Szerepjáték régészet VI.

2011.05.14. 10:00

Megjegyzés: A szerepjáték immár több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza; ennyi idő bőven elegendő hozzá, hogy a kezdetek az átlag játékos számára homályba vesszenek. A Carcosa-kampány mesélőjét mindig is foglalkoztatta a hobbi korai története, és kiterjedt levelezést folytatott róla néhány hozzá hasonlóan bogaras egyénnel. Ennek többek között egy sor ismertető lett az eredménye, különféle régi és elfeledett RPG-kiadványokról, amelyek manapság már a szerepjáték-régészet témakörébe tartoznának… ha lenne ilyen tudományág, persze.

The Book of Treasure Maps I.
by Paul Jaquays
Judges Guild, 1979.

A kiadvány öt kalandot tartalmaz, nominálisan a különböző Judges Guild-szettingekbe helyezve, de minden különösebb nehézség nélkül adaptálni lehet őket más környezetbe. Mindegyikhez egy-egy kincses térkép szolgál fölvezetésül, amelynek megszerzését a mesélő beágyazza a történetbe, majd másolatban átnyújtja a játékosoknak. Ez a metódus igazi telitalálat, a kalandindítás egyik legfrappánsabb formája. Kényszerítőzések nélkül biztosítja a motivációt; hátteret és hangulatot kreál a kalandhoz; a színikellékek bevonásával a szimuláció új síkját nyitja meg; továbbá teret enged a különböző formabontó megoldásoknak. (Exempli gratia: a varázspajzsra applikált térkép. (1)) Nem most találkoztam vele először, később eléggé elterjedtté vált a minőségi RPG-dizájnban – saját (A)D&D-mesélői gyakorlatomból a Treasure Hunt pálmalevélre rajzolt térképét, az Eye of Pain könyvjelzőnek használt pergamencsíkját és a FlatEarth remekbe sikerült Treasure Maps-szériáját említhetném –, de könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy kronológiailag itt jelenik meg első ízben. Amennyiben ez a helyzet, messzire tekintő tervezői innovációval van dolgunk.


(1) További pozitívum, hogy ez a pajzs nem pusztán egy shield +1, hanem roppant fantáziadúsan egyénítve van. Az (A)D&D-ben a végeérhetetlen varázstárgy-táblázatok hajlamosak egyfajta bevásárlólista szerepét ölteni, prózaivá szürkítve a mágia csodáit; íme egy kitűnő példa, milyen mesélői eszközökkel szorítható vissza ez a tendencia.


 

Az öt kaland hangulatilag kellemes vegyessalátát alkot, bár a színvonaluk nem mindig egyenletes. Nekem természetesen a Lone Tower tetszett a legjobban, ami hamisítatlan, telivér rémtörténet gótikus felhangokkal. Gyakorlatilag megelőlegzi Ravenloftot; minimális módosításokkal importálni lehetne a Ködök Földjére, ami meglehetősen nagy szó egy ilyen korai keletű kalandnál. A Lost Temple és a Willchidar’s Well esetében egyértelműen érezhető a kemény fantasy-irodalom inspirációs hatása: az ember szinte várja Conan vagy Fafhrd és a Szürke Egerész felbukkanását. A kettő közül az első egyszerű, lineáris epizódsztori, a második viszont rendkívül nagy narratív potenciállal rendelkezik; ügyes mesélők akár komplett kampányokat is kerekíthetnek belőle. A gygaxi konvenciókhoz leginkább a Tomb of Aethering the Damned ragaszkodik, de ebben is akadnak szellemes ötletek, a cselekményfűzés és a hangulatfestés szintjén egyaránt. Előbbire jó példa Aethering fiának és feleségének sorsa (a parti mindkettejükkel találkozhat a sírboltban; ez aztán egy sor kínos bonyodalomhoz vezet, ami nem oldható meg karddal és csatamágiával), az utóbbihoz pedig illusztráció gyanánt mellékelnék egy rövid citátumot. Íme:

„A folyosót lezáró kőfalba valami furcsa szörnyeteg koponyája van beágyazódva, mintha az építőmunkások a megtalálása után abbahagyták volna az ásást. Ha valaki megérinti a koponyát, mentődobást kell tennie mágia ellen, különben félelemvarázs hatása alá kerül. A sírbolt építői annak idején idáig jutottak és elmenekültek; halálbüntetés terhe mellett sem voltak hajlandók visszatérni. A koponyában mindmáig ott lapul a szörnyeteg megkövesült agya: egy különös alakú ametisztkristály, 3.000 arany értékben.”

A kollekció kakukktojása az ötödik kaland, amely a Crypts of Arcadia címet viseli. Valamennyi közül ennek van a legfantáziadúsabb háttértörténete, ami viszont utána következik, az igazi csalódás: egy túlméretezett földalatti labirintus, ahol az eseménymenetet véletlen alapú táblázatok diktálják. A táblázatokban elvétve akad ugyan egy-két eredeti ötlet, ez azonban mit sem változtat azon, hogy a kaland lényegében nem egyéb kockadobásokkal generált élőholtak szakadatlan mészárlásánál. Mr. Jaquays mintha némi bújtatott önkritikát gyakorolt volna, amikor a 16-19. számú helyszíneket egy sor teljesen érdektelen kripta elnevezéssel illette.

Ha eltekintünk ettől a kalandtól, a szerző dicséretes munkát végzett. Kicsit talán több gondot fordíthatott volna az egyes NJK-k kidolgozására – Mr. Fulton ebben sokkal sziporkázóbb nála a F’deckFo’s Tombban –, mivel azonban konzekvensen kerüli a közhelyeket és kevés szóval is tud hangulatot teremteni, ez mesélői iniciatívából könnyen pótolható. További probléma, hogy az újszerű kihívások keresése közben gyakran lyukad ki fondorlatos személycserés trükkökre, amik papíron nagyon frappánsan festenek, a gyakorlatban azonban a mesélő számára kész lidércnyomás a kezelésük. (Mármint ha azt akarja, hogy a parti ne lásson rajtuk rögtön keresztül. Egy ügyes és kooperatív játékos sokat segíthet, ám némely esetekben még ez sem elegendő. Bevallom őszintén, ha nekem kellene lemesélni a Lone Tower 17. számú helyszínén vázolt szituációt, fogalmam sincs, hogyan tudnám normálisan megoldani.)

Akadékoskodó fenntartásaimat félretéve: nem könnyű dolog diákfővel olyan RPG-kiegészítőt írni, amelyik több mint harminc év múlva is frissen őrzi játékértékét. Mr. Jaquaysnek sikerült. Kalapot emelek előtte.

 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (4/5)

Publikáló: kriles

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr762573784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.05.15. 21:13:32

Érdekelne, hogy van-e esély. Tomb of Horrors és hasonló kiadványok ismertetésére?

Furore Carcosa 2011.05.18. 10:39:34

Hát pont a Tomb of Horrors-t, azt RR nagyon nem szereti, csak vitát gerjesztene vele, ha elmondaná róla a véleményét: általában ezért kerüli a Gygax-kalandokat. A másik ok, hogy ezek viszonylag ismert cuccok, benne vannak a szerepjátékos köztudatban, sokfelől lehet róluk tájékozódni. Ez a régészet rovat pedig inkább amolyan eltemetett dolgok feltárásával foglalkozik, amikre nem nagyon emlékeznek, akár jók, akár rosszak, akár valahol a kettő között. De készül ismertető néhány nem Gygax által írt régi TSR-kiadványról, és egyáltalán nem mindegyik van negatívan méltatva. (Amelyik pedig mégis, ott meg van magyarázva, konkrétan miért.)

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2011.05.19. 01:14:12

Ha jól tudom, a Tomb of Horrors eredetileg egy versenymodul, amolyan "kik a legeredményesebb sírrablók a világon" jelleggel, és azért olyan halálos.

Furore Carcosa 2011.05.19. 07:30:12

A Hidden Shrine of Tamoachan is versenymodul, ráadásul szintén meglehetősen durva, de a Tomb of Horrors-szal szemben van neki stílusa és hangulata. A ToH szerintem az AD&D legtúlértékeltebb kalandmodulja; fogalmam sincs, miért rajonganak érte az old school hívei.

Thirlen 2011.05.19. 13:34:44

Fene tudja, a szobor szájában lévő "térkapu" számomra annyira gonosz ötlet, hogy mindig vigyorognom kell rajta ha eszembe jut. Igaz, ha játszottam volna, talán más érzelmek kapcsolódnának hozzá.

Hellehild Carcosa 2011.05.20. 11:18:29

A legtöbb Gygax-modul elég durva daráló, bár vannak kivételek, például a Village of Homlet. A mi stílusunkhoz nagyon nem fekszenek, mert nálunk nem elsődleges követelmény, hogy a játékos ismerje a szabályrendszert. A fontos az, hogy legyen egy szépen kidolgozott karaktere, akinek a személyiségébe beleéli magát. Vannak köztünk szabálymókusok, de például Vylhvának, Emmanuelnek vagy Paulinusnak (értve ez alatt a játékosokat) csak eléggé elnagyolt fogalmaik vannak a d20-as rendszerről. Na és? Ettől még remek játékokat tudnak összehozni - a Tomb of Horrors-ban viszont az első lépéstől fogva meg lennének lőve.

-HH