Eu kastélya

Földrajz

Eu grófsága a normandiai hercegség legkeletibb részén helyezkedik el, keletről Boulogne és Amiens, délről Vexin és Évreux grófságai határolják, nyugatról és északról pedig az Albioni csatorna. Hadászatilag közepesen tagolt terep, melyet a rajta átfutó folyók szabdalnak völgyes-lankás, erdőkkel borított dombsággá. Bár nem esik túlságosan messze a frank királyság paradysi központjától, Albionhoz és Tengeralföldhöz való közelsége mégis ütközőzónává teszi. A vidék nem mondható sem túl szépnek, sem túl hasznosnak, ám a lakói mégis igen szívósan - már-már rögeszmésen - ragaszkodnak hozzá.

Történelem

Az aeternai birodalom idejében a terület Gallia Belgica tartományhoz tartozott, és Caletinek hívták az itt élő gall törzs, a caletes után. Egyes elképzelések szerint ez a törzs a vaskori vándorlások idején a keleti pusztákról érkezett ide: a Kar Kosha nemzetség korabeli szállásvidékéről. Ezt az elméletet egy tudós georgita lovag fogalmazta meg a XII. században: Gilbert Lusignan-Carcosa, a Kódexvadász, a család krónikása. Feltételezése értelmében a caletes – akiknek a neve a Kar Ithes szóból származik – eredetileg a Kar Koshák törzséből kiszakadt párianemzetség volt. Hipotézisére alapozta a történelmi jogigényt, hogy a grófság a Carcosák ősi és elidegeníthetetlen tulajdona, immár több mint másfélezer éve.

Az aeternai birodalom összeomlása után a terület frank fennhatóság alá került, s új urai Eunek nevezték el – vagyis a helynek, ahol megáll az idő. Hogy ezt mire alapozták, arra Gilbert lovagnak szintén volt egy elmélete: az itt élők szerinte mindig a múltban éltek, a múltat magasztalták, mindent jót és rosszat a múltbéli eseményekre vezettek vissza. Különös elképzelés, ám az évszázadok során kiderült, hogy nem is akkora botorság, mint első pillantásra tűnik.

Nagy Károly halála után Eu a nyugati frank királysághoz került. Nem lévén túl gazdag és jelentős tartomány, a Karolingok nem sokat törődtek vele, sőt – igyekeztek megfeledkezni róla. A vidéknek ekkor már nagyon furcsa híre volt, tanácsosabbnak tűnt békén hagyni különös szokásoknak hódoló lakosságát, hisz nemigen volt semmijük, aminek az uralkodó hasznát vehette volna. A dinasztikus viszályok zűrzavarában valahogy senki nem tartotta fontosnak, hogy adót szedjen és harcosokat toborozzon a félreeső grófságból, és Kövér Károly állítólag kifejezett megkönnyebbüléssel engedte át hűbérként Rollónak, a barbár viking hadúrnak.


Eu hallgatag tölgyei

Rollo nem bizonyult sem olyan elnézőnek, sem olyan bátortalannak, mint a Karolingok, és amikor Eu-be küldött adószedői eltűntek vagy félőrülten és üres kézzel kerültek elő, személyesen indult el rendet tenni a tartományban. Két hét múlva aztán visszatért Rouenba, egyetlen embert sem veszítve kíséretéből, de hogy pontosan mi történt ezalatt, arról soha nem beszélt, ahogyan az útitársai sem, az utolsó nyársforgató szolgát is beleértve. Egyes híresztelések szerint varázserejű pecsét került az ajkukra; még ijesztőbb volt azonban az a pletyka, hogy a szóban forgó időszak teljesen kiesett az emlékezetükből. Maga Rollo nem volt az a fajta ember, aki egyszerűen belenyugszik az ilyesmibe, ő tehát biztosan tudott volna mit mondani, csak nem akart; a kíséretére nézve azonban igaz lehetett a dolog, különben a titok előbb-utóbb feltétlenül kiszivárgott volna. Mindenesetre az utazás sikerrel járt, mivel Eu ettől fogva pontosan és rendszeresen beszolgáltatta adóját a hercegi kincstárba, jóllehet erre nem volt példa már Syagrius óta, aki a régi Aeterna utolsó erőskezű helytartója volt ezen a vidéken.

Három nemzedékkel később, hetvenhét esztendő múlva Rollo unokája, Félelemnélküli Richárd csodálkozva konstatálta, hogy a furcsa hírű tartományból nem érkezik több adó. Ekkor már igencsak benne járt a korban, ezért kedvenc fattyúgyermekét, Heisnes-i Vilmost küldte Eu-be rendet tenni, azzal az ígérettel, hogy ha sikerrel jár, megkapja a grófságot örökbirtokul, természetesen Normandia mindenkori hercegének vazallusaként. (Ez a vérvonal Richárd törvényes fián keresztül folytatódott.)

Vilmos érkezése a mindmáig legenda Eu-ben, kisebb-nagyobb eltérésekkel mostanság is mesélik. Bár népes kísérettel vonult a grófságba, mégis arra utasította őket, verjenek tábort a vexini határon, mivel egyedül kíván szemlét tartani új tartománya fölött. Magányosan folytatva útját hamarosan egy rengeteg erdőbe jutott, ahol egy hatalmas termetű favágó épp egy kolosszális tölgy kidöntéséhez készülődött, ami azonban a fának szemlátomást nem tetszett, mert roppant ágaival csapkodva és markolászva védekezett. Vilmos közbelépett, és leteremtette a favágót, hogyan mer fejszét emelni az ő erdejének legfejedelmibb szálfájára; aztán a tölgyet is megszidta, milyen jogon tör az ő alattvalója életére. A döbbent páros abbahagyta a viaskodást, és Vilmos felé fordulva közösen kijelentették, hogy ez az erdő egy nagy viking harcos tulajdona, és jobban teszi, ha nyakába szedi a lábát, mert ők bizony együttes erővel vesznek rajta elégtételt az orcátlanságáért. Ekkor Vilmos előhúzott egy ezüsttőrt, amely még Rollótól maradt rá, és megvágta vele a tenyerét. Ahogy a földre hullő vér a gyökerei közé szivárgott, a tölgy azonnal megérezte, hogy Rollo ivadékával áll szemben; az óriás favágó pedig a tőr láttán tüstént fejet hajtott és térdre ereszkedett. Vilmos ekkor kérdőre vonta őket, hogy miért estek egymásnak, és miután igazságot tett a vitájukban, Eu-ben immár mindenki tudta, hogy a grófságnak új ura van.

A tartomány ezt követően hosszú évekig hűségesen szolgálta Normandia hercegeit, akik időközben – bár Frankföldön a király hűbéresei maradtak – magukhoz ragadták Albion koronáját. Az albioni harcokból Vilmos ivadékai is derekasan kivették a részüket, s a hősiességük jutalmaként elnyert szigetországi birtokaikról kapták a Hastings nevet. (Ebbe a családba házasodott be Badian Carcosa, a Vérivó: bővebben lásd A normann ág című írásunkban.) Nem hanyagolták azonban el régi normandiai örökségüket sem, és hetvenhét évente rendszeresen újrabizonyították rátermettségüket a földnek és a népnek.


Marie de Lusignan szeretett erdejében

Nyolc nemzedék után a családnak fiágon magva szakadt: Hastingsi Henriknek csupán egy Alix nevű leánygyermeke érte meg a felnőttkort. Henrik rendkívüli alapossággal és körültekintéssel keresett férjet számára, hiszen tudta, hogy nekik kell majd elvégezni a következő bizonyítást. Közeli barátságban volt Gilbert Lusignan-Carcosával, Badian ükunokájával, aki maga házasság szempontjából ugyan nem jöhetett számításba, hiszen georgita lovagként nőtlenségi fogadalmat tett; féltestvére, Raoul de Lusignan azonban alkalmas jelöltnek tűnt, és Henrik választása végül őrá esett. Raoul és Alix valóban be tudták mutatni a szertartást, és a grófi cím a Lusignanokra szállt. Ám alig két nemzedékkel később az öröklés ismét vitatottá vált: Alix unokája, Marie de Lusignan ifjú hajadonként magára maradt, mivel fivérei titokzatos módon mind korai halált haltak. A ciprusi Lusignanok azonnal bejelentették az igényüket Eu-re, ez azonban Marie számára a kolostori száműzetést jelentette volna, így inkább nagyanyja tanácsára hallgatott és Carcosa rokonsága támogatását kérte. A segítség nem is késlekedett: Tancred Carcosa, az Embernyúzó tüstént elrabolta Marie-t, megerőszakolta, kivágta a nyelvét és feleségül vette. Így szerezték meg a tartományt a normann Carcosák, kibékíthetetlen vérviszályba bonyolódva a Lusignanokkal, akik néhány évszázaddal később megtorlásul kiforgatták őket az antioxiai hercegségből.

A Carcosák csaknem egy évszázadig uralták Eu-t, és innen kiindulva folyamatosan gyarapították birtokaikat Normandiában: Raymond Carcosa, az Építő – Tancred dédunokája – kiterjesztette hatalmát Guines-re, Amiens-re és Boulogne-ra is. Az akvitániai örökösödési háborúban azonban végzetes hibát követtek el, amikor – nem először és nem utoljára – Frankhon helyett Albion mellett tették le a voksukat. William Bourchier-Carcosa, a Vaslovag vitézül forgatta a kardját Frétavalnál, ám végül alulmaradt a frank korona bajnokával, François DiVegával vívott párviadalban. A vereség után Arthur frank király megfosztotta őket normandiai birtokaiktól, ami érzékeny, de nem végzetes csapást jelentett az ágra. (Hiszen ekkor még az övék volt Antioxia, továbbá számos hűbér Albionban és Armorikában.)


Bajnokok csatája

A pártütőktől elkobzott földeket Arthur király a saját rokonai között osztotta szét. Eu ma a Bourbonok kezén van; hogy a bizonyítás szertartását elvégzik-e, nem tudni, ám vélhetőleg sikerült találniuk valamilyen megoldást, hiszen a grófság szerényen ugyan, de azóta is évről évre beszolgáltatja az adót nekik és a koronának.

Eu titkai

Ahogy Gilbert Lusignan-Carcosa a családi krónikában kifejti, az ókorban Eu területét a keletről bevándorolt Kar Ithes nemzetség telepítette be, vagyis ősi Carcosa föld, jóval mélyebbre nyúló gyökerekkel, mint bárki sejthetné. Tény, hogy a grófság lakói felettébb furcsa népek. A családok egyrészt meglehetősen belterjesek, idegeneket nem igazán fogadnak maguk közé, másrészt évszázadok óta ugyanazt a néhány mesterséget űzik, amit Gilbert mester szerint a Kar Koshák mellett végeztek szolganépként. Ezek a fakitermelés, a halászat, a kosárfonás, a fegyverkovácsolás és a kecsketartás. A mezőgazdaságban pedig a hagyományos gabonaneműek mellett nagy hangsúllyal van jelen a gyümölcskertészet, különösen ami az almát illeti.

A tartomány kétségkívül leghírhedtebb gyümölcse az ördögalma. Sokan kutatták már az eredetét, az igazságot azonban csak a Carcosák ismerik. Történt ugyanis, hogy XXXXVIII. Eibon Carcosa valaha rég ezen a tájon vette föl a harcot egy elbitangolt démonnal. Összecsapásuk során kiverte a fogait, melyek egy almafa tövébe hullottak és besüppedtek a gyökerei közé. Az incidens észrevétlen maradt, a család csak jóval később nyomozta ki, amikor az alvilági miazmával fertőzött fák már az egész vidéken elszaporodtak. Aki eszik a gyümölcsükből, annak egész napok esnek ki az emlékezetéből. Rollo emberei két teljes hetet felejtettek el, így vélhetőleg igencsak belakmároztak belőle, talán – ki tudja? – a vezérük utasítására. Raymond Carcosa idejében az ördögalmafákat nagyrészt kiirtották, ám ma is hallani furcsa esetekről, amik arra engednek következtetni, hogy nem tűntek el teljesen.


Ördögalmafa

Eu legnagyobb titka azonban feltétlenül a bizonyítás szertartása, amely mágikus köteléket hoz létre a grófság ura, illetve a lakói és a földje között. Kétségtelen, hogy ez a hetvenhét évenként elvégzendő rituálé biztosítja a nép jólétét és a föld termékenységét, továbbá komoly hatalommal ruházza föl a terület urát birtokának határain belül. A bizonyításnak nincs előre meghatározott menete, a naturális mágia legtöbb nagy horderejű műveletéhez hasonlóan személyre szabottan változik – ám hogy pontosan milyen minták szerint, az rejtély. Az utolsó családtag, aki bemutatta, William Bourchier-Carcosa volt, csaknem félezer évvel ezelőtt; a hagyományozási lánc ezzel megszakadt. Közelebbit talán Gilbert mester feljegyzéseiből lehetne tudni, ha a családi krónika utolsó általa írt fejezetei nem vesztek volna oda őrült tombolása közben, amikor magára gyújtotta az akkói vár tornyát.

Megjegyzés: Posztunk megírásához számos számos ponton szolgált ihletéssel Frederic Moll: The Duchy of Normandie c. Pendragon-cikke.

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (5/5)

Publikáló: kriles

Szólj hozzá!

Címkék: háttéranyag

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr393358130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása