Irodalmi csemege II.
2010.07.14. 12:30
Robert E. Howard munkássága ismételten megihleti a kampány mesélőjét, aki ezen a fórumon is szeretne hozzájárulni a nagy fantasy-klasszikus népszerűsítéséhez. A király és a tölgy után most egy másik, kevéssé ismert poémáját ültette át magyar nyelvre, amely – mint olvasóink is megítélhetik – kitűnően illik a Carcosa-játékok hangulatába. A Carcosák világában a vers szerzője Hieronimo Prisius, közeli rokonuk és régi barátjuk, aki rendszeresen előadja költeményeit a családi összejöveteleken, s a kampány kezdetén egy nagyszabású színpadi művön dolgozik, amely A sárga király címet viseli. (Azóta el is készült vele: az ősbemutatóra Liliar Carcosa és Damien Dromdal esküvőjén került sor, röviddel a szerző rejtélyes eltűnése előtt.)
(Hangulatzenéért kattints ide.)
Robert E. Howard
AZ ŐRÜLT KOBZOS DALA
Vagyok tövis a talp alatt, vagyok szennyfolt a szemfedőn,
Vagyok gyökér, mi elrohad, vagyok a tolvaj éjidőn.
Vagyok patkány a fal megett, a leprás koldus vigyora;
Vagyok gyalázat s gyűlölet, penésszel lepett vacsora.
Vagyok kalászt rontó üszög, féreg, fertőzet, félelem,
Lábadra pókhálót szövök, munkád gyümölcsét elveszem.
Vagyok kiégett legelő, zsizsik és vérszopó nadály;
Éjjel a rothasztó eső, nappal a perzselő aszály.
Kiszáradt szájjal szomjazom mocsári mérgek mámorát;
A pestist délről én hozom, és keletről a kolerát.
Sötét boritalt fejtek ott, hol lótusz kelyhe bólogat;
Kövér kígyókkal álmodok, szedem a sápadt szirmokat.
Jártam csikorgó jégmezőn, hová varázslat híre vitt;
Kutattam messzi hegytetőn mongol halottak titkait.
Barlangokban vészeltem át hegyek között a hóvihart;
Túrtam a sivatag porát, hol szörnyű sírokat takart.
Kelő nap ki nem húny soha, nyugvó hold vérbe nem borul;
De – észak és dél ostora – előttem minden sárba hull.
Számon borzalmas bűvigék, iszonyt idéző dallamok;
Pokolra szálltam értük én, bejártam sok holt csillagot.
Nem biztatott király, se pap, nem kísért áldás, szeretet;
Nem járt arra ember, se vad, hová a léptem vezetett.
Voltak vérvörös szurdokok, sötét szárnyak a víz fölött;
Voltak vadul pergő dobok, s ki verte őket, röfögött.
Voltak kripták, pecsétesek, mélyükön nyálkás múmiák;
Voltak vért gőzlő fellegek, iszapban csúszó viperák.
Voltak formátlan embriók egy üstben, amely bugyogott;
Voltak csírázó milliók, meg nem született démonok.
Kővé fagyott az agyvelőm s ólommá dermedt a szívem;
De visszatértem vakmerőn, honnan előttem senki sem.
Ha minden remény hátat ád, én vagyok az, ki megsegít;
Méregpohárban nyújtom át az alvilág gyümölcseit.
(Kornya Zsolt fordítása)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.