Megjegyzés: A szerepjáték immár több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza; ennyi idő bőven elegendő hozzá, hogy a kezdetek az átlag játékos számára homályba vesszenek. A Carcosa-kampány mesélőjét mindig is foglalkoztatta a hobbi korai története, és kiterjedt levelezést folytatott róla néhány hozzá hasonlóan bogaras egyénnel. Ennek többek között egy sor ismertető lett az eredménye, különféle régi és elfeledett RPG-kiadványokról, amelyek manapság már a szerepjáték-régészet témakörébe tartoznának… ha lenne ilyen tudományág, persze.

The Illhiedrin Book
by Daniel Hauffe
Judges Guild, 1981.

Ez a kiadvány valamelyest segített felocsúdni a savanyú csüggedésből, amelybe a Zienteck elolvasása döntött. Szolid, megbízható (A)D&D-kaland, kezdő karakterekre hangszerelve: nem sziporkázik különösebben, de súlyos lapszusok sincsenek benne, és egészében véve élvezetes. Egyes elemeit rendkívül szellemesnek találtam, és bár elvben önmagában áll, némi pluszmunkával könnyen kibővíthető kampány-nyitánnyá.

Az alapszituáció meglehetősen sablonos: egy Szépszavú Alcastra nevezetű varázslónő megbízza a partit egy legendás könyv megszerzésével, amely sokáig egy néhai kollégája tulajdonát képezte, ám a halála után szőrén-szálán nyoma veszett. Talán a szomszédos kisvárosban élő papok, akik nyugalomra helyezték a megboldogultat, tudnak róla valamit…

A cselekmény innentől három etapban bontakozik ki a végkifejletig: az első helyszín a kisváros, a második a halott mágus sírboltja, az utolsó pedig az elhagyott lakótornya. Mr. Hauffe ugyan megkísérli miniszettinggé bővíteni a környezetet, de nem túl sikeresen: ha a társaság elfogadja Alcastra megbízatását, nemigen tehet mást, mint hogy szép sorban végigjárja a helyszíneket. Ez lényegét tekintve a történet belső dinamikájából fakad, ahogy apránként begyűjtik és összerakosgatják a szükséges információkat, az összképet azonban sajnos elrontja egy csúnya kényszerítőzés: Alcastra küldetés varázst bocsát rájuk (1). A cselekményt az menti meg a linearitástól, hogy a JK-kal egy időben két másik parti is kutat a könyv után; adott továbbá pár magányos NJK, akiket a könyv ugyan nem érdekel, de különféle egyéni motivációk révén mégis belesodródnak az eseményekbe.

(1) Ámbátor csak abban az esetben, egyfajta garancia gyanánt, ha pénzelőleget és mágikus támogatást kérnek tőle. A fiktív közegben tehát az eljárás tökéletesen racionalizálható, meséléstechnikailag pedig a versenykalandok szituációs nyitókényszerével egyenértékű, csak némileg szelídebb megoldás.

Kultúrszimulációra a kaland nem nyújt lehetőséget, a játékközeg nem divergál a hagyományos (A)D&D-alapértelmezéstől. Van viszont neki hangulata, bár nem túl eredeti: egyfajta keményfiús, öntörvényű határvidéki atmoszféra (2). Az igazi színt mindazonáltal a gazdagon egyénített NJK-k viszik bele. Kaystar Saru például egyszerű, magányos harcos létére rendkívül ravasz és veszedelmes ellenfél; nekem azonban még nála is jobban tetszettek azok a szereplők, akiknek semmi közük a cselekmény fővonalához, mégis válogatott bonyodalmakat okoznak. Az egyik kedvencem a kóbor tolvaj, aki mágusnak adja ki magát, méghozzá igen meggyőzően (igény esetén még varázslatokat is csereberél a karakterekkel); a másik a túláradóan barátságos íjászkapitány, aki az esetek 30 %-ában iszik, 30 %-ában részegen horkol, 30 %-ában másnapos, és ha a a parti egyszer óvatlanul beszélgetésbe elegyedik vele, az életben nem fogják levakarni a nyakukból. Ha a mesélő kicsit szélesebbre nyitja a szettinget, ezek az NJK-k csak úgy ontják a spontán cselekményszálakat, és a prezentált nyitókalandból úgyszólván észrevétlenül ígéretes kampány szövődhet.

(2) Ezt az A/D&D már a Keep on the Borderlands óta nyúzza, meglehetősen felemás eredménnyel. Nem mintha elvi ellensége volnék, csak az az érzésem, hogy nagyon elkoptatták már, és jobbára csak közhelyek tobzódása lesz belőle.

A gygaxi paradigma keretein belül a modul megcsillant néhány határozottan ötletes és formabontó megoldást is. A halott mágus kriptájába például a parti nem gyilkolni és fosztogatni megy, hanem azért, hogy megérdeklődjék az elhunyttól, tulajdonképpen hol is van a tornya (3). E célra kapnak egy beszéd a holtakkal varázstekercset a papoktól, akik egyúttal szerényen arra is megkérik őket, hogy a sírrablástól lehetőleg tartózkodjanak. Kevésbé perceptív karakterek esetleg elereszthetik a fülük mellett az intést, hisz a szóban forgó papok igen jámbor lelkek: nem viselnek páncélt és nem gyűjtenek kincseket. Ők később igen megbánják majd elhamarkodott döntésüket, mivel jámborságuk dacára ezek a papok tartanak rendet a határvidéken, méghozzá igen hatékonyan.

(3) Elég nehéz megtalálni, mivel egy halom illúzióvarázs álcázza, és csak újhold éjszakáján válik láthatóvá pár órára.

Telitalálat a toronyban lapuló „szörnyeteg” is, aki röviddel a halála előtt kiakolbólította onnan a mágust. Emberalakot visel, de hogy egész pontosan miféle szerzet, az sehol sincsen megmagyarázva – lásd még: titokzatos egzotikum –, ami nem csekély fejtörést okozhat a szörnykompendiumokat kívülről fújó játékosoknak. Egyszerű, prózai módszerekkel könnyű kiiktatni, de nagyon csúnya meglepetést tartogat azok számára, akik rutinszerű (A)D&D-taktikával rontanak rá – ugyanis a varázslatok és a varázsfegyverek nemhogy ártanának neki, még erősítik is. A kalandot mozgalmas nagyjelenet zárja, amikor a megtépázott és diadalittas partira egyszerre köszön rá valamennyi megmaradt riválisa. Harcba szállni velük biztos öngyilkosság, ám egy kézenfekvő kis sumáksággal nagyon rútul át lehet verni őket; és miközben ők egymással marakodnak a hamis zsákmány fölött, a karakterek feltűnés nélkül kámforrá válhatnak az igazival (4).

(4) A toronyban ugyanis nemcsak egy varázskönyv található, és az Illhiedrint az különbözteti meg a többitől, hogy láthatatlan.

Az egészében véve kedvező összképet néhány hanyagul megkomponált cselekményelem rontja le – nem igazán értem például, miért kezd vérengző népirtásba egy óriáskígyó a sírbolt környékén bóklászó ork martalócok között. Hogy egy orkot elkap és elmajszol, odáig rendben volna; na de sorozatban hatot?… Ennél sokkal fajsúlyosabb hiba a szokás szerint siralmas szövegminőség; a mesélőnek ezúttal ugyan nem kell mókás kiszólásokat megemésztenie, az ortográfia és a mondatfűzés azonban egy középiskolai dolgozat szintjén mozog, valahol a hármas érdemjegy tájékán.

Ezt a hendikepet még valamelyest feledtetni tudta a tartalom – az illusztrátorok bűneire viszont nincs bocsánat. Nem a grafikák kezdetleges technikai színvonaláról beszélek; még csak nem is arról, hogy Mr. Simpson szerint a nagy hatalmú varázslónők szín pucéran fogadják reménybeli alkalmazottjaikat. De az már mégiscsak kínos, hogy egyes rajzok köszönőviszonyban sincsenek a szöveggel, amit állítólag illusztrálnak! Fürgeujjú Drallto – az egyik rivális parti vezetője – például a modul szerint elf tolvaj; a portréja viszont egy torzonborz, szakállas vénembert ábrázol. A legcifrább eset persze Sladentail hadnagyé. Ő zömök, mogorva, rabiátus fickó, a part egyik titkos ellenlábasa, státusát tekintve pedig egy húszfős zsoldoscsapat parancsnoka Alcastra szolgálatában, amely a Griffmadár Kompánia nevet viseli. És mit találunk a nevével feliratozott illusztráción? Egy griffmadarat!!!!

A fönt felsorolt hátulütők dacára a modult jónak tartom, és ajánlom a szerepjátékosok figyelmébe. Egyszerű és áttekinthető struktúrája miatt remekül beválik hevenyészett egyéjszakás sztorinak, de ha a mesélő nem sajnál tőle némi fáradságot, alacsony szintű kampányokba is beépíthető, akár nyitókalandként is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thirlen 2011.04.06. 10:28:42

Gyanítom, hogy az "keményfiús, öntörvényű határvidéki atmoszféra" odaát a vadnyugati múlt miatt más színezettel jelenik meg.

Válasz erre 

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2011.04.06. 12:38:54

@Thirlen: De akár egy "a Magyar Királyság a Hódoltság idején" jellegű kampányban is nem csekély szerephez juthat ez a vonulat.

Válasz erre 

Thirlen 2011.04.06. 14:15:49

Így van, de nálunk korántsem kapcsolódik ehhez olyan mérvű "romanticizálás", mint a vadnyugathoz akárhol.

Válasz erre 

HavasiG 2011.04.10. 20:27:04

Thirlen:
Ennek csak az lehet az oka, hogy az elmúlt évtizedekben nem kapott sem filmes, sem irodalmi fókuszt a végvári f*szagyerekek élete és mindennapjai. A klasszikusokat leszámítva nincs ebben a témában semmi - vagy legalábbis én nem találtam.

Ami maradt, az a különböző hagyományőrző klubbok bemutatói.

Pedig a keleti(török) és a nyugati(magyar) világ találkozása szerintem kimondottan színes, érdekes és egzotikus történetekre adna lehetőséget, akár irodalmi mű, akár egy jól megkomponált televíziós sorozat formájában.

Válasz erre 

Szalkay János 2011.11.21. 14:44:59

Sziasztok!

Részben igazatok van. Sajnos nálunk Magyarországon kicsit elhanyagolták a török kor felelevenítését. Mostanában inkább a múlt századi filmeket viszik újra filmre.
De azért szerencsénk van, hogy nemcsak nekünk, magyaroknak volt a kései feudalizmusban "török-közeli" élményünk, hanem bizony lengyel barátainknak és az oroszoknak is. Ne felejtsük el, hogy ebben az időszakban a Krími Tatár Kánság az Oszmán Birodalom befolyási övezetébe tartozik, és igen aktív külpolitikát folytatott Közép-, Kelet-Európában és a balkánon egyaránt. A tatárok zaklatták a magyarokat, a lengyeleket, a kozákokat, és az oroszokat egyaránt (ebből a korból származik az a mondás is, hogy nem hajt a tatár).
A lengyelek az oroszokkal karöltve több filmet is forgattak az utóbbi évtizedekben, pl.: Tűzzel vassal 1999, 1612 - Sötét idők krónikája 2007, Taras Bulba 2009. Most csak ezek jutnak az eszembe. De ezek a filmek nagyon jók. Visszaadják a korszak hangulatát, és nagyon odafigyeltek a részletekre is (pl: a 1612-ben a lengyel zsoldban álló katonák legalább 5 nyelven beszéltek: spanyol, orosz, magyar, francia, lengyel). Ezeket tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a történelmi filmeket.

Alister hozzászólására is szeretnék válaszolni. Már nekem is és a barátomnak is feltűnt, hogy ez a világ milyen színes, ezért 2006-ban elkezdtünk kidolgozni egy szerepjátékmotort, amihez körítésnek pont a hódoltság korszakát választottuk. Azóta már folynak a beszélgetések a kiadóval, és nagyon reméljük, hogy most már hamarosan nyomdába kerülhet a könyvünk letisztult verziója.

Remélem nem sértettem meg egyikőtöket sem, nem ez volt a szándékom, és nem is a kioktatás. Remélem hamarosan belejövök a fórumozásba, még nagyon kezdő vagyok e téren.

Válasz erre 

Ibramel Carcosa 2011.11.21. 17:03:36

@Szalkay János: Egy jótanács. Kézirat egyből a nyomdába, ez így kicsit elsietettnek tűnik. Előbb némi netes hírverés kéne, meg konkrét bemutatkozás. Alapszabályok letölthető formában, világleírás, tesztcsapatok toborzása, kétirányú infóáramoltatás, ilyesmi. Saját felületen vagy közösségi oldalon. A szerepjátékosok aránylag sokat nyüzsögnek a neten, használd ki a lehetőséget, hogy megismertesd velük a cuccodat.

Válasz erre 

Szalkay János 2011.11.21. 17:09:40

Köszönöm a tanácsot!
Elnézést kérek, rosszul fogalmaztam. Természetesen nem rögtön a nyomdába megy. Előbb megy a korrektorokhoz, meg még végigvisszük egy másik tesztpartyn a játékot, hátha kibukik még valami hiba.
A netes kivonatot még meg kell beszélnem az írótársammal, hogy konkrétan milyen példa történetet tegyünk közzé, illetve a szabályrendszerből milyen kivonatot készítsünk. Illetve még azt is el kell döntenünk, hogy milyen fórumokon tegyük közzé. De mindenképp sok segítségre számítok a szerepjátékos közösségtől.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: