Megjegyzés: A Carcosa-kampány nem csupán a tételes játéküléseken halad előre, hanem a mesélő és az egyes játékosok ad hoc beszélgetései révén is. Ilyenkor a játék teljesen spontán módon, élőszóban folyik, szabályok és dobókocka nélkül; és persze kurtábbra van szabva, ritkán tart tovább félóránál. Ezekről az eseményekről az érintett játékosok általában a családi levelezésben számolnak be; de megesik az is, hogy a mesélő ír róluk rövid összefoglalót a többieknek. Az ötödik kaland után egy ideig Humungus új khunti birtoka állt a kampány fókuszában – a Kertész erőt és fáradságot nem kímélve munkálkodott, hogy a Carcosák gyökeret verjenek e rossz hírű tartományban…

Humungus nagy fekete tölgye
(Hangulatzenéért kattints ide)

A Carcosák khunti tartományát elismerő okiratban – amit az előrelátó Manipulátor egyaránt aláíratott a Töviskirályság uralkodójával és az ellene lázadó trónkövetelővel – ki vannak jelölve azok az időpontok, amikor a szerződő felek – ha szükségesnek vélik – követeket meneszthetnek egymáshoz, kapcsolataik kölcsönös elmélyítése és az esetleges viták tárgyalásos rendezése céljából. Seranthur, a Töviskirály az első ilyen alkalommal követségbe küldi hozzátok a bevarrt szemű főtanácsosát, akit egyébként Veneldilnek hívnak, és – mint tapasztalhattátok – az ő szájával beszél. Veneldil ajándékokat hoz egy szarvasbőr tarisznyában, ami belülről jóval nagyobbnak tűnik, mint kívülről. Nemes italok és ritka balzsamok vannak benne, ahogy az arisztokraták között szokás: sokféle drága holmi, de mindből csak ízelítő. A részletes listát külön szövegállományban mellékeltem; tessék válogatni belőle. [Megjegyzés: A melléklet játéktechnikai jellegű, ezért nem tesszük közzé a blogfelületen.]

Mindez csekélyke kóstoló csupán a Töviskirályság kincseiből – üzeni Seranthur –, amit ő a maga részéről kész méltányos feltételek mellett megosztani a Carcosa családdal. Sajnos a háború nem kedvez a békés árucserének, ezért az általános kereskedelmi egyezmény megkötésével várni kell, míg kíméletlenül kigyalázza a világból ezt az őrült imposztort, aki az ő százötven éve elhunyt tesvérbátyjának hazudja magát, jóllehet vak is látja rajta, hogy valójában az alkonytündék dróton rángatott bábja. Apróbb eseti megállapodásokról persze addig is szó lehet; így például William Carcosa nemrégiben kifejezte óhaját, hogy szeretne elmélyedni a tündérvarázs tanulmányozásában. Ennek semmi akadálya, amennyiben cserébe ő is hajlandó megosztani a tövistündékkel a Carcosák családi mágiáját. Az első megbeszélésen már jelezte, hogy őt elsősorban a bűbájok érdeklik; a tündék olyan varázslatokat kérnek viszonzásul, amelyek kifejezetten pókok ellen vannak kifejlesztve. (Önerőből ez némi problémát jelentene Williamnek, de a Fekete Özvegy tele van ilyen varázslatokkal, és Santiago – a Komposztáló – is ismer néhányat.)

Seranthur még a látszatát is kerülni kívánja annak, hogy akaratuk ellenére bele akarja rángatni a deklaráltan semleges Carcosákat az országában dúló viszálykodásba; továbbá arra is gondolni kell, hogy bármennyire kézben tartja a helyzetet, a Töviskirályság jelenleg mégiscsak hadszíntér, ahol nem lehet száz százalékosan garantálni a civil látogatók biztonságát – kivált egy ilyen habzó szájú eszelőssel szemben, aki nem ismeri a kulturált hadviselés szabályait. Ezért nem tartaná célszerűnek, hogy a gyümölcsöző mágikus tapasztalatcsere az ő területén kerüljön megrendezésre. Örömmel küldene viszont Humungus tartományába egy magasan kvalifikált szakértőt, aki nem csupán tutorként tevékenykedne William mellett, hanem egyszersmind betöltené az állandó delegátus szerepét is, az ezzel járó immunitásokkal.

A Töviskirály teljes bizalommal van a Carcosák iránt, hiszen a család méltósága nem engedi, hogy szóba álljanak egy ilyen alantas, ki tudja honnan kivakaródott szélhámossal, mint az ő ál-fivére. Jól felfogott érdekük továbbá, hogy távol tartsák magukat a nehezen áttekinthető fegyveres viszályoktól e számukra egyelőre idegen terepen, ahol alig néhány hónapja vetették meg a lábukat és korántsem ismernek még minden buktatót. Ő – Seranthur – semmiféle elköteleződést nem vár el tőlük, csupán azt, amit a józan önérdek is tanácsol: hogy maradjanak ki ebből a konfliktusból.

Megjegyzés: A Carcosák köszönettel elfogadták az ajándékokat, ám a felkínált mágikus tapasztalatcseréből nem kértek, és udvariasan visszautasították a javaslatot, hogy Veneldil állandó nagykövetként betelepedjen Humungus udvarába. Mint a későbbi fejleményekből kiderül majd, ez igen bölcs döntés volt a részükről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.