„Mi történt? Győztünk?”
– Aldimar Carcosa
„Nagyjából, drágám.”
– Evoryn Carcosa

Farkasok az éjszakában
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Éjszakai pihenőnk nem volt zavartalan, a táborhelyünk körül ugyanis farkasok ólálkodtak. Nem csináltak titkot a jelenlétükből, támadni viszont nem akaródzott nekik. A végén, hogy békén alhassunk, Aldimar kiment hozzájuk megnézni, mit akarnak. Meglepetésére a sűrű bozótban régi ismerősünk, a goblin bajnok öreg wargja várta, három fajtársa kíséretében, akik közül az egyik igencsak megtépázottnak tűnt. Kiderült, hogy a vén ordas a falkavezérek falkavezére Khuntban, és rendkívüli mód feldühítette, hogy a faunok bűbájos muzsikájukkal két teljes falkát eloroztak tőle az ellenünk intézett orvtámadáshoz. Miután tegnap végeztünk a faunokkal, az életben maradt farkasok magukhoz tértek és egyenest hozzá siettek a hírrel. Az öreg wargnak feltett szándéka volt bosszút állni az álnokságért, és szövetséget ajánlott Aldimarnak a közös ellenséggel szemben. A sikeres diplomáciai tárgyalásokat a sebesült farkas széttépésével és jóízű elfogyasztásával pecsételték meg.

Másnap reggel Evoryn, a Fekete Özvegy bemutatót tartott mindabból, amit a vadonban szükségtelennek tartok. Pókjaira málházva komlett piknikfelszerelést hozott magával, így William és Furore társaságában vidám reggelit csaptak. Bosszantott a felelőtlen urizálásuk, de jobb kedvre derültem, mikor Evoryn bevallotta, hogy van egy különleges varázslata intim szőrtelenítésre. Ellenben nem kellett sokáig várnom, hogy a keserű harag ismét utat találjon a szívembe.

Tovább haladva a csapáson hamarosan ismét egy olyan pontra értünk, ahol a gaz tolvajok védelmi pozíciót akartak kiépíteni a feltartóztatásunkra. Egész fákat csavartak ki tövestül az ocsmány ogárfajzatok, hogy úttorlaszt emeljenek belőlük. A munka befejezésére azonban már nem maradt érkezésük. Balszerencséjükre egy zokogó fűz csemetéit rángatták ki a földből, így az kiterjesztette rájuk végtelen és örök bánatát. A hatalmas hústornyok már másfél napja fetrengtek bőgve a félkész barikád mellett, és minden bizonnyal addig folytatják majd, amíg étlen-szomjan nem vesznek. Tiszteletemet tettem a derék öreg fűzfánál, és úgy döntöttünk, nem avatkozunk bele a költői igazságszolgáltatás menetébe.

A zokogó fűz bosszúja
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A nyomokból ítélve két ogárnak sikerült hanyatt-homlok elmenekülnie a zokogó fűz haragja elől, ám csapásuk már korántsem volt olyan széles, mint azelőtt. Ezt követve végre eljutottunk a sokat emlegetett Szarumarás birtokára. Mint kiderült, ő egy népes goblin törzs vezetője, amely ravaszul álcázott vackokban szállásol egy tüskebozóttal benőtt völgyben, ráadásul William szerint igen jólnevelt, illemtudó fajta (legalábbis goblin szemmel nézve). Diplomáciai tárgyalásokat kezdeményeztünk, és a goblinok által tisztára nyalogatott vacsora, valamint némi alkohol elfogyasztása után William meg is egyezett velük. Ajándékba megkaptuk a két ogár levágott fejét, akikkel a harcias völgylakók végeztek sok-sok tüskebokros csapda segítségével. Mocsárgőz és Galand sajnos egy rejtekösvényen egérutat nyert a fekete tölgy hajtásaival; az ostoba ogárokat csak elterelő hadmozdulatnak hagyták hátra. Mindazonáltal Szarumarás felajánlotta törzsének segítségét a zsarnok Öreg Üszög ellen. Emellett meghívta a társaságot, hogy aludjunk nála. William ez elől kitért, mondván: „Köszönjük, de jobban szeretünk az erdőben éjszakázni.” Rég szerettem volna már valami ilyesmit hallani kedves kuzinom szájából; öröm látni, hogy megvan benne a készség előítéleteinek leküzdésére.

Hajnalban, az öreg warg megérkeztével (a két falka nélkül maradt fajtársát kísérte el valamerre) a csapat két részre oszlott. A Fekete Özvegy, a Lángvirág, a Vadak Ura és Szarumarás vadkanlovas és gyalogos goblinok seregével Mocsárgőz ellen indultak, aki már felkészülten várta őket Öreg Üszög völgyének bejáratánál. Engem egy tucat goblin felderítő egy nehezen járható rejtekösvényen egyenest a völgy szívébe kalauzolt, hogy személyesen számolhassak le a vén bitanggal, erőim elaprózása nélkül. Velem tartott még William is, akinek puskaporos hordójára számítottunk a végjátékban, valamint Barbarazor és az öreg warg.

Öreg Üszög
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Hamar meg is találtuk az élettelen posványban félholtan rothadó elaggott szörnyeteget. A goblinokat előre hajtottuk, hogy felfogják az első csapásokat, mialatt én néhány facsemetét növesztettem Öreg Üszög alá, így sikerült kidönteni. Ám nem adta ilyen olcsón az irháját, az ágaival és a gyökereivel kapaszkodva megpróbált talpra állni, közben savfüggönybe burkolta az egész szurdokot. A warg belekapott a koronájába, és hihetetlen erőfeszítések árán lent marasztotta. Ezalatt Barbarazor berepült a kirothadt odúba, ami a szíve helyén tátongott és bedobta a puskaporos hordót. Most Williamen volt a sor, aki azonban csak nagy nehézségek árán találta el pisztolyával a hevenyészett bombánkat. Míg ő lövöldözött, a wargnak kis híján kiestek a fogai az állkapcsából, több ízben csak az imádság tartotta őt, ahogy a szuvas ágakba csimpaszkodott; én pedig épp hogy kimentettem a két ellopott hajtást a posványos gyökerek közül, miközben Öreg Üszög a varázsgyűrűmmel együtt leszakította az egyik ujjamat, és kaptam két nagyon kellemetlen savfürdőt.

A robbanás végül cafatokra szaggatta a vén fát, az alatta található kincsekkel együtt. Ebbe pusztult bele az eleven liánhálóm, miközben az egyik tölgysarjat védte. Mikor mindenki úgy-ahogy talpra állt (az időközben elolvadt goblinok kivételével), a másik irányból Furore tántorgott be a szurdok bejáratán, hősi halált halt pokolkutyáját siratva. Amíg mi Öreg Üszög körül mulattunk, a többiek ledarálták Mocsárgőz fegyveres trolljait. Az ellenség soraiból egyedül Galand, a láthatatlan tündérszerzet tudott elmenekülni, miután álomhozó nyilaival már az összecsapás elején kiütötte Aldimart.

Nos tehát, a végeredmény: szétmart a sav, elvesztettem a legerősebb fegyvereimet, alig állok a lábamon, ráadásul nem halt meg mindenki. Egy kicsit pipa vagyok arra a rohadék fára, tehát jogot formálok minden kurva szilánkjára!

A jövőben pedig üzenem mindenkinek, akinek megfordulna a fejében, hogy belekössön egy Carcosába: Jól gondold meg, nyomorult, mert nem marad belőled annyi, amennyit eltemethetnének!

Megjegyzés: A történet alapozásául Stephen Chenault The Mortality of Green című d20-as kalandja szolgált, amely 2001-ben jelent meg a Troll Lord Games gondozásában.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.