„Nem akarod, hogy kijöjjek a sodromból...”
(Hangulatzenéért kattints ide)

A Carcosa családban mindig is születtek olyan gyermekek, akik ösztönösen értettek a legveszedelmesebb őselem – a tűz – mágikus manipulálásához, ám az igazán tehetségesek szerfölött ritkán érték meg a felnőttkort. A tűzmágia ugyanis, lényegéből következően, nem az értelem, hanem az érzelem kormányzása alá tartozik, és mint ilyen, rendkívül nehezen uralható. Míg felcseperedik, a kisgyermek általában megtanulja kordában tartani ösztönös vágyait és szenvedélyeit; ám ha már pólyásként is félelmetes hatalommal bír, ez sokkal nehezebb feladat számára, hisz nem csupán önmagát emésztheti el közben, hanem a környezetében is komoly károkat tehet. Egy tűzvarázsló születése tehát igencsak kétes áldás, amint az nemegyszer bebizonyosodott már a család történetében.

Amikor a kényelmes anyaméh kivetette őt a hideg, ijesztő külvilágra, Furore Carcosa hisztérikus dühében és félelmében mindent elpusztított maga körül, édesanyját és a vajúdásnál segédkezőket is beleértve. A Krónikások régi feljegyzéseiből kitűnt, hogy ha rokonai megpróbálkoznak a fölnevelésével, további hasonló incidensekkel kell számolniuk, amelyek nem fogják kímélni sem őket, sem magát a kisdedet. Szerencsére azonban az apa, Melchior Carcosa kiválóan képzett telepata volt, a legjobb az egész családban, még Benjamin unokabátyját is fölülmúlta. Csak annyi időre hozatta maga elé a kislányát, míg tartós szellemkontaktust létesített vele; aztán haladéktalanul intézkedett, hogy a régi spártai szokás szerint tegyék ki a vadonba.

Egyedül és elhagyatva a gyermek biztosan odaveszett volna, bármilyen félelmetes hatalommal bírt. Az elméjében azonban volt egy hűséges barátja, aki sohasem tágított mellőle, s mindig kész volt tanáccsal és útmutatással szolgálni. És Furore már egészen kicsi korában sem volt magatehetetlen: sem az eső, sem a hideg nem árthatott neki, anyatej helyett pedig azzal táplálkozott, amit az általa támasztott lángok elemésztettek. Ahogy Ahriman Carcosa fogalmazott a családi krónikában: az apja nem is gyermeket nevelt, hanem egy zsenge korú természeti csapást.

Ez a neveltetés idejekorán maradt abba, midőn a család ellenségei lesújtottak az alpesi kastélyra, és Melchior Carcosa halálát lelte a Szubhúti mesterrel vívott szellempárbajban. A kis Furorét – aki akkoriban még a tizedik esztendejét sem töltötte be – nem fenyegette közvetlen veszély, hiszen nem tartózkodott a helyszínen; a szellemkontaktus megszakadása és a fejében fészkelő titkos hang elnémulása azonban sokkoló erővel hatott rá. Szerencsére elég idős volt már, hogy egymagában is boldoguljon; ám az állandó útmutatást nélkülözve teljesen elvadult, s éveken keresztül bolyongott az erdőkben és a hegyekben, belemerülve az ok és cél nélküli rombolásba. Maroknyi megmaradt rokonsága tudta róla, hogy életben van, de a száműzetés keservei között egyelőre sem idejük, sem energiájuk nem volt rá, hogy foglalkozzanak vele. Végül, miután a helyzetük Frankhonban úgy-ahogy megszilárdult, Rigorel Carcosa vállalta a feladatot, hogy megkeresi őt és visszavezeti a családba. Ez nem volt veszélytelen küldetés, mivel a Lángvirág még soha életében nem találkozott egyetlen vérrokonával sem, és titkos mentorának elvesztése óta úgyszólván mindent elfelejtett, amit az emberek világáról tanult; ám az Átokmester végül sikerrel járt, magához vette a serdülő leányt – aki ekkor még beszélni sem tudott –, és fáradságos munkával megtanította rá, hogyan illeszkedjen be a társadalomba.

Lángvirág
(Hangulatzenéért kattints ide)

Bár saját jól felfogott érdekében igyekszik megszívelni bácsikája tanításait, Furore Carcosa a mai napig sem érzi jól magát az emberek között: ideje nagy részét magányos kóborlással tölti, ágrólszakadt koldusként, akinek nincs semmije és senkije. Ez az életmód nem csupán természetes hajlamainak felel meg, a szükség is rákényszeríti: ha ugyanis indulatba jön – ami időről időre bizony előfordul –, mindent és mindenkit elpusztít maga körül. Általában nem is fárad vele, hogy különösebben felszerelkezzen, és mezítláb, egy szál könnyen pótolható pendelyben rója az ösvényeket és az országutakat. Lévén a világ olyan, amilyen, egy ifjú és szemrevaló hajadon számára ez kissé kockázatosnak tűnik; valójában persze azok kockáztatnak igen sokat, akik félreértik a helyzetet és megpróbálnak visszaélni vele.

A Lángvirág személyiségét különös kettősség jellemzi: egyfelől acélos önuralom, másfelől szenvedélyes lobbanékonyság. Ez az ambivalencia gyakran zavarba ejti a környezetében tartózkodókat, akik nemigen tudnak eligazodni rajta. Viselkedésének kulcsát csak a családtagjai ismerik: amíg szükségesnek látja, Furore vasakarattal képes uralkodni az érzelmein, ha azonban egyszer tudatosan úgy dönt, hogy szabad folyást enged nekik, többé esze ágában sincs fékezni őket. Ilyenkor a leghelyesebb a lehető legnagyobb iramban a lehető legmesszebbre távolodni tőle.

Furore Carcosánál senki sem tudja jobban, mennyire törékenyek és mulandók az anyagi javak, így hát nem vágyik vagyonra, gazdagságra; s mivel az emberek sincsenek sokkal tartósabb matériából (sőt!), az ő gyűjtögetésüknek sem látja különösebb értelmét, vagyis nélkülözi a hatalmi ambíciókat is. Néha viszont, különösen a havi tisztulása idején, ellenállhatatlan vágy fogja el valami naiv domesztikus idill iránt – takaros kis házikó, virágzó kertecske, dolgos-szerető férj, orgonasípokként sorakozó csemeték... Ilyenkor hajlamos lángkönnyeket sírni és rettentően sajnálni önmagát. A helyzetét nem könnyíti meg, hogy még mindig szűz, túl a huszonötödik életévén. Rajta ugyan igazán nem múlna, de eddig még nem talált olyan szeretőt, aki ne hamvadt volna el tüstént a karjai között.

Megjegyzés: A Lángvirág mintaképéül Charlie szolgált A tűzgyújtó c. Stephen King-regényből. A játékos nagyon élvezte ezt a könyvet, csak az bosszantotta benne, hogy a főhős kislány – legalábbis szerinte – szinte végig lúzer módjára viselkedik és visszariad a határozott cselekvéstől. Furore Carcosa a javított változat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2010.09.22. 22:05:29

Micsoda kis tűzrőlpattant menyecske! Igazán kedvemre való.

Válasz erre 

Creep 2010.09.23. 09:29:13

Valahogy eddig is így képzeltem el:D
Annyi hiányérzetem van csak, hogy a végéről lemaradt az ihlető személyek, karakterek megemlítése, amiket én eddig nagyon szívesen vettem. Ha tippelnem kéne, Vadócot mondanám az X-men-ből, meg mondjuk a Maugli/Tarzan/Ayreoni vadfi hármas valamelyikét.

Válasz erre 

tar 2010.09.23. 11:04:25

Végre egy újabb szerethető karakter (az én karaktereim többsége is igen lobbanékony figura)

Ami a testi szükségleteket illeti, már ha felléphetek kerítőként: lévén a Carcosák azok, akik én pl. el tudnék képzelni a leányzó párjául egy tűzelemhez köthető túlvilági lényt (pl. márid)

Válasz erre 

kriles 2010.09.24. 12:56:13

Köszönjük a tanácsot tar, de nem hiszem, hogy Furore számára megfelelne egy márid, valószínű túl "hűvös" lenne a kapcsolatuk. :)
Habár az is igaz, hogy nemrég mikor egy pokolkutya volt az ölebe, ahhoz igen csak ragaszkodott, persze az nem égett el amikor tombolt.

Mindenesetre a család nagy kerítője, Ungurján biztos kitalál valamit, hogy megoldja az élve elégés problémáját. A nagyobb gond inkább az, hogy Furore nem talált egy valamire való férfit, akivel összekötné az életét.

És sajnos egyet kell hogy értsek vele, az frankhoni udvarban csupa töketlen idióta van, aki arra sem érdemes, hogy a csizmámat kipucolja.

Márpedig egy Carcosa, rangon alul nem házasodik!

Válasz erre 

Leonor Carcosa 2010.09.25. 08:23:38

Creep: A Furore alakját ihlető irodalmi előkép félreértésből maradt el, de hamarosan pótoljuk. Egyébként nem lövöm le a poént, de rossz felé találgattál.

Válasz erre 

Creep 2010.09.25. 12:23:01

@Leonor Carcosa: nem vagyok meglepve:D Ezek nagyon populárisak :D (Mondjuk tökre hasonlít a Hellboyos tüzes csajszi is, ő azóta jutott eszembe...)

Válasz erre 

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2011.01.30. 18:31:22

@William Carcosa: Esetleg egy Anahid? A sárkányok általában elég tűzállóak, talán egynémely távoli ivadékukban is kiütközik eme szerencsés vonás, és ezzel a rangbeliség kérdése is megoldottnak volna tekinthető.

Válasz erre 

Ungurján Carcosa 2011.03.04. 18:24:42

@Alister: Nem rossz az ötleted, és mivel az előző generáció dinasztikus házassága is jól sikerült, fel is fogom vetni az Anahid kuzinoknak.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: