Megjegyzés: A Carcosa kampány fordulóponthoz érkezett – hűséges külső közreműködönk, Borgg ugyanis ezúttal nem ellenségeket talált ki nekünk, hanem barátokat! Sokan közülünk megkönnyebbült sóhajjal fogadták a változást, mindenekelőtt a szláv ág játékosai…

Félkarmú Gordoj, a Vén Medve
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Az északi sztyeppék földjét újra friss vér festi vörösre, a tatár hódítók savanyú vére. Jut belőle mindenkinek, aki hűséges maradt a Fehér Úrnőhöz, a knyázok utolsó ivadékához, aki hazatért ősei földjére, hogy egyszer és mindenkorra véget vessen a kutyafejű barbárok uralmának.

Az alpesi vérengzés után néhány esztendővel Leonor Carcosa, a Falkaanya ragadta magához a dinasztia vezetését, vaskemény akarattal kovácsolva egybe a Carcosák maradékát. Nemcsak a család bandériumainak vezetését vállalta magára – az efféle feladatokhoz már gyermekkora óta vonzódott –, hanem kivette a részét a politikából is. Más Carcosa hölgyekkel szövetségben tetemes részt vállalt a család vezetését elbitorló Kohár Anahid megbuktatásában. Hasdrubal Carcosa hazatértével aztán úgy döntött, rokonai helyzete már elégé megszilárdult ahhoz, hogy ő maga visszatérhessen ősei földjére és megkezdhesse szent háborúját a bolhás bundájú horda ellen, akik kiszorították őt ősi jussából.

A Falkaanya – hadserege nem lévén – kénytelen volt varázshatalmával csatába bocsátkozni, vért dermesztő hideget, háromnapos hóviharokat, a vadon minden bestiáját parancsolva a félhumán tatárok vesztére. Farkasai ezrével özönlöttek elő a tundra rejtett vidékeiről, kegyetlen sarcot szedve a kétlábú sakálok közül. Varázserejével nem dacolhattak a kutyafejűek sámánjai, akiket egyenként vadászott le saját fészkükben, kékre fagyott holttesteket, szárazra szikkadt múmiákat hagyva maga után. Ez a fajta háború azonban rengeteg erejét felemésztette a Fehér Úrnőnek, akinek ellenségei olyan számosak voltak, akár az égbolt bársonyát behintő csillagok. Leonor ezért aztán olyasmire szánta el magát, amire a hozzá hasonlók csak igen ritkán ragadtatják magukat: szövetségest keresett vállalása véghezviteléhez. Akárkit persze nem választhatott erre a megtisztelő feladatra, alattvalói – a ruszok vérei és a vadon bestiái – mind az ő fősége alá tartoztak, így aztán a méltóságán eset volna csorba, ha közöttük keres támogatót. Végül úgy vágta a gordiuszi csomót, hogy egy olyan teremtménnyel egyezett meg, aki nem tartozott egyik csoportba sem, ezáltal gyakorlatilag kívül esett a hatalmán.

A tatárok ideje lassan lejár
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Az északi erdőségek legrejtettebb területein élő turgaszlávok – a knyázok távoli rokonai – ősi vérű és hitű népek, aki a teremtés óta tisztelik a törzseiket támogató állatszellemeket. Vérvonalaik egy-egy őrszellem pártfogásában állnak, vezetőik – akik sámánok és harcosok egyben – az ő útmutatásaik alapján vezetik a dinasztiákat. Némelyikük a hollót, mások a farkast tiszteli, de a leghatalmasabb harcosok és sámánok a medve-nemzetségekből kerülnek ki. Mindannyian bőreváltók, a törzsek és családok képesek a védszellemük alakját magukra ölteni.

A Falkaanya mind közül a leghatalmasabbat kereste fel, a medveszellemet tisztelő Félkarmú Gordojt, akinek hírneve még a tatárok között is elterjedt. A Vén Medve – akinek valami személyes elszámolnivalója akadt a kutyafejű néppel – huszonöt esztendeje egymagában támadt rá az Arany Orda kánjának szállására, az utolsó szálig kiirtva a kán testőrségét, hogy aztán őt magát életben hagyja a sátrában. Később, mikor más turgaszláv vezérek megkérdezték tőle, miért nem ölte meg legnagyobb ellenségét, ő csak nevetve jegyezte meg, hogy fogatlan vénemberekre nem pazarolja az erejét. Persze hazudott a vén szörnyeteg, valójában pontosan tudta mit miért cselekszik. Mert a kán ugyan életben maradt, de mélységesen megszégyenült a saját népe előtt, és fiai ahelyett, hogy bosszúszomjas hadjáratba kezdtek volna a Félkarmú ellen, inkább sebezhetőnek tűnő apjuk, majd pedig egymás ellen fordultak, csaknem egy évtizedre meggyengítve a tatárok legnyugatibb ordáját.

A Vén Medve dühöngése
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Gordoj a saját barlangszentélyében, vállán a nagyapja gereznájával fogadta Leonor Carcosát, vagyis a Hideg Nőstényt, ahogy a turgaszlávok egymás között nevezik. A Falkaanya érdeklődését felkeltették a padlón szétterített csontszőnyegek, és udvariasan érdeklődött, milyen okból díszítik a szentélyt a fehérre sápadt, láthatóan megrágott maradványok. Gordoj készségesen elmagyarázta neki, hogy csak a legderekabb ellenfelei csontjait őrzi szentélyében, ide nem kerülhetnek akármilyen trófeák. Természetesen mindegyiket személyesen fosztotta meg az életétől, maradványaikat pedig el is fogyasztotta egy tiszteletteljes rituálé keretében.

Miután túlestek a formaságokon, Gordoj egész éjszakán keresztül tárgyalt Leonorral: alaposan kivesézte a Falkaanya által ajánlott szövetség részleteit, minden egyes pontot tételesen megvizsgálva. A végén aztán megegyezésre jutottak, amelynek legfontosabb részleteként a Félkarmú indult tárgyalni a többi törzsfővel, mivel a Falkaanya méltóságán alulinak érezte, hogy a kisebb hatalmú vezérekkel személyesen alkudozzon. A vén medve tartotta a szavát, és végigjárta az összes rokonvérű családot, tekintélyével állítva maga mellé a bőreváltók népét. Segítségükért cserébe egy igen nagyhatalmú varázstárgyat kaptak a Fehér Úrnőtől – az ökölnyi zafírból faragott Jégszívet – amelynek közelében megenyhültek a téli fagyok, alaposan megkönnyítve ezzel a törzsek áttelelését. Gordoj seregéhez csatlakozott a Farkas, a Sas, a Holló és a Hölgymenyét népe is, tíz-tíz hírneves turgaszlávot bocsátva a rendelkezésére. A Félkarmú főségét mindannyian elismerik, harcosaik az ő parancsnoksága alatt indulnak csatába, ott gyilkolva és zaklatva a tatárok népét, ahol csak érik.

A turgaszláv főnökök az alakváltók igen különleges csoportjába tartoznak. Semmi közük a vulkodlakokhoz, a tatárok zavarodott elméjű, holdjárást követő szörnyetegeihez; ha valaki ilyesmivel vádolja őket – főleg a Farkast tisztelőket –, azt rövid úton felkoncolják az utánuk jövők okulására. A turgaszlávok csak a védszellemük formáját ölthetik magukra, amihez néhány apróbb előkészület és az átalakulást elősegítő kegytárgy szükséges. Legtöbben az őseik gondosan kikészített bőrét viselik ilyen alkalmakkor, mások az elesett testvéreik, vagy hírneves harcosok gereznáit. A Sas és a Holló népe gondosan vart tollköpönyegeket használ, amik olykor több évtizedig készülnek a törzs asszonyainak kezei között. Nincs annál nagyobb csapás, ha egy turgaszlávot megfosztanak ősi ereklyéjétől. A Félkarmú és a hozzá hasonló bőreváltó főnökök jóval többre képesek egyszerű rokonaiknál, tetszésük szerint szabályozzák az átalakulás folyamatát.

Leonor Carcosa hazatér
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A tatárok egyre többször számolnak be félig sas, félig ember szörnyetegekről akik az égből lecsapva magukkal ragadják az asszonyokat, hatalmas medvékről, amik csapatostul rontanak a táborokra, egész falkányi farkasembertől kísérve. Éjszakáikat észrevétlenül érkező és távozó ragadozók zaklatják, akik után csak holttestek és különös nyomok maradnak hátra a sátrak között.

A Falkaanya háborúja a Félkarmú seregének érkeztével új frontvonalat nyitott északon, egyre több erőt vonva el a nyugat felé terjeszkedő tatárok tartalékaiból. Még nem dőlt el semmi, de a mérleg nyelve – hosszú idő után először – most egy leheletnyit Leonor Carcosa javára billent.

Megjegyzés: Szégyentelenül tovább reklámozzuk azokat a közreműködőinket, akik értékes és izgalmas hozzájárulásokkal gazdagítják a Carcosa blogot. Nemrégiben jelent meg Borgg második regénye; aki kíváncsi rá, itt olvashat belőle ízelítőt, és ha tetszik neki, rögtön meg is rendelheti.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.30. 12:16:05

Lehet, hogy a turgoszlávok finnugorok voltak?
www.nyest.hu/renhirek/mescserek-eltuntek-vagy-nem-is-voltak

Válasz erre 

Vylhva Carcosa 2013.10.07. 12:48:00

Ennek a cikknek a szerzőjét - amennyiben nem egy gyerekről van szó - addig verném ostorral, amíg be nem ássa magát egy könyvhegybe legalább öt kerek évre, és meg nem tanul értelmesen gondolkodni, de még a vizsgáztatása után, ha megfelelt mindent helyesen, akkor sem biztos, hogy engedném neki a tollforgatást. A rossz nyavalya állna belé az ilyen hülyékbe.

Válasz erre 

Vylhva Carcosa 2013.10.07. 12:51:08

P.S.:
Bocsánat, javítás, Piere de La Croix linkjére értettem a fentieket, nem pedig Borgg posztjára!

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: