Megjegyzés: Amikor elindítottuk a blogot, őszintén szólva eszünkbe sem jutott, hogy a közönségünk nem csupán passzív olvasója lesz a Carcosa-kampánynak, hanem aktívan is szeretne beleszólni; ezért némileg meglepett minket Borgg váratlan küldeménye, ám ez a meglepetés kifejezetten kellemes volt. Eddig igazából nem gondolkodtunk el rajta, mi lett az alpesi Carcosa-birtokokkal a régi kastély lerombolása után; hála Borggnak, most már erre is fény derült (illetve inkább sötétség borult, mint látni fogjuk…).

A szem a lélek tükre
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A Perigorn család ősi sasfészke az alpesi Carcosa-birtok szomszédságában áll, a két família viszonya pedig egykor barátinak volt mondható, már a maguk sajátos módján. A vén Montero Perigorn egyetlen fia és örököse, Gérard igen jóban volt Hasdrubal Carcosával, gyermekkorukban sokat vadásztak a meredek hegyormok és árnyékos völgyek között – farkasokra, medvékre, vagy ha úgy hozta a sor, a fenyvesekben élő törvényenkívüliekre. Gérard egy ilyen vadászat alkalmával ismerkedett meg Hasdrubal nővérével, Angelique-kel, aki kedvére valónak találta a daliás Perigorn örököst. Mivel a vágyainak sohasem tudott parancsolni, az első adandó alkalommal el is csábította, mit sem törődve a következményekkel. Angelique Carcosa ugyanis születése óta bélpoklos volt, csupán anyjának és nagynénjeinek sötét vajákolásai óvták meg tőle, hogy hatalmába kerítse a rettenetes kór. (Minden héten gyógynövényekből és szüzek véréből főzött párlattal kenték be a bőrét, tündérhajból font ecsettel.)

Gérard de Perigornt azonban nem védte semmi: Angelique nedvei megfertőzték, s a lepra lassan elhatalmasodott rajta, elevenen zabálva fel a testét. Ez az eset aztán elmérgesített minden kapcsolatot a két család között, a vén Montero pedig bosszút esküdött a vérvonalát elszakító Carcosák ellen.

Az ifjú Perigorn nem hallgatott apjára, inkább személyesen próbált elégtételt venni romlásba döntőin. Párbajra hívta egykori barátját, Hasdrubalt, akit nővérével együtt balsorsa okozójának tartott, mivel nem figyelmeztette az Angelique ereiben keringő kárhozatra. Az ifjú Carcosa elfogadta a kihívást; a viadalt egy teliholdas éjszakán, a két családi birtok határán ejtették meg, segédek nélkül. Hasdrubal kemény tusa után legyőzte ellenfelét, de nem ölte meg, hiába könyörgött neki a sebesült Gérard. Azt vágta a képébe, hogy aki nem harcol teljes szívvel, csak azt várja, hogy mikor vet véget életének ellensége kardja, az inkább érdemel hosszú és gyötrelmes szenvedést, mint férfihoz illő, becsületes halált. Ezek után magára hagyta Gérard-t, aki a vérveszteségtől súlyosan elgyöngülve vonszolta vissza magát a családi kastélyba, örökre meggyűlölve Hasdrubalt és az egész Carcosa famíliát.

Sokáig tartott, míg felgyógyult sebeiből, melyek rút bélyeget hagytak rajta örök életére; mert a hegek között tovább tenyésztek a testét emésztő kórság csírái. A történtek után nem volt maradása a vidéken, inkább apja jóváhagyásával átkelt a tengeren, és csatlakozott Szent Lázár szegény lovagjaihoz. A leprás katonaszerzetesek rendjébe lépve csaknem húsz évet töltött a szentföldi háborúk és vérviszályok forgatagában. A keresztény hit távoli végvárai nagy haszát vették vitéz kardjának a szaracénok elleni küzdelemben; ám közben egyetlen pillanatra sem feledkezett meg szörnyű bosszúesküvéséről. Több ízben vezetett véres pogromokat a szentföldi zsidó közösségek ellen, csak hogy ezzel is ártson a Carcosák izraelita hiten lévő outrémeri ágának; és tevékeny szerepet játszott Antioxia régi uralkodóhercegi házának megdöntésében, a gyűlölt normann Carcosák helyett az intrikus hajlamú, katonailag tehetségtelen Lusignan családot segítve hatalomra. Ezzel betelt a pohár, távoznia kellett a lazareus rendből; Bertrand de Thionville nagymester a pápa által reá ruházott hatalomnál fogva egyházi átokkal sújtotta, amiért fölöttesei jóváhagyása nélkül avatkozott be a világi urak viszályaiba, s elvakultságában ártalmára vált az outrémeri keresztények ügyének.

Gérard könnyedén túltette magát az exkommunikáción, melyet egyébként sem kerülhetett volna el sokáig, hiszen ekkor már Krisztus helyett más, sötétebb hatalmak pártfogását kereste. Működési területét a déli frontra helyezte át, az ősi Khem szomszédságába, ahol a Styx öntözi sötét vizével a sivatagot. Az öreg Montero által küldött pénzből saját kicsiny zsoldossereget szerelt föl, mely hamarosan veszett hírnevet szerzett keresztények és szaracénok között egyaránt, mivel mindannyian magukon viselték az eleven halál jelét, a zászlóvivő lovagoktól az utolsó sátorbontó suhancig. Ellenfeleik a kárhozatot kockáztatták, ha pengét kereszteztek velük; elég volt egyetlen csepp vér, és máris megtapasztalhatták, mit jelent a húsukban tenyésző rothadás. Fekete selyemből szabott lobogóikon arany halálfő vicsorgott két keresztbe tett kasza előterében; a látvány gyakran már a harc kezdete előtt megfutamította az ellenséget, kivált a hozzájuk hasonlóan pénzért verekedő kompániákat.

Gérard az évek múltával hatalmas vagyont gyűjtött össze, melyet aztán rögeszmés gyűlöletének szolgálatába állított. Megkísérelt gyógymódot találni a testét emésztő kórságra, s a világi lehetőségek fogytával a fekete mágiához folyamodott. Minden lehetséges rítust és ráolvasást kipróbált, míg rá nem jött, hogy a megoldás kulcsa nem a varázsigékben, hanem magukban a varázslókban keresendő. Egy ősi khemita papirusztekercsen megtalálta a leírását, hogyan nyerhető ki bizonyos szertartások segítségével a szervezetükben lerakódó varázserő. Ezzel a tiltott formulával életet lehetett lehelni még a holtak tetemébe is.

Innentől fogva az emberi préda legveszedelmesebb fajtájára vadászott: a mágusokra és a boszorkánymesterekre. Bármennyire tehetséges hadvezér és szervező volt, saját erőforrásai ehhez hosszú távon aligha lettek volna elegendők; ám váratlan szövetségesekre lelt a katolikus anyaszentegyház inkvizítoraiban és a szaracénok félelmetes hírű hasszasszin szektájában. Noha bizalmatlanul szemlélték egymást, elég bölcsek voltak hozzá, hogy belássák: a közös ügyet akkor szolgálják a legjobban, ha nem fecsérlik az erejüket kölcsönös torzsalkodásra. Tartós együttműködés sohasem alakult ki közöttük, ám eseti jelleggel gyakran összefogtak egy-egy nagy hatalmú varázsló ellen; a győzelem után útjaik ismét különváltak, mindenki ment tovább a maga dolgára. Gérard de Perigorn ezekben az években ismerkedett meg Kürosz atyával és Bejaz al-Núrral, az izmaelitával.

Bár megszállottan üldözte a vajákosokat, Gérard lovagot nem érdekelték sem a titkaik, sem a kincseik, ezekről könnyű szívvel lemondott szövetségesei javára; közreműködéséért csupán annyit kért cserébe, hogy a vallatás, a vezeklés és a bűnbánat rítusai után adják át őket neki. Gyakorlatilag tehát a világi ítélőszék szerepét töltötte be, amikor foglyait a khemita tekercs útmutatása szerint feláldozta Apophisznak, kimetszve testükből szívüket és csontjaikat. E reliktumok segítségével gátat vetett a húsa romlásának, bár megfordítani már nem tudta a folyamatot. Mi több, sohasem távolodhatott túl messze tőlük, mivel a kötések csak a reliktumok közvetlen közelében fejtették ki teljes hatásukat.

Időközben hírt kapott atyja haláláról: a százhét éves aggastyánt szívroham vitte el a tizenharmadik felesége ágyában, akivel már a nászéjszakát sem sikerült elhálnia, nemhogy újabb fiút nemzenie neki. A háborodott elméjű vénember után csak a Perigornok ősi vára és a birtokra terhelt adósságok tengere maradt örökségül. Ennek ellenére Gérard úgy döntött, ideje hazatérni és pontot tenni egy régi ügy végére. Zsoldoskompániája élén vonult végig Európán, fekete lobogóik selymét messzire kerülték a különböző rendű-rangú nemesurak, a városok pedig arannyal és készletekkel halmozták el őket, csak hogy ne verjenek tábort a falaik mellett.

  A Perigorn kastély
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A hosszú vándorlás végén elérték a Perigornok ősi birtokát, a közepén magasodó várkastéllyal. Gérard itt földet és házat adományozott minden hű emberének, kardélre hányva a korábbi lakosokat, a nőket és gyerekeket kivéve, akiket a telekhez tartozó jószágként tartott számon. Ő maga apja régi lakosztályát foglalta el a kastély szívében, körülrakva magát a hosszú évek alatt összegyűjtött bűvös ereklyékkel, az Apophisznak áldozott vajákosok csontjaival. Miután berendezkedett új otthonában, első útja a kastélyerőd legmagasabb tornyába vezetett, ahol is hosszan meredt nyugat felé, amerre a Carcosa birtokok terültek el a hegygerincek takarásában.

A Carcosák természetesen értesültek az utolsó Perigorn hazatéréséről, de különösebben nem aggasztotta őket. A kompániája pár száz főt számlált csupán, egyedül semmiféle veszélyt nem jelentett rájuk; azt pedig elképzelni sem tudták, hogy egy ilyen veszett hírű szörnyeteg szövetségeseket toborozhasson, netán árulásra bírhasson valakit az ő csatlósaik közül. Itt követték el a hibát, mely később végzetesnek bizonyult.

Alig telt el egy esztendő, és a Szentföldről szigorú inkognitóban, Aeterna érintésével Perigornba érkezett Kürosz atya, Gérard régi harcostársa. Itt lépett velük kapcsolatba a Carcosák befolyásos bizalmasa, az áruló Balthasar Fresenius, aki külön-külön egyikükben sem bízott volna eléggé, kettejükben együtt azonban már igen. Nagyjából ugyanekkor történt, hogy Zygmunt Górka és Bejaz al-Núr egyszerre tett látogatást Sztyepan Balabán szjecsében; és hogy a Csatornán átkelő Angelomachatus presbiter brabanti és tengeralföldi pénzen zsoldjába fogadta Roderillo Dastardi kompániáját. A Carcosák ellenségei félretették régi nézeteltéréseiket, hogy közös erővel sújtsanak le a gyűlölt családra, amellyel külön-külön sohasem bírtak volna el.

Amikor aztán a végzetes csapás lezúdult, Perigorn lett a legfőbb támaszpontja és Gérard lovag az élenjáró ereje. A sors ugyan megtagadta tőle, amire leghőbben vágyott, hogy újabb bajvívásban vegyen elégtételt hajdani barátján, Hasdrubalon; ám így is az ő kezéhez tapad a legtöbb Carcosa-vér a világon. A falakon ő vágta le Ahriman Carcosát és legidősebb fiát, Athropaxot; majd párviadalban végzett az öreg Koshubeyjel, a szláv ág fejével, aki egymaga védte a lakószárny főbejáratát; végül a kastély legmagasabb tornyából vetette a mélybe egykori szerelmét, balsorsának okozóját, a még mindig gyönyörű Angelique-et, aki halálsikoly helyett még zuhanás közben is átkokat és sértéseket szórt a fejére.

A Carcosa-kastély égése
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A győzelmet követő marakodásból Gérard de Perigorn igen korán kivonta magát. Miután kompániájának jócskán megritkult sorait ismét feltöltötte az ostrom sebesültjeivel és rokkantjaival, betelepedett a dúsgazdag alpesi Carcosa-birtokokba, s értésére adta szövetségeseinek, hogy többre nem tart igényt, ennyire viszont feltétlenül; valamint, hogy távozzanak mielőbb, mert viszályt ugyan nem óhajt kezdeni velük, ám egyiküket sem látja szívesen a birtokán, sem most, sem a jövőben.

Gérard azóta komor hallgatásban tölti napjait, hosszan merengve a csontok, koponyák és preparált vázak között, miközben a gondozatlan uradalom lassan teljes romlásba dől körülötte. Már nem vadászik varázslókra: a Carcosa-kastély bevétele után hadizsákmányként rátette a kezét a hetvenötödik Kapuőr földi maradványaira, amelyekből – pedig nem is tudta az előírásos rítussal feldolgozni őket – több nemzedékre elegendő varázserőt nyert ki a maga és csatlósai számára. Domíniumát már nem képes elhagyni, kórság gyötörte szervezete nyomban cserben hagyná, ha túl messzire távolodna a kastélyába beépített reliktumoktól; ugyanez áll legtöbb vazallusára és fegyveresére is. Szomszédai hálát adnak az égnek, hogy nem háborgatja őket, s a világ minden kincséért nem merészkednének a területére.

Gérard de Perigorn pedig vár, ölében keresztbe vetett karddal, a lassú enyészet és az általános bomlás közepette. Tudja, hogy a Carcosák túlélték a harag napját, s új otthonra leltek frankhoni száműzetésükben. Tudja, hogy köztük van öreg barátja, Hasdrubal is. És tudja, hogy fölösleges őt a távolból mindenféle ostoba ármánnyal és intrikával zaklatnia. Ha itt az idő, Hasdrubal magától is el fog jönni hozzá, hogy leróják egymás felé rég esedékes tartozásukat.

Ezt a percet várja Gérard de Perigorn; semmi más nem maradt számára, amiért még érdemes volna élnie. És talán az sem érdekli már, hogy ha bekövetkezik az utolsó összecsapás, melyikük kerül ki belőle győztesen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eibon Carcosa 2010.06.16. 10:58:54

Eloszor ugy gondoltam, Gerard de Perigorn halott ember, csak meg nem tud rola.
De egy ilyen veszett kutya nem erdemli meg a kegyes halalt.
Jatszani akar a csontjaimmal? Izelitot akar a hatalmambol? El akarja nyujtani az eletet?
Csak rajta - es a poklok minden demona reszketni fog a felelemtol es iszonyattol, ha Gerard de Perigorn sorsarol hallanak...

Válasz erre 

tar 2010.06.16. 11:56:28

Nekem ugyan kívülállóként eszembe sem jutott volna "belenyúlni" a családi krónikába, de örömmel látom, hogy nálam kezdeményezőbb tagok megkapják az elvi lehetőséget, és (feltételezem az esetben, ha megfelelően színvonalasnak találtatik), meg is jelenik az anyaguk.
Grat Borgg a kezdeményezőkészségért és kreativitásért ill a Carcosa családnak a "nyitottságért"!

Válasz erre 

mr nemo 2010.06.16. 19:29:42

Ez eszméletlenül jó!

Válasz erre 

Evoryn Carcosa 2010.06.20. 12:10:36

Egyetértünk, Eibon drágám. Bőven van időnk kiforralni és minden apró részletében kidolgozni a bosszútervet: ez a nyomorult nem fog elszaladni sehová...

Válasz erre 

Furore Carcosa 2010.06.21. 12:17:32

Borggról amúgy tudnotok kell, hogy publikált író, bár nem túl régóta: három novellája jelent meg A világ közepe című M*-antológiában. Én még csak a Gyászmenetet olvastam közülük, nekem nagyon bejött, azzal együtt, hogy amolyan remake-féle: egy nagy (nem-M*) klasszikus újraértelmezése ynevi környezetben.

In character szólva pedig:

Égjen a gaz! Égjen a galád! Égjen a gennyes szívű ganajtúró!

Válasz erre 

Eibon Carcosa 2010.06.21. 12:22:09

Koszonom a tamogatast, Evoryn - mar gondolkodom azon, hogy Rigorel kuzinnal kozosen valami kis barati meglepetest keszitsek szeretett Gerard baratomnak.

Furore dragam, a tuz jelen esetben megvaltast jelentene ennek a ganajturonak, szoval tisztelettel kerlek, tartoztasd magad!

Válasz erre 

Humungus Carcosa 2010.06.21. 14:20:19

Ez a nyomorult senkiházi végzett az apámmal a kastély pusztulásakor! A minimum, hogy minden erőmmel támogatom a terveteket.
Kifinomult és ravasz stratégia nélkül azonban biztosan megenne minket reggelire.

Eibon! Ha elindulsz ellene, én ott leszek melletted! Sokkal tartozom a mocsoknak!
Ha kell a fél khunt-i erdőt átmasíroztatom a határon.

Válasz erre 

Eibon Carcosa 2010.06.21. 15:47:53

Humungus, neked is koszonom a felajanlast - bar konnyen lehet, hogy nem kell messzire masiroztatni az erdot, elvegre vannak megfelelo kapuk es osvenyek, amiket hasznalhatunk.

Viszont a reszletes tervezesnel figyelni kell arra, hogy abszolut modon elrettento, peldaerteku lecket adjunk ennek a megaloman kuruzslonak - meg kell tanitani a vilagot, hogy senki es semmi nem szorakozhat a Carcosakkal, birja bar osi, sotet hatalmak tamogatasat, vagy a menny angyalainak aldasat!

Válasz erre 

Rigorel Carcosa 2010.06.24. 01:09:20

Nagyon jól emlékszem erre a féregrágta szívű bitangra; ott álltam az egyik lángoló bástyán, amikor a félhalottakból toborzott seregét a falaink ellen vezette. Senkinek nem kívánom a teljes tehetetlenségnek azt a szörnyű érzését, ami akkor elfogott. A rontó hatalmam annyit ért ellene, mint füttyszó a szélben; átkaim sorra leperegtek róla, mert a sors, amit önakaratából választott magának, borzalmasabb volt mindennél, amivel én sújthattam volna.

Válasz erre 

Furore Carcosa 2010.06.24. 06:54:17

Nem kívánok tiszteletlennek mutatkozni az idősebbekkel szemben, de engedelmetekkel, a tűz az én szakterületem. Van fogalmatok arról, milyen hosszan el tudom én nyújtani a tűzhalált?

Válasz erre 

Eibon Carcosa 2010.06.24. 15:21:53

Furore draga, egy orokkevalosag keves lenne a megfelelo bunteteshez.
Feltett szandekom, hogy ennek a felkapaszkodott, mitugrasz vajakosnak az emleket is eltorlom, lelket a Kulso Sotetsegbe szamuzom...ahonnan majd a Kapuorok hatalmat szolgalhatja orokke.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: