Ne csak a lábad elé…
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Khunt sötét rengetege időtlen idők óta veszélyes vidék hírében áll, amit jobb messze elkerülni. A vadászok, favágók és szénégetők csak a szélén merik űzni mesterségüket, mert a közhit szerint beljebb tündérfajzatok, kísértő szellemek és rettenetes erdei szörnyek tanyáznak, akik különleges csemegének tartják emberhúst, kivált ha keresztvízzel van fűszerezve. A kis falvak igyekeznek biztos távolba húzódni a zord faóriásoktól, ám lakosaik így is el-eltünedeznek, sőt az is megesik olykor, hogy egy településnek mindenestül nyoma vész. Földesuraik tisztában vannak ezzel, de nem zavartatják magukat. Az erdőszéli falvak nem jelentenek tetemes értéket, bármikor lehet a helyükre újakat telepíteni; és Khunt különben is királyi birtok, hát akkor tartson rendet benne a király. Ha valami komolyabb atrocitás borzolja föl a kedélyeket, az erdőfelvigyázói címet viselő nemesúr néhány vadőrt küld Khuntba, akik csapdákat raknak ki a peremvidéken, majd egy-két medve és farkas tetemével térnek vissza bizonyság gyanánt, hogy az utolsó szálig kiirtották a gonosz, emberevő bestiákat. A fák és a bozót árnyai között megbúvó szörnyek pedig mohó tekintettel várják a következő tudatlant, aki csillapítani fogja mardosó éhségüket

Errefelé nagy számban tenyésznek a különféle veszedelmes növények, amelyeket az egyszerű nép másutt csak szájról szájra szálló rémmesékből ismer. Khuntban igen vékony a határmezsgye a valóság és a másvilág között: ezért érzik itt otthon magukat az emberlakta tájakról lassan kiszoruló tündérszerzetek. Őket nemigen lehet a racionális tudomány fogalmaival leírni, ám sokan közülük a növényi életformákkal tartanak rokonságot – így például a zöldek, a driádok, a tölgymanók, a piroskák és a kéregrágók. A tündérnövények túlnyomó többsége persze nem értelmes, ez azonban mit sem von le furcsaságukból és veszedelmességükből. A Humungus birtokán honos fajok közül háromról érdemes bővebben szólni: a gyilokliánról, amely soha nem látott bőségben burjánzik errefelé; a Vénusz-fürdőről, amely mámorító és édes módon gyilkol; s végül a királyrózsáról, amely rabul ejti áldozatát és megfosztja a józan eszétől.


Az óvatlan borász végzete
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A gyiloklián az erdőmélyi flóra talán legismertebb képviselője. Nagy területen elterjedt, szinte mindenütt megtalálható, ahol nem szorították ki más, még agresszívabb növények, vagy nem irtották ki a tündérszerzetek a saját biztonságuk érdekében. A gyiloklián ott érzi igazán jól magát, ahol vékonyak a világokat elválasztó határfalak; bár megél másutt is, de csak satnyán és betegesen, állandó gondozásra szorulva. Némely ravasz tündérurak – mint például Volontur, az alkonytündék királya – országuk egész gyepüvidékét beültetik vele, bokrai közt nagy műgonddal megtervezett ösvényeket hagyva, amelyek persze különféle halálcsapdákba vezetnek. A határvédelemnek ezt a módszerét Humungus is átvette, főleg a külvilágiak távol tartására, mert a tapasztalt erdőlakók elég könnyen átlátnak rajta.

Kifejlett állapotában a gyiloklián egy karvastagságú, közel hét méter hosszú főindából és számos vékonyabb, legfeljebb másfél méteres mellékágból áll, amelyeken páratlan tagolású, tüskés levelek sorakoznak. A kisebb indák nyár végén hoznak termést – kékeslila színű, fürtökben növő, ízletes bogyókat –, de a főágról leválva vegetatív úton is képesek szaporodni, kedvező feltételek esetén olyan gyorsan, mint a parlagon terjeszkedő tarack. A gyiloklián tulajdonképpen nem ragadozó növény (nincs saját emésztőrendszere), ám gyorsan mozgó, erőteljes indázatával rátekeredik a közelébe tévedő prédára, és kíméletlenül megfojtja. Ezután maga alá húzza a tetemet és földet túr rá, ily módon táplálva a talajt, amelyben gyökerezik.

Humungus eleinte csupán birtokvédelmi céllal szaporította ezt a fajt, később azonban felvilágosították róla, hogy bogyós terméséből zamatos bort lehet készíteni, mely ritkasága miatt nagy összegekért cserél gazdát a piacokon. A gyiloklián-borászat persze igen veszélyes foglalkozás, Frankhonban csak a királyi fegyenctelepeken űzik, mivel a munkások igen gyorsan lemorzsolódnak. Szerencsére a Carcosák csakhamar kapcsolatba léptek egy elveszettnek hitt rokonukkal, Damien Dromdallal, aki az esztendők során széles körű tapasztalatokat szerzett egy efféle műintézményben, és a hosszas állami szolgálat után örömmel szegődött át a magángazdaságba.

A gyiloklián sokoldalúsága azonban nem merül ki ennyiben. Ahogy Humungus egyre jobban megismerte, rájött, hogy veszedelmes fegyvereket tud belőle készíteni, amelyeket – hála különleges testfelépítésének – egybeolvaszthat a páncéljával. Az idők során egyre több célirányosan kitenyésztett tövet ültetett magára, s a testében gyökerező arzenálnak köszönhetően valóságos növényi szörnyeteggé változott.


Kényeztető halál
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Humungusszal a zöldek népe ismertette meg a Vénusz-fürdő néven elhíresült, végtelenül különös növényfajt. Figyelmeztették, hogy a gyenge akaratúakra komoly veszélyt jelent, csábításának kevés halandó képes ellenállni. Humungus – bízván a Névtelen Tölgy pártfogásában – felkereste a tartományában élő példányt. A látvány, ami fogadta, egyszerre volt rémisztő és varázslatos. Egy tisztást látott, a közepén tavacskával. Körös-körül dús, puha aljnövényzet burjánzott; a színes virágok szinte hívogatták az erre járót, hogy lépjen be a gyönyörök kertjébe, érezze a pázsit simogatását csupasz lábujjai között, igyon a tó kristálytiszta vizéből, dobja le ruháit és merítkezzen meg a kellemesen langyos vízben, mely lemossa testéről az erdei vándorút minden porát és fáradságát. Humungus egy pillanatra lehunyta a szemét, majd sarkon fordult és távozott, csak annyit mormogva maga elé: „Túl szép ez a hely…”

A Vénusz-fürdő az egyik legveszedelmesebb khunti ragadozó növény: csábítóan zöldellő környezetének fenntartásához bőven és rendszeresen kell táplálkoznia. E célra mérgek, spórák és illóolajok egész tárházát fejlesztette ki. Áldozataival úgy végez, hogy a lehető legtöbb tápanyagot vonhassa ki belőlük: lassan, alaposan és olyan körömönfontan, hogy közben észre sem veszik, mi történik velük.

A veszélyzóna tíz-tizenöt méterre terjed a tisztás körül, amely innen a sűrű aljnövényzet miatt még kívül esik az áldozatok látótávolságán. Eddig járja át a levegőt a Vénusz-fürdő folyamatosan termelődő, jellegzetes aromája. Ez a rendkívül kellemes illat mellékesen erős szomjúságérzetet gerjeszt. Mikor néhány lépés múlva a fák takarásából előbukkan az idilli tisztás, kézenfekvő módon adódik a gondolat, milyen jólesne inni egyet az üdítően gyöngyöző vízből. És valóban, a látszat eleinte nem csal: mert hála egy sor bonyolult kvázi-mágikus összetevőnek, a víz gyógyerejű. A zúzódások, horzsolások eltűnnek, a fájdalmak enyhülnek; ha már néhány kortynak ilyen hatása van, kinek ne jutna eszébe, hogy levesse áttizadt, porlepte gúnyáját és megmártózzon a hívogató tavacskában?

Ha megteszi, a vizet kellemesen langyosnak fogja találni, mintha hőforrás táplálná alulról. Gyógyhatása intenzívebbé válik. A nyílt sebek beforrnak, a gennyesek fölfakadnak és kitisztulnak, a gyulladás alábbhagy, a csíraölő vegyületek a szervezetbe jutva harcba szállnak a mérgekkel és kórokozókkal. Mindezt eufórikus érzés kíséri, amely idővel teljesen úrrá lesz a fürdőzőn. Ha eddig nem tért észhez, többé már nem gondol a távozásra. Élete hamarost bekövetkező végéig lubickol a gyönyörök fürdőjében, amely lassan bezáródik fölötte. Már azt sem fogja érezni, ahogy a vízben egyre növekszik az emésztőnedvek koncentrációja. Nem érez fájdalmat, mert a szövetei újra és újra megújulnak, miközben egyre oldja őket a sav. Azt sem veszi észre, amikor a véget nem érő regenerálódástól elfáradt sejtjei felmondják a szolgálatot. Először a szemei folynak szét, majd a bőre válik kocsonyássá, végül a többi testszövet. Nincs jajkiáltás, nincs segélykérő sikoly. Az áldozat szó szerint feloldódik a gyönyörökben.

Ha agresszívan lépnek föl ellene, a Vénusz-fürdő álomhozó spórafelhővel védekezik, vagy emésztőnedvet permetez támadójára, ami lemarja a bőrt a szabad testfelületekről. Akik elalszanak a tisztáson, hatalmas adagot lélegeznek be a növény illóolajából, s ébredéskor rettentő szomjúság gyötri őket; akiket a savpermet ért, a szörnyű fájdalom elől gyakran a tavacska vizében keresnek enyhülést. Így vagy úgy, az áldozatok számát gyarapítják.

Mondanunk sem kell, a Vénusz-fürdő rossz híre érthető: aki ismeri, messze elkerüli. Humungus tartományában csupán egyetlen példány található, ez azonban fontos részét képezi a védelmi rendszerének; akárcsak Döme tavához, ide is ravaszul megtervezett szabad ösvények vezetnek a gyiloklián-bozót útvesztőjében. Ám a gyógyereje is több ízben kapóra jött a súlyosan sérült családtagoknak, természetesen folyamatos felügyelet mellett. A rokonságban később még olyan is akadt, aki szépítkező kúraként használta a Vénusz-fürdőt, és rendszeresen megmártózott benne, mondván, hogy nagyon jót tesz a bőrnek. Persze nem az ifjabb családtagok közül – elvégre ahhoz, hogy valaki időben befejezze a pancsolást, vasakarat és rendkívüli önuralom szükséges.

Tiéd a hatalom!
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A királyrózsa nem ennyire veszedelmes növény, legalábbis nem mindenkire; életmódja azonban olyan meghökkentően egyedi, hogy mindenképpen szót érdemel. Ez a növény is az öntrágyázó fajok közé tartozik, amelyek azért vadásznak, hogy feljavítsák a talajt a gyökereik alatt. Általában fák kérgére kúszik fel, mint egy futórózsa, de bizonyos magasságban elengedi a törzset és visszabukik a talajra, ahol belekapaszkodik az aljnövényzetbe s ily módon lugast képez. Gyönyörű vérvörös rózsák nőnek rajta, amelyekkel pompázatosságban kevés virág vetekedhet. Ám a többi rózsafajjal ellentétben ez a változat nagy mennyiségben bocsát ki virágport a környezetébe. A pollennek nem a beporzó rovarok odacsalogatása a feladata; különleges vegyi összetételénél fogva kizárólag a gnómokra és manókra van hatással.

Ha egy gnóm vagy manó belélegzi a virágport, az közvetlen kémiai reakcióba lép az idegrendszerével, s az eredmény az őrület egy különleges fajtája lesz. Az áldozat azonnal beveszi magát a rózsabokor tövises sűrűjébe, és a lugas mögötti védett zugban lázasan elkezd egy furcsa, koronára emlékeztető tárgyat fonni az indákból és virágokból. Ezalatt nem reagál a külvilág ingereire, megszállottan, kisebesedett kezével mit sem törődve végzi munkáját. Amint elkészül a groteszk korona, a manó szertartásosan a fejére illeszti, és cérnahangon kikiáltja magát az erdő királyának. Súlyos megalomániás téveszme alakul ki benne: tényleg királynak hiszi magát, és meg van győződve róla, hogy neki szolgál az egész erdő.

Első látásra ez mulatságosnak és értelmetlennek tűnik, ám valójában nagyon is hasznos a növénynek. Az újdonsült király ugyanis beköltözik a rózsalugas alá, mint uralkodó a palotájába. Ideje nagy részét ott tölti, nem túl higiénikus körülmények között, hiszen egy király soha nem süllyedhet a takarítás alantas munkájáig, a nemlétező szolgák pedig nem sokat dolgoznak. Az így képződő hulladék a királyrózsa táptalaját zsírosítja. A király kedvtelésből eljár élelmet gyűjteni – úgymond vadászmulatságokra és horgászkirándulásokra –, és ezzel fenntartja magát, de másféle munkához már nem fűlik a foga, így legtöbbjük idővel teljesen lerongyolódik, pucér és talpig retkes vadember benyomását kelti.

A virágpor hatása valójában nem túl tartós – ellenőrzött körülmények között, ahogy az Humungus kísérleteiből kiderült, pár órán belül erejét veszti –, mivel azonban az áldozat nagy gonddal javítgatja a királyi koronát, az elhervadt rózsák és kiszáradt ágak helyére folyton frisseket fűzve, saját maga újítva meg a mérgezést. A növény bűvköréből csak akkor szabadulhat, ha erőszakkal eltávolítják a közeléből, ami ellen foggal-körömmel küzdeni fog. Ám a rózsakirályok látogatói ritkán fáradnak ezzel, inkább egyszerűen agyoncsapják őket; kevesen bírják elviselni egy nagyzási hóbortban szenvedő mitugrász idegesítő hisztériázását.

Egy alkalommal a Carcosa család is találkozott egy rózsakirállyal, aki felháborító módon inzultálta Furore kisasszonyt: ugyanis méltónak ítélte arra, hogy királynéja legyen, és a maga módján igyekezett elhálni vele a nászéjszakát. Életét csupán annak köszönhette, hogy a jelenlévő családtagok – Furorét kivéve – hallatlanul mulatságosnak találták a helyzetet, és nem bántották: hadd szenvedjen tovább, hátha még egyszer-kétszer megnevetteti őket. (Erről bővebben a Mélyre nyúló gyökerek című kalandbeszámoló első részének végén olvashatnak majd az érdeklődők.)

Még számtalan érdekes teremtmény lakja Khunt erdejét, de mindük leírása igen sok oldalt töltene meg. Itt él az akasztóinda, amely a fákra húzza fel áldozatait; a vadászbozót, amely gyökereivel elgáncsolja és a töviseibe buktatja az arra járót; a levélpödrő, amely hatalmas leveleivel tekeredik rá az óvatlanra; a fullánkos falégy, amely csípésével terjeszti az eleven húsban kifejlődő magvait; a vérszívó vámpírrózsa és a háromvirágú páfrány, amely múmiává szipolyozza az alvókat; a tűszerű porzóival lövöldöző záporvirág és a hagymázas dühöngést okozó tüskés borostyán; és ne feledkezzünk el a síró fűzről, amely nem bánt senkit, ha békén hagyják – ám aki fejszét vagy szövétneket emel rá, abból keservesen zokogó idiótát csinál örök életére.

Összességében elmondhatjuk, hogy Khunt flórája különleges, izgalmas és roppant veszedelmes. Olyan növényfajok élnek itt, amelyek az erdőn kívüli világban legfeljebb a mesékből ismerősek. Aki ismeri és kitapasztalta őket, békében élhet velük, akár még hasznot is húzhat belőlük, ám az állandó éberségről egy percre sem feledkezhet el. Khuntban senki sincs biztonságban, még a tündérszerzetek sem; málló csontvázak tanúskodnak erről a televényben kígyózó gyökerek között.


Jöjj közelebb, hisz nem kell félned,
Vágyakozunk rád réges-régen.
Úgy ölelünk majd szánkhoz téged,
Elbitoroljuk szíved s véred!

 

A mi pontjaink: (5/5)
A ti pontjaitok: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr382753754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása