A túlzsúfoltság fojtogat

2011.09.17. 12:30

Sokan azt hiszik, a képzeletgazdagság bizonyítéka, ha egy adott szettingben orrvérzésig tömegelnek a különféle egzotikus fajok meg kultúrák, és minden friss kiegészítő két-három újabbal szaporítja a sort. Nos, ez nem dús képzelőerőre vall – inkább az ellenkezőjére. Az ennyire tarkára fazonírozott világ sekélyes lesz, az ötletek mögül hiányoznak a távlati dimenziók. Mi a fenének az orkok és goblinok mellé kitalálni az orogokat, urukokat, xvartokat, hobgoblinokat, nilbogokat, pecheket etc., amikor még az alap-orkokról és -goblinokról sincs normális képünk, egy vacak Monster Manual-szócikken kívül? Csak hogy legyen egy szép hosszú statisztikafüzérünk? Nem volna sokkal értelmesebb azt a pár bázisfajt nyakon ragadni, és a játékadatokon túlmenően is foglalkozni kicsit velük? A karikatúrák halmozása helyett mélységre és egyéni árnyalatokra törekedni? A rögeszmés fajdömpinget kiváltani a fajokon belüli differenciálással?

A szörnyfajok mértéktelen elszaporodása közvetlenül visszavezethető az első kiadású AD&D betegesen korlátozó-regulatív jellegére, ami Gary Gygaxnak volt a nagy mániája. A mesélő egy középszintű parti ellenében nem állíthatott ki egy csapat goblint vagy orkot, mert a rigorózusan agyonszabályozott Monster Manual-szócikk szerint semmiféle kihívást nem jelentettek számukra. Ha izgalmas kalandot akart mesélni, ki kellett találni hozzá egy vadonatúj fajt, nagyjából két szintenként. Az ellenfelek mindig szürkék és kikalkulálhatók maradtak – pedig igazán nem értem, milyen racionális alapja volt mondjuk a goblin sámánok vagy tolvajok szigorú letiltásának.

A szerepjáték kontextusában a tradicionális fantasy-kultúrák elszakadnak irodalmi-mitikus gyökereiktől, elvesztik titokzatosságukat, szürkévé és köznapivá degradálódnak. A tendencia óhatatlanul a felfedezés örömének rovására megy: a veterán (A)D&D-játékos az „elf / tündér” szó hallatán egy korcs gygaxi sztereotipiára asszociál, nem egy sejtelmes-félelmetes természetfölötti lényre. Az elfek csúcsos fülű maskarába bújt emberekké degradálódnak, +1 Ügyességgel és –1 Állóképességgel. A kevésbé frekventált fajoknál még ennél is rosszabb a helyzet – hadd ne minősítsem azt az eljárást, ahogy Gary Gygax precízen kivasalt minden fantáziát a régi mondavilágokat benépesítő meselényekből. Engem ez iszonyúan tud zavarni, valószínűleg azért, mert az irodalom vezetett el a szerepjátékhoz, csatajátékos közvetítés nélkül.

A faji tarkabarkaságot nagyon szigorúan ki szoktam irtani a játékaimból. Általában a HârnMaster példáját követem, és kizárólag az embert engedélyezem játszható fajként, a tündéreket-törpéket-egyebeket a mesés és ritka egzotikumok világába száműzve. Ha ehhez gyökeresen át kell alakítani a hivatalos szettinget, hát legyen: sem az Al-Qadim-, sem a Ravenloft-kampányomban nem voltak nonhumán fajok. Máskor az immerzív kultúrszimuláció jegyében az egész kampányt egyetlen nonhumán fajra építem; ám ez esetben sincs összevissza keveredés és tarkabarkaság, mert ilyenkor mindenki az illető fajba tartozó karakterrel játszik. Csináltam már ilyet az orkokkal, az elfekkel, az Earthdawn széltündéreivel és a Scarred Lands kígyóembereivel: ezekből a próbálkozásokból többnyire igen emlékezetes mesék szoktak kisülni.

 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (4/5)

Publikáló: kriles

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr762609424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Archnihil 2011.09.17. 18:13:40

"sem az Al-Qadim-, sem a Ravenloft-kampányomban nem voltak nonhumán fajok."

Én inkább az utóbbit ismerem, bár az előbbihez is volt szerencsém, de szerintem ennél a két világnál a nonhumán lények úgyis csak ballasztként vannak.

Úgy értem, a Ravenloftban annyira ott van a xenofóbia (a 3-as kiadásban van is egy olyan érték, ami azt jelzi, hogy mennyire tartanak tőled az emberek: ezt ki kell vonni a szociális képességekből, kivéve a Megfélemlítést, mert ahhoz hozzá kell adni), hogy ott egy elfet/tündért már a sarkon halálra lincselnének, arról nem beszélve, hogy bár én kedvelem a zsánerturmixokat, a gótikus rémtörténetek világában mindig is kicsit sokalltam a tolkieni fajokat - oké, a félorkokból kalibánok lettek, ami speciel jópofa, de akkor is. Ez többek között azért lehetett, mert az általam olvasott rémtörténetekben, amire a Ravenloft is épül - teszem azt, Drakula vagy Dr. Henry Jekyll és Mr. Edward Hyde különös esete -, a nem-emberi a történet szempontjából sosem kezdi az előtérben - ugye többek közt ez is adja a misztikumát -, és a társadalom sokszor vak is marad ezekre a dolgokra, még a történtek után is. Így nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen közegben bemész a henteshez, aki egy törpe, úgy, hogy szemed is alig rebben. Tehát igen, a Ravenloftnak kimondottan jót tesz az, ha a nem-emberi fajok a misztikus háttérbe szorulnak.

Ami az Al-Qadimot illeti, azzal csak érintőlegesen találkoztam, de ott meg redundánsnak, már-már hangulatrombolónak éreztem a nyugat-európai folklórból vett és átgyúrt lények jelenlétét.

Amúgy alapból nem vagyok a tarkabarka csapat ellen, teszem azt, a Dark Sun vagy az Eberron esetén adhatja is magát (az előbbi nagykedvencem volt mindig is, a másik sem rossz, csak azt a rohadt a nagy hype-ot nyelje le az ember, ami úgy viszonyul ehhez a kiadványhoz, mintha a Forgotten Realms óta ez lenne az első setting).

Ami a szörnyredundanciát illeti, azzal egyetérteni tudok. Én a rinocéroszfejű decanter-goblint mindig is soknak tartottam, például, és éreztem azt is, hogy bizonyos settingek új fajai tök jópofák... csak a már alapból hozott szörnyek/fajok nem kellenének mellé. Arról nem is beszélve, hogy voltaképpen ezek a fajok kvázi ökológiai - vagy más oldalról történetbeli - nicheket töltenek be... ezért az ötven nagyagyaras goblinoid lény olyannyira felesleges, mintha az összes macskaféle ugyanazon a helyen élne.

Shikaka 2011.09.20. 14:24:32

Szerintem ez nem csak az AD&D-ben van így, egy csomó egyéb regény, sorozat vagy film is egyszerű sablonokat használó fajokra épül.
A Star Trek Klingonjai sima szovjetek, Chewbacca csak egy nagy komondor, stb.

Én személy szerint nem szeretem, ha
- egy settingben sok faj alkot önálló civilizációt (vagy éljenek együtt, vagy éljenek visszavonulva)
- illetve az 'aranyos', vagyinkább aranyosnak tervezett lényeket (hobbit, ewok)

Az, hogy az óriásoknak több faja van, az nem baj, egészen addig amíg a több alfaj jár valami egyedi ízzel. Ha csak életerő meg eggyel nagyobb erő akkor nem érdekel, de pl. a nagy ember nagy bottal jár (meztelen óriás a sötét középkor piktjei közt) vicces volt.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.09.20. 19:27:21

@Shikaka: Az "aranyos" fajok engem is zavarnak. Ha komoly történetet akarunk játszani, nem igazán férnek bele.
Sablonos fajok: Nem szeretem, de pl. a KéM is minimalista a fajok terén (Csak ember van, de abból van pár nép.). Ott gondolom ez vezérelte az alkotót. Meg az, hogy a darkosabb világban idegenül hatnának a "jó" és "aranyos" fajok. Általában nem tudunk kilépni az emberiség kereteiből, minden kitalált faj egy embertípus megjelenítője. A törpe egy alacsony pocakos mogorva de szerethető ember. Az elf pedig a fennhéjázó, sznob, de művelt, kecses és szép karakter.

Shikaka 2011.09.21. 12:57:38

@Judea:
"ltalában nem tudunk kilépni az emberiség kereteiből, minden kitalált faj egy embertípus megjelenítője"

Ez így is van. Mindenhol ahol játszottam az ember karakterek voltak túlsúlyban, az egyéb pedig valamilyen emberi kultúra, vagy jól sikerült képregény/filmsorozat alapján volt kijátszva. Pl.
- warcraft III utáni ork: büszke indián
- warcraft előtti ork: brutális barbár
- lizardmen: azték
- törpe skald: a bukott sógun az utolsó szamurájból
- fantasy környezetben élőhalott karakter: Roy Batty

"de pl. a KéM is minimalista a fajok terén (Csak ember van, de abból van pár nép.). Ott gondolom ez vezérelte az alkotót. Meg az, hogy a darkosabb világban idegenül hatnának a "jó" és "aranyos" fajok"

Lehet, de én inkább úgy látom, hogy egy REH-Vance-Lovecraft novellában szereplő (nem emberi) faj sokkal távolabb áll az embertől mint egy törpe vagy ork.
Egy mélységlakó, egy félig ember-félig kígyó lény, egy elrontott és így háborodott klón kijátszása és csapatba illesztése annyira nehéz, hogy nem érdemes egy alapkönyvbe játszható fajként kidolgozni. Pláne akkor, ha az illető rendszer a lehető legkevesebb szabályozást szeretné tartalmazni.

Ha a játékosok akarnak egy 34.000 éve hibernált és egy teljesen degenálódott világra ébredt valakiket, vagy az ősemberekkel szemben folyamatosan tért vesztő értelmes hüllőket játszani, akkor kidolgozzák a mesélővel és kész.

Shikaka 2011.09.21. 13:03:15

@Shikaka:

kiegészítés:
"- fantasy környezetben élőhalott karakter: Roy Batty"
Frankenstein szörnye jellegű volt.

A sok játszható fajra kitérve még azt figyeltem meg, hogy a D&D fajai közül néhány nálunk felesleges volt. Gnóm, félszerzet, ifrit, aasimar karaktert egyszer sem láttam, de a tiefling, elf, törpe is nagyon ritka.
Nálunk "gyakran" félelf és ork fordult elő, utóbbi valszeg egyéni perverzió, több alkalommal az egész parti orkokból és goblinokból állt.

czipeter 2011.09.23. 22:56:06

Lényegre törő cikk. És teljesen egyetértek vele.

Majdénmegmondom 2011.09.26. 08:51:07

A "Kornyaságok" közül ez az egyetlen, amivel maradéktalanul egyet tudok érteni. Pár hónapja játszottunk AD&D-t, mikor megkérdeztem a mesélőt, hová tűntek a világból a koboldok, hiszen hetek óta nem találkoztunk eggyel sem (pedig a helyszínül szolgáló völgyben nemrég még hemzsegtek, ki van zárva, hogy mindent kiirtottuk)? A válasz: "Miért akarsz te ötödik szintűként koboldokkal harcolni, mikor azokért alig jár XP?"
14 éves fejjel, ez volt az első nagy csalódásom a szerepjátékban.