„Utánam soha többé nem fogsz más nőre vágyni…”

A Carcosák szláv ága emberemlékezet óta a női természetben szunnyadó páros őserők letéteményese: a buja, életadó termékenységé és a szeszélyesen pusztító entrópiáé. Hogy kiben melyik nyilvánul meg a kettő közül, az változó; ám míg az első aspektus hordozói ritkán hoznak a világra emberi lénynek minősülő utódokat, az ellenpárjaik gyakran magtalannak bizonyulnak. A szláv vérvonal így hát általában nem túl népes, sok zsákutcát produkál és néhány nemzedékenként kettéágazik. Az előző generációban egyetlen testvérpár képviselte őket, Koshubey és Rhodope. Koshubey oldalágán a termékenység hatalma öröklődött tovább – az ő ágyékából fakadt Leonor és Humungus –, Rhodopéén pedig az entrópia. Ám a Jégkirálynő nem volt meddő, csupán a szexuális érdeklődés hiányzott belőle. Amikor a bátyja szeniori döntéssel az árva ágra küldte, moróziai száműzetésében azt a tervet eszelte ki, hogy sorra szüli a Carcosa sarjakat, és rajtuk keresztül kísérli meg visszaszerezni befolyását a családban. Ennek az elképzelésnek a legidősebb gyümölcse Vorvara.

A Jégkirálynő első férjét Szkorvatnak hívták: Csernobog szellemvitéze volt, az egyik legkisebb, ám legveszettebb hírű moróziai hegyi törzs bajnoka. Elbizakodottságában nem vette észre, hogy Rhodope nem az ölelésére, csupán a magjára vágyik, amely a sötét isten áldását hordozza, ám egyszerre csak egy kiválasztottban teljesedhet ki, az előző halála után. Vorvara születését követően Szkorvat hamarosan részesült a rettegett jégcsókban, és csatlakozott a többi szoboralakhoz a Jégpalota kertjében, hogy szabaddá tegye az utat a lánya előtt. A törzs magának követelte a kisdedet, Rhodope pedig engedett nekik, de nem gyöngeségből, hanem számításból – és nem is kellett csalódnia. Vorvarának számos idősebb féltestvére volt apai részről, ám ahogy közéjük került neveltetésre, alig egy esztendő leforgása alatt mind elsorvadtak különféle kórságokban. Csernobog választása a legerősebb porontyra esett, és egészen más – pusztítóbb és alattomosabb – adományban részesítette, mint korábban a férfi szellemvitézeket. A lány két lábon járó ragályfészekké vált: ő maga immúnis volt minden betegségre, ám eleven fertőzőgócként sugározta ki őket maga körül.

Vorvara pár éven belül egész Moróziában kultikus rettegés tárgya lett, ugyanolyan természeti csapásként tartották számon, mint az anyját. A parasztok azért áldoztak hol a pogány szellemeknek, hol az ortodox szenteknek, hogy távol tartsák az otthonuktól, és a legvadabb martalóctörzsek is inkább sarcot fizettek neki, semhogy harcba szálljanak vele. Hiszen mit ér a penge és a mordály az alattomban terjedő döghalál ellen?

A Ragályfészek nem igazán váltotta be Rhodope Carcosa hozzá fűzött reményeit: nem alakult ki közöttük szoros érzelmi kötődés, hiszen gyermekkorát Szkorvat népének körében töltötte, és az e téren teljesen tapasztalatlan Jégkirálynő egyébként sem jeleskedett a szerető anya szerepében. Vorvara vonzódás helyett inkább neheztel rá, amiért kitagadtatta magát, utána meg volna képe őt felhasználni a visszatéréséhez. Ő maga természetesen a szláv ág teljes jogú tagja, ifjabb féltestvéreivel együtt; a Carcosák nem marasztalják el az anyák bűneiben a lányokat, hiszen ezzel teljes vérvonalakat idegenítenének el maguktól. Mióta felnőtté érett, okosan és hűségesen szolgálja a család ügyét, nagyon is tudatában annak, hogy – a kiszámíthatatlan Deodata mellett – ő az egyik leghatékonyabb tömegpusztító fegyverük.

Legkedveltebb modus operandija, hogy álruhában belopózik az ellenséges táborba vagy településre, ott tölt néhány napot, majd odébbáll. Ily módon egész törzseket képes kiirtani. Később Leonorral együttműködve Ruszföldön is bevetette képességeit a tatárok ellen, a felperzselt föld taktikáját követve: elnéptelenítette az előnyomulásuk útjába eső vidékeket, hogy a lakossággal együtt a közéjük beépült ügynökeiket is elpusztítsa, illetve megfossza őket a felvonulásukhoz és az utánpótlásuk biztosításához szükséges rabszolgamunkaerőtől. Ám akkor sem vallott szégyent, ha nyílt csatározásokban kellett szembeszállnia velük: elvégre Csernobog szellemvitézeinek a vére folyik az ereiben. Amikor harci jeleket fest magára és fehér agyaggal tapasztja hátra a haját, kevés fegyverbíró férfi képes megállni a kardja ellenében.

Vorvara harcba száll

Vorvara személyiségének egyik legmarkánsabb jegye, hogy szereti, ha szenvedés veszi körül. Nem szadista, inkább csak úgy általában találja szórakoztatónak mások kínlódását és gyötrelmeit. Törzsi neveltetése miatt a klasszikus műveltség vagy a kifinomultság nem igazán jellemző rá, viszont megvan a magához való, józan paraszti esze. Fontos vonása még a kíváncsiság és egyfajta nyers, cinikus humor.

A Ragályfészek egész eddigi életét Kelet-Európa sivár vidékein töltötte, nemrégiben hagyta el őket először, a zászlósúri választás alkalmából. Igazából ez az új helyzet nagyon tetszik neki. Megismerkedhet sosem látott rokonokkal, idegen országokkal, fura dolgokból készített piákkal – ez remek mulatság! Ugyanakkor most szembesül először Csernobog áldásának hátulütőivel: puszta jelenlétével fenyegeti a család központi hatalmi bázisát képező, sűrűn lakott frank tartományokat. Mivel képessége folyamatosan működik és nem tudja felfüggeszteni, a civilizáció örök tabu marad számára.

Ezt mondjuk annyira nem sajnálja, mert a paradysi udvarról szóló történeteket inkább furcsálkodó éretlenséggel hallgatja, mintsem parázsló érdeklődéssel. Ellenben úgy érzi, hogy házassági tervek ide vagy oda, nincs kedve még bölcsőt ringatni a tűzhely mellett; kifejezetten felhorgadt benne a kalandvágy. Morózia már unalmas volt, és azt a kilátást sem tartja túl izgalmasnak, hogy átköltözzön a Tolsztov-birtokon düledező leprafészekbe, Leonor által kiszemelt jövendőbelije mellé, akinek egyetlen vonzó tulajdonsága, hogy immúnis az ő fertőző kisugárzására. Ezért is ostromolja mindenféle kérdésekkel a családtagokat, ismerkedik lelkesen a többi nőrokonnal, és mondogatja Hellehildnek meg Furorénak, hogy egyszer már igazán csaphatnának ők is valami jó kis lánymurit.

Megjegyzés: Vorvara alakját a ragályterjesztő vámpírokról szóló balkáni mondák ihlették, posztunk pedig első darabja a szláv ág eddig az ismeretlenség homályában rejtőző tagjait bemutató sorozatnak. 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr73447417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonor Carcosa 2011.12.08. 16:26:54

@Alister: Ó, a közeljövőben részletesen olvashatsz majd a drága unokatestvéreimről. Egész kis pereputty van belőlük, a nagynéném igazán szorgosan termelte őket, ahhoz képest, hogy egy frigid kurva.

2011.12.08. 16:56:52

Mik ki nem pottyannak egy aszexuális ölből! :) Várom a folytatást is.

Vorvara Carcosa 2011.12.08. 16:58:19

Ja, én is most tanultam meg, hogy ezt így mondják frankul: "a szexuális érdeklődés hiányzott belőle".

Azt hiszem ez a flegma rohadék: "egyébként sem jeleskedett a szerető anya szerepében."

Meglátod majd Leonor néném, rendes bagázs ez, ha végre a jugriai sámánokkal tapasztja babuska a hóembereket. Lassan csak ideér a drága öcsém, hogy elvihesse a táblát meg a híreket, de fene tudja, hogy hol a Morana poklában tekereg már megint.

Vorvara Carcosa 2011.12.08. 17:22:28

... na jó Cassandrától csak Rufiót nem töri ki a frász. Anemos egy szeszélyes kis buzeráns, és Csernobog tudja, hogy éppen milyen hangulatban találod. De Uzsok rendes fiú, csak meg kell ismerni. Lehet, hogy embernyi sziklákkal dobál meg, ha megpróbálsz belépni a területére, de amúgy kenyérre lehet kenni.
Vorador... hát izé, ahhoz képest, hogy félig halott elégé stramm legény.

Szóval nincs itt semmi olyan, ami a mi családunkban különösnek számítana.

Csók mindenkinek:
Vorvara Carcosa

Leonor Carcosa 2011.12.09. 02:06:29

@Vorvara Carcosa: Világosíts fel, kérlek: kit tör ki még a frász Cassandrától? Esetleg engem?

Evoryn Carcosa 2011.12.09. 03:29:16

Ez engem is érdekelne, Vorvara drága. Sajátos viszonyok uralkodhatnak családunk azon ágában, ahol egy fő kivételével mindenki retteg egy serdületlen kölyöklánytól. Csak nem találta meg végre Rhodope néném a hőn áhított csodafegyvert, oly sok mulatságos próbálkozás után?

Szeretettel ölel:
Evoryn nénéd

Vorvara Carcosa 2011.12.09. 11:00:45

@Leonor Carcosa: Nem tudom, van valami fura a lányban, de ezt is csak mi érezzük inkább, akik zsigerből élünk. Az édestestvérei szerint kicsit különc, de nemesi körökben van ez így, azt meg tudja a görcs, én legfeljebb fosztogatni jártam közéjük.

@Evoryn Carcosa: Fegyver? Á, csak olvas az egész nap, nem való kard a kezébe, meg kevertem én is már le neki nővéri pofont, mégis itt vagyok. Gondolom, ha úgy adódna, az acél is vinné a koponyáját.

Csók:
Vorvara

Thirlen 2011.12.09. 21:36:45

Érdekes. Kíváncsian várom a szláv ág többi tagjának leírását is!

Marynyth 2011.12.09. 21:59:09

Úgy nőnek ki ezek a semmiből, mint eső után a gomba...

Creep 2011.12.10. 09:26:39

@Thirlen: Én pedig a felföldi ág legújabb tagjára leszek kíváncsi :D

Belzador Carcosa 2011.12.10. 16:31:44

@Creep: Cluricaun Carcosa, a Káprázatszövő Erin szigetén lakik és félvér tündeszerzet: az apja az átoksújtotta felföldi Carcosák közé tartozik, jelenleg Niamh Carcosa személyi testőre. A Zöld Sziget ellen vezetett egyik rablóportyán merő véletlenségből éppen szökőnapon erőszakolt meg egy tündérhajadont, így az aktus gyümölcsét nem sújtja a Mak Morn-átok.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2011.12.10. 23:54:14

@Belzador Carcosa: A kelta nevek mindig zavarba hoznak: a Káprázatszövő hölgy vagy úr?

Niccolo Carcosa 2011.12.11. 00:07:11

@Alister: Bár én csak most ismerkedem a felföldivel, de legjobb tudomásom szerint a hímnemet használják rá, tehát jó eséllyel férfi.

Marynyth 2011.12.11. 04:05:27

Úgy hallottam, van néhány családtag, akiről még testközelben is nehéz ezt eldönteni... ...és van néhány, akit nem is szívesen vizsgálnának meg közelebbről, hogy bizonyosságot szerezzenek e tekintetben... ...lehet, hogy a Káprázatszövő is ebbe a kategóriába tartozik ? :)

Belzador Carcosa 2011.12.11. 04:08:06

Cluricaun szerintem férfi, bár mi Nicóval nem igazán vagyunk hivatottak nyilatkozni az ilyesmiben, elvégre hajlamosak vagyunk átsiklani az efféle változékony jellemzők fölött.

Creep 2011.12.11. 12:27:27

Az biztos, hogy férfi, de hogy minek néz ki mondjuk a maszkulin Declan-hoz viszonyítva... az másik kérdés :D

2011.12.11. 12:30:38

@Vorvara Carcosa:
Tisztelt Carcosa urak és úrnők!
Most érkeztem haza a Hungárus Királyságban található Sophiane városába, miután bejártam a Sztambuli szultán birodalmát a Fekete Hegytől az arnótok (ahogy a hungárusok nevezik, magukat szkipetároknak hívják) a - szegről-végről rokonomnak számító - Pierre de Saint-Rémy-vel és egy cincár kereskedővel. Ott halottam a következőt egy-két móróziai törzstől:
"A legveszedelmesebb és legrémesebb betegség a cuma.
Vén asszonynak képzehk, hosszú, kuszált hajjal, hosszú fekete
karmokkal, aki gyermekeket is szül. Mikor Isten az embert
alkotta, néhány nem sikerült. Ezekből csináUa a cumákat. Még
az Isten is félt tőlük és közeledtükre elrejtőzött. Hogy nagy
erejöket elvegye, villámot sújtott rájuk. Ettől kezve a nyakuk
meg van görnyedve és fejeiket nem mozdíthatják. A cuma sem
hátrafelé, som oldalvást nem mehet és ezért csak azt támadja
meg, aki szembe jő vele. Ez a megtestesített járvány."
Azt kérdezném tisztelettel, hogy ismeri-e.
Pierre de La Croix
p.s.: Ha esetleg önt ábrázolják egy ilyan kevésbé előnyös alakban, érdemes meglátogatni őket.
(OFF a szerkesztőkhöz: Teljesen más kérédés: Erin szigete keresztény? Kellene információ erről a Hrímlandról írandó anyagomhoz.)

Vorvara Carcosa 2011.12.11. 15:09:57

@Piere de La Croix: Megnevettettél te fiú, édes vagy, mint a mézes pálesz, de köszönöm, elég jól tudom tekergetni a nyakam.

Csernobog, a Fekete Király, hatalmat adott nekem a betegség és járvány összes szelleme fölött. Vitézeim, udvarnépem ezek egytől egyig, a meglopott életből rendre sarcot fizetnek nekem. Mindegy, hogy a cuma, a bolki, a morava, a didein vagy bármilyen rákfene; ezer arcuk lehet, de előttem térdet-fejet hajtanak mind.

Belzador Carcosa 2011.12.11. 17:04:33

@Creep: Külsőleg Cluricaun az apjára ütött, szóval egy izmoktól duzzadó vadállat, néha az Agancsos Király kíséretében szokott dühöngeni a Vad Hajszában, ő vezeti a fekete kutyákat. Az már más kérdés, hogy szükség esetén igen hathatósan el tudja maszkírozni magát, akár nőnek is. Egyébként teljesen hibbant, néha szinte elfelejti magáról, hogy Carcosa, és erini tündérfejedelemnek képzeli magát.

@Piere de La Croix: Erin szigete velejéig pogány. A keresztény térítőket a helybéli hatalmasságok érdekes csodabogaraknak tartják, és sokat foglalkoznak a tanulmányozásukkal. Egy Patrik nevű illetőt például egészen picire zsugorítottak, és már vagy félezer éve életben tartják egy kicsiny házikóval és létrával ellátott uisge beathe-üvegben. Állítólag meg tudja jósolni az időt, és nagyon hasznos talizmán a kígyók ellen.

Belzador Carcosa 2011.12.11. 17:32:19

OFF

@Marynyth: "Úgy nőnek ki ezek a semmiből, mint eső után a gomba... "

Mondja ezt Cesare Carcosa leendő játékosa... :D

Marynyth 2011.12.11. 22:59:21

...igen, talán volt benne némi önirónia is - nem csak úgy gyakorlok önkritikát, hogy kritizálok önözve... :)

2011.12.12. 13:50:23

@Belzador Carcosa: Tiszteletem, de nem okoz a családban zavarokat Cluricaun viselkedése? Tudtommal a Carcosa családban egyesek nem túlságosan szenvedik a tündérfajzatokat.
"gyermekkorát Szkorvat népének körében töltötte". Hogyan, ha az atyai nemzetséget egy esztendő alatt ki tetszett irtani?
A házassági elképzeléseknél pedig csak egy dolgot javasolhatok a Carcosáknak: úgy lesz valaki jó feleség, nemzetség nagyasszonya, ha egyben jó Carcosa is marad.

Niccolo Carcosa 2011.12.12. 16:08:15

@Piere de La Croix: Azt hiszem a kérdéseidre én is magyarázattal tudok szolgálni.

Miért okozna Cluricaun viselkedése zavarokat?
"Tudtommal a Carcosa családban egyesek nem túlságosan szenvedik a tündérfajzatokat."
Gondolom Hasdrubal bácsira gondolsz. A tündérnépek lélektelen, gonosz állatok, hogy az ő szava járásával éljek, így lemészárlásuk nem is lehet bűn (más kérdés, hogy Hasdrubal bácsi ott is gonosz állatokat lát néha, ahol nincsenek, de ennek okát ismered). Az által, hogy egy lélekkel bíró Carcosa sarj magja oltott életet a tündefajzatba, egyben a lélek csíráját is beleplántálta annak méhébe.
Cluricaun rokonnak ezért olyan erősek a megszőtt káprázatai: a tündefélék tréfa-játékaival ellentétben az ő lidércképei a saját belső világának, lelki tájának kivetülései. Mélyebb fejtegetés helyett csak annyit mondanék, hogy a metódus kulcsát a hindus vallásól lehet a legkönnyebben leszűrni.
Ezért is érdemes hangsúlyozni, hogy a Káprázatszövő féleretészt tündér, de másfelől hús-vér Carcosa.

Vorvarát és nemzetsége életbenmaradását illetően: meg kell vallanom neked, ezt a kérdést én is feltettem magamnak, s jó időbe tellett, mire választ találtam rá.
A Ragályfészek egyike azon családtagoknak, kiknél a vérrel öröklődő mágikus, szakrális, etc. potenciálunk fő irányvonala egy numenikus transsubstantiatio által nyerte el végső formáját, ám mivel mágiája inkább ösztönös, ezért fókusza is az érzelmek világában lakozik.
Pro primo:"Vorvara személyiségének egyik legmarkánsabb jegye, hogy szereti, ha szenvedés veszi körül."
Pro secundo: "de ezt is csak mi érezzük inkább, akik zsigerből élünk."

Prózai egyszerűséggel fogalmazva: mivel Vorvara minden bizonnyal az atyai féltestvéreinek kívánta a legrosszabbat, ezért vesztek ők oda, szemben a törzsével, akik között értő otthonra, majd őt félve tisztelő követőkre talált.

Ezt a teóriámat látszik megerősíteni az is, hogy megfigyeléseim szerint amikor például verbalizálja a rosszindulatát, "A lepra törjön ki!" "A fekete fene rohasszon el!",stb., akkor az alanyon nagyobb eséllyel ütköznek ki a megnevezett betegség tünetei - egyébiránt ez abból is fakadhat, hogy a vonatkozó betegségszellem teszi a szerencsétlennél tiszteletét.

Hm... úgy látom már megint túlságosan elmélyültem a fejtegetésbe. Pardon, de a kérdések igen inspirálóak voltak.

Remélem tudtam segíteni Neked amice.

A vér örök!
Niccolò

Hellehild Carcosa 2011.12.12. 16:42:47

Ha jól emlékszem arra, amit a legutóbbi lánypartin dumáltunk (ez nem biztos, mert sok pia fogyott), akkor Vorvi csak az első vérzése után nyerte el a hatalma teljességét, és akkor is csak egy rituális beavatást követően, amit éppen az apja törzse végzett el rajta. Míg nővé nem érett, aránylag nyugisan meg lehetett maradni a közelében, a népek megúszták némi takonnyal meg vérköpéssel. A féltestvéreit szerintem nem ő nyírta ki, hanem a nagy-nagy-nagyapó (mármint Csernobog).

Azt egyébként tudtátok, hogy Vorvi puszijától elrozsdál a vas, szétkorhad a fa és elrohad a cserzett bőr? Azt hittem, csak ugratni akar; erre megmutatta.

-HH

2011.12.12. 17:06:51

Carcosa nőkkel - de férfiakkal is - szaporodni kész kihívás. Alaposan próbára teszik a másik nemzőfél túlélő képességét...

Vorvara Carcosa 2011.12.12. 17:37:10

@Nibela: Miért? Szaporodáshoz nem kell a smúz, csak dugni kell.

@Hellehild Carcosa: Hát tudod, a Szkorvat féle féltesóim mind olyan kis bénák voltak. Egyik leesett a lóról, a másik eltörte a csípőjét, a harmadikra ráesett a gerenda, tiszta pechszéria.
A frissen kimetszett szívükből természetesen az első falat Csernobognak járt, aztán ettem meg a többit.

Te mondtad, hogy nálad a kenderes meg a rudasfa egyre megy, gondoltam inkább megmutatom mit tud a pusszantásom, nehogy jókedvünkben összegabalyodjunk, aztán másnap felvátva gyepált volna szét a te meg az saját szeniorom. Joggal.

Lánykoromban egy szemrevaló legény csókot lopott tőlem ivászat közben, de a következő kortynál a korsóban hagyta az ajkait, azóta figyelek erre.

@Niccolo Carcosa: Niccoló, hallod, én egyszerű eszű asszony vagyok, biztosan van abban okosság, amit mondasz, de majd egyszer úgy is próbáld már meg leírni, hogy én is értsem. A prózai részen kívül a többit akár kathájul is mondhattad volna, azt is pont ennyire lenne világos.

Cupp,
Vorvara

Vorvara Carcosa 2011.12.12. 17:59:24

@Furore Carcosa: Drágám, ha olvasod ezt: egyszer igazán te is összeülhetnél már velünk, ha nem tiltja a vallásod.
Ví eszik embert egyedül közülünk, de ő is csak férfit.
Poludnicsa a tanúm rá, ha a tömény annyira feloldana, hogy leperzselnéd a hajunkat, én szárazon maradok veled egész este, csak sört fogok inni, semmi mást.

Csók,
Vorvara

Hasdrubal bácsi 2011.12.12. 18:05:26

A gonosz állatok mindenütt megbújnak a sötétség leple alatt, drága naiv gyermekeim, csak a ti éberségeteket altatják el az alattomos ármányaikkal. Ne tartsatok semmitől, én résen vagyok! Egy vérbeli Carcosa viszont nem lehet gonosz állat. Az teljesen kizárt. Ilyen gondolatokat csak a gonosz állatok próbálnak a fejünkbe plántálni, hogy összezavarjanak minket. Ne törődjetek velük, vessétek inkább hiteteket Istenbe, a vérbe és a jó acélba!

Hasdrubal Carcosa

Vorvara Carcosa 2011.12.12. 21:06:14

@Nibela: Hát igen, van aki mellett hamar kopnak...
De most közülünk talán Hellehild áll a legközelebb ahhoz, hogy bekössék a fejét, neki meg nincsenek ilyen gondjai, legfeljebb, ha szándékkal intézi el a fickót.

Hellehild Carcosa 2011.12.12. 22:37:50

Ne légy hülye, Vorvi! Én örökösnő vagyok, ha férjhez megyek valakihez, úszik az egész Brinvilliers-hitbizomány. Nálatok Vérbarbáriában nincs ilyen probléma, de nekünk bizony erre is ügyelnünk kell. Feltett szándékom hajadonként elpatkolni.

-HH

Vorvara Carcosa 2011.12.13. 04:34:22

OFF

Hoppá, most veszem észre, hogy csináltam egy kis önellentmondást.
"Vorvarának számos idősebb féltestvére volt apai részről, [...] alig egy esztendő leforgása alatt mind elsorvadtak különféle kórságokban"
Lovasbaleset, csípőtörés és gerenda helyett tessék kolerát, mumpszot és kanyarót érteni.
Elárulok egy kulisszatitkot: a karakterrel kapcsolatos legutolsó megbeszélésből csak arra emlékeztem, hogy rejtélyes módon haltak meg a testvérei.

Sorry a keverésért.

Viszont a szívevős rész betonbiztos, mert éppen a Trónok harcát néztem, amikor kitaláltam, hogy mi is legyen a rítus. :)

IN

@Hellehild Carcosa: Jól van, Hildus, jól van, értem én a csíziót. Normannéknál normann módra. Azt hittem, hogy belemész a táncba, aztán még a nászéjszaka előtt éri egy kis baleset a grófot, de a te dolgod; ha el kellene hullasztani Eu népességének nagyobbik felét, vagy ilyesmi, akkor kacsints.

Csók,
Vorvara

Hellehild Carcosa 2011.12.13. 05:26:14

@Vorvara Carcosa: Egy kis politikai lecke, Vorvi: Robert d'Eu az ellenségünk. Ha felajánljuk neki a kezemet, csúnyán sarokba lesz szorítva. Igent nem mondhat, mert tisztában van vele, hogy ha beenged engem a várkastélyába, már készítheti is magának a szemfedőt. Nemet sem mondhat, mert azzal halálosan megsértené a családunkat, és hidd el, ő tudja, hogyan működnek Rigorel bá átkai. Ráadásul egyetlen húzással kreáltunk neki egy csomó ellenséget: az összes kérőmet, akik folyton patvarkodnak egymással, de mindig összefognak az ellen, aki nyerésre áll. Kíváncsi vagyok, hogy fog ebből a csávából a derék gróf kikeveredni.

-HH

Orkogo 2011.12.13. 15:48:15

A grófnak kell valami okot találnia, amiért nem fogadhatja el a hölgy kezét. Például, hogy már eljegyzett egy másik nemes kisasszonyt... no, de kívülállóként nem szólok bele.

Inkább megosztok egy infót: a Rózsaszín Fantasy Karakterek Érdekképviseleti Szövetség legutóbbi ülésén többen nehezményezték, hogy itt csak gonosz, sötét karakterek tobzódnak, és hivatalos levélben fogják követelni, hogy a következő bemutatott Carcosa rendezett családi háttérrel (1 apa, 1 anya, 2-3 testvér, akik együtt élnek) és nyugodt gyermekkorral rendelkezzen, pszichotikus zavarok és egyéb kórságok nélkül. :-)

Niccolo Carcosa 2011.12.13. 16:45:32

@Orkogo: OFF

Nem csonka családot és nyugodt gyermekkort kicsit nehéz lesz produkálni, tekintettel arra, hogy a família nagyobb része a katasztrófánál odaveszett. :)

De tessen parancsolni: kapásból itt van az outrémeri ág izraelita szegmense. Bár a Kabbalista már a harmadik feleségénél tart, szerintem ez még belefér.

A pszichotikus zavarok és egyéb kísérőjelenségek azt hiszem kiküszöbölhetetlenek extrák. It's a feature, not a bug. :)

Marynyth 2011.12.13. 21:08:08

OFF

Igen, az izraeliták még tudják, milyen fontos a család... ...bár ott is hajlamosak megfeledkezni a kötelességről, mert ha jól tudom a Kabbalista 3. asszonya goj, és a második is aggasztóan tisztázatlan körülmények között távozott az élők sorából, nem sokkal a későbbi harmadik feltűnése után... :)

Hellehild Carcosa 2011.12.14. 00:05:49

@Orkogo: "A grófnak kell valami okot találnia, amiért nem fogadhatja el a hölgy kezét. Például, hogy már eljegyzett egy másik nemes kisasszonyt..."

Ehhez ugye két fél kellene, és az én kezemet már nyilvánosan felkínálták neki. Szeretném én látni azt a frank nemeskisasszonyt, aki ezek után konkurálni merne velem...

(Na jó, Beatriz DiVega már csak dafkéból is megtenné, de ő özvegy, és még nem telt le a gyászév, mióta kinyírtuk a legutóbbi férjét, a volt pénzügyminisztert.)

-HH

Niccolo Carcosa 2011.12.14. 01:19:32

@Marynyth:Ráchel Caligari nem goj. Amennyira tudom, anyai ágon a tizenkét törzsig töretlenül tudja visszavezetni származását, illetve apai ágon Jacopo Caligari szűkösebb vérvonala eléggé szorosan kötődik az aeternai zsidó diaszpórához.

@Hellehild Carcosa: Nem ismerem d'Eu gróf kapcsolatainak kiterjedtségét, de lehetséges, hogy éppen ezért megpróbálkozik egy nem frank hölggyel?
Bevallom egyrészt nekem most egyetlen potenciális ellenségünk sem jut eszembe, akihez fordulhatna, illetve gyanítom, hogy az ági megbeszéléseteken ezt a lehetőséget is számba vettétek, pusztán kíváncsiságból érdeklődöm, hogy egyáltalán mennyire fineszes a gróf.

A vér örök!
Niccoló

Vylhva Carcosa 2011.12.14. 02:54:22

@Orkogo:
A testvérem, Ibramel, és én teljesen fegyelmezett, odafigyelő, szerető családot köszönhet magának, derék és erélyes apával, gondoskodó anyával; józan gondolkodású hajósnép.
Remek gyerekkorunk volt; igaz, katonás ritmusban telt, azonban sok vitorlázással, így egyszerre élménnyel teli világlátással.
Nem hinném, hogy tengereken hajózva, messze és különleges tájakat, népeket megismerve zavarodott kórságokat szedne fel az emberkölyke a fedélzeten vagy a kabinban, vagy akár a parton.

Sötét és gonosz? Szeretem az éjszakát. Az éj sötét, és szeretem azt. Akkor most gonosz vagyok? Azonban a gonosz tud-e szeretni?

Orkogo 2011.12.14. 08:39:06

@Vylhva Carcosa:
Szerintem ez teljes mértékben megnyugtatja az Érdekképviseleti Szövetség vezetőit. A kérdéseit pedig továbbítjuk a Filozófiai alosztálynak, engedelmével.

Az éjszakát én is szeretem, mert kevés az inger, nyugalom, csönd és béke van (általában).

Evoryn Carcosa 2011.12.14. 10:34:24

Niccolo drága,

Robert gróf királyi vér, a Bourbon család szeniora, szóval kapcsolatrendszere, az van neki. Sokra viszont nem megy vele, mivel a kézfogóra invitált hölgy részéről ez egészséges életösztön kérdése, nem származásé. És ha mégis akadna olyan butuska család, amelyik vállalná ezt a provokációt, mi Rigorellel pillanatok alatt megszabadulunk a reménybeli arától, bárhol tartózkodjék Európában. A gróf önmagában könnyű falat lenne; nem ő jelenti itt a problémát, hanem akik mögötte állnak.

Csókol szerető nénéd,
Evoryn Carcosa

Niccolo Carcosa 2011.12.14. 14:33:11

@Evoryn Carcosa: Köszönöm a magyarázatot.
Bevallom, a d'Eu konteót nem nagyon kísértem figyelemmel. Sajnos ahhoz képest, amit akkor meséltem neked Evoryn néni, amikor összeállítottuk a jegyzőkönyvet, még több munkám van mostanság. A janzenistákkal való folyamatos viták, a Szt. Beteshda ügyei, a Societasban való lavírozás és tudományos kutatások, etc... Kezd lassan az én megosztott tudatomnak is sok lenni, főleg úgy, hogy van egy "ügy", aminek minden figyelmemet szeretném szentelni, és talán most fontosabb is ezeknél.

De pardon, nem untatom a családot.

A vér örök!
Niccoló

2011.12.14. 20:58:38

@Vorvara Carcosa: Hmmm, én egyszerű, de világlátott ember nem akadtam fönt ezen az eltérésen. Igaz, hogy a paradys-i universitas - a régi alma materem - tintanyalói között dívik minden dolog megmérése, felcímkézése, de bátorkodnék két elméletet felvázolni amelybe beilleszthető mindkét eseménysor:
1. Afrika négusai és jugria bennszülöttei is hisznek abban, hogy baleset, balszerencse és betegség egy tőről fakad. Az esőerdők mélyének emberei abban is hisznek, hogy ember természetes módon nem hallhat meg, hanem csak egy külső erő hatására. Hogy egy Önhöz közelebbi példát idézzek inkább: a Hungárus Királyságban hisznek abban, hogy ha valaki a szépaszonyok táljába él, azt különféle bajok sújtják. Sophiane szép városának környékén ezt úgy mondják, hogy aki a szélére lép, annak kibicsaklik a lába, aki teljesen belelép, elsorvad. Teljesen elfogadható hogyha nem is Ön, de Csernobog ezzel a módszerrel ölte meg rokonait.
2: Amint azt Ön is tudja, a beteg ember érzékei legyengülnek: nem tud megölni a lovon, rosszabbodik a látása, nem tud felkelni az ágyból, és elmenekülni a gerendák elől stb. Bár ez esetben Csernobog dühöngött egy sort mert - mint jó hóhér, ha áldozata a kívánt idő előtt halt volna meg - az áldozatai - gyenge emberi természetük okán - valami hétköznapi balesetben haltak meg, és nem a betegség végzett velük közvetlenül, hanem csak közvetve.
A leszakadó gerenda megmozgatta a fantáziámat: véletlenül nem ő volt-e a zadruga vezetője? Ugyanis ismereteim szerint például a királyok egészségi állapota kihat egész országukra, illetve saját palotájukra. Egy családfő pusztulása tehát nemcsak nemzetségükre, hanem házukra is hatással van. Egyszerre élnek, egyszerre pusztulnak. Dereng valami egy hungárus királyról, aki összeomló trónszéke alatt lelte halálát. (OFF: Az Arthur-mondakör lándszával sebzett Halászkirálya is hasonló alak).
Remélem szerény szavaim megértő fülekre akadnak.

2011.12.14. 21:00:11

@Hasdrubal bácsi: Elnézést kérek szavaimért, sajnos bestiáriumi kutatásaim során gyakran vetődök olyan környékre, ahol megjelennek ezek a fajzatok. Azt hittem, eddig sikerült legyőznöm befolyásukat.

Ibramel Carcosa 2011.12.15. 00:21:43

OFF: Az új Carcosa fórumot nem lehetne közvetlen hozzáféréssel kirakni a főoldalra? Tehermentesítené a cikkek alatti kommentelést, és mindenki számára áttekinthetőbbé tenné az agymenéseinket.

Vylhva Carcosa 2011.12.16. 19:16:13

@Orkogo:

Neked és az R.F.K.É.Sz. részére, második fejezet.

Imádom az embervért, felizgat. Imádom a melegen lüktetve felbugyogó vért, tűzre kap az ágyékom tőle, és a kitáguló vaginámból a kéj vize a combjaim belső oldalán néha a térdemig folyik. Látni újra és újra a megfoghatatlan, misztikus halált, ahogy elszáll a testből az élet. Titokzatos, lenyűgöző pillanatok, nem lehet betelni vele soha.

És hogy magamat idézzem okulásotokra és megnyugtatásotokra:
„…ritka a gyors halál. …nem tántoríthat meg a kezedtől végzetet kapott haldokló látványa. A vérben ázó tátogása vagy jajveszékelése, az utolsókat rángó átkozódása vagy imája, a görcsbe tekeredett fuldoklása, vagy az utolsó néma fájdalom a döbbent, könnybe gyűlt szemekben, amik `téged` látnak utoljára, s aztán kihunynak, mint a gyertyák a lezárt kripta sötétjében. …nem tántoríthat meg a halál. A sajátod sem.”
;)

Orkogo 2011.12.16. 23:24:57

Brrrrr... feláll a hátamon a sok orkszőr.

"Imádom az embervért" - még szerencse, hogy én ork vagyok. Hinnye!

2012.08.28. 17:23:20

@Vorvara Carcosa: OFF: Mivel a fórum úgy tűnik, hogy "behalt", ezért ha nem baj, ide írom, mint megoldást arra a kérdésre, hogy az igen tisztelt Ragályúrnő hogyan lehetne képes kisebb "balszerencséket" okozni (Ha egyáltalán valaki még olvassa a blogot):
www.origo.hu/tudomany/20120827-genetikai-konfliktusok-genek-mikrobiom-bakteriumok-parazitak.html
(Ha a veszettséget és a barátságot nézzük, akkor azt is tudjuk, hogy a pasizást hogy oldja meg az úrhölgy, bár a férj még mindig kérdéses így is: bár a család története azért mutatja, hogy nem kell egy állandó férj ahhoz, hogy az a hasznukra váljon).

Vylhva Carcosa 2012.09.02. 17:55:39

@Piere de La Croix:
Kedves Piere! Nincs ez a "megoldás" egy kicsit túlbonyolítva tudományosan a játékkampány világához mérten? :D

2012.09.03. 09:02:30

@Vylhva Carcosa: De :). Arra céloztam ezzel, hogy kedvenc Ragályúrnőnknek (ha később, mint a fórumon említettük, a kisebb balszerencsék okozására is kiterjedhetne az ereje) a balesetek és az "emberek irányítása" (mondjuk "macskától" való félelem megszüntetése stb.) csak mintegy a betegségek okozásának egyfajta mellékhatása jelentkezne (ezzel együtt tehát megbízhatatlan - nem biztos, hogy bekövetkezik - időigényesebb - mindig a "fertőzés" egyik következménye, mint a láz stb. - rosszabb a hatásfoka - csak egyike a betegségek bekövetkeztének - és kevésbé hatásos - egy betegségnél sem jelenik meg az összes tünet egyszerre a betegnél). Ehhez hozzá kellene tenni, hogy adományánál fogva nehéz lenne irányítania, hogy a kiszemelt delikvens ne haljon meg azonnal vagy rövid idő múlva, mielőtt a kívánt "tünet" jelentkezne. (Csernabog "tapasztalata" ezen a téren nagyobb, ezért volt képes a hölgy bátyjait "elintézni". Így ez az ellentmondás feloldható nem?)
süti beállítások módosítása