Megjegyzés: Ezen a héten újabb oldalát csillantjuk meg az ork költészet műfaji sokszínűségének: egy hősi balladát ajánlunk a nagyközönség értő figyelmébe.

GAUR VITÉZ ÉS A SZELLEM

Vihar dühöng a bérceken,
Kopár sziklák, amerre néz;
„Gonosz vidék ez, úgy hiszem” –
Így tűnődik Gaur vitéz.
„Magam maradtam, egyedül,
Győztes csatában, száz közül,
És hosszú még az út itt
A törzsem táboráig.”

Süvölt a szél, eső zuhog;
„Gaur vitéz, figyelmezz!
A szirtlakó szellem vagyok,
S nem ismerek kegyelmet.
Csitítsd el gyötrő szomjamat,
Add át nekem zsákmányodat,
Ezüst- s aranymarhádat,
Akkor tán elbocsátlak.”

„Arany s ezüst? Ez kell neked?
Beh furcsa szomj, mit oltanak!
Ha préda kell, fogjad, vigyed,
Fullaszd be véle torkodat!”
S kacagva szórja szerteszét
Ezüst kincsét, arany becsét;
Ahonnan ezt szerezte,
Van még elég helyette.

Orkán rikolt, záporverés;
„Gaur vitéz, még szomjazom!
Az összes kincsed mind kevés;
Így nincsen tőlem irgalom!
Négy asszony várja jöttödet
Szállásodon, s csapat gyerek:
Legyenek ők a zálog,
Min éltedet kiváltod.”

„Asszonyt mindig rabolhatok,
S ha véle hálok, lesz poronty.
Jó alku, annyit mondhatok;
Mi elvész, azt pótolhatom.”
Az éjbe vetve két szemét
Ekként beszél Gaur vitéz;
S a törzs fő táborában
Meghaltak mind az ágyban.

Villám vakít, kőszikla reng;
„Gaur vitéz, hazudtam!
Az átkom úgy rendelte el,
Hogy szomjam vassal oltsam.
Egy vén sámán olvasta rám
Idők mélyének hajnalán;
Add át hát harci bárdod,
Leghívebb jóbarátod!”

„Acélt eszel? Jöjj, megkapod!
Csak győzzed nyeldekelni!
Bárdom nélkül halott vagyok,
Meg nem foszt tőle senki!”
S hogy éjt a nap oszlatta szét,
Ott lelték meg Gaur vitézt:
Holtan hevert a mélyben,
Hű bárdjával kezében.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.