Tapasztalataim szerint alapvető különbség van azoknak a játékosoknak az igényei és elvárásai között, akik a csatajátékon keresztül ismerkedtek meg a szerepjátékkal, illetve akik kihagyták ezt a lépcsőfokot. Vegyünk egy példát: korábban már említettem, hogy én annak idején kimondottan kedveltem az Earthdawnt, elsősorban a hangulata miatt. Viszont falra tudtam mászni tőle, hogy fárasztó alapossággal taglalta – például – a járműves harc szabályait, még a hagyományos „piaci” bunyónál is részletesebben. Ez valami BattleTeches atavizmus lehetett a FASÁ-nál, engem azonban ez csöppet sem vigasztalt. Kemény pénzeket pengettem ki olyan remek kiegészítőkért, mint a Crystal Raiders of Barsaive meg a Serpent River, aztán percekig káromkodtam egyfolytában, mert negyven oldalon keresztül magyarázták a hajócsatákat. Engem ez egyáltalán nem érdekelt, ilyen erővel logaritmustáblákat is kinyomtathattak volna. Persze biztos akadtak olyan vásárlók, akik lelkes izgalommal falták az inkriminált oldalakat. Lefogadom azonban, hogy ők ugyanilyen nekikeseredetten szitkozódtak a trollok és a t’skrangok kultúrájával foglalkozó fejezetek fölött, amik a különféle közösségek társadalmát és népszokásait mutatták be részletekbe menően. A dolgoknak ez a része meg őket nem érdekelte.

Az Earthdawnt különben ugyanaz vitte jégre, mint a Dark Sunt meg a Ravenloftot, ékes bizonyság gyanánt, hogy nem csak a TSR tud marhaságokat csinálni. Lou Prosperi merő jószándékból belevágott egy világméretű epikus háborúba, és lelkesen eljátszadozott a saját maga által kreált NJK-kkal, a játékosokat statisztaszerepre kárhoztatva (Prelude to War, Barsaive at War, Barsaive in Chaos). Barsaive, amely eredeti formájában egy sokrétű konfliktusokkal átszőtt háttérvilág volt, szép lassan leegyszerűsödött a „csúnya, gonosz, rabszolgatartó Théra versus a szép, púderfeudális, szabadkereskedő Throal” egyenletre, és elvesztette potenciálját a morális kihívásokat jelentő szerepjátékra.

A régi szép időkben, mielőtt az Earthdawn cigányútra tévedt volna, még théraiakkal is lehetett játszani, és a birodalom nem elmebeteg idióták gyülekezeteként volt ábrázolva, akik úgy képzelik el egy lázadó tartomány hódoltatását, hogy minden várost felégetnek és láncra verve elhurcolják a komplett lakosságot. „A provincia totális elpusztításának csak az lenne az eredménye, hogy Théra büszke birtokosa lenne több száz mérföldnyi felperzselt földnek, amivel az égvilágon semmit sem tudna kezdeni” – mutatott rá Carl Sargent a Sky Point & Vivane-ban. De hát ő csak szabadúszó bedolgozó volt, Lou Prosperi pedig a kiadványcsalád vezető direktora.

A háború végső összecsapása azzal a groteszk elemmel dúsult, hogy Théra elképesztő hátrányba került, mert minden és mindenki összefogott velük szemben. A nagy felszabadító hadjárat úgy nézett ki, hogy egy egész kontinens vonult két minden utánpótlástól elvágott, maroknyi helyőrséggel megrakott határerőd ellen. Tiszta Fekete Sereg-fílingje volt az egésznek, és az ember önkéntelenül a théraiakkal kezdett rokonszenvezni, elvégre halálmegvető bátorsággal vették fel a harcot az ezerszeres túlerővel. Kicsit fonák dolog úgy bizonygatni a felkelők rettentő nagy hősiességét, ha a rút elnyomónak kezdettől fogva semmi esélye nincsen.

No, ezután véget ért a háború, és Barsaive egyből sokkal unalmasabb lett, mert mindenki nagy egyetértésben ölelgette egymást, az ősellenséget meg lesöpörték a földrészről. Mr. Prosperi ügyesen felszámolta a szetting dinamikáját biztosító konfliktushelyzetet, aztán kínjában újabb kötött forgatókönyvű apokalipsziseket talált ki a pótlására, a Rémek elleni keresztesháborút meg a Iopos városában ármánykodó kalmárdinasztiát, akik fölöttébb ravaszul a kontinens tőlük legtávolabb eső pontján kezdték az árulást és a világhódítást.

Alighanem ez volt az a vízválasztó, ahol a legelszántabb Earthdawn-rajongók is beszüntették a további kiadványok vásárlását, visszacsinálták az egész felszabadító hadjáratot, és játszottak tovább az alapkönyvből, a saját szájuk íze szerint. Én – bevallom őszintén – már jóval korábban megelégeltem a dolgot.

 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (4/5)

Publikáló: kriles

30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr712609731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

powerage 2011.08.27. 12:56:16

Szerintem kicsit benéztél pár dolgot.

A prelude to war volt az utolsó fasás kiegészítők egyike (olyan arcok dolgoztak rajta, mint Greg Gorden, Robin Laws, Steve Kenson), utána pár évvel később egy rakás lelkes amatőr megvette a jogokat és megpróbálta folytatni a vonalat. A Barsaive at war kábé nagy vonalakban létezett, ezt vették át és építették rá a saját dolgaikat, a Barsaive in chaos meg már teljesen saját volt. Ennél a kettőnél Prosperi már nem volt vezető fejlesztő.

Amíg a Preludében összejöttek a korábbi cselekményszálak és a kiegészítőkben lerakott bújtatott utalások (illetve mivel a karakterek potenciálisan játszották a korábbi modulokat, igenis volt közük a nagyobb súlyú eseményekhez is) és egy egész pofás követ dobott a provincia állóvizébe, addig a folytatások inkább inkoherens szemét kategória lett. Az új szerzők egész egyszerűen nem voltak elég profik a feladathoz. Én szabály-jellegű tesztelésbe csatlakoztam be a második kiadásnál, de már ott is hülyét kaptam néha az ötleteiktől. Emlékszem, egyszer azon kellett győzködnöm őket, hogy hangulatromboló és nem jó ötlet Gretchen Raptornak hívni egy példában a t'skrang elementalistát...

Szóval az tény, hogy a játék eléggé beleállt a földbe történelem szinten, de ez nem igazán a Prosperi gyerek sara. Sőt. A fekete-fehérre egyszerűsödő világkép meg pláne nem, éppenhogy kevésbé lett egyértelmű a ki-a-jócsávó kérdés, ahogy kiderültek infók a fasa-idős kiegészítőkben...

Rigorel Carcosa 2011.08.27. 13:21:55

@powerage: "Emlékszem, egyszer azon kellett győzködnöm őket, hogy hangulatromboló és nem jó ötlet Gretchen Raptornak hívni egy példában a t'skrang elementalistát... "

Sajátos elképzelésük volt a humorról, az kétségtelen.

Köszönjük a helyreigazítást, és ezennel az egész Carcosa család nevében megkövetjük Lou Prosperit, amiért elhamarkodott vádakkal illettük.

Orkogo 2011.08.29. 10:16:51

Én is imádtam Barsaive-t, nagyon jó volt a részleteiben és egészben is. Mondjuk a rendszertől kaptam inkább idegzsábát, az össze-vissza kockák, a fejlettségtől függő célszámok, a nagyon kötött diszciplínák...
De hát tényleg igaz a cikk: béke poraira. :-(

Humungus Carcosa 2011.08.30. 14:47:48

Na lassabban a nekrológokkal. Egy játékot nem a kiadója hanem a játékosai éltetnek.

A kiadó csak pénz akar csinálni belőle, ez ha nem jön be, akkor eldobják és próbálkoznak mással, vagy az egész kiadó elsüllyed, ahogy az már szokás.

Az Earthdawn pedig nem halott, mert még elég sokan játszanak vele, mint pl. klasszikus AD&D-csapatokról is tudok. Az, hogy nem jön ki hozzá több kiadvány, lótúrót sem jelent, maximum a kiadó balf*szságát.

Ibramel Carcosa 2011.08.30. 15:54:11

Jönnek ki hozzá új cuccok, de a kiadó változatlanul balfasz. Lásd:

lfg.hu/44184/ismerteto/earthdawn-cathay-the-five-kingdoms-playersgamemasters-guide/

Persze ettől még a játék valóban él, hisz továbbra is sokan játszanak vele. Tisztára, mint a MÓKUS.

Humungus Carcosa 2011.08.30. 22:21:28

@Ibramel Carcosa: Bakker!!! Mi ez a ganészar???? Áááááááááááá!!!! Ehhez nem is tudok mást mondani... ilyen szánalmas kiadványt már nagyon régen láttam. Ha a kritikának csak a 10%-a igaz, akkor megvan a véleményem a gárdáról.

Cöh... marad az alapkönyv. Ettől a katáji fostól lyukat rókáztam a padlóba...

Niccolo Carcosa 2011.08.30. 22:35:38

@Humungus Carcosa: Én elolvastam magát a könyvet is... Talán tudjátok, hogy játékon kívül is kötődöm a távol-keleti világhoz, így aztán igazán cudar élmény volt; mint Ibramel is említette: a kiadó hatalmas balfék.

Rigorel Carcosa 2011.08.30. 22:51:00

A kritika szerzője vitathatatlanul a legtájékozottabb Earthdawn-szakértő Magyarországon. Van egy szubjektív stílusa, amit már több mint tíz éve képvisel és egyesek nem kedvelik miatta, de hogy nem szokott a levegőbe beszélni, különösen az egyik kedvenc szerepjátékáról, az kétségtelen.

Humungus Carcosa 2011.08.31. 13:29:41

...sír a szemem, folyik az orrom... :( :(

Thirlen 2011.08.31. 15:12:40

Fölraktam a könyveket a szokott helyre, ha akarjátok, William ki tudja rakni.

spelljammer · http://spelljammer.blog.hu 2011.08.31. 19:14:46

Régen mi is sokat játszottunk Földhajnalt, még egy therai karakter is volt közöttük - lezuhant az égi hajója, ő pedig némi amnéziával küzködött - és egyszer Sky Pontba is eljutottak, de mi megmaradtunk a mágikus csapásből lassan magához térő világ koncepciójánál, ahol a vad vidékeket csak néhol szakították meg a civilizáció bástyái.

Szép volt, jó volt... Néhány kiadvány a mai napig megvan, elektronikusan pedig az összes. Ki tudja, hátha egyszer kedvet kapunk hozzá, és a Spelljammer helyett noszatalgiából Earthdawn-ozunk egy kicsit. (Bár, most egy Titánon játszódó amolyan Conan-os hard fantasy kampány érlelődik bennem. :) )

Blobov 2011.09.03. 07:06:19

A Prelude szvsz minden idők egyik legjobb szerepjáték kiegészítője, és ezzel az ED játékosvilág többsége egyetért: a Prelude-ban fonódnak össze azok a szálak és események, amíg addig a kiegészítőkben csak ébredeztek, megpendültek. Remekül lemesélhető, kiváló ötletekkel van teli, és a JK-k abszolút nem statisztaszerepre szorulnak, sőt, kellően történelemcsinálónak érezhetik magukat.

Ehhez képest a Barsaive at War (BaW) már egy rakás szemét, ami láthatóan megalomániában szenved, no meg masszívan abban, hogy kész volt a Théra elleni szövetség gondolata, de az új fejlesztők nem tudtak azzal mit kezdeni, hogy a többi erőpólus mit is kezdene: elnagyolt Iopos szerepe és nulla a théraiak reakciója (külön spoilerkedve az eredeti koncepció szerint a különleges képességű kislányt nem szerzik meg/vissza a sárkányok, az Denairastas kézre kerül). S igen, a BaW-ban érzi azt az ember, hogy itt a karaktereknek nincs mit csinálniuk, csak menni a főszállal, de még csak történelemcsinálónak sem minősülnek...

A BiC meg már igazi vicc, sok hülyeséggel.

Majdénmegmondom 2011.09.05. 23:54:27

Az ED Németországban és Lengyelországban elképesztően népszerű-több, mint húsz szabálykönyv és kiegészítő jelent meg hozzá germán és polák fordításban. A lengyelek még arra is engedélyt kaptak, hogy saját kiegészítőket adjanak ki-a Red Brick csak azt kötötte ki, hogy nem jelenhetnek meg más nyelven. Nagy kár, mert egy lengyel barátom leírása szerint a "Kronika Skradzionych Legend" (A Lopott Könyv Legendája) az egyik legjobb, legötletesebb ED-kiegészítő, ami valaha is megjelent... :(

Pintyo 2011.09.09. 13:06:06

Azert ez a cikk elég sok helyen ferdít, és kicsit felháborít, hogy "direkt" leszólnak.

ad1. a Prelude-ot a FASA adta ki, nagyon jo kis kiegészítő. A másik kettőt az LRG, ami talán egy-két évet, ha élt, utána elsöpörte a Katrina. (Olyan, mintha a Gyűrűk Urát hasonlítanánk össze valami kiadott rajongói regénnyel. Persze, lehet, mert mindkettő Középföldén játszódik, na de őszintén, van értelme?)

ad2. Az, hogy neked nem tetszik a crystal raiders, a te személyes problémád, főleg, ha leragadtál a hajócsatáknál. nagyon hangulatos legendák, és nagyon klassz karakterek vannak benne, és az ember szinte tobzódik az ötletekben. igen, le vannak benne írva hajócsaták is, és? nyilvan hasznos az is.

ad3. nem te voltal az, aki egy az egyben leforditott a MÁS ÁLTAL megirt Cocos lényeket (Ithaqua es tarsa), es megjelentetted saját neveden?
Csak azért kérdezem, felreertes ne essek, mert nekem nagyun ugy tunik, hogy nagyon "fura" szemmel nezed a vilagot (eredeti: www.oocities.org/rstehwien/earthdawn/bestiary/ithaqua.html "te eredetid" member.rpg.hu/renier/mutat.php?id=102 )

Amugy ez a cikk csak azert zavar, mert az Earthdawn első kiadása ugy ahogy van, egy nagyon jó kis egyedi világ, és az ilyen cikkek elveszik a potencialis jatekosok kedvet. de valahogy divat magyarorszagon fikazni, és ész nélkül kritizalni, csak tajekoztatlak, ettol nem leszel "jobb fej", nem leszek tajekozottabb.

foleg, hogy tele van a cikk pontatlansaggal..

ja, a nevem vallalom Sade neven futok, csak nem tudtam regelni, ajanlom mindenki figyelmébe az earthdawn.co.hu oldalt.

kellemes napot, es pozitiv hozzaallast mindenkinek.

Majdenmegmondom: nagyon sok lengyel EDzik, de naluk azert is mas a helyzet, mert ok CSINALNAK is valamit, ahany lengyel ed-s ismerek (sokat), mint benne volt valami (befejezett, jo kis) projectben.

Pintyo 2011.09.09. 13:25:12

@Rigorel Carcosa: "legtajekozottabb Magyarorszagon" .. kb Attilát meg magamat mondanam legtájékozottabbnak (Attila teszter volt,es ő se ma kezdte. én meg kb mindenkit ismerek, es az interjuim a hivatalos weboldalon is kinnt vannak, napi szinten kommunikalok a keszítőkkel (a régi fasas emberektől a harmadik kiegészítősökig), a legnagyobb magyar ed-s anyagok gyujtemenyet futtatom, de nyilvan raul renoir a legtajekozottabb :))

a cigi meg nem káros az egeszsegre, direkt tele van c vitaminnal..
:)

Niccolo Carcosa 2011.09.09. 14:00:37

@Pintyo: Ezt a bejegyzést: "A kritika szerzője vitathatatlanul a legtájékozottabb Earthdawn-szakértő Magyarországon. " Félreértetted. Rigorel nem RR-re gondolt, hanem pont Attilára, aki azt a kritikát írta, ahová ez a link mutat: lfg.hu/44184/ismerteto/earthdawn-cathay-the-five-kingdoms-playersgamemasters-guide/

Niccolo Carcosa 2011.09.09. 14:20:58

"ad2. Az, hogy neked nem tetszik a crystal raiders, a te személyes problémád, főleg, ha leragadtál a hajócsatáknál. nagyon hangulatos legendák, és nagyon klassz karakterek vannak benne, és az ember szinte tobzódik az ötletekben. igen, le vannak benne írva hajócsaták is, és? nyilvan hasznos az is."

Azt hiszem a könyvek, a borok, a szeretkezés, és általában az élet egyik közös vonása, hogy mindenki mást keres bennük. Például, amikor az Iliászt olvastam, akkor a harmincegynehány oldal hajóleírást szimplán átugrottam, de egy klasszikafilológus számára az a pártucat oldal maga a Kánaán.

Valószínűleg abban a kiadványban sem a hajócsata foglalt volna le, de nyilván a kezébe veszi olyan is, akit pont az foglalkoztat.

A "tetszik - nem tetszik" tényleg szubjektív dolog, de a kiadványok minőségromlása azért vizsgálható objektíven. Sajnos nekem nincs az ED-ról túl sok személyes tapasztalatom, úgyhogy konkrétan nem merek nyilatkozni, hogy a Prelude után a BaW és a BiC tényleg borítja-e a teljes világképet, de azt hiszem a cikk kifejezetten arról szól, hogy ezek a mellőzhető kiadványok, nem az egész ED.

Furore Carcosa 2011.09.10. 12:04:03

@Pintyo: Attila = Powerage. Ő a legtájékozottabb Earthdawn-szakértő Magyarországon. Ő írta az lfg.hu-s kritikát, és Rigorel ennek kapcsán őt minősítette. Ő helyesbítette a posztunkban foglaltakat, amit rögtön meg is köszöntünk neki. Te most az egészet elmondtad még egyszer: hajrá, ismétlés a tudás anyja.

A posztban ez a szöveg szerepel:

"Kemény pénzeket pengettem ki olyan remek kiegészítőkért, mint a Crystal Raiders of Barsaive meg a Serpent River, aztán percekig káromkodtam egyfolytában, mert negyven oldalon keresztül magyarázták a hajócsatákat. Engem ez egyáltalán nem érdekelt, ilyen erővel logaritmustáblákat is kinyomtathattak volna. Persze biztos akadtak olyan vásárlók, akik lelkes izgalommal falták az inkriminált oldalakat. Lefogadom azonban, hogy ők ugyanilyen nekikeseredetten szitkozódtak a trollok és a t’skrangok kultúrájával foglalkozó fejezetek fölött, amik a különféle közösségek társadalmát és népszokásait mutatták be részletekbe menően. A dolgoknak ez a része meg őket nem érdekelte."

Te meg erre ezt reagáltad:

"Az, hogy neked nem tetszik a crystal raiders, a te személyes problémád, főleg, ha leragadtál a hajócsatáknál. nagyon hangulatos legendák, és nagyon klassz karakterek vannak benne, és az ember szinte tobzódik az ötletekben. igen, le vannak benne írva hajócsaták is, és? nyilvan hasznos az is."

Szerintem neked szövegértelmezési problémáid vannak. Vagy csak szimplán nem kedveled RR-t, ami persze szíved joga, de itt nem fogsz tudni vitatkozni vele, mert ez nem az ő magánblogja.

Leonor Carcosa 2011.09.10. 17:46:01

@Pintyo: "Nem te voltal az, aki egy az egyben leforditott a MÁS ÁLTAL megirt Cocos lényeket (Ithaqua es tarsa), es megjelentetted saját neveden? Csak azért kérdezem, felreertes ne essek, mert nekem nagyun ugy tunik, hogy nagyon "fura" szemmel nezed a vilagot (eredeti: www.oocities.org/rstehwien/earthdawn/bestiary/ithaqua.html "te eredetid" member.rpg.hu/renier/mutat.php?id=102 )"

Egy: ez nem egyenes fordítás, hanem átdolgozás. Kettő: nem a saját neve alatt publikálta. Az egész vendégoldal evvel a disclaimerrel kezdődik:

"Egyik-másik szerepjátékos cikkemhez az internetről merítettem az adatokat, illetve az inspirációt. Ahol csak ez módomban állott, mindenütt utalok az ötletgazda személyére. Mivel azonban az adatgyűjtést nem személyesen végeztem (igen ritkán dugom ki az orromat a netre), és másod-harmadkézből kapott, gyakran névtelen anyagokból dolgoztam, nincs kizárva, hogy egyes esetekben ez elmaradt. Ezúton kérek elnézést minden esetleges érintettől; eljárásommal semmiképpen nem kívántam csorbítani szerzői jogaikat."

member.rpg.hu/renier/index.php

Három: Te komolyan képes vagy a posztunk ürügyén egy _tizenhárom éves_ cikket előcibálni, csak hogy rúghass egyet a mesélőnkön? Hát nem csoda, hogy bejön neked a Crystal Raiders. Nyilván otthon érzed magad a trollok között.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.09.13. 20:31:49

Ez egy tökéletes ízlésvita, nekem szimpatikus a ED világa, de sajnos nem tudtam vele játszani, viszont tesztelgettem a legutóbbi kiadást, amiről írtam benyomásokat a blogomon anno.
Hogy a bejegyzés szerzőjének nem tetszik az új irányvonal az pech.
Biztos van aki megvenné jutányos áron a nem tetsző kiegeket.

powerage 2011.09.14. 00:27:33

@Judea:
Elkápráztató, hogy - blogod alapján - olvasgattad a harmadik kiadást és még karaktert is generáltál (!), egyedi és újszerű perspektívát hozva ezzel az itteni csévelybe, de légy erős, szabályrendszer tekintetében nincsenek radikális változások, csak finomítások és hibajavítások az elsőhöz képest.

Sőt, a harmadik kiadású alapkönyvekben levő világ is kábé egy az egyben a fasa anyagokat tartalmazza, minimális hozzáadott tartalommal.

A probléma az azóta született új világ-anyagokkal van, de biztos vagyok abban, hogy ezekkel kapcsolatban is tudsz mondani valami jól tájékozottat és magvasat...

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.09.14. 20:56:39

@powerage: A mondanivalóm lényege az első mondatban van elrejtve, ha megtalálod nyertél egy mélyenszántó örök érvényű gondolatot. A többi már nem lényeg kérlek hagyd figyelmen kívűl. Mivel az említett kiegekkel nem foglalkoztam, ezért azokhoz nem tudok és nem is akarok hozzászólni. (Főleg ha ilyen kedvesen és kulturáltan kapacitálnak rá) Csak kifejtettem rövid ismeretségemet a játékkal, ha nem probléma.

powerage 2011.09.15. 09:53:34

@Judea:
"A mondanivalóm lényege az első mondatban van elrejtve"

Lássuk csak:
"Ez egy tökéletes ízlésvita, nekem szimpatikus a ED világa, de sajnos nem tudtam vele játszani, viszont tesztelgettem a legutóbbi kiadást, amiről írtam benyomásokat a blogomon anno."

Asszem megvan. A mondanivalód lényege:
'Van egy blogom, amire írtam. Olvassátok! Olvassa végre valaki! Valaki!...'

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.09.15. 19:07:43

@powerage: Nem talált, de mindegy nem vártam mást.

Captain XXX 2011.09.16. 15:14:34

dehogyisnem, talált az! xD

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.09.20. 20:29:51

Kedves @Captain XXX: Nem tudom, hogy ki vagy, de nincs szükségem reklámra, nem érdekel, hogy hányan olvasnak.
Ha valahol megjelenek, akkor rögtön rámsütik, hogy reklámozom magam. Ha így lenne százával ontanám a hozzászólásokat, de csak akkor írok, ha érdekel a téma. Jó lenne, ha leszállnátok rólam és a poszt témájával foglalkoznátok.
Ahogy az első bejegyzésemben is kifejtettem, nem szerencsés, hogy olyannal kötözködtök ami izlés dolga. Az író szubjektív szemszögből vizsgálta meg a kérdéses kiegészítőket. Lehet nincs igaza, lehet egy dilettáns aki nem ért az ED-hez, lehet, hogy nem. Én nem tudom megítélni és nem is akarom. Ez egy szubjektív műfaj és jó lenne, ha már felnőnétek és nem paraszt módjára viselkednétek.

powerage 2011.09.21. 10:30:42

@Judea:
"Nem tudom, hogy ki vagy, de nincs szükségem reklámra, nem érdekel, hogy hányan olvasnak."

Ezért is trollkodtad végig ugyanazzal a sablonszöveggel pár hónapja az oldschool rpg-s blogokat a nyúszkúlos blogszánalmad linkjével a hányásod végén, ugye, csimota?

kriles 2011.09.21. 10:39:00

OFF

Uraim!

Kérném, hogy maradjunk a kulturált beszélgetés keretein belül, ellenkező esetben kénytelen leszek moderálni, vagy kitiltani az érintett felhasználókat!

Köszönöm!

Jeff

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.09.21. 12:39:20

@William Carcosa: Természetesen igazad van, ezért ment a privát P-nek.

Captain XXX 2011.09.21. 18:58:53

kedves Judea!

ha nincsen szükséged a reklámra akkor légy szíves áruld el nekünk, de őszintén, hogy mit keres a blogod címe/linkje a nicked mellett??? most tuti frankón! áruld el!

kettő: én paraszt? miért is lennék az???
de tudod mit? inkább álljon ez itt a lehetetlen válaszod helyett:
"Azzal a nehéz fát könnyeden forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el,"

:@ :S