A válaszút, amely elé a szinte még gyereklány Hellehild került, hatalmas terhet rótt erkölcsi integritására – ő azonban kiállta a próbát, és hidegvérrel meggyilkolta édesapját, kin oly nagy rajongással csüggött korábban. A gyanút igen okosan a márki bizalmas belső embereire terelte, akiket csakhamar annak rendje-módja szerint elítéltek és kivégeztek. Ily módon ő lett a dúsgazdag Brinvilliers-hitbizomány egyszemélyi örököse, s immár hatalmában állt támogatni balsorsra jutott rokonságát. 

Hellehild árvaságra jut
(Hangulatzenéért kattints ide)

A helyzet persze továbbra sem volt egyszerű, hiszen a frank törvények nem ismerik el teljes jogú tulajdonosnak a nőket, akármilyen előkelő születésűek. Örökösnőként Hellehild csupán haszonélvezője a Brinvilliers-birtokoknak, a különféle címen élvezett feudális privilégiumokat is ideértve; vagyis rendelkezhet a belőlük befolyó jövedelmekkel, ám nem idegenítheti el és nem terhelheti meg őket. Ez természetesen határt szab annak, hogy hatalmas vagyonából mennyit kamatoztathat a család javára; Hellehild azonban nagy művésze annak, hogyan lehet a hátrányból előnyt kovácsolni. Elárvulása óta úgy rajzzák őt körül a rangbéli kérők, akár virágmézet a dongók, nem annyira a kezére, inkább a vele járó javakra áhítozva; a Pokolmacska pedig ragadványnevéhez illő ügyességgel játszadozik velük, hol az egyiket, hol a másikat hitegetve, valójában azonban gondosan őrködve függetlenségén. (Az uralkodó persze buzgón támogatja ebben, hiszen ha pártában marad, öröksége a koronára száll majd!) A játék immár tizenöt éve tart, s noha időközben számos pályázó kiábrándult belőle, mindig akadnak vérmes ifjak, akik elég nagyra tartják magukat, hogy a helyükre lépjenek. Nincs az a szál Paradysben, amit a Pokolmacska meg ne tudna mozgatni kérői seregletén keresztül, apró szívességekre és lovagi szolgálatokra kérve őket.

Hellehild másik arca jóval sötétebb, s bár a városban hallomásból szinte mindenki ismeri, igen kevesen hozzák összefüggésbe a királyi udvar ünnepelt szépségével. Akik mégis eljutnak erre a következtetésre, azoknak nemigen marad idejük megosztani másokkal: Pokolmacska néven ugyanis a paradysi alvilág legfélelmetesebb orgyilkosa híresült el, akinek a szolgálatai csaknem megfizethetetlenek, viszont száz százalékig biztosak, kilétéről pedig csupán annyit tudni, hogy nőnemű. Hellehild mindig szeretett embert ölni, eleinte csupán élvezetből, később – érettebb fővel – már a kihívás végett is; és mint minden macska, ő is született szadista. A szüleitől öröklött dekadens úri körök nem nyújtottak számára elegendő teret hajlamai kibontakoztatásához; hamar meg is unta őket, és átengedte Névtelen unokabátyjának – aki titkos kultuszokat szervezett belőlük, ily módon vetve meg országos hálózatának alapjait –, ő pedig az ügynökökön és a beszállítókon keresztül igen gyorsan eljutott a hozzáillőbb terepre: a nyomor és a rajta tenyésző bűnözés világába.

A Pokolmacska élvezi nótórius hírét, noha valójában nem a fizetségért öl, hanem mert örömét leli benne; s bár úgy tünteti fel, mintha a különféle alvilági bandavezérek méregdrága ágense lenne, igazából ő a főnökük, aki a háttérbe húzódva parancsol nekik. Befolyását szinte mindenhová sikerült kiterjesztenie, a faji alapon szerveződő bűnöző enklávékat kivéve, amilyen például a paradysi félszerzeteké. Brinvilliers márkízként a királyi palotában lakik, minél közelebb az országos döntések központjához; családi palotáját kérői rendelkezésére bocsátotta, akik epekedést színlelve s egymással párbajozgatva várják, mikor tünteti ki őket látogatásával. Ha pedig megcsömörlik tőle, hogy udvari dámát játsszon, maszkot és fekete bőrruhát ölt, késekkel övezi fel magát, s alámerül a nyomornegyedek bűzlő fertőjébe, ahol ő a legveszedelmesebb a mindenre kapható brávók közül. Paradysből nagyon ritkán mozdul ki, ő itt a Carcosák állandó képviselője: a társadalom legfelső régiójában éppúgy kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik, mint a legalsóban.

Megjegyzés: Hellehild Carcosa alapkoncepciója eredetileg Cesare Borgia volt, nőneműre konvertálva. Később ez kiegészült egy szadista anti-Zorro képletével, aki fekete álarcában azért száll alá a nép közé, hogy igazságtalanságot osszon. Ami az igazi Brinvilliers márkízt illeti, ő történelmi személy volt, a mi kampányunkban azonban inkább Pharazine Carcosának szolgált modellül, mint Hellehildnek.