Megjegyzés: A Carcosák világában nincsenek orkok, ami nagy kár, hiszen a mesélő és a játékosok szerfölött kedvelik őket. Új irodalmi rovatunkat azért indítottuk, hogy ha a kampányban nem is, legalább a blogon képviselve legyenek. E félreismert nép költészetét sokan előítéletekkel kezelik, pedig számos örökbecsű művészt és művet adott a világnak. Reméljük, sorozatunkkal sikerül további rajongókat toborozni nekik!

SÁNTA BARGHÚL KÖLTÉSZETE

Hallottatok már a Sánta Barghúlról? Igen, róla: aki rántottát sütött a sárkánytojásból. Híres hős volt, nagy költő és széptevő; amerre megfordult, minden lánynak-asszonynak elcsavarta a fejét. Szültek is neki annyi porontyot, hogy számon se tudta tartani. Csak a felnőtt, fegyverbíró fiaiból kitelt egy kisebbfajta sereg. Nekik csinálta a sárkányrántottát, úgy ám! Fogadott valami kóbor Yvorl-pappal, hogy egyetlen tojásból jóllakatja őket.
   Én láttam egyszer Barghúlt, még kölyökkoromban. Rettentő öreg volt már, majdnem negyven éves. Vendégségben járt a törzsemnél: a főnök egy ökröt húzatott nyársra a tiszteletére és díszhelyre ültette a főtéri tanácstűznél. Én meg egy kunyhó tetejéről kiabáltam neki, hogy nem is néz ki olyan nagynak és erősnek, mint a róla szóló történetekben. Öreg is, sánta is, gondoltam; biztos el tudok futni előle. De huszonöt lépésről úgy vágta a fejemhez a söröskupáját, hogy anyám utána nem győzte összeöltögetni.
   Ilyen ork volt a Sánta Barghúl: nyugodt, megfontolt, körültekintő. Vágott az esze, mint a borotvakés, és sokkal szívesebben használta a baltájánál. Nem mintha szükség esetén nem sózott volna oda istenesen, de az ilyesmit mindig utolsó lehetőségnek tartogatta. Tizenhárom csatát nem lehet úgy túlélni, ha az ember csak verekedni tud.
   Máskülönben inkább kalandozó volt, mint hadvezér. Ez a kalandozás, ez nagyon jó dolog. Lényegében azt jelenti, hogy betörünk mások otthonába, aztán megöljük és kiraboljuk őket. Olyan változata is van, hogy megyünk az úton, és a szembejövőkkel csináljuk ugyanezt. Főleg a gazdag, kövér kereskedőkkel.
   Barghúl rengeteget kalandozott. Egyszer például talált egy titkos sírboltot a hegyekben, ahová valami régi királyt temettek, nagy halom arannyal-ezüsttel. Csak éppen ez a király nem volt egészen halott, és veszettül ragaszkodott a holmijához.
   – Micsoda hülyeség, itt kotlani a sötétben ezen a sok ócskaságon – próbált a hős a lelkére beszélni. – Nem mondták még neked, hogy ennek semmi értelme?
   Ám a király nem értett a jó szóból, így hát Barghúl levágta a fejét és lándzsavégre szúrta. Még ettől sem halt meg, de sok mindent már nem tudott csinálni. A szemét forgatta, a szakállát rázta, és megállás nélkül szórta az átkokat, tucatnyi különböző nyelven. A hős magával vitte, és ha megszállt valahol, kitűzte az udvarban vagy a sátra előtt. A kölykök egyszerűen imádták: köréje sereglettek, kórusban hergelték és kavicsokkal dobálták, míg Barghúl szét nem hessentette őket. Később megpróbálta megtanítani neki néhány versét, hogy ilyenkor azokat szavalja, de a király dührohamot kapott és semmiképpen nem állt kötélnek.
   Ha híres költő érkezik a törzshöz, az illem úgy diktálja, hogy a főnök két legszebb felesége gondoskodjon a szórakoztatásáról. Történt azonban egyszer, a Vágott Homlok örök szégyenére, hogy az ő főnökük csúnya és idős asszonyokat küldött. Barghúl nem szólt semmit, de éjfélkor átment az ostoba ork szállására, leütötte és megkötözte a testőreivel együtt, aztán a szeme láttára hancúrozott egy jót a csinos, fiatal feleségekkel – akiknek egyáltalán nem volt ellenére a dolog.
   Reggel aztán a következőképpen fordult a főnökhöz:
   – Most elvágom a kötelet; ha akarod, rám küldheted a harcosaidat. Ez esetben sok vér fog folyni a Vágott Homlok tanácsfája alatt, mert én bizony nem adom olcsón a bőrömet, bár előbb-utóbb biztosan elnyomtok majd. Nem vettem el semmit, csak ami a hagyomány szerint megilletett; ha te ezért megöletsz, az összes törzs látni fogja, milyen méltatlanul bánsz a vendégeiddel. Ha viszont elfogadod a kezemet és a barátságomat, akkor megígérem neked, hogy nem fogom megverselni a szégyenedet.
   A főnök magába szállt és belátta, hogy hibázott. Kezet ráztak a hőssel, és attól fogva barátok voltak.
   Amit a kalandozásain szerzett, Barghúl az emberek egyik városába vitte, hogy pénzre és felszerelésre váltsa. Volt ott egy orgazda, aki nagy tiszteletnek örvendett, még hivatalt is viselt a szenátusban. Vele üzletelt a Sánta Barghúl, de ember lévén, cseppet sem bízott benne.
   Egyszer aztán így szólt hozzá:
   – Régóta figyelem, ahogy mérsz és számolsz, és az a benyomásom, hogy minden egyes arany után, amit kifizetsz nekem, tíz kerül a te erszényedbe. Négy ellen nem volna kifogásom, de el tudnám fogadni az ötöt, sőt talán a hatot is. Tíz viszont mindenképpen soknak tűnik, ezért mostantól új alapokra helyezzük a kapcsolatunkat.
   – Mit értesz te a pénzügyekhez? – kérdezte az orgazda. – Már így is óriási kockázatot vállalok azzal, hogy egyáltalán szóba állok veled.
   – Szerintem épp ellenkezőleg: ezért tudsz a néped előtt pártfogóként és védelmezőként tetszelegni. Én ugyanis tartom magamat a megállapodáshoz, hogy a városodban és a környékén nem kalandozok, a hajóitokat és a karavánjaitokat pedig sose bántom, bárhol botlok beléjük.
   – Az ilyen beszéd nem kedves a fülemnek, különösen egy közönséges banditától – mondta az orgazda, s a hősre egyszeriben féltucat számszeríj szegeződött.
   A Sánta Barghúl vállat vont.
   – Sok fiam van – közölte.
   – Eszemben sincs holmi törzsi vérbosszút zúdítani a nyakamba; a pimaszkodást viszont nem tűröm, így hát kérésednek megfelelően új alapokra helyezzük a kapcsolatunkat – felelte az ember. – Hordd el magad, és ha kedves az életed, közelébe se gyere még egyszer a városomnak! Vérdíjat tűzök ki a fejedre.
   – Ezek valóban teljesen új alapok – bólintott a költő, és távozott.
   A városból régi barátjának, a Vágott Homlok törzs főnökének a táborába ment, és összehívta a fiait. Másfél hónapba telt, míg valamennyien megérkeztek, híveikkel, baltatestvéreikkel és rabszolgáikkal együtt.
   – Kalandozni fogunk? – kérdezték az apjuktól tisztelettudóan.
   – Nem – mondta a Sánta Barghúl. – Háborúzni.
   Tudnivaló ugyanis, hogy míg a kalandozásban a préda a fontos, a háborúban az ölés.
   A következő újholdas éjszakán a Vágott Homlok törzs harcosai, élükön a hőssel és fiaival, egyetlen fergeteges rohammal elfoglalták, majd porig égették a várost. Nem ejtettek se zsákmányt, se foglyokat: minden értéket a romok alá temettek, az embereket az utolsó szálig kardélre hányták. Az orgazdát elevenen elásták egy gödörbe, aztán tüzet gyújtottak fölötte. Virradatkor, mikor a lángok lassan kihunytak, a költő kitűzte a legmagasabb törmelékhalomra az őrült király fejét, aki nem volt hajlandó megtanulni a verseit. Azóta is ott van, dúlt üstökkel szórja érthetetlen nyelvű szitkait a gyommal fölvert romokra, s az emberek messzire elkerülik azt a helyet, mert azt hiszik, átok ül rajta.
   Hát ilyen volt, ifjú harcosaim, a Sánta Barghúl költészete.

Megjegyzés: A novella először 2008-ban jelent meg, a Cherubion kiadó Orktánc című fantasy antológiájában.

 

A mi pontjaink: (4/5)
A ti pontjaitok: (5/5)

Publikáló: kriles

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr113143953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2011.08.15. 20:36:17

Ez nagyon jó volt, ez tetszettt :)
(Meg az Amon Amarth is)

Furore Carcosa 2011.08.16. 03:28:55

@Nűnű: Holnapután még ráteszünk egy lapáttal. Közlünk egy valódi Barghúl-verset, megint Amon Amarth-aláfestéssel. :)

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2011.08.18. 13:49:39

Bán Olivér: Más (részlet)

orknak lenni más
az ork betűtípusoktól
összeomlik a word
az orkok kézzel írnak verset

amikor ork vagyok
én is kézzel írok verset
a másikkal embert ölök
meg nájtelfeket

az ork versek egyszerűek
fél kézzel megírhatók
elfeket és embereket lehet ölni közben
a másik kezünkkel

kriles 2011.08.18. 22:04:44

OFF

Uh, ez valami förtelmesen sz*r. Annyira, hogy már jó...

Furore Carcosa 2011.08.18. 22:31:57

@William Carcosa: Ejnye hát, mit akarsz, William? Verstanilag tökéletesen rendben van. :)
süti beállítások módosítása