„Szemet szemért, fogat fogért!”
(Hangulatzenéért kattints ide)

A család legidősebb élő tagjáról sokan úgy tartják, hamu porlik a szíve helyén és savó kering az ereiben. Ez persze csupán költői túlzás, tény azonban, hogy Rigorel Carcosa kiemelkedik rokonai közül higgadtságával és körültekintésével; ritkán emeli föl a hangját és soha nem veszíti el a fejét. E legendás nyugalom forrása Rigorel bácsi bölcs cinizmusa és világmegvetése: sokat tapasztalt, kiégett ember ő, aki nem hisz semmiben és rég nem ámítja már magát kényelmes hazugságokkal. Ugyanakkor roppant meggyőzően képes bármiféle magasztos eszme elkötelezett hívének álcázni magát, mindig az adott helyzet követelményeinek megfelelően. Nem csoda hát, hogy a katolikus anyaszentegyház kebelén találta meg azt a pályát, ahol leghathatósabban szolgálhatja a család ügyét. Már igen ifjan Baziliszka püspöki helynöke lett, s elöljárójával ellentétben akkor sem kellett menekülnie, mikor a városban a reformata religio került hatalomra; tekintélyét és befolyását a gyökeresen megváltozott helyzetben is csorbítatlan fenn tudta tartani.

Rigorel bácsi csupán azért élte túl a Carcosa kastély bukását, mert az ostromlók lelki üdvösségüket féltve visszariadtak tőle, hogy megöljenek egy fölszentelt papot. Fenntartásaik abban nem gátolták meg őket, hogy kigúnyolják, megvesszőzzék, trágyában meghempergessék, majd pucéran egy póznához kötözzék, és ott hagyják világ csúfjára, madárijesztőnek rokonai füstölgő sírhantja fölött. Mint később rá kellett döbbenniük, ezzel igen súlyos hibát követtek el.

Rigorel Carcosa ugyanis – bár ezt természetesen kevesen tudják róla – avatott művelője a mágia egy fölöttébb hatékony, ám annál veszedelmesebb válfajának: az átkok művészetének. A közönséges átokmesterek általában hamar beleszédülnek a tudományuk kínálta hatalomba, s néhány esztendő leforgása alatt elemésztik magukat, szem elől tévesztve az első számú alapszabályt: hogy az oktalan átok, ha ártó szándékkal szórják, mindig legalább hétszeresen száll vissza a forrására. Rigorelt azonban híres megfontoltsága és acélos akaratereje a legszörnyűbb viszontagságok közepette is megóvta ettől a ballépéstől. Viselkedése avatatlan szem számára talán passzívnak tűnhet – mikor valójában csak reaktív jellegű.

Rigorel bácsi kizárólag bosszúból sújt le az átkaival, ha személyét vagy családját valamiféle méltánytalanság vagy sérelem érte. A megtorlás mindig hétszerte súlyosabb a kiváltó oknál, egyébként azonban arányban áll vele és szimbolikusan tükrözi a jellegét. Egy rosszindulatú, de kisszerű pletyka jutalma például két esztendőn át folyamatosan tartó csuklás lehet; ha viszont holmi gazember odáig merészkedne, hogy erőszakot próbál tenni egy Carcosa kisasszonyon, az bízvást számíthatna rá, hogy elevenen rothad el vérbajban, hosszú és fájdalmas haldoklás után. Fontos megjegyezni, hogy Rigorel átkai ótestamentumi természetűek, vagyis ha a sértő fél valamely közösség vezetője, akkor nemcsak őt, hanem a szóban forgó közösséget is sújtják, például a családját hetedíziglen.  

Sorvasztó átok áldozata
(Hangulatzenéért kattints ide)
 

Egy szó mint száz, akik a Carcosa kastély lerombolása után megcsúfolták Rigorelt, utóbb rettentően megbánták, hogy nem végeztek vele. Rigorel bácsi egyébként gyakran példálózik az esettel, hogy lám, ide vezet, ha mindenféle ócska babonák ködösítik el az ember tisztánlátását. Papot fenyíteni nyugodtan lehet, Isten nem áll bosszút érte; maga a pap viszont igen, ha elég ostobák vagyunk hozzá, hogy életben hagyjuk.

Frankhonba áttelepedve Rigorel Carcosa folytatta ígéretes egyházi pályafutását. Jelenleg métisanti prépost, az aeternai szentszék apostoli vizitátora, diocézisében ő irányítja az inkvizíciós hivatal tevékenységét. Mértékletes és belátó prelátus hírében áll, nyája felé gyakran mutatja ki bölcsességét és atyai jóindulatát, bár keményvonalas egyházi ellenlábasai felhánytorgatják neki, hogy szűken méri a szigort és túlságosan engedékeny a mételyként terjedő eretnek tanításokkal szemben.

Megjegyzés: Rigorel Carcosa mintaképéül Jean de Vivraie szolgált, Jean-François Nahmias történelmi regénytrilógiájából, amely a százéves háború menetét kíséri végig. 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr521762791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása