Megjegyzés: A szerepjáték immár több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza; ennyi idő bőven elegendő hozzá, hogy a kezdetek az átlag játékos számára homályba vesszenek. A Carcosa-kampány mesélőjét mindig is foglalkoztatta a hobbi korai története, és kiterjedt levelezést folytatott róla néhány hozzá hasonlóan bogaras egyénnel. Ennek többek között egy sor ismertető lett az eredménye, különféle régi és elfeledett RPG-kiadványokról, amelyek manapság már a szerepjáték-régészet témakörébe tartoznának… ha lenne ilyen tudományág, persze.

Glory Hole Dwarven Mine
by Edward R. G. Mortimer
Judges Guild, 1981.

Ismét egy megalabirintus, ez azonban nem annyira ócska, mint az előző. Nem lépi túl a gygaxi paradigma kereteit, de gazdagítja néhány érdekes elemmel. A játéktér például – minő csoda! – nem irracionális szörnytenyészetnek tűnik, hanem valódi bányának. A „szörnyek” jelenléte merőben másodlagos, környezetüket elsősorban a bányafunkciók határozzák meg, kincsük túlnyomórészt helyben fejtett nemesércekből áll. Az egyes helyszínek elrendezése kifejezetten realisztikus, a bányatraktusok ugyanis nem toronyházi irodaszintek módjára épülnek egymásra, hanem szövevényes hálózatot alkotnak, ahová több ponton lehet bejutni a külvilágból, belső összeköttetéseik pedig meglehetősen bonyolultak. Az így kapott struktúra komplex és elég nehezen áttekinthető, viszont – ellentétben Kelandor földbe ásott fellegvárával – nem sérti a hitetlenkedés felfüggesztését.

Maga a labirintus valóságos darázsfészek, féltucat különböző frakció vetélkedésének szolgál színteréül, amibe még néhány NJK kalandozócsapat tevékenysége is belezavar. Egyáltalán nincsen hermetikusan elzárva a külvilágtól, és ha a parti elszánja magát a beavatkozásra, annak messzeható következményei lesznek, melyek nem állnak meg a labirintus küszöbén. Ha abból a feltételezésből indulnak ki, hogy két kiruccanás között békésen gyógyulhatnak és memorizálhatnak a felszínen, sokkoló meglepetések várnak rájuk. Hogy egy illusztris levelezőpartneremet idézzem: „a labirintus aktívan reagál a karakterekre.”

További pozitívuma a kalandnak az ötletes és gazdagon árnyalt NJK-k felvonultatása. Nagyon tetszik például az elátkozott gnóm, aki kilencszáz éve szikkadozik egy gonosz ereklye rabságában, vagy az öreg aranyásó meg a lánya, akik első megközelítésben a feszültségoldó komikum síkján funkcionálnak, valójában azonban furcsa és sötét titkok letéteményesei. Mesélői szempontból hasonlóan sokrétű potenciállal rendelkezik Shorty, az ügybuzgó goblin barlangi vezető, no meg a Fekete Lótusz szadofeminista különítménye, amely a Győzhetetlen Nagyúr megbízásából tevékenykedik a bányában. A példákat még hosszan sorolhatnám. (Bár az öngyilkos törpekommandókat csak az menti, hogy más-más ügyben fáradnak, és egy-egy vérengző kockaorgia után a parti törheti rajta a fejét, most tulajdonképpen kinek volt baja velük?)

A főellenség sajnos eléggé kiábrándító – a móriai balrog (A)D&D-olvasatban –, Mr. Mortimert itt cserbenhagyta a fantáziája. Számomra az is sokat rontott a kiadvány értékén, hogy az egyik bányaszint dugig van ereklyeként prezentált modern technológiával, ez azonban végső soron ízlés kérdése.

Végezetül egy kurta észrevétel: megfogadtam ugyan, hogy ilyen korai kiadványok esetében nem siránkozok a képanyag minősége miatt, jelen esetben azonban kénytelen vagyok kivételt tenni. A belső illusztrációkkal nincs gond – az 5. oldalon szereplő kés például kimondottan üdítő változatosság a legtöbb debil fantáziafegyverhez képest –, a címlap viszont egész egyszerűen iszonyú. Felelőséggel állíthatom, hogy ennél még én is tudtam volna jobbat csinálni. Sok szar grafikát láttam már régi és új RPG-kiadványokban, ám ez mélyen alulmúlja mindegyiket.

A Glory Hole Dwarven Mine abszolút nem az én ízlésem, de vannak benne jó ötletek. Ha eltekintünk a hajmeresztő képi körítéstől, a maga műfajában egészen kellemes.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thirlen 2011.08.06. 16:20:06

Már a címe is mókás, de gyanítom, hogy a "Glory hole" a könyv megjelenése óta bővült csak új jelentésével. :)

Válasz erre 

gerleim 2011.08.10. 18:15:22

(Borító): Egyértelmű, hogy a piros démon már letépte a fehér hős jobb karját, és az egyik lábát, csak utóbbit utána visszadöfte az ágyékába. A jóságos íjász, akinek hátul nőtt a szakálla, nem lát a bőrsityakjától, de azért megpróbálja egy lövéssel a fehér hőst megkímélni további szenvedéseitől.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: