Megjegyzés: Újabb fantasy-szerzőt mutatunk be azok közül, aki írásaikkal inspirálólag hatottak a Carcosa-kampányra. Ezúttal a hazánkban kevésbé ismert Clark Ashton Smith van soron; az alább következő cikket a Fantasy Review 14. számából (1949 április-május) vettük át.

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az akkor már elismert költő, Clark Ashton Smith, kipróbálta magát a prózaírás terén is. Az ekkor 35 éves szerző tizenöt évvel korábban tette kezdő szárnypróbálgatásait, The Black Cat és egyéb magazinok hasábjain; első publikált műve, The Ninth Skeleton (A kilencedik csontváz), amely a Weird Tales 1928 szeptemberi számában jelent meg, kevés tanújelét adta később kivirágzó zsenialitásának. Ragyogóan élénk képzelete számára a történetmesélés szűk keretei fullasztónak, idegesítőnek tűntek. 1930 májusáig nem hallatott magáról a magazinban – ekkor jelent meg The End of the Story (A történet vége) című írása mely, címe dacára egy ragyogó fantasy-író történetének kezdetét jelezte.

A történet a kísérteties Averoigne-ban játszódik, a középkori Franciaország vámpírjainak, boszorkánymestereinek, lamiáinak és szukkubuszainak otthonában; a mű nagy mértékben támaszkodik a kor babonás félelmeire és miszticizmusára. A cselekményszövést azonban háttérbe szorítja az érzékletes, kiművelt nyelvezet – Smith teljes költői eszköztárát latba vetette az írás során, ragyogó eredményekkel. A művet a Weird Tales olvasói elismeréssel fogadták, amelynek értékét emelte, hogy olyan régi, bevált szerzőkkel vetették össze, mint Lovecraft, Long, Howard és Whitehead. A siker hatására írta meg a későbbi Averoigne-ciklus többi történetét, amelyek közül az 1931 áprilisában megjelent Rendezvous in Averoigne (Randevú Averoigne-ban) minden elődjén túltett nyelvezetében, képi- és hangulatvilágában. Addigra azonban Smith munkássága radikális fordulatot vett: sci-fi történeteket írt, ráadásul teljesen eltérő közönségnek.

Ámbár Hugo Gernsback nevét gyakran emlegetik, mint a korai sci-fi írók patrónusát, sokan elfelejtik, hogy Smith is a pártfogoltjai közé tartozott. Első ilyen írása, a Wonder Stories 1930 októberi számában megjelent Marooned in Andromeda (Hajótörés az Androméda-ködben) kiemelkedett a meglehetősen amatőr kortárs próbálkozások közül. Azokban a napokban a tudományos-fantasztikus történetek illettek a magazinok címeihez: a csodák és újdonságok jelentették a domináns témákat. Wells követői lassan, a lehetőségektől meg-megremegve elindultak a lenyűgöző ösvényeken, amiket még a mester mutatott meg.

A tágra nyílt szemű beavatottak számára, akik örömüket lelték a kortárs szerzők úttörő munkásságában, Smith nemcsak a különös környezet élvezetét hozta, hanem a lélegzetelállító nyelvi eszköztárát is. Az Andromédában az olvasó Volmar kapitánnyal és legénységével együtt utazott a mélyűrbe, ahol szétszórt csillagködök töltötték be az ürességet; és még az Alcyone űrhajónak egy bizarr világra száműzött három lázadója történetében is minimális volt az emberi szál. Az idegen környezet kegyetlen mivolta iránti tisztelet mellett a szerző szinte teljesen figyelmen kívül hagyta az emberiséget és annak kicsinyes moralizálását. A folytatás, The Amazing Planet (A csodabolygó) a Science Wonder Quarterlyben jelent meg, 1931 nyarán, és benne Volmar kapitány, újra együtt társaival, olyan szörnyűségek ellen küzdött, amilyeneket csak Smith képzelete volt képes kitalálni.

Smith sci-fi írásaiban a tudományos mechanizmusok ritkán bukkantak fel. A sugárágyúk, vonósugarak, McMillan-projektorok, Bergenholm-hajtóművek és a későbbi íróknál szereplő hasonló eszközök éppoly ritkák nála, mint a hősies riporterek, őrült tudósok, és azok gyönyörű lányai. Smith erőssége a hangulat volt, aminek legtöbbször még a cselekményt is alárendelte – de meg kell jegyezni, hogy amikor szükséges volt, akkor jól tudta előremozdítani a történetet. Általánosságban kollegája, Lovecraft irányelveihez tartotta magát, melyek Notes on Interplanetary Fiction (Jegyzetek a bolygóközi irodalomról) (1) címmel kerültek publikálásra. Tartotta magát az általa hirdetett irányelvekhez – igyekezett emelni a műfaj irodalmi színvonalát, és elkerülni, hogy túl sok „realizmus” kerüljön a médiumba (2).


(1) Ezt The Californian (1935) számára írta; újranyomtatva a Marginaliában (Arkham House, 1944). HPL szerint: „A csodálatos történetekben a hangulat a legfőbb, nem a cselekmény... A fantasztikus írónak értenie kell hozzá, hogyan helyezze az elsődleges hangsúlyt a finom utalásokra – apró jelekkel, célzásokkal, ezek összhangjával építse fel a valótlanság furcsa realitását; nem pedig hihetetlen történések egyszerű katalógusát fektesse föl, amelyeknek se jelentése, se tartalma, pusztán szín- és hangulati szimbolizmusa.”

(2) Ebben a témában a Wonder magazin hasábjain folytatott vitát P. Schuyler Millerrel, 1932-33-ban. Véleménye szerint „a műfajba belépő realista irányzatban, mint minden trendben, vannak jó és rossz lehetőségek… A legjobb lehetőségeket az élettel, emberi problémákkal kapcsolatos megfigyelések és a kozmikus ok-okozat ismeretlen erőiről való ihletett töprengések összehasonlítása adja… A legrosszabb irány az értelmetlen dreiserizmus, a tények vagy spekulációk minden művésziség nélküli halmozása, ami… téves lehet, vagy legalábbis túl felületes ahhoz, hogy biztos következtetéseket vonjunk le… Főként ez a változó, instabil alap, amin a realizmusnak nevezett dolog áll, késztet arra, hogy a tiszta, őszinte fantasyt az emberi elme sokkal élethűbb és tartósabb művészi leképezésének tartsam.


Az apró, jelentőségteljes részletek iránti figyelmét nagyon jól demonstrálja The City of the Singing Flame (Az éneklő láng városa) és folytatása, a Beyond the Singing Flame (Az éneklő lángon túl), amelyek a Wonder 1931 júliusi, illetve novemberi számaiban jelentek meg. Az írások ritka szépségű prózával festik le Angarth és Hastane kalandjait egy intradimenzionális világban. Maguk a történetek Dunsanyhez hasonlóan tiszta fantasyk, de míg Dunsany a tiszta, következetes bibliai angolt használja, addig Smith egzotikus, archaizáló stílussal ruházza fel műveit, amelyek különösen lenyűgözővé teszik őket. Többek szerint számos szót ő maga talált ki, ami könnyen igaz lehet, mert nemcsak az olvasókon, hanem a szótárakon is kifognak.

Nem csoda tehát, hogy a kapkodó olvasás korában Smith elbeszélései sokak számára nehezen olvashatóak – még a megírásuk korában is akadtak olyanok, akik obskurus nyelvezetére panaszkodtak. Gernsback azonban még évekig publikálta Smith műveit, és minden történet új siker volt. The Invisible City (A láthatatlan város, 1932 június), a Master of the Asteroid (A kisbolygó ura, 1932 október), és a Visitors from Mlok (Látogatók Mlokról, 1933 május) mindegyike a fantasy örökbecsű darabjai közé tartozik. Sajnálatos módon Smith képzelete gyakran túlszárnyalta szerkesztőiét, és számos történetet kénytelen volt újraírni, hogy megfeleljen ortodox elvárásaiknak. Jó példa erre The Dweller in Martian Depths (A marsi mélységek lakója, 1933 március), mely egy borzalmas szörnyről szól, aki kiszippantja a barlangjába merészkedők szemét. Az eredeti befejezés állítólag annyira borzalmas volt, hogy Gernsback ragaszkodott egy kevésbé vérfagyasztó csúcsponthoz – és a történet még így is élénk benyomást tesz az olvasókra.

Emiatt a szerkesztői érzékenység miatt Smith több művét saját költségén adta ki. The Double Shadow and Other Fantasies (A kettős árnyék és más fantáziák) hat történetet foglalt magába, amiket maga Smith publikált és adott el nagyon olcsón – és a kötet kisvártatva értékes, gyűjtők számára kötelező darabbá vált, a novellák pedig egymás után megjelentek a Weird Tales hasábjain. Egy másik kötet ebből az időből, amely magában foglalta The Immortals of Mercury (A Merkur halhatatlanjai) című írását, a Gernsback által szerkesztett Science Fiction Seriesben jelent meg. Eközben a Weird Tales sorra publikálta elbeszéléseit – mint például The Monster of the Prophecy (A jövendölés szörnyetege, 1932 január), és The Vaults of Yoh-Vombis (Yoh-Vombis katakombái, 1932 május) – és furcsa történeteit az olvasók számára. Itt született meg Smith határtalan képzeletéből a pre-atlantiszi Hyperborea királysága, Zothique elveszett kontinense, Malygris és Maal Dweb, a két ősmágus, illetve a barátja és levelezőpartnere, Lovecraft (3) által létrehozott Cthulhu-mítosz számos alakja.


(3) Levelezésükben Lovecraft a következőképpen szólítja meg Smith-t: „Régi barátom és levelezőpartnerem, Klarkash-Ton, Atlantisz főmágusa és Tsathoggua főpapja.”


1934-re elérte pályája csúcsát, publikált többek között az Amazing és az Astounding hasábjain, írásai megjelentek a Strange Talesben. Azonban ő és néhány pályatársa vesztésre álltak a legújabb, komoly tudományosságot képviselő irányzattal szemben, amely a tudományos-fantasztikus irodalom szociális és mechanikai aspektusainak egyre nagyobb mértékű kiaknázásával párhuzamosan fokozatosan hanyatlásba döntötte a csodálatos történetek világát. Még a Weird Tales is kénytelen volt meghajolni, „realisztikusabb” rémtörténeteket megjelentetni, miközben a „tiszta” fantasy egyre jobban hanyatlott. Smith mind kevesebbet publikált, és 1938-ra szinte már csak emlékként élt. Ekkor Walter Gillingsnek sikerült Nagy-Britanniában Smith korábbi dicsőségét részben helyreállítani, amikor a Tales of Wonder hasábjain számosat megjelentetett legjobb művei közül – a magazin beavatatlan olvasóközönségének határozott tetszésére.

A közelmúltban munkája újra az érdeklődés középpontjába került a fantasy-rajongók új generációjának azon rétege szemében, akik értékelik az elődök legjobbjait, főleg, ha keménykötésben jelenik meg a mű. Az Arkham House által publikált két novellagyűjteménye, az Out of Space and Time (Téren és időn túl, 1942) és a Lost Worlds (Elveszett világok, 1944) gyorsan elfogyott, és jelenleg igazi ritkaságnak számít. Nemrég jelent meg a harmadik kötet (4), a Genius Loci and Other Tales (A hely szelleme és más mesék), két további függőben van, a Weird Tales hasábjain pedig újra felbukkantak novellái, ami remélhetőleg a múltbeli művészibb alkotói irány visszatérését jelzi.


(4) Lásd Fantasy Review 13., 1949 február-március.


Mint a műfaj minden sikeres alkotója, Smith is többször kapott maró kritikákat, többen megvádolták, hogy elefántcsonttoronyba zárkózik. A Phil Stonghoz hasonló kritikusok különösen írásainak bonyolult nyelvezetét kárhoztatták. Úgy tűnik, az ilyen ritka évjárat túl kevés embernek van ínyére. Sokkal jobban szeretnék ha egyszerű angolsággal írna, képzeletét ehhez a mundán szférához láncolva. Követői azonban tudják, hogy vonzereje nem csak valósággal éneklő prózájában vagy széles képzeletében rejlik. Munkáiban kiművelt észjárás, szarkasztikus humor és szinte páratlan mélységű karakterizáció is jelen van. A végső szót mondja ki Lovecraft, aki tizenhét évig volt barátja és levelezőpartnere:

„A puszta démoni furcsaság és termékeny képzelet terén Mr. Smith-t kevés író éri utol, legyenek bár élők vagy holtak”.

Clark Ashton Smith, költő, művész, szobrász és fantasy-író, 56 éve született Kaliforniában, francia-angol szülőktől, és ma is ott él egy kis házban Auburn külvárosában. Teljesen autodidakta módon tanult, korán vers- és prózaírásba kezdett. Első verseskötetét 19 éves korában publikálta. Néhány évig újságíróként dolgozott, de volt gyümölcsszedő, bányász, kertész is. Több mint ötven magazinba írt prózát és verseket, a Thrill Booktól és a Buccaneertől kezdve a Yale Review-n át a London Mercury-ig, és több amerikai és angol antológiában is megjelentek írásai. Négy verseskötete, The Star Treader (A csillagjáró), az Odes and Sonnets (Ódák és szonettek), az Ebony and Crystal (Ében és kristály) és a Sandalwood (Szantálfa) már nincsenek nyomtatásban, de egy ötödik, a Selected Poems (Válogatott költemények) hamarosan kiadásra kerül az Arkham House-nál. A kritikusok kedvezően vélekednek egzotikus festményeiről és faragványairól, amelyek gyakran saját, vagy barátja, Lovecraft, történeteinek alakjait ábrázolják.

(Boza Gergely fordítása)

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (4,5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr312865295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.