi korai története, és kiterjedt levelezést folytatott róla néhány hozzá hasonlóan bogaras egyénnel. Ennek többek között egy sor ismertető lett az eredménye, különféle régi és elfeledett RPG-kiadványokról, amelyek manapság már a szerepjáték-régészet témakörébe tartoznának… ha lenne ilyen tudományág, persze.

Zienteck
by Mark Harmon
Judges Guild, 1981.

Első pillantásra ezt a kiadványt is miniszettingnek hittem – a térképmellékletek plántálták el bennem a tévhitet, – de nagyon hamar rájöttem, hogy szertelenül túlzó várakozásokat táplálok. A Zienteck az átlagosnál is vacakabb és együgyűbb tucatlabirintus, mindenfajta enyhítő körülmény nélkül. Stilisztikai eszközök használatára utaló nyomokat a szövegben nem találtam, hacsak ide nem számítom a hajmeresztő helyesírási hibákat. Ezek közül egyesek – az ártatlanság vélelmével élve – akár szimpla elütések is lehetnének, ha nem tömegelnének oly elképesztően nagy számban. (Néhány találomra kiragadott példa: forpaws, certainty, interogated, incurrs, degnity, jewelery, forboding, uneffected. Ezeket nem ügybuzgó bogarászással gyűjtögettem össze: egyszerűen átlapoztam a modult levélírás közben, és amin futtában megakadt a szemem, bepötyögtem.) Más esetekben viszont már semmiféle mentőkörülmény nem merülhet föl. Olyan angol szó nincsen, hogy irregardly; a sporting nem szinonimája a fairnek; a two folds egészen mást jelent, mint a twofold; és aki képes olyasmit leírni, hogy „Griendal has on permanent retainer five Minotaurs”, az sürgős továbbképzésre szorul alapfokú grammatikai ismeretekből.

A tartalomjegyzékből arra következtettem, hogy Mr. Harmon foglalkozik a külvilággal is, sajnos azonban a vonatkozó fejezetek kizárólag szörnyleírásokat és táblázatokat tartalmaznak. Szerzőnk itt bemutat nekünk két újfajta szörnyeteget, akik számára keresve sem találhatott volna félrevezetőbb elnevezést: a fekete angyal egy repülő óriáskígyó, a tűzkaméleon pedig egy szárnyas, narancssárga krokodil. A labirintussal foglalkozó szekció gazdagon meg van fűszerezve idétlen viccekkel, ami egy idő után rendkívül megnehezíti tárgyilagos tanulmányozását. Öröm az ürömben, hogy e mókásnak szánt megjegyzések mind a mesélőnek szólnak, legalább a játékosait nem kell hervasztania velük. Amennyiben saját felelősségére mégis bedobja őket a társalgásba, alighanem komoly represszióknak teszi ki magát a jobb ízlésű játékosok részéről (1).


(1) Sohasem tudtam értékelni az ún. amerikai humort – a vígjátékaiktól például én maximum fejfájást kapok – , de szerény meglátásom szerint ezek a poénok még odaát is kínosan hatnak.


A szerző nyelvi eszköztára enyhén szólva nem idézi a szivárvány színskáláját, a labirintus pedig teljesen irracionális – egyes szörnyek évek óta étlen-szomjan tengődnek a vackukon, mások meg állítólag be vannak börtönözve, noha a kísérő szövegben nyoma sincs annak, hogy bármi meggátolná őket a távozásban. A legérdekesebb helyszín egy zárt kapu, amely felirata szerint a „Pits of Shangfolk”-hoz vezet; ezt nem lehet kinyitni, és örök rejtély marad, mi van mögötte.

A labirintus tetején egy négyfős sárkányfamília tanyázik, akik nap mint nap népes vendégsereget szórakoztatnak. Jóllehet sárkánynak elég harmatosak szegények (ugyebár az első kiadás szabályaihoz igazodnak), a baráti körükkel karöltve így is bőven elegendőek hozzá, hogy bármely átlagos partit percek alatt kiradírozzanak a világból. Állítólag tárgyalni is lehet velük, ezt azonban kicsit megnehezíti, hogy a szerző csupán a játékértékeiket meg a harci taktikájukat részletezi, arról egy árva szóval sem nyilatkozik, hogy kik ők és mi a fenét keresnek itt (2). Közli viszont a nevüket, nem feledkezve meg a vendégeikről sem. A szárnyas óriáskígyót Smythe-nak hívják, az egyik vérvadkant pedig Henrynek. Fenomenális.


(2) Annyit tudunk, hogy a legidősebb sárkány takarította el az útból a varázslót, aki eredetileg a labirintust építette. Hogy mi baja volt vele, honnan jött, miért maradt itt, hogyan csapódtak hozzá a többiek, milyen a viszonyuk egymáshoz és környezetükhöz – ezek a mellékes momentumok mind balladai homályba vesznek.


Konklúzió: ez a modul egy vödör szemét. Így húsz-egynéhány év távlatából esetleg némi muzeális értéke lehet, mint az archaikus (A)D&D meglehetős nívótlan reprezentánsának. Én mindenesetre sajnálom az időt, amit az áttanulmányozására fordítottam.

 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr562560008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.04.03. 12:10:27

Az a baj, hogy a szerző "betegesen" keresi a miérteket. :) A mai rohanó világban nincs idő olyan dolgokon elgondolkodni, hogy egy szörny miért marad meg egy üres labirintus mélyén táplálék nélkül. Tessék elfogadni a random encounter tábla mindenhatóságát.

Thirlen 2011.04.03. 12:47:22

@Judea: Ez egy harminc éves könyv. Hol jön ez a mai világhoz?

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.04.03. 12:57:57

@Thirlen: Én nem a könyvről írtam, mivel még nem olvastam, csak rámutattam ironikusan néhány pontra a cikkből, ami miatt feleslegesnek tartom elemezgetni az ilyen dungeon típusú kalandokat. Azzal egyetértek, hogy ha talál egy-két gyöngyszemet (Olyanokra gondoltam amelyek mentesek a fenti kliséktől.) és közzéteszi. Bár ahhoz meg át kell nyálazni néhány hulladékot is. Ilyenkor pedig megeshet, hogy tanító jelleggel ezekről is ír.
Egyébként meg a "A mai rohanó világban..." közhellyel arra utaltam, hogy pont ezért érzik az emberek az oldschool létjogosultságát. Kidobok néhány folyosót meg elágazást, benépesítem random szörnyekkel, majd adok nekik random neveket. Szerintem így születhetett Henry a sárkány. :)

Emmanuel Carcosa 2011.04.03. 13:09:09

Azt hiszem Judea ironikus hangvétele mellett indifferens az korszak tényező, Thirlen.

Örülök, hogy a cikk írója a modul áttanulmányozására fordított idő sajnálatán túl nem sajnálta az időt a cikk megírására - én azonban sajnálom az időt, amit az olvasására fordítottam.

Ennek persze csak az lehetett az oka, hogy nem vagyok szerepjáték-régész, aki a nívótlan reprezentánsokra szakosodott.

nem Emmanuel :)

HavasiG 2011.04.04. 11:39:08

Judea, az oldschool nem a véletlenszerűen összedobált szörnyekről szól. Sokszor, sok helyen próbálták már ezt elmagyarázni neked és láthatólag még mindig nem érted.
Az emberek nagy része azért játszik oldschoolt, mert:
I.)Elege van a szabálydömpingből.
II.)Szereti a kötetlen, kalandozós fantasy-t, amire az oldschool kimondottan alkalmas.
III.) I+II

Ettől függetlenül az említett modul ténleg ratyi lehet, de ezt nem az oldschool számlájára kell írni.

A cikk szerzőjének köszönöm, hogy publikálja az írásait, jó őket olvasni, remélhetőleg sokáig megtartja a jó szokását!

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.04.04. 12:47:02

@HavasiG: Én nem állítottam ilyet, azt viszont állítom, hogy teljesen RE szagú az adott kiadvány.
Azt is állítottam már több fronton, hogy nem az oldschool játékokkal van bajom, hanem a stílus mindenhatóságát hirdető hívekkel.
Én is szeretném kipróbálni, bár jelenleg csak online módon tudom.

Ha valakit érdekel még mindig lehet jelentkezni: rpol.net/game.cgi?gi=44717&date=1298106154

I. A szabálydömpinget én is utálom.
II. Kalandozós fantasy-t nem vetem meg, de nem a favoritom.

Thirlen 2011.04.04. 19:05:06

Csakugyan, az irónia a smiley ellenére is kimaradt.
Én szeretem ezt a cikksorozatot, bár jelen esetben az ismertető valószínűleg szórakoztatóbb az eredeti műnél, a Frontier Forts of Kelnore-ban pl. találtam olyan ötletet, amit éppen most tervezek felhasználni.