A wargok támadása
(Hangulatzenéért kattints ide)

Humungus khunti tartományában szörnyű dolog történt: megpróbálták elrabolni a Kertész fekete tölgyét. A támadók ogárok és faunok voltak, egy páncélos troll vezérletével; csatárok és felderítők gyanánt legalább két falka warg kísérte őket. Az alkonytündék országából érkeztek, és arra is vonultak vissza. A fát tövestül kicsavarták a földből, de az egészet nem tudták elvinni, csak két gyökeres hajtását. Humungusnak első dolga volt visszaültetni; úgy néz ki, életben marad, bár megviselte az atrocitás.

A rajtaütés idején a családból csupán Evoryn, a Fekete Özvegy tartózkodott a helyszínen, aki óvakodott nyílt harcba bonyolódni a túlerővel, ám a pókjain keresztül értékes megfigyeléseket végzett. A birtok távolabbi pontjairól hamarosan megérkezett Humungus és Eibon, továbbá jómagam, Aldimar. Nem kellett sokáig várni Williamre, a Manipulátorra és Santiagóra, a Komposztálóra sem. Utolsónak Furore húgunk futott be, akinek Evoryn néném tanácsára elébe mentem az erdőszéli faluba, Béjarsba. Félő volt ugyanis, hogy ha megfelelő kíséret nélkül érkezik, a tündérerdő ösztönösen megérzi a természetét és összetűzésbe keveredik vele.

Valamennyien összegyűltünk haditanácsot tartani, a Kapuőr kivételével, aki azzal volt elfoglalva, hogy segítséget toborozzon nekünk a túlvilágról. Számba vettük, hogy kinek állt érdekében kihívást intézni hozzánk és miért. William úgy vélekedett, hogy Volontur, az alkonykirály tett minket próbára, kipuhatolandó új szomszédai elszántságát és erejét; ám semmi értelme nem lenne felelősségre vonni vagy elégtételt követelni tőle, hiszen úgyis letagadná az egészet és valamelyik békétlen alattvalója nyakába varrná. Egy ilyen ősrégi viszályokkal terhelt régióban, mint Khunt – mondotta a Manipulátor, miközben a Kertész dühét igyekezett csillapítani – számítani kell az efféle kóstolgatásokra.

A Kertész fájdalmas dühe
(Hangulatzenéért kattints ide)

Eibon időközben megidézett egy vörös bőrű, szárnyas démont, körülbelül akkorát, mint egy jól megtermett borz, akiről rögtön tudtam, hogy kerülnöm kell a közelségét, mert a kénköves kipárolgása teljesen tönkretette a szimatomat. Barbarazor néven mutatkozott be, a szerződése hét napig kötötte a családhoz. Ő lett a csapat stratégia elemzője és tanácsadója. Soraink Eibon jóvoltából egy pokolkutyával is gyarapodtak: ez nyomban nagy elragadtatással fordult Furore felé, és gusztustalanul hízelgett neki, a kutyák szervilis szokása szerint. Kedves húgunk Blökinek nevezte el, és parázzsal etette a tenyeréből. A Kapuőr ezek után visszavonult, mivel meglehetősen kifárasztották a mágikus műveletek.

Santiago szintén hátramaradt, mert a történtek után nem akartuk a birtokot teljesen védtelenül hagyni; indulás előtt azonban átadott nekünk egy köteg barna rudat, amelyek meggyújtva szörnyen büdös, zöld füstöt árasztanak és dühödt őrjöngésbe kergetik a rovarokat. Ekképpen felszerelve vágtunk neki az alkonytündék tartományának. A nyomokat nem volt nehéz követni, az ogárok valóságos ösvényt taroltak az erdőségbe. Megtorló különítményünk összesen hét főt számlált, a Fekete Özvegyet kísérő pókseregletet nem számítva: helyet kapott benne Evoryn, Furore, Humungus, William meg én, továbbá Barbarazor, a démon és a Lángvirág új kedvence, Blöki. Jómagam és Evoryn a lombkoronaszinten haladtunk a pókokkal, és előrementünk felderíteni, míg a többiek a földön követték a csapást. A Krónikástól kapott beszélőkövek segítségével tartottuk egymással a kapcsolatot.

Nyomon a csapat
(Hangulatzenéért kattints ide)

Nem sokkal a határ átlépése után wargokra lettem figyelmes, akik utóvédet alkotva várták az üldözőket, nyilván azzal a szándékkal, hogy lelassítsanak minket. A fák lombjai közül hiúz alakban gúnyolni és bosszantani kezdtem a buta jószágokat, akik ettől teljesen elvesztették a fejüket. A zűrzavart kihasználva a Fekete Özvegy rajtuk ütött a kíséretével. Pár pillanat múlva valamennyien hálókba gabalyodva vergődtek, és az egyik bűzrúd meggyújtása után a nekivadult pókok ízről ízre széttépték őket.

E kis közjáték után folytattuk utunkat. Hamarosan egy tisztáshoz értünk, melynek közepén egy régi pogány sírhalom emelkedett, a tetején egy magányos facsemetével. A fülem figyelmeztett rá, hogy a lombok sűrűjéből valami láthatatlanul röpködő lény kémkedik utánunk; meg is próbáltam elkapni, de nem jártam sikerrel, csak az orromat vertem be csúnyán.

Evorynnal kihasználtuk a tisztás szélén növő fák fedezékét, hogy észrevétlenül a kurgán oldalába kerüljünk. Innen már láttuk, hogy a sírhalom mögött fekvőíjakkal felfegyverkezett faunok várnak minket. Evoryn figyelmeztetette a többieket, majd miközben Furore íves pályájú lángcsóvákkal tűz alá vette a lesben állókat, rohamra parancsolta a kíséretét. Az oldalba kapott faunok az erdőből előrajzó pókok ellen fordították az íjaikat, sokat leterítve közülük, ám a frontvonaluk így fedezetlen maradt. Humungus és Blöki nem is habozott kihasználni a kínálkozó alkalmat, és teljes sebességgel megindultak előre. A Lángvirág kis kedvence a roham hevében keresztülcsörtetett a facsemetén, aminek furcsamód semmi baja nem esett. Káprázat volt csupán!

Tűzcsapás
(Hangulatzenéért kattints ide)

A Kertész és Blöki borzalmas mészárlást rendezett a tűzcsapást túlélő faunok között. Hárman megpróbáltak kereket oldani: az egyiket William lőtte le, a másik a pókok áldozatául esett, a harmadikat pedig én kaptam el – élve, hogy ki lehessen hallgatni. Fontos információkat szereztünk tőle. Nem tudott róla, hogy a fekete tölgy elrablására Volontur adott volna utasítást; ő és testvérei egy Mocsárgőz nevű troll parancsait követték. Előadta továbbá, hogy lakik a közelben egy bizonyos Halászkirály, akinek ugyan nincs ki a négy kereke, de sok érdekes dolgot tud mesélni a környékről. Bőkezűsége közismert, az erdőlakók tőle szoktak ételt kunyerálni, a Kertész birtokára vonuló rablóbandát is nagylelkűen megvendégelte.

Miután mindent elmondott, amit tudott, William a pecsétgyűrűjével a homlokába égette családi címert, majd futni hagyta. Vigye hírül mindenkinek: így jár, aki ujjat merészel húzni a Carcosákkal.

Ezután Humungusszal visszatértünk arra a helyre, ahol felfigyeltem a láthatatlan kémre. A Kertész a növényekkel beszélgetve megtudta, hogy az illető egy Galand nevű tündeszerzet, aki nem örvend túl jó hírnévnek az erdőnek ebben a szegletében. Ő irányította a faunokat, feltehetőleg bűbáj révén, mert különben eszük ágába sem jutott volna egy tálból cseresznyézni vele vagy Mocsárgőzzel. Fény derült arra is, hogy ki áll az egész ügy hátterében: egy vénségesen vén és nagyon gonosz fa, aki a fekete tölgy hajtásai által akarja megfiatalítani magát. A neve Öreg Üszög, de ezt a Kertész csak nagy nehezen tudta kiszedni a tisztás széli fákból, akik félelemmel és borzadállyal beszéltek róla.

A többiekhez visszatérve megosztottuk velük új értesüléseinket. William megállapodott Barbarazorral – akit az eredeti szerződése csak tanácsadásra kötelezett –, hogy ha tettleg is támogat minket a küszöbön álló összecsapásban, cserébe elenged néhány napot a szolgálatából. Különösen Galand kiiktatásában számított a segítségére. Én ugyan nagyon szerettem volna személyesen leszámolni a nyamvadt kis tündefajzattal, aki oly megalázó módon túljárt az eszemen – de be kellett látnom, hogy a Manipulátor haditerve éppen ezért tűnik ésszerűbbnek.

Ezek után elindultunk a Halászkirály megkeresésére, aki a folyóparton élt egy hatalmas szomorúfűz gyökerei között. A büszke cím viselője egy rettentően öreg és koszos gnóm volt. Humungus azonnal tisztában volt a helyzettel, amint egy pillantást vetett a fűzfát befutó rózsalugasra. Elmondása szerint ezt a fajt királyrózsának hívják, és igen különös hatással van a közelébe tévedő gnómokra és manókra. Ha az áldozat belélegzi a rózsa illatát, az a kényszerképzete támad, hogy ő az erdő királya, és ennek megfelelően fog viselkedni.

A Halászkirály
(Hangulatzenéért kattints ide)

A Halászkirály roppant nagyvonalúan fogadott és roston sült pisztránggal kínált minket. Beszélgetésbe elegyedtünk vele, és sok érdekességet tudtunk meg tőle. Elmondta például, hogy Öreg Üszögnek van a környéken egy ellenlábasa: egy hős vitéz, akit Szarumarásnak hívnak. Megfogalmazódott bennünk a gondolat hogy Szarumarással szövetségben kellene fellépnünk a haldokló vén fa és alvezérei: Mocsárgőz és Galand ellen.

Mivel a Halászkirály semmi ruhát nem viselt, társalgásunk közben csakhamar nyilvánvalóvá vált, milyen nagy hatást gyakorolt rá Furore tüzes szépsége. Mivel azonban közeledését kedves húgunk határozottan elutasította, kénytelen volt a saját kezébe venni a dolgokat, szó szerint. Öregecske lévén, ez nem ment neki könnyen, többször is neki kellett veselkednie, ám ő a fáradalmak dacára dicséretes buzgalommal kitartott elhatározása mellett. Mikor munkálkodását végül siker koronázta, tapssal jutalmaztuk a teljesítményt. Furoréból ekkor már olyan szikrázó hőség sugárzott, hogy azon csodálkoztunk, hogy nem kapott még lángra az egész rózsabokor. Végül, nehogy további méltatlanságoknak legyen kitéve, elhagyta a fűzfa menedékét, és csatlakozott Evorynhoz, Barbarazorhoz és Blökihez, akik kint maradtak biztosítani a terepet.

Vacsora után elköszöntünk a Halászkirálytól, akit a ma esti izgalmak teljesen kimerítettek, s hamarosan el is szundított. Éjszakára a folyóparton táboroztunk le, azzal az eltökélt szándékkal, hogy másnap kora hajnalban folytatjuk utunkat.

…folytatása következik!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.