Megjegyzés: A Carcosák nem légüres térben lebegnek, koruk társadalmának élő-lüktető szövedéke veszi körül őket, mely számtalan kibontakozási lehetőséget kínál számukra, ám egyben határt is szab féktelen becsvágyuknak. A saját szintjükön ezt a közeget azok az arisztokrata családok alkotják, amelyek hozzájuk hasonlóan ősi múltra tekinthetnek vissza, s történetük az évszázadok során összefonódott a Carcosa-házéval. Ezek a famíliák nem szükségképpen barátai vagy ellenségei a Carcosáknak; a kampány alakulásától függ, milyen viszonyt alakítanak ki velük. Elsőnek közülük a Dromdal családot vesszük górcső alá. (Áttekintésünk, szemben A Carcosák normann ága című írással, nincs aktualizálva – vagyis a kampányunk kezdetén fennálló helyzetet tükrözi.)

A Dromdal-kastély a múltról álmodik
(Hangulatzenéért kattinst ide.)

A Dromdalok kelta eredetűek, távoli őseik a pogány erini királyok pecérei és falkamesterei voltak. Manapság, a kifinomult udvari kultúra korában sokan hajlamosak lefitymálni az ilyen felmenőket; a Dromdalok azonban sohasem tagadták meg őket, s ma is büszkén hangoztatják, milyen megbecsült helyet foglaltak el uraik háznépében. Állítólag az ő kezük alól került ki Mac Datho leinsteri király nevezetes vörös kutyája, amely miatt vérviszály tört ki Ulster és Connacht között; valamint az a még híresebb példány, amelyet a hős Setanta ütött agyon, s mivel a jószág pótolhatatlan volt, kárpótlásul neki magának kellett elszegődnie csordásebként a gazdájához.

Mindez persze csak legenda; az azonban már bizonyos, hogy amikor az európai lovagi kultúra első nagy felvirágzását éli az albioni Arthur Pendragon király idején, a Dromdalok őseit ott találjuk az ő cameloti udvarában, továbbra is falkamesteri címmel, ám immár vitathatatlanul előkelő, birtokos nemesurakként. A kontinensre – egészen pontosan Armorikába – a Kerekasztal egyik lovagja, Sir Marrok szolgálatában kerültek, aki Bisclavret grófja volt, és hír szerint vérfarkasokból tartott fenn vadászfalkát. A bisclavreti falkamesterek családjából vett feleséget az az Eudes nevű frank fegyvernök, aki Nagy Károly korában Roland armorikai herceg vazallusa volt, s a roncesvallesi vereség után ő hozta haza hűbérura legendás kardja, a Durandal törött darabjait. Hű szolgálatai jutalmául a császár személyesen ütötte lovaggá, s feljogosította rá, hogy ő és leszármazottai a kard nevét viseljék. Kelta nyelven – amely a mai napig második anyanyelve Eudes utódainak – a „Durandal” idővel „Dromdal”-ra torzult; jelentése és eredete azonban nem merült feledésbe, aranybetűkkel van a családi krónikába följegyezve.

A rákövetkező évszázadokban a Dromdalok – akiknek a csatorna túlpartján is voltak birtokaik – főként albioni kelta családokból házasodtak, s hűségesen szolgálták Armorika uralkodóhercegeit, az utolsó független frank tartományi dinasztiát. A falkamesteri rangot végig megőrizték, de minden alkalmat megragadtak, hogy más téren is kitüntessék magukat. Cormac Dromdal a nagy keresztes hadjáratban az elsők közt hágott az ostromlott Jeruzsálem falára; Amorgin Dromdal, Az oroszlánbőrös lovag és a Tavaszváró szonettek szerzője korának legünnepeltebb trubadúrköltője volt; Fergus Dromdalt a bouvines-i csatában csupán egy hajszál választotta el tőle, hogy foglyul ejtse Ottó germán császárt.

A Dromdal-ház aranykora
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Az armorikai örökösödési háborúban a Dromdalok az albioni pártra álltak, magukkal vonva népes rokonságukat is, amelyben olyan jeles lovagok forgatták a kardot, mint Enguerrand Mondragon vagy Hugues Carcosa, a Mészáros. A háborút eldöntő harmincak csatájában a harminc albioni bajnok közé Angus Dromdalt is beválogatták. Ő volt az, aki odakiáltott a frank csapat sebesült vezetőjének, amikor az a harc hevében szomjúságára panaszkodott: „Idd a véred, Beaumanoir, az majd szomjad oltja!” A sértéstől feldühödvén Beaumanoir lovag olyan csapást mért Angusra, hogy annak beszakadt a sisakja és nyomban visszaadta lelkét a Teremtőjének – egyikeként ama kilenc albioni bajnoknak, akiket a győzedelmes frankok holtan hagytak hátra a páston.

A frank király nem bánt kesztyűs kézzel árulónak tekintett alattvalóival Armorikában, a harminc bajnoknak és családjuknak azonban lovagiasan amnesztiát biztosított, így a Dromdalok csillagzata nem áldozott le a tartomány Frankhonba olvadásával. Albioni birtokaikat ugyan elveszítették, s társadalmi kötődéseik is meglazultak, úgyhogy ettől fogva inkább a frank főnemesség köréből házasodtak; ám ekkor adták először tanújelét egy jellegzetes új vonásuknak, mely idővel ugyanolyan családi ismérvükké vált, mint a remek harci- és vadászebek tenyésztése. Angus özvegye, Mathilde Prisius-Dromdal ugyanis alapítványt hozott létre az armorikai háborúban árvaságra jutott nemesifjak támogatására, melynek tevékenységét később jelentősen kiszélesítette. A széles körű jótékonykodás azóta is jellemző a Dromdalokra, mindenütt igyekeznek felkarolni a szükséget szenvedőket, gyakran erejükön felül áldozva a keresztényi emberbarátság oltárán. Ma már számba venni is bajos lenne, hány ispotályt, lazarettet, fogolyszabadító fundust, tanintézményt, szegény- és árvaházat pénzelnek országszerte.

A család adakozó szelleme, fájdalom, nem párosult hasonló mérvű üzleti érzékkel; a Dromdalok anyagi helyzete az utóbbi időben megrendült, dacára bőséges birtokaiknak és gazdagon jövedelmező ebtenyészeteiknek. A másik csapást III. Raoul király új társadalompolitikája mérte rájuk, amelynek fő sugalmazója Armando DiVega bíboros, a Vörös Eminenciás. Eszerint a központi hatalmat a nagy nemesi házaknak a fővárosba csábításával kell erősíteni, hogy gyökereiktől elszakítva az uralkodó által osztogatott hivataloktól és kegydíjaktól váljanak függővé. Boniface Dromdal az elsők közé tartozott, aki engedett a csábításnak, mely az udvari fővadászmesteri címben és a hozzá tartozó busás évjáradékban testesült meg; ámbátor döntéséhez az is hozzájárulhatott, hogy hitvese – Constance d’Herminville – édesnővére volt Perseus DiVega feleségének.

Armando DiVega, a Vörös Eminenciás
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Boniface mindössze három évig viselte a hangzatos címet, aztán nyoma veszett egy afrikai vadászexpedíción, melyet azzal a céllal indított, hogy befogjon egy elefántpárt a királyi vadaskert számára – Damien fia pedig nem örökölhette meg a hivatalát, mert épp ekkoriban érték tetten egy brutális gyilkosságon. Hajszálon múlt csupán, hogy nem került hóhérkézre, ám a fegyencteleptől előkelő származása sem tudta megmenteni. A fővadászmesteri évjáradék elvesztése a tönk szélére juttatta a famíliát, melynek irányítását Boniface hajlott korú édesanyja, Auraluna Mondragon-Dromdal vette át. Ő menyében, az özvegy Constance-ban látta a család szerencsétlenségének kovácsát, aki hamarosan szintén eltűnt, a budoárjában hagyott búcsúlevél tanúsága szerint egy szászországi zárdában. Egyetlen unokalányát az agg mátriárka kénytelen volt egy felkapaszkodott talján borkereskedőhöz férjhez adni, ami messze a legbotrányosabb mésalliance a Dromdalok évszázados történetében; ám ez is csak ideig-óráig javított a helyzeten, mivel a talján pénzesládák sem feneketlenek, nem bírják elnyelni a tengernyi adósságot.

A dicső múltú család jelenleg – kegyvesztetten, hivatal nélkül, betáblázott birtokokkal, férfisarjak híján – a szakadék szélén egyensúlyoz; és az egyetlen hajszál, ami visszatartja a csúfos és végérvényes bukástól, egy kilencvenhárom éves öregasszony elszántsága és vasakarata.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Evoryn Carcosa 2010.06.20. 12:23:37

Nem mintha Frankhonban és Albionban futottunk volna össze először. A régi Aeterna még hét halomból, hét disznópásztorból és hét kondából állt, amikor a mi őseink már teljes fegyverzetben verekedtek és kereskedtek a hallstatti keltákkal...

Válasz erre 

Rigorel Carcosa 2010.06.24. 01:08:37

És ha már a keltákról beszélünk, ne feledkezzünk meg családunk felföldi ágáról sem, akik egy sajnálatos átok következtében egytől egyig süketnéma idiótának születnek. Mióta azonban Maud Carcosa, az Acélkezű rájött az átok semmisségi záradékára és felfrissítette a vérvonalukat, akadt néhány örvendetes kivétel – például Connal „Cú” Carcosa, a Veszett Kutya, akinek a harapásától szörnyű görcsökben fetrengve pusztultak el az ellenségei. Híres hős volt és igazi Carcosa, a XIV. században aranybetűkkel írta be a nevét családunk történetébe; megérdemli, hogy tiszteletteljes főhajtással adózzunk az emlékének.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: