Megjegyzés: Mai posztunkban Bori harmadik háttértanulmányát tesszük közzé a Carcosák világában zajló nagyváradi eseményekről. Az előző kettőt itt és itt olvashatjátok, ha föl szeretnétek idézni, mi történt korábban. Bori ezúttal a múltba nyújt nekünk betekintést, Zsigmond király uralkodásáig nyúlva vissza; majd tovább bonyolítja Lupuj Péter és Radovics Farkas sorsát, egészen addig a pontig, ahol a szálak összefutnak. A cselekmény ezzel korántsem zárul le, hőseinktől azonban egyelőre búcsút veszünk, mivel a szerző már a róluk szóló elbeszélés utolsó tisztázatán dolgozik – ami reményeink szerint már nem itt a blogon, hanem nyomtatott formában fog napvilágot látni, valamikor a jövő esztendőben.

Titkos följegyzések

Jakab páter följegyzése, mely megemlékezik mindama csodás és titkos eseményekről, melyek az váradi székesegyházban mentek végbe az Úr 1419. és 1437. esztendejében.

Andrea Scolari püspök urunk idején, az 1419. év tavaszán, jó uralkodónk, az kegyes Sigismundus száműzé Váradra az ő asszonyát, Cillei Borbálát, kinek fertelmes bűne csakhamar az mi szemünk elé tárula: áldott állapotban vala, és nem az jó ura magvától! Október haváig marada városunkban, amikoris pediglen ama fattyú világra jöve. Királynénknak az klarissza sororok között kívántatik laknia, de ő ezt elutasítá, és csak Erzsébet kisleányát küldé oda. Olybá tűne nekem, az püspök engedelemmel viseltete iránta, hogy mivel súlyos aranyakat kapott vala az eszes asszonytól. Ekképpen Borbála szabad bejárással bíra az püspöki palotába, sőt, titkos szobát készíte ama rejtett pincében, mely lakókamrája alatt terüle el. Itt pediglen setét ármánykodásba kezde, mindenféle orvosságos növényeket gyűjte, és félelmes keneteket kevere. Ércek, kövek, különös porok és réges-régi könyvek vevék körül az eretnek asszonyt. Bűbája alá keveredém magam is: buja, forró csókokkal, szép szerelmes ígéretekkel engem kecsegtetvén, megtevém néki, mit nagyon akara: setét éjszakán lopózva, szívem utolsó, tisztességre hajló érzületivel hadakozva, felnyitám az szent lovagkirály sírját, és szolgáltatám néki az kicsiny titkos szelencét, melyben az szent vére vala, egy experimentum czéljára. Bizonyossággal mondám, Borbála jobban és többet hive az fensőbb erőkben, különösen az Szűz Máriában, mint jómagam, hisz sokszor látám őt igazán átszellemülvén, nagy buzgósággal imádkozni, különösen, amikor az ereklyét kezében tartá. Saját szememmel látám az csodát: felbuzdula ama száraz vér, élettel telvén, hogy azonmód térdre esvén reszketve dicsőítém az isteni hatalmasságot. Az asszony ama folyékony vért egy sárkányos jelvénybe rejté, majd nekem átadá megőrzésre, sok nehéz magyarázatokkal, melyeket egyszerű elmém nem bíra fölfogni.
Az fattyút el kellett rekeszteni. Amikoron Sigismundus Váradra jöve, hogy a királynét hazavigye, úgy mondánk néki, hogy a gyermek nem élte túl születését. Borbála asszony eképp tudá: vándorkereskedőknek adám a kölyket, kik elvivék messzi külhonba. Ez mind nem vala igaz. Magam nevelém föl az kicsiny fiút, és reménykedém, hogy igen jó szolgálatjára lészen az Istennek. Az majdani évek során számtalanszor jöve a királyi pár, és Borbála nem sejté, hogy ama fiatal papnövendék, ki az scriptóriumban másolá levelit, önnön vére vala.

Cillei Borbála

Az Úr 1437. esztendejében meghala Sigismundus, requiescat in pace! Testét, miképpen még életében meghagyá, Váradra hozatták, hogy Szent László mellé temethessék. Az szertartás előtt a sárkányos lovagok fölhányák az egész székesegyházat, legfőképpen az szent sírt, és durva szavakkal követelőzének, miszerént adnánk oda az szent vér-ereklyét. Sok papot megfenyítének, de amazok szája nem nyíla szóra, amiképpen nem is bírtak semmi tudomással az ereklye hollétéről. Kétségek közt tépelődém, merthogy féltém az ereklyét eme rossz kezektől, majd elhatározám magamat: az Cillei Borbála által reám hagyott ronde bossét Sigismundus sírjába helyezém, hisz majdnem ugyanolyan vala, mint az királyi sárkányos jel, és senki nem gyanakodna a titkára. Evvel is hantolák el az uralkodót, és én megnyugvám, hogy az csodatévő vér örökre biztonságba kerüle. Ám lelkem tovább szenvede mindenféle hánykolódástól és félelem szorongatá mellyemet: nehogy, ha reám kerülne a sor az kínzó vallatásnál, elbeszélném az titkot. Emígyen tehát az éj leple alatt megszökém az Cillei fattyúval, és Erdélyország szívébe menvén, az székelyek földjén megtelepedénk.
Mogorva, szilva nedvét ivó népek azok, kik Erdély határit védik, de igen jó szándékkel fogadának bennünket. Eme kölyök pedig, kiben sok kedvem találtatik, nem vala alkalmas papnak, mivelhogy sokat járatá az eszét mindenféle asszonyi állatokon, későbben pedig titokban üzekede, bujálkoda velük. Pedig nehéz munkára fogám testét pirkadattól napszentültéig, de az fajtalan kévánság nem távozott tőle, és csak egyre erősbödött. De hogyan is ítélkezhetem fölötte én, aki magam is bűnös érzelmekkel viseltettem Borbála iránt? Megnyugvék az Úr akaratában, és erős, jól termő fehérnépet találék néki, kivel aztán becsülettel megmarada és sok gyermeket nemze. Nagy buzgósággal imádá az Bódogasszonyt, amiképpen az anyja, kinek személyéről soha nem szerze tudomást. Szavam itt bevégezém, és eme igazszólásokat azon Cillei ivadéknak czímezém, ki Borbála erős hitével rendelkezvén, méltó lészen majd arra, hogy az szent vért még egyszer az kezébe vegye, életre keltse, és nagy csudálatosságokat vigyen végbe általa.

A sárkányrend jele

Lukács Donát elgondolkozva ejti ölébe a megsárgult pergamenlapot. Mindent világosan lát. A minap találkozott a Radovicsokkal a piactéren, és megdöbbenve szemlélte a Farkas nyakában lógó uroborosz-amulettet, amelynek Donát nagyon hasonló mását találta a várbéli ásatások alkalmával. Azonnal felismerte a Luxemburgi Zsigmond és Cillei Borbála által alapított sárkányos lovagrend jelképét. De hogyan kerülhetett Farkashoz? Csakis egyetlen magyarázata lehetséges: Farkas valójában nem Radovics Pál fia, hanem Báthory vérből való fattyú. Donát lassan, lépésről lépésre haladva rakja össze a képet.
A Báthoryak ősei a sárkányos lovagrend tagjai voltak, akik már a Hunyadiaknak is nagy szolgálatokat tettek. A lovagok által viselt szimbólum a farkát a nyaka köré tekerő, önmagát fojtogató sárkányt jeleníti meg, melyet Cillei Borbála később kissé megváltoztatott: az amuletten, amit Jakab páterre bízott, a sárkánykígyó már önnön farkába harap. Donát rájön, hogy az ábrázolás egyben utalás a jelvény tartalmára: a szent vér-ereklyére. Talán Lupuj Péter sorsát is magában foglalja, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a fiatal székely legény az elfeledett Cillei ág sarja. Zsigmond király második felesége minden bizonnyal ezzel az uroborosz-jelképpel akarta ivadéka tudomására hozni, hogy a hitbőlvaló mágia és a szent vér ereje által a természet örök körforgása, élet és halál egyensúlya fölött lesz majd hatalma. Donát beleborzong a gondolatba, hogy halandó ember szert tehet az örök élet titkára. Mekkora varázsereje lehet Péternek?

Hitbőlvaló mágia

Lukács Donát az előző nagymesterek régi kódexeit és feljegyzéseit lapozgatja. Órákon át kutat a töredékes iratok között, majd egyszer csak megtalálja a harmadik nagymester följegyzését a Báthory család egyik tagjáról, akit vérbőlvalónak nevez. Az ilyen varázslók már születésüktől fogva kiváltságokat élveznek, hiszen nemesi származásuk és gazdagságuk lehetővé teszi, hogy a legjobb mesterektől tanuljanak. Egy vérbőlvaló csak szorgalmas gyakorlás útján érhet el eredményt, mert ami a képességeit illeti, azok nem a legerősebbek: csupán az élettelen dolgok mozgatására és átformálására van hatalma. Hacsak nem használ valamilyen külső segédeszközt, ami megnöveli az erejét. A feljegyzés megemlíti, hogy eme jeles Báthory István a sárkányos jelvényt viselte, amikor a Kenyérmezőn Kinizsi Pál oldalán harcolt a törökök ellen. Egy szorongatott pillanatban akaratával fölemelte és az ellenség felé fordította az elesettek kardjait, amivel rövid idő alatt iszonyatos pusztítást vitt végbe. Donát figyelmét nem kerülte el, hogy Radovics Farkas körül is megmozdultak a kövek, amikor Lupuj Péterrel összeakaszkodott a piactéren. A közeli kovácsműhelyben önálló életre keltek a frissen elkészült pengék, a kereskedők asztalai maguktól fölborultak. Ha a nagymester nem ráncigálja el a dühtől sápadó Pétert, ki tudja, mi történhetett volna…
Most már csak az a kérdés, mi Radovics Pál célja azzal, hogy Farkasban rövid időn belül ilyen félelmetes erőket szabadít fel? És a fattyú tisztában van-e szerepével egy valószínűleg gonosz játszmában? Hiszen értelmes fiúnak tűnik, és tudhatná, hogy egy törvénytelen gyermeknek soha nem lesz becsülete és otthona, bármennyire is készséges nevelőivel szemben.
Péter hatalma és személyisége azonban egészen más. Kedves, hízelgő beszédével mindenkit levesz a lábáról, úgy tűnik, éppen Farkas az egyetlen, akit nem sikerül behálóznia. Igaz, hogy sok titok rejtőzik a fiú lelkében, amit nem hajlandó a nagymester elé tárni, és Donát most már szinte biztos abban, hogy Péter Cillei Borbála eszét és ravaszságát örökölte. A csodás gyógyítások, amelyeket városszerte véghezvisz, azt mutatják, hogy igazi hitbőlvaló mágus, azaz olyan varázsló, aki csakis az Istenbe, leginkább pedig az Istenanyába vetett hite, szent rítusok és imádságos szavak által képes a legnagyszerűbb csodára: az emberi életerő irányítására. Donát csak hallomásból tud a hitbőlvaló mágusokról, akik olyan ritkák, mint a fehér holló, és a legnagyobb titokban, többnyire papok között rejtőzve gyakorolják tudományukat. Lupuj Péter is ösztönösen tagadja képességeit, de a szent ereklye megtalálása után nyilvánvalóvá vált, hogy egyedül csak az ő szavaira lesz Szent László vére ismét folyékony és élettel teli.

A nagymester aggódik

Lukács Donát újabb városi körútra készül, hogy a családoknak hírül adja: a lovagkirály szelleme ismét közöttük jár, és megsegíti a hozzá fohászkodó népet. Erre a legjobb bizonyíték a szent ereklye. Indul, hogy magához vegye, ám legnagyobb megdöbbenésére üresen találja a szelencét. Valaki ellopta a sárkányos jelvényt és benne a szent vért! Fejvesztve rohan az istállóba, ahol a legények azt mondják: Lupuj Péter járt ott, és elvitte a leggyorsabb csődört, a többi állatra pedig valami igézetet mormolt, mert alig állnak a lábukon, és olyan fáradtak, mintha egész éjszaka vágtattak volna. Üzenetet is hagyott a nagymesternek: az igazi, hús-vér királyban hisz, és ennek megfelelően cselekszik!
Donát elsápad, majd dühösen ordítozni kezd. Egyformán szid Istent és embert, ördögfajzatnak, hálátlan csavargónak nevezi Pétert. Életében először nem tudja, mit tegyen. Mert holtak a holtakkal, élők az élőkkel, ez a régi törvény, és nem származik abból semmi jó, ha Szent László valóban föltámad. Ki tudja, milyen erők szabadulnak el, ha Péter megbontja az örök körforgás egyensúlyát? Ki vagy mi fogja irányítani a visszatérő holtat az emberek világában?
A Societas Varadinum háza előtt sötét alak áll. Nem kér bebocsátást, csak őrjöngve átkozódik az ablak alatt. Radovics Pál kéri számon fiának, Farkasnak a hollétét, ugyanis többen látták, ahogy elhagyta a várost Lupuj Péter után vágtatva. Donát közli, semmiről nem tud, és bezárkózik a könyvtárszobába. Végül Radovics is megunja a céltalan kiabálást, és távozik.
A nagymester lázasan gondolkodik. Talán jól van ez így. Ha Péter valami őrültségre szánná el magát, ott lesz mellette Farkas, aki visszarángathatja a valóságba. A két mágus kiegészítheti, de el is emésztheti egymást. Éppen úgy, mint a saját nyaka köré tekeredő sárkány. Hosszú napok telnek el bizonytalanságban, kétségek között. A városban közben kósza hírek kapnak szárnyra: közel járnak a kutyafejűek, és ha elérnek Váradig, nem irgalmaznak majd senkinek! A basa tanácsot hív össze, amelyen a nagymester és Radovics is részt vesz. Megegyeznek: félreteszik ellentéteiket, és minden emberüket mozgósítják, hogy legalább addig feltartsák a hordát, amíg az asszonyok és a gyermekek a bihari hegyekbe és Igfon erdejébe menekülnek.

Farkas a párbajban

Senki sem sejti, hogy ezalatt a székelyföldi derzsi templomban drámai küzdelem zajlott le a két ifjú varázsló között. Farkas eszméletlenül fekszik a földön. Lupuj Péter dühösen és értetlenül áll a Szent Lászlót ábrázoló freskó előtt. Miért nem sikerült a varázslata? Miért nem kelt életre a lovagkirály? Abban a pillanatban észreveszi a templomba belépő Uskát. A sárkaparó lány, aki szintén elkötött egy lovat és titokban követte a legényeket, előrebiceg a főoltárhoz. Közben csöndesen imákat mormol. Péter megérti, hogy Uska révületben van és talán isteni kegyelem vezérli. De igazán csak akkor döbben meg, amikor jobban megnézi a földön elterülő Farkast: a vérbőlvaló alatt egy másik test körvonalait pillantja meg. Közelebb hajol, és rájön, hogy saját magát bámulja. Kiáltani próbál, de nem tud. Mozdulni akar, de tagjai nem engedelmeskednek. Egy fénylő, hajszálvékony fonál köti össze a testével, és ugyanilyet lát Farkason is, aki hasonló rémülettel szemléli az eseményeket, miközben magatehetetlenül lebeg a saját feje fölött. Uska rájuk néz, és közli velük, hogy ne aggódjanak, mert nem maradnak sokáig a szellemvilágban. Istenanyának nagy terve van velük. Azzal letérdel, vigyázva különválasztja a testeket, nehogy összegabalyítsa a lélekfonalakat, majd hozzálát, hogy egy ponton leborotválja a hajukat. Egy kulacsból sárgás folyadékot önt ki és azzal mossa le a lecsupaszított fejbőrt. Aztán felnyitja a két sárkányos jelvényt. A még folyékony szent vért két egyenlő részre osztja. A Báthory-amulettben rejlő Nyilakövet mozsárba teszi, és lassú, óvatos mozdulatokkal apróra zúzza. Ekkor derül csak ki: nem égből jött csoda-csillag volt az, hanem egy kőbe zárt csontdarab, amely valaha a lovagkirály testéhez tartozott. Uska porrá őrli a csontot, ezt is kettéosztja, és hozzákeveri a két adag vérhez. Csont a csonthoz, vér a vérhez, lélek a lélekhez, Istenanya lehelete pedig az új emberhez! Egyiknek érző szív, másiknak tiszta gondolat, és mindkettejüknek az egy szent király adassék az Örökké Élő hatalmából!

Testen kívül

Most már csak egyetlen dolog van hátra: a lány furcsa, rövid pengéjű kést vesz elő. Megmártja a sárga folyadékban, majd hozzálát, hogy felnyissa a mágusok koponyáját, és a lyukon át beléjük töltse a varázslatos velőt. Gyorsan és biztosan jár a keze, hiszen Istenanya vezérli a mozdulatait. Néha a fiúkra pillant, és biztatja őket, hogy nemsokára visszatérhetnek, de teret kell majd engedniük egy nagyobb, erősebb léleknek. Farkas iszonyodva figyeli, és akárhogy próbálkozik, nem tud közbeavatkozni. Péter mindent megért: a lovagkirály új életre fog kelni – mindkettőjükben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.12.25. 18:40:25

Sajnálom, hogy itt a blogon már nem követhetjük nyomon a nagyváradi eseményeket, de sok sikert kívánok a kinyomtatáshoz.

Válasz erre 

B_Bori · http://hetedhetorszag.blogspot.com/ 2011.12.25. 19:39:18

Köszönöm, Piere!

Válasz erre 

B_Bori · http://hetedhetorszag.blogspot.com/ 2011.12.27. 18:55:11

Köszönöm, Vera, igyekszem majd, hogy kész legyek mihamarabb és ráadásul minőségi dologgal! :)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: