Eibon által idézett Carcosa őr
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Amióta a Carcosa nemzetség, család csak létezik, mindig volt valaki, aki vagy névleg, vagy erős kézzel irányította azt. A kezdeti időkben, mikor a hírhedt Kar Khosa lovasok a kimmer-szkíta törzsi szövetség tagja voltak, ailenek, nemzetségfőnek hívták. Később, mikor már az észak szláv területeken is megvetették a lábukat már inkább szemjának, családfőnek, dél szláv területen pedig szemejsztvonak. Ahogy nyugatabbra haladtak, freiherr lett az elnevezés Frankhonban pedig suzarain. A lényeg viszont mit se változott, a Carcosa zászlósúr mindig a család feje volt és maradt is örökre.

Mivel a Carcosa család már évszázadok óta levetkőzte azon beidegződést, hogy a nőtagjai kevesebbet érnének, az utóbbi tíz zászlósúr-választásban nagyon komoly szerepük volt. Azt viszont ők is belátják, hogy a nagyvilág felé - ami nincs felkészülve a felvilágosult Carcosa gondolkodásra -, továbbra is csak férfi családtagjai viselheti a címet. Habár mint mindenhol, a múltban volt kivétel erre is.

A nagyvilági urak, királyok megrökönyödnének, ha tudnák, hogy a Carcosa családfő-választásban már évszázadok óta a demokrácia szabályai működnek. Valószínűleg, ha tudnának róla, kigúnyolnák, vagy legalább is komolytalannak vennének minden így választottat. De szerencsére nem tudnak. Azon ritka esetben (úgy százévente kétszer), mikor a Carcosák kénytelenek vezetőt választani maguk közül, azt a legnagyobb titokban és a biztonsági intézkedések között teszik, erről mindig Eibon gondoskodik.

A jelölés és választás, mint olyan, meglehetősen egyszerű, ezt sosem bonyolították túl. Zászlósúr bárki lehet, aki érez magában indíttatást, elhivatottságot és hatalmat, hogy véghez is vigye az akaratát. Az önjelölés itt elfogadott, habár az se ritka, ha mások protezsálnak.

Egészen az utolsó választásig a családi tanács az ármány és intrika színhelye volt, ahol ritkán volt meghatározó a rátermettség, ám a család csúfos bukása mindent megváltoztatott. Pár éve, mikor végre a család biztonságban érezte magát Frankhonban, újra összeült a tanács, erre az eseményre. A választás sose tartott ilyen hosszú ideig, hiszen ugyan nem sok jelölt volt, ám a vélemények nagyon megosztottak voltak.

A hölgyek közül ott volt, Evoryn, Hellehild, Leonor és Furore. Vhylva az Újvilágban tartózkodott, Liliar még kislány volt, Sophia pedig továbbra is „száműzetésben” élt, és nem kívánt élni a lehetőséggel. Rhodopének pedig „...esze ágában sem volt eljönni erre a nevetséges színjátékra”.

Az urak közül ott volt Artemus, Ben bácsi, Eibon, Hasdrubal, Humungus, Rigorel, Santiago és Névtelen. Aldimar és William még fiatalak voltak, Emmanuel Outrémerben tartózkodott, Ibramel valahol az Újvilágban, Paviano távol-keleten, Nichienről évek óta nem hallott senki semmit, csakúgy, mint Paulinusról. Belzador pedig ugyan ott volt, ám nem szavazott.

A családtagok egyesével mondták el véleményüket a család helyzetéről és a lehetséges megoldásról, és az hamar körvonalazódott, hogy Hasdrubal és Névtelen között fog eldőlni, ki lesz a Carcosa zászlósúr. Aki nem szólalt fel, nem szavazhatott, tudta jól ezt mindenki, ezért lepődött meg az egész család, amikor is Belzador nem kért szót, ezzel megpecsételve a választás hosszát.

A vitázó Hasbrubal
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A napokba nyúló vita főleg a visszavágásról és annak természetéről szólt, hiszen Hasdrubal a totális bosszúhadjáratot hirdette, ahol a „gonosz állatoknak még az írmagját is ki kell irtani”, míg Névtelen türelemre intett mindenkit, hisz erősen tartott a család végső kipusztulástól, abban az esetben ha Hasdrubal vezeti majd a Carcosákat.

A családtagok megosztottak lettek, Leonor, Furore, Artemus, Hasdubal és Humungus a bosszút éltette, Evoryn, Hellehild, Eibon, Rigorel és Névtelen viszont óvatosságra intett, Benjamin és Santiago pedig nem tudott dönteni. Szavazások szavazás után következtek, és sorra döntetlen állás született. Mindenki Belzadort győzködte, de ő egy árva szót sem szólt, csak mutogatott, hogy ki szeretne menni a várból, ám a szabályok ezt nem engedték. Addig senki sem hagyhatta el a tanácstermet, és nem érintkezhetett senkivel, míg nincs új zászlósúr.

Végül is a nyolcadik nap egy újabb hosszas vita után újra szavaztak, és meglepő eredményként 7-5-re Névtelent választották meg a Carcosa zászlósúrnak. Hasdubal beletörődött félig-meddig a vereségbe, majd utána Eibon egy a régmúltból származó szertartás keretei között beiktatta az új Zászlósurat.

A kilencedik nap végül Belzador egy szolga alakjában tűnt fel, és hosszú hallgatás után megszólította Névtelent. „Bocsáss meg Névtelen, ígérem legközelebb nem egy nyelv nélküli áldozatot választok.”

A mi pontjaink: (4/5)
A ti pontjaitok: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://carcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr152219180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonor Carcosa 2011.04.20. 20:40:49

Rendben. Santiago: a meggondolatlan szavakért, amelyekkel az unokahúgodat illettem, hajlandó vagyok bocsánatot kérni vagy tőle, vagy tőled személyesen, belátásod szerint. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy Milagrosnak is elégtételt adjak, akkor becsületbíróság összehívását kérem az ügyben, és Declant meg Eibont nevezem meg bíróként. Te is mondhatsz kettőt a szeniorok közül; ha teljes az átfedés, megvan a bíróság, ha nem teljes, akkor a zászlósúr választ kettőt a jelöltjeink közül. A becsületbírók egymás közt megbeszélik a döntést, aztán közlik velünk, mi pedig kötelesek vagyunk igazodni hozzá.

És függetlenül az ítélettől, mindkét becsületbírónak jönni fogunk egy szívességgel, te is meg én is. Akár tetszik neked, akár nem.

Leonor Carcosa

Benjamin Carcosa 2011.04.21. 18:06:54

Úgy van, drága öregem, úgy van: mindig is mondtam, hogy az vagy, amit megeszel, és ezt a fránya jóslatot nekem sose vette be a gyomrom. Én már csak ilyen régimódi vagyok, meg a szűkebb családom is, nem hódolunk a hispán divatnak. Szeretem számolgatni a szívességeimet, nincs is annál jobb érzés, legfeljebb egy kiadós vacsora. Ví: Freddie orrát levághatod, de csak ha jelmezt visel, mert akkor paradicsom. Jó étvágyat!

Ben bácsi

Emmanuel Carcosa 2011.04.21. 20:55:46

Melina Prisius eleget tesz Montmirail herceg úr meghívásának, s a palota alkalmas lenne arra, hogy vendégül lásson valamennyiünket, mégis úgy gondolom, nem alkalmas arra, hogy megfelelő társadalmi színtere legyen Jekatyerina úrhölgy és Rufio Carcosa paradysi debütálásának, így három évre bérbe vettem a de la Rochefort de la Rochepot kastélyt, hogy megfelelő hátteret adjon terveink megvalósításához.

Emmanuel Carcosa

Rigorel Carcosa 2011.04.22. 09:26:25

@Rufio Carcosa: „Kinek is támadt az a zseniális ötlete, hogy felvegyük ezt a szent gyógyítót a fedélzetre? … Megőrülök ezektől a szentfazék DiVegáktól, valaki segítsen, vagy tényleg kihajítom a hajóról!”

Rufio fiam: A húgod és Hrisztosz DiVega még sohasem találkozott egymással. Senki sem tudhatta, hogy ez lesz belőle, se mi, se a DiVegák. A hivatalos DiVega megbízottat nem dobhatjuk a tengerbe, nem engedi a protokoll; és azt se hagyhatjuk hogy valami baja essen. Válassz ki egy megfelelő pillanatot, amikor teljesen magába roskad és nem foglalkozik a külvilággal: akkor üsd le és kötözd meg, nehogy kárt tegyen magában. Ha lesből, jól szervezetten támadtok rá, te és az egész legénység, talán elbírtok vele. Aztán markold meg Serafina árnyfonalát, és húzd a hajót teljes erődből, hogy minél előbb partot érjetek.

Santiago öcsém: Menj eléjük Eaux-Mortesbe, és igyekezz minimalizálni a károkat! Erre neked és Humungusnak a leginkább alkalmasak a képességeitek, de Humungust most nem merem újra elszakítani a tölgyfájától. Belzador majd ad neked annyi mandragórát, amennyit csak össze bír szedni; az némi segítséget jelent.

Emmanuel öcsém: Toborozz zsidó kíséretet Vorvarának! Képzett fegyverforgatók legyenek, nem érdekel, mit írnak elő a frank királyság törvényei. Őket te folyamatosan tudod gyógyítani, így betölthetik azt a szerepkört, amit eredetileg Hrisztosznak szántam: felisszák Vorvara húgunk kisugárzását, mint a szivacs. A mandragórákkal és a birtokra telepített gyógyító személyzettel együtt reményeim szerint megbirkóznak vele.

Rigorel Carcosa

Emmanuel Carcosa 2011.04.22. 09:46:24

Rigorel bátyám: máris intézkedtem. az időtényező fontossága miatt aposztoloszaim minden közeli diaszpórából közvetlenül Eaux-Mortesbe irányíttatják őket, míg a távolabbiakból a kastélyba.

Természetesen magamtól nem szegtem volna meg keresztény törvényeiteket, azonban utasításodra gondolkodás nélkül megteszem. Költségük a zsold tekintetében nem lesz sokkal több, mint a többieké, azonban a költségeket növeli, hogy fel kell fegyvereznem őket, s mi több: hiteles dokumentációkat kell előállítanom, amivel - legalábbis papírforma szerint - tisztes keresztényekké válnak, hogy fegyvert foghassanak. Azonban jól felszerelt és nagy kapcsolatokkal rendelkező hitsorosaim segítenek ezt a gondot is gyorsan megoldani.

Mindent a családért!

Emmanuel

Rigorel Carcosa 2011.04.22. 09:56:14

Emmanuel öcsém: El lehet intézni, hogy egyházi diszpenzációt kapjanak, oly módon, hogy egy inkvizíciós eljárás közreműködőinek tüntetjük fel őket. Ha úgy véled, ez a megoldás költségmegtakarítást eredményezhet, lépj érintkezésbe ez ügyben titkárommal és számvevőmmel, Konrád atyával. Hírből már ismeritek egymást; nem kétlem, hogy zökkenőmentesen együtt tudtok működni.

Rigorel Carcosa

Liliar Carcosa 2011.04.22. 10:01:26

@Humungus Carcosa: "Ne csüggedj, a férjed gyógyulására van mód, bár szükséges az én jelenlétem is. Amíg megérkezem készítsd elő Damient és vitesd el Khuntba, hogy azonnal kezelésbe vehessem."

Szia, Humungus!

Először is, mindent hálásan köszönök. Egy kicsit aggódtam miattad, az utóbbi időben olyan furán viselkedtél; remélem, már jobban érzed magad. Nagy lesz a forgalom a Vénusz-fürdődben, elindultunk Khuntba Auraluna nénivel és szegény férjemmel. Hasdrubal bácsi mellénk adta kíséretül a fél nátháneus lovagrendet, meg egy nagyon fura félszemű fickót a Ví által toborzott emberek közül, arra az esetre, ha útközben belebotlanánk Roderillo Dastardi kompániájába. Alig várom már, hogy viszontlássam Velünkazúrt és a jópofa alattvalóidat!

Csókol:
Liliar Carcosa

Declan Carcosa 2011.04.22. 10:28:49

Rigorel bácsi és Emmanuel: Ha odaérünk, szét kell nézni a hajómon, mert van itt fegyver dögivel, olyan is, amit nélkülözni tudunk. Tudjátok, hogy ha fegyverekről van szó, nem szarral gurigázunk.

Emmanuel Carcosa 2011.04.22. 10:52:39

Declan: köszönöm a felajánlást, természetesen élünk vele. vagy a hitsorosaim, vagy más zsoldosaink nagy hasznát fogják venni a felajánlásodnak.

Emmanuel Carcosa 2011.04.22. 11:04:05

Rigorel bátyám!

Konrád atyával kapcsolatba léptünk, és továbbra is bölcs és belátó férfiúnak tartom. Nagyon segítőkész volt, már amennyire meggyőződése engedi, de hosszútávon is hasznos segítséget tudott biztosítani. A Hivatal által biztosított egyházi diszpenzáció kompenzálásaként a Regiment Gris vállalja, hogy segíti hosszútávú kivizsgálások lefolytatását a frankhoni zsidó diaszpórákban és szükség esetén más eretnek közösségekben is.

Köszönöm bölcs tanácsodat és szíves nagylelkűségedet.

Emmanuel

Emmanuel Carcosa 2011.04.22. 11:11:27

O, pardon! Az előbb a megállapodás írott szövegéből idéztem, de itt, magunk között kénytelen vagyok pontosítani: "...a frankhoni zsidó diaszpórákban és szükség esetén más, valóban eretnek közösségekben is."

Evoryn Carcosa 2011.04.22. 11:19:05

@Declan Carcosa: "Ezt a Blickfangot meg Fredet valaki zárja össze, és vigye jó messzire!"

Declan drágám.

kérlek szépen, a helyzet az, hogy Humungus khunti alattvalói tündeszerzetek. Évekig éltem közöttük, ismerem őket, és hidd el: Blickfang herkulesi erőfeszítéseket tesz, hogy koherensen és számunkra is érthetően fogalmazzon. A többiek ennél mind sokkal rosszabbak.

Olyan fegyverek nincsenek véletlenül a fedélzeteden, aminek Humungus hasznát venné Khuntban? Például a Furore által felajánlott csapatok részére.

A felföldön lakó híveimet a legnagyobb folyamatos éberségre utasítottam, hogy azonnal értesüljünk róla, ha a DiVegák komoly erőket vonnak össze a tartományod ellen.

Csókol szerető nénéd,
Evoryn Carcosa

Declan Carcosa 2011.04.22. 11:25:33

@Evoryn Carcosa: Köszönöm. A fegyvereket át kell nézni, magam sem tudom a teljes listát fejből. Furore milyen csapatokat küldött Humungusnak?

Evoryn Carcosa 2011.04.22. 11:30:31

Erdei goblinokat, úgy nézem: az előbb írta, én is csak most olvastam.

OFF: Humungus bemutatkozó cikke alatt

Emmanuel Carcosa 2011.04.22. 11:33:55

Declan: A goblinjait, akik ismerik a terepet, meg persze Humungust is. Vezetőjüknek javasolta a goblin bajnokot, akit Volontur ajándékozott Liliarnak az esküvője alkalmából.

Humungus Carcosa 2011.04.22. 18:39:50

@Liliar Carcosa: Liliar húgom!

Amíg nem töltök el egy kis időt az erdőben nem leszek újra egész. Naponta csak egy-két órán át vagyok aktív. Sajnos kénytelen vagyok mélyálomban utazni, mert egyre nehezebb uralkodnom magamon.

Kicsi húgom, ne félj, úton vagyok és a férjeddel kezdem a gyógyítást. Remélem Leonor állapota addig stabil marad. Nem beszélve Valdemarról és Aldimarról.

Humungus

Humungus Carcosa 2011.04.22. 18:43:48

Declan, a goblinoknak szinte mindegy mivel harcolnak. A míves fegyverek nem növelik számottevően a harci potenciáljukat, egy rozsdás fazékkal is éppolyan hatékonyak a maguk módján mint egy damaszkuszi acélpengével.

Ellenben jó ötlet lenne a bajnokot elkérni Liliartól, hogy vezesse őket. Biztos sok fölös ideget tudna magából "kibalhézni" ami most nagyon jól jön nekünk. Ne becsüljétek le a képességeit, én láttam mire képes, még a fák is meghajoltak előtte. Elvégre Voluntur hadnagya volt egykor...

Humungus

Niccolo Carcosa 2011.04.23. 00:05:07

Salvete sodales!

Sajnos még nem fejeződött be a jelenlegi hírszerzési misszióm, így nem fedhetem fel a hollétemet, de Rigorel bácsi volt olyan jó, hogy eljuttatott hozzám egy palatáblát, amivel legalább szólni tudok mindőtökhöz drága véreim.

Reményeim szerint nemsoká magam is a kastélyba érek, de minthogy én nem óhajtok szavazni a jelenlegi választáson - túl hosszú időt voltam távol ahhoz, hogy felelősséggel tudjam letenni a voksomat - így arra koncentráltam, hogy az azóta beérkező információkat elemezzem és rendezzem.

Ibramel: Engedelmeddel mozgósítom az összes kapcsolatomat az Újvilágban, s most elsődlegesen nem a Societas Iesura gondolok, hogy minél elébb elejét tudd venni a lázongásoknak. A te terepeden tudok a legközvetlenebbül hatni, egyeztessünk majd, hogy a leghatékonyabban minimalizálhassuk a veszteségeket, készséggel állok a rendelkezésedre.

Rufio: amíg a tengeren vagytok, tudok ajánlani egy ötletet Hrisztosszal kapcsolatban: nem tudom milyen hajóval vagytok pontosan, de ha nem tévedek, akkor van rajta legalább egy kisebb csónak. Azt hiszem, legjobban úgy jártok, ha Hrisztoszt abban leengeditek és a hajó tatjáthoz erősítitek a lélekvesztőjét, Vorvarát pedig vigyétek a hajó elülső traktusaiba. Így talán elegendő távolságot tudtok teremteni közöttük, azonban a legénység nem fogja mellőzni Hrisztosz képességeit, serkenteni fogja a fizikai erőnlétüket és legalább annál hamarabb értek partot. Sajnos ezzel együtt Vorvara mozgásterét is kénytelenek vagytok korlátozni, de nem mellékesen egyben arra is rá jöhettek, hogy mekkora a hatósugara Hrisztosz erejének, ez talán lényegtelen információnak tűnhet, de még bármikor hasznunkra válhat. Gondolom erre a megoldásra rábeszélni sem lesz nehéz a melákot, hisz igazából nem akar ő ártani Vorvarának, és azzal sem kell feltétlenül bajlódnotok, hogy leütitek, ételt-italt meg juttatok neki, ahogy tudtok.
Ha még egy apró szívességre megkérhetlek esetleg Rufio: szívesen teszteltetném veled más szempontból is a diVega képességeit, de ezt majd megírom neked külön palatáblán.

Belzador: Említetted, hogy a tükörvilágokban való utazás több családtagunk psychéjében is maradandó károsodásokat okozott. Meg kell vallanom, hogy nem tudok azonnali gyógyírt hozni nekik, de talán egy hosszabb kúra során meg tudom szabadítani őket a sérüléseiktől, ami talán még mindig jobb, mint a végleges lelki törés. Amennyiben az érintett családtagok konszenzusukat adják és élni kívánnak a lehetőséggel, örömmel állok rendelkezésükre.

A vér örök!

Niccolò

Vylhva Carcosa 2011.04.23. 01:23:13

Minden családtagnak!

Rossz híreim vannak, és nagyon szomorú vagyok; azonban, erősen reménykedek, a megjelent képek pusztán ómenekként oldódnak fel a veszélyek ismeretében, és kikerülésében!
Véreim! Figyeljetek, és segítsetek!

Végzetes eseményeket láttam jósálmaimban Ibramelről, és Paulinusról.

Paulinus húspástétomot falatozik egy frank fogadóban, és a torkán akad egy csontszilánk. Mikor felköhögné azt, keresztbefordul nyelve mögött, s mint télen a jégvirág, sűrű tüskebokrokat növeszt. Paulinus padlóra hanyatlik, és miközben fuldokolva agonizál, a szájából sarjadó véres csontbozót horgas sarkantyúkat fakasztva vadul burjánzik tovább az asztalok között, és csakhamar repkényként borítja el az egész fogadót.

A régi zászlóshajó, a Tüphón, korhadt roncsként kiemelkedik a hullámsírból, fedélzetén a Carcosák halott ellenségeivel, csupa ádázul vigyorgó szörnyeteg. Rettenetes vihar támad, s a dübörgő villámokat túlharsogó kacaj kél a szélvészben, és az újvilági flottát az elemek dühével bátran, azonban mindhiába hadakozó Ibramellel együtt elnyeli a tenger.

Jaj, bátyus, legyél éber, vigyázz magadra! És te is Paulinus!
A többi családtag pedig segítsen a veszélybe sodródókon, ha tud, és ahogy csak tud!

Köszönöm!

kriles 2011.04.23. 09:38:35

OFF.
Vazze. Úgy érzem, roppantul meg fogom szívni a hétfői játékon.

Emmanuel Carcosa 2011.04.23. 10:13:01

Off: lélekben Veled vagyok. szerencsére csak lélekben :)

Emmanuel Carcosa 2011.04.23. 13:03:32

Örömöt okoz majd mindannyiunknak, ha nemsokára itthon üdvözölhetünk, Niccolo!
Most nyugodtabb lennék, ha Ibramellel tartottál volna - talán nem aggódnék Érte annyira, és útközben, mint a levantei ág egyik kiemelkedő tagja, és a helyi viszonyoknak a nagy távolság ellenére is rendkívül kiváló ismerője, felkészíthetett volna Téged az itthoni viszonyokra, és a konklávén való felelősségteljes részvételre ágad képviseletében.
Ugyanakkor megértem, hogy bizonyára más utasításoknak is eleget kell tenned. Várunk itthon, és egyeztetünk a további terveid tekintetében.

A távoli rokonok szeretetével köszönt,

Emmanuel

Emmanuel Carcosa 2011.04.26. 08:57:16

@Vylhva Carcosa: amint olvastam soraid, elkezdtem numerológiai számításaimat, annak reményében, hogy ad valami támpontot. kérem a rokonokat, hogy ha valaki tud további információval szolgálni, segítse a munkát azzal is.

Artemus Carcosa 2011.04.26. 09:50:27

@Niccolo Carcosa: "...talán egy hosszabb kúra során meg tudom szabadítani őket a sérüléseiktől, ami talán még mindig jobb, mint a végleges lelki törés."

Kiszmet. Számítok rád, és mivel a saját ostobaságom kevert bajba, tartozni fogok neked, ha segítesz.

A. C.

Liliar Carcosa 2011.04.26. 10:45:12

@Humungus Carcosa: "Ellenben jó ötlet lenne a bajnokot elkérni Liliartól, hogy vezesse őket."

Szia, Humungus!

A kis házi goblinom természetesen a rendelkezésedre áll, ameddig és amilyen minőségben csak akarod. Ez a legkevesebb, amivel viszonozhatom a férjem ügyében felkínált nagylelkű segítségedet.

Puszil:
Liliar Carcosa

Ardashir Carcosa 2011.04.26. 16:04:06

Fogadott atyám pajzs volt előttem, mikor nem engedte, hogy belerángassanak a nagytanács politikai csatáiba, amiket egy őrült zászlósúr szégyenletes viselkedése robbantott ki. Tudja meg hát mindenki, hogy cserébe sújtó mennykőcsapás vagyok az ő kezében, bárki ellenében, aki fenyegetni merné. Büszkén vállalom a tartozásaimat, mert nincs annál férfiatlanabb, mint viszonzás nélkül hagyni egy rokoni szolgálatot. A jóslatot pedig meghagyom a Sejtánnak és az ő ibériai szolgáinak. Becsület vagy halál!

Ardashir Carcosa

Vylhva Carcosa 2011.04.26. 20:44:35

"amint olvastam soraid, elkezdtem numerológiai számításaimat, annak reményében, hogy ad valami támpontot."

Köszönöm Emmanuel!

Niccolo Carcosa 2011.04.27. 09:01:27

@Artemus Carcosa: Assalam alaykum Artemus. Megteszek mindent, amit tudok.

A tisztánlátás végett, a következő tükrök homályosultak el:
Aldimar, Ardashir, Deodata, Ibramel, Leonor, Paulinus és Vorvara.

A fenyegetések (legjobb tudomásom szerint):
Aldimar - vérátok
Ardashir - ismeretlen
Deodata - ismeretlen
Ibramel - tengeri rajtaütés
Leonor - a khunti erdő
Paulinus - mérgezés (?)
Vorvara - Hrisztosz

@Ardashir Carcosa: Ardashir rokon, bár te vagy a legtávolabb tőlünk, ellenségeink eléggé szervezetten csapnak most le ránk, lehet összefüggés a többi esettel. Tudsz olyan fenyegetésről, ami kifejezetten közvetlenül leselkedhet rád?

Santiago, Deodata: Nem ismerem Deodata tartózkodási helyét és útvonalát, de ha még hajón van, akkor veszélyeztetheti ugyanaz, mint Ibramelt, szárazföldön pedig lesben állhatnak valahol. Melyik valószínűbb?

@Paulinus Carcosa: Lehet, hogy Doktor Bűn nemrég... megdorgáltjai között valakinek komoly barátai voltak. Megpróbálok utánanézni a calais-i eseteknek. Kérlek vázold majd te is nekem Paulinus, hogy merre jársz, hátha abból kiderül valami.

Ne haragudjatok rokonaim, hogy ilyesmikkel terelem el a figyelmeteket a zászlósúri választásról, de minthogy én nem veszek közvetlenül részt benne, így igyekszem a körülötte felmerülő komplikációkat átlátni, hogy mikorra végére ér a konklávé, ne súlyosbodjanak el annyira ezek az ügyek, hogy legyűrhetetlen fenyegetést jelentsenek.

A vér örök!

Niccolò

Niccolo Carcosa 2011.04.27. 13:08:12

@Ardashir Carcosa: Kiegészítéskén: mármint úgy értettem, hogy a rablógyilkosokon felül, amiről még anno Belzador adott hírt.

Leonorhoz helyesbítés: a khunti erdő + a fertőzés, amit még Baba Yagánál kapott el.

Ardashir Carcosa 2011.04.28. 11:23:36

Köszönöm érdeklődésedet, Niccolo rokon, de semmi olyan veszedelemről nem tudok magam körül, amivel ne lennék képes a magam erejéből megmérkőzni. Az én tükröm olyan, mint a háború temploma volt a régi Aeternában, aminek csak békeidőben csukták be a kapuját. Háromszor tették meg a birodalom egész fennállása alatt; az én tükröm se tisztult ki ennél többször, mióta Belzador rokon megfoncsorozta.

Ardashir Carcosa

Hellehild Carcosa 2011.04.28. 11:41:39

@Ardashir Carcosa: "Tudja meg hát mindenki, hogy cserébe sújtó mennykőcsapás vagyok az ő kezében, bárki ellenében, aki fenyegetni merné."

Megtudhatnám, mire föl ez a nagy harciasság, Ardashir kuzin? Itt senki egy árva rossz szót nem mondott a fogadott atyádról, nemhogy fenyegette volna. Sőt, az igazat megvallva, inkább a te üzeneted értelmezhető fenyegetésnek.

-HH

kriles 2011.04.29. 00:21:57

Kedves Testvéreim, Carcosák!

Elnézést mindenkitől, hogy az utóbbi hetekben nem voltam elérhető, de jó okom volt rá.

Mikor meghallottam hogy Paulinus tükre elhomályosult, nem volt más választásom, és elébe siettem. Tettem ezt úgy, hogy nemcsak a palatáblámat hagytam hátra, de minden árulkodó eszközt, ami kilétemre utalt.

Mint kiderült, elővigyázatosságom hasznosnak bizonyult, és a csapda, amit Paulinusnak állítottak, akár az életét is követelhette volna. Szerencsére nem így történt, és az aljas Perault-ok nem számoltak velem.

Immár biztonságban tartunk a Foix felé, Mirdeaux irányából, és napokon belül a Carcosa kastélyban lehetünk.

Ígérem, nemsokára mindenkinek válaszolok, akik kérdéssel, kéréssel fordultak felém. Még egy kis türelem!

William

Emmanuel Carcosa 2011.04.29. 12:09:35

Kedves William!

Bár nagyon hiányoltuk megnyugtató jelenlétedet, körültekintő véleményedet, célmutató javaslataidat és bölcs tanácsaidat, valamint az Antonius-t és más antik szónokokat megszégyenítő ékesszólásodat, mégis rendkívül örvendek, hogy távolléted alatt ily hősiesen segíthetted a család kiemelkedő tagjának, Paulinus Carcosának épségben és biztonságban való érkezését, és azt, hogy elkerülje a Reá leselkedő veszedelmet. Különösen nagy tett ez, hiszen családunk nem szűnhet meg hálásnak lenni azért, mert beteljesítette mindannyiunk bosszúját Angelomachatus presbiteren, a normann ág számára pedig kiemelten fontos szerepet tölt be a dorseti lelkész, hisz az ág azon albioni részének utolsó tagja, amely legtovább megtartotta ősi hűbérbirtokait.

Sok alaptalan vád és méltatlan kritika érhet Téged, Kedves Rokon, de én soha nem vonnám kétségbe, hogy a legeredményesebbek közé tartozol, ha valahol hathatósan kell beavatkozni, főleg ha erre úgy van csak lehetőség, hogy másokat megtévesztve, titkon és lopva – vagy ahogyan Te mondanád, inkognitóban – kell fellépni. Bízom abban, hogy mindig nyugodtan számíthatunk Rád, ha ilyen alkalom adódik majdan.

Siettem magam is köszönetet mondani Neked, mert ha nem is személyes lekötelezettség ez, mint amilyen bizonnyal Paulinusé, azonban a család valószínűleg valamennyi tagjának Irántad való hálaérzetében és Miattad való büszkeségében jómagam feltétlenül osztozom.

Kérve Reád tehát a továbbiakban is Adonáj áldásait, remélve, hogy mihamarabb többet hallhat hősi tetteitekről, szeretettel vár mihamarabbi visszatértekig,

Emmanuel

kriles 2011.05.02. 14:18:08

Emmanuel!

Kétértelmű megjegyzéseidet kezdem unni. Ha ezzel az a célod, hogy ellehetetleníts, megszégyeníts és megalázz, hát jól vigyázz, mert könnyen megütheted a bokádat.

Persze gyorsan visszakozol majd, hogy te nem is úgy értetted... Hát persze!

Megtanultam a sorok között olvasni, és a te leveled sorai között őszintét, igazat vagy önzetlent nem tudok felfedezni.

Fejezd be, mert ezzel csak ártalmára vagy a családnak!

William

Emmanuel Carcosa 2011.05.02. 15:41:02

William Carcosa!

Mindenekelőtt leszögezem, hogy eszem ágában sincs visszakozni: szavaim pontosan azt tükrözik, amit gondolok, így őszinteségem nem kérdéses. Bizonyos vagyok abban, hogy szavaim minden kétértelműsége ellenére teljesen egyértelmű a mondanivalóm. Annál is nyugodtabban merek így fogalmazni, mert egy zászlósúr-aspiráns esetében bizony remélem is, hogy meg tanult olvasni a sorok között, és ezt is tisztelem Benned.

A szavaim igazak, mert soraim tartalmát cáfolni – úgy gondolom – nem tudod, hisz csak konkrétumokat írtam le. Önzetlenséget pedig nem színlelek – önző vagyok, amennyire csak a család egységének megtartása mellett ez lehetséges, és nem is kívánom azt a látszatot kelteni, mintha másként lenne. Még ebben is őszintébb vagyok, mint oly sokan közülünk.

Hogy ezzel az lenne a célom, hogy ellehetetlenítselek, megszégyenítselek és megalázzalak? Vélheted így, nem vitatom. Én jobb szeretek azzal hízelegni magamnak, hogy az egyik tiszteletreméltó zászlósúr aspiránst kihívás elé állítom, őszinte érdeklődéssel várva, hogy milyen mértékben sikerül felmérni a szituációkat, és minő módon kívánja megoldani a helyzeteket. Ezt tettem első alkalommal is, amikor megkövetésemre kértelek fel, és ezt teszem most is, amikor – szerény képességeim szerint – teher alá helyezem a pálmát, vagy legalábbis azt, aki fut érte. Önző cél vezet ebben is: szeretném, ha a közeljövőben a legalkalmasabb jelölt kerülne a család élére, mert az Ő erőssége erősíti a családot, és azon belül engem is.

Nos, a fenyegetés, amellyel reagáltál, nem a legmeggyőzőbb megoldás, de ez csak személyes véleményem. Elfogadom, tiszteletben tartom a reakciódat, és igazad van: nincs is okom tovább folytatni, mert pontos és egyértelmű választ kaptam magam is az engem eleddig kínzó alkalmasságodat érintő kérdésre.

Végezetül már csak egyetlen párhuzamot vagyok kénytelen vonni: azt írtad, hogy ártalmára vagyok a családnak azzal, hogy szavaimmal döntési és reagálási kényszerbe hozlak, mint jelöltet. Félek, hogy ezen szavaid nem pusztán felettem törnek pálcát, hanem afelett is, aki ugyanilyen módon (természetesen a család egyetemes érdekében) ha bölcsebben, stílusosabban és nagyobb rutinnal is, mint én, de hasonló módon hozta döntési és reagálási kényszerbe a mára névtelenné lett hajdani zászlósurat, hogy a család erejét tesztelje az esetleges leggyengébb láncszem kiszűrésével.

Ha mindezek mellett, felett és után úgy gondolod, hogy fenyegetned kell, szubjektív okok miatt haragudnod és a család érdekében való fáradozásaimért felelősségre vonnod, természetesen tiszteletben tartom a becsületed megőrzéséhez való jogot.

Kérve Reád ettől függetlenül is Adonáj boldogító áldását, maradtam szerető rokonod,

Emmanuel Carcosa

kriles 2011.05.02. 16:25:58

Emmanuel!

Álságos magyarázat mindez. Győzködd csak saját magad, és mindenkit, aki beveszi ezt a sok maszlagot. Ha tesztelnél, mint jelöltet, akkor tesztelnéd azokat is, akik szintén jelöltek. De érdekes módon, őket nem állítod pellengérre!

Mi ez a kitüntetett figyelem?

Megmondom én neked! Azon dolgozol, hogy egy gyengekezű családfő mellett tovább csináld a kis üzelmeidet. A névtelen mellett ezt megtehetted, és azon vagy, hogy továbbra is megtehesd. Nem tetszik, hogy van valaki, akit nem tudsz ajándékaiddal és mézesmázos szavaiddal elbódítani!

Párhuzamod pedig erősen sántít. Evoryn hitt abban amit tett, és mindazt a családért tette, te viszont csak is önmagadért teszed, nem kímélve sem istent, sem embert, sem a családot. Gyalázatos!

Kíváncsi vagyok, meddig vagy még hajlandó elmenni? Kóstolgass csak tovább, de ne csodálkozz a következményeken!

William

Niccolo Carcosa 2011.05.02. 17:20:09

@William Carcosa: Drága William,

nagyon sajnálom, hogy Emmanuelnek ilyen gyorsan forog a pennája, de én a könyveim és egyéb leveleim közepette ritkán tudok csak rápillantani a palatáblára. Kuzinom, én sokban egyetértek Emannuellel, így nem ismétlem el a szavait, de mindazonáltal hálás vagyok neked azért, hogy felvetetted egy gondolat fonalát, amit továbbvihetek.
Mielőtt azonban folytatom, kérlek vedd figyelembe: én nem szavazok a konklávén, s éppen azért, mert úgy ítéltem, hogy részemről ez a legfelelősebb döntés.
William, őszinte leszek veled: ha lehetőségem lett volna többet tenni a családért eleddig, és olyan érdemeket szereztem volna, amik feljogosítanának erre, akkor én is így próbálgatnálak téged. Sajnos a sors úgy hozta, hogy a család érdekeit mindeddig csak úgy szolgálhattam, hogy önmagamat gyarapítottam hatalomban és erősségben, adja Krisztus, hogy innentől százszoros kamatot fiaddzon mindez a családnak.
S én éppen ugyanazért cselekednék így, mint Emmanuel: hogy a lehető legpontensebb zászlósúr kerüljön a család élére. S most bocsánatot kérek minden rokonunktól, de demagóg leszek.
Engem nem érdekel, hogy személyében ki a zászlósúr. Engem az érdekel, hogy képes-e eleget tenni a feladatának? Képes-e összefogni a családot, kiaknázni az egyes tagokban lapuló lehetőségeket? Képes-e erőforrásaink helyes felhasználásával csapást mérni ellenfeleinkre, képes-e megbosszulni eleinket? S főleg: képes-e kivezetni minket abból a krízisből, amiben vagyunk?
Kuzinom, én azt akarom, hogy minden diVega anya inkább a bölcsőben fojtsa meg szeretett gyermekét, mintsem, hogy kitegye a Carcosák bosszújának. Én azt akarom, hogy Istevan diVega önként dőljön a kardjába, mintsem, hogy veresége szégyenében kelljen élnie. Én azt akarom, hogy Forgione diVega önmaga alatt rakjon inkább máglyatüzet, mintsem, hogy a mi mágiánk rohassza el a testét és a lelkét. Ezt akarom és még ennél is többet, ha másért nem is, hát azért, hogy egy napon a diVegák erősebben térjenek vissza, mint annakelőtte voltak, és újra megvívhassunk velük. De ez már filozófia, aminek semmi köze mindehhez, nemde? S még egyszer, bocsánat a fentiekért, csupán a helyes értés végett mondom: e szavak formálásban engem indulat nem vezet. Tényleg ezeket célom megvalósítani.
S reád visszatérve William kuzin. Hogy miért nem próbálgatnám például én Evorynt, Eibont vagy Leonort? Kuzin... Eibont, a Kapuőrt, ugyan minek? Evorynt, aki a legtöbbünk életét mentette meg akkor, amikor még pelenkában totyogtunk? Leonort, akihez már akkor rettegve imádkoztak a rusz parasztok, mikor mi még kósza gondolatok sem voltunk?
Félre ne érts: nem vitatom, hogy te legalább olyan potenciális családfő vagy, mint ők. Sőt, talán egy vonatkozásban valamicskét a te oldaladra billen a mérleg nyelve, sokkal inkább e kor szülötte vagy, mint ők. Talán te jobban érzed e kor lüktetését, talán te tudnád elvezetni mindahhoz a családunkat, ami megilleti. A Névtelen is e kor szülötte volt, ő alkalmatlan volt rá, te talán nem lennél az, azonban családunk idősebb generációja úgy látja, hogy most nem akarják átadni fiatalabbnak a kormányt – legalábbis ezt mutatja a jelentkezésük, de ki tudja, hisz előttetek még a szavazás –, én csak néhai atyám szavait intézném hozzád William: Carcosák vagyunk, nincs közöttünk helye a gyengéknek. Kuzinom, én téged ismerlek a legkevésbé a jelöltek közül. S azt látom e kevésből, hogy te kalandor vagy, amivel semmi baj nincs, mert a tapasztalás által csak bölcsebbek leszünk. Mi levanteiek csak tudjuk, hisz mindannyian osztozunk a kalandozásra való hajlamban. Azonban az sem kizárt, hogy már készen állsz és a te erőd kell a családnak. Megmérkőzöl a többiekkel és meglátjuk.

Azonban, ha már itt elvérzel, ott hogyan győzhetnél?

Kuzinom, ne láss ott ellenséget, ahol nincs. Emmanuel önző, pont annyira, mint maga is mondta. Mint mindannyiunk, ezért vagyunk Carcosák, hatalomra vágyunk, ki így, ki úgy. William, azt is olvastam szavaidban, hogy osztod azon ideálokat a zászlósúri címről, amiket én is magam előtt látok. Én a család nevében remélem, hogy az kapja e címet, aki a legalkalmasabb reá és őszintén remélem, ha te vagy az, akkor elnyered.

S elárulom neked: magam is indulni fogok egy másik címért, amire a legalkalmasabbnak gondolom magam. S, ha egy idősebbel fogom érte versenyben találni magam, éppen úgy kívánom, hogy megméretessek és méltóbbnak találtassak.

Kívánom, hogy ne kísérjen se áldás, se szerencse a versengésben William, hanem önerődből tudj nyerni!

Szerető rokonod:

Niccolò

Emmanuel Carcosa 2011.05.02. 17:26:12

William!

A kitüntetett figyelmem Irántad tagadhatatlanul személyes indokú, és – vedd tudomásul – nem tartozom magyarázattal, mi az oka annak, hogy másokat nem kívánok különösebben „tesztelni”, ahogyan Te fogalmazol. A kérdésed ugyanakkor az volt, Veled miért teszem, de látom, veszed magadnak a jogot, hogy – valós indokaimra való tényleges kíváncsiság nélkül – eldöntsd, miért is.

Gyalázatos lenne, amit teszek? Elfogadom a véleményed, vagyis azt, hogy gondolhatod így, bár azt nem, hogy ennek alapja lenne. Azt, hogy gondolhatod így, kénytelen vagyok elfogadni, mert ez az alapja annak, hogy én is mondhatom: gyalázatos, elfogadhatatlanul gyalázatos, hogy engem vádolsz aljassággal, s kérsz számon, míg Te vindikálod magadnak a jogot, hogy úgy állíts be, mintha személyes gesztusaim rokonaim felé alattomos szándékot lepleznének, s úgy beszélj tetteimről, mintha Te lennél legjobb ismerője azok okainak.

Valóban gyalázatos, ha ki mered mondani, hogy nem hiszek a tetteimben, hogy önző lennék, hogy sem embert, sem családot sem Istent nem tekintek. Ha olyan aljas lennék, mint feltételezed, még meg is köszönhetném, ha azt sugalmazod, hogy jó rokonaim eszén nagy aljasságomban túljárhatok mérhetetlen eszem révén, mert oly balgák, hogy nem tudják megkülönböztetni a rokoni érzületet, családi elkötelezettséget és felelősségtudatot az aljas megvezetési szándékoktól. Félek ugyanakkor, nem engem értékeltél ezáltal értékemen felül…
…inkább azokat értékükön alul, akiket ezzel összefüggésben velem – ha névtelenül is – de kapcsolatba hoztál. Mint ahogy akkor sem csak és elsősorban rólam állítottál ki minősítést, amikor azt feltételezed személyemről, hogy lejáratni igyekezlek, mert önző, aljas és alattomos céljaim elérése érdekében, a család helyett magamat szolgálandó, gyenge zászlósurat szeretnék a család élén látni. Jól mutatja alaptalan önhittségedet, hogy a többi jelölttel szemben magadat tartod erősebb kezűnek, aki jobban átlátja családellenes ármánykodásaimat és meg is tud majdan fékezni, míg őket potenciálisan gyenge kezűnek állítod be, akiket képes lennék marionett-bábúként mozgatni.
Nem hiszem, hogy fel tudnál mutatni valamit tetteimben, ami erre, vagy ilyen szándékra utalna, de nem vitázom Veled, a józan ész és érvek most, ebben a felhevített érzelmű időszakodban nem segítenének, attól tartok.

Mindegy is. Vedd tudomásul: én minden szavamra ügyeltem, s próbáltam kedves és diplomatikus lenni, de Te voltál az, aki tetteim mögé – méghozzá durva szavakkal kimondottan – aljas szándékot vetítettél, aki azt sugalmazod, hogy családunk nagyjait és tapasztaltjait szerény képességeim ellenére megtévesztem és elbódítom, ráadásul rossz szándékkal és családunk romlására törve, hogy az egyetlen ellenem sikeresen fellépni tudó jelöltet, azaz Téged kiüsselek a nyeregből. Most én mondom: gyalázatos! Nem én kóstolgatlak, hanem Te vagy sértő és lekezelő, de vedd tudomásul: fenyegetéseid nem fognak megfélemlíteni, és nem fogom eltűrni, hogy olyasmivel vádolj, amiben ártatlan vagyok. Tudom, nagyobb vagy családunk nagyjai szemében, előrébb állsz a megbecsülés sorában és erősebb vagy minden téren, mint én, de rokonod vagyok, és nem szerviensed, akármilyen nehéz is ezt elfogadnod.

Álságos vádaskodás mindez. Győzködd csak saját magad, és mindenkit, aki beveszi ezt a sok maszlagot. Én hiszek igazamban és ismerem becsületes szándékaimat – és nem félek kiállni azokért, még akkor sem, ha nem feledem azt, amit az előbb Rólad, és vitathatatlan felettem állásodról írtam. Ha ezt a helyzetet és hozzáállást részemről elfogadni nem tudod, holott becsülnöd kellene, akkor valóban mindkettőnknek számolni kell majd a következményekkel. Neked nem kell félned, mert Melletted áll a személyes erőfölény és a harci tapasztalat, s nekem sem, mert mellettem áll az igazság és az Úr!

Nem kívánok viszályt a családban eme nehéz időkben, így eltekintek a polémiától a konklávé időszakára, annak végeztéig nem kívánok sem nagybecsű Személyedről, sem méltatott Személyeddel beszélni. Nem török Feletted pálcát, sem Éretted lándzsát – beszéljenek céljaidért tetteid. Mondanivalóm így is nyilvánvaló, mert az ékesszólás díját a hallgatás is elnyerheti.

Emmanuel

kriles 2011.05.03. 16:34:21

Emmanuel!

Minden szavam komolyan gondoltam, amit megmondtam azt megmondtam!
Ha csak egyetlen Carcosának is felnyitottam a szemét, az megér minden szenvedést, átkot, büntetést vagy bármit, amivel sújtanak vagy sújtani akarnak kijelentéseimért.
Hiszek igazamban, és eszem ágában sincs visszavonni, átfogalmazni vagy mellémagyarázni kijelentéseimet.

Örülök ugyanakkor, hogy a viszályt nem kívánod tovább szítani, és belátod, hogy a család érdekei azt diktálják, hogy hallgass! Hát legyen is így! Én viszont, pont a család érdekei miatt nem ígérhetek ilyet!

William

Vylhva Carcosa 2011.05.05. 15:55:10

Örülök, hogy sikerült megmenekülnie Paulinusnak az őt fenyegető veszély elől!
Remélem, Ibramel te is hasonlóan eredményes leszel a jósálmom ismeretében, és a segítséget nyújtó családtagoknak köszönhetően!

Emmanuel Carcosa 2011.05.10. 17:25:58

@Vylhva Carcosa: Kedves Húgom! Már csak kettőt kell aludni, és beérnek számításaim, hogy érdemes-e tennünk valamit a védelme érdekében, vagy magának kell megküzdenie a saját múltja démonaival, és mi Rigorellel és Niccolóval csak imádkozhatunk-e Érette.

Emmanuel

Vylhva Carcosa 2011.05.10. 17:43:04

Bizakodom, és köszönöm Emmanuel!

Paulinus Carcosa 2011.05.13. 19:50:09

Legyen meg az Úr akarata! Minden, ami történik velünk, előre elrendeltetett; hamis imákkal és tévelygő praktikákkal nem tudjátok befolyásolni az Ő hatalmas rendelését.

Emmanuel Carcosa 2011.05.13. 19:56:15

Családon belül nem nyitok teológiai kérdésekben vitát, így csak hálát adok szabadulásodért, Paulinus. Hallelujah!

Paulinus Carcosa 2011.05.13. 20:10:30

Áldott legyen az Úr, a Seregek Ura! Hőn és tántoríthatatlanul remélem, hogy szándékában áll rányitni a szemedet az Ő igazságára, és kivezetni téged az Ő egyfia alávaló gyilkosainak örökösei közül! Imáim veled vannak, Emmanuel rokon. Halleluja!

Santiago Carcosa 2011.05.22. 19:26:25

Vorvara és Rufio Carcosa, valamint Hrisztosz DiVega kisebb komplikációk után partra szállt Eaux-Mortes-ben.

Köszönet illeti az Urgell családot, amiért ennek érdekében rendelkezésünkre bocsátotta a Santa Cruz-t.

Santiago Carcosa

Santiago Carcosa 2011.05.22. 19:58:12

Leonor: köszönöm, hogy megfontoltad, amit írtam, és így arra kérlek, személyes bocsánatkérésedet Deodatának tolmácsold. Emellett magam is belátom, Milagros nagyasszony említésével túllőttem a célon, amiért egyelőre csak írásban, de alkalomadtán személyesen is bocsánatodat kérem.

Santiago

Emmanuel Carcosa 2011.05.23. 14:54:41

Kedves Rokonaim!

Sietek tájékoztatni valamennyiőtöket, hogy újsütetű kedves ismerősömnek, Rocamadour márkinak egészsége sajnálatosan megromlott, s kénytelen volt kérni Őfelségétől, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy teljesen elgyengült testét kúrálandó vidéki birtokaira vonuljon vissza, amely kérés végül kegyes fogadtatásra talált.

Szívemen viselve a márki sorsát, igyekeztem megkönnyíteni számára az önkéntes remeteséget, így - bár sanyarú anyagi helyzetemre való tekintettel csak nagyon szerény összegben, de - méltányos ajánlatot tettem címeire, tekintettel arra, hogy délvidéki birtokairól az azokkal járó kötelezettségeknek úgysem tudna eleget tenni. Felebaráti szeretet vezérelt a jótéteményre, így - mint most értesítettek - Őfelsége engedélyével egyezségünk megköttetett. (Eleinte még felmerült a márkiban, hogy Olgerome vikomt, a fia venné át helyét az udvarban, azonban - mily nehéz terhekkel sújtja a sátán Adonai vlasztottjait Jób óta is - kiderült, hogy ez a kórságos nyavalya örökletes lehet, mert a vikomton is kiütöttek jelei, így nem volt más választásom, mint rájuk erőltetni szinte a rám oly jellemző haszid lelkülettel segítségemet.)

Ez azonban azt jelenti, hogy míg a Királyi Tanács tagjaként még megtehettem, hogy hosszan távol tartózkodom az udvartól, mostantól "a királyi öltözéktár főintendánsaként" és "a király környezetének első nemesuraként" kötelességem lesz időm java részét az udvarban tölteni, így amint eldőltek a személyi kérdések, azonnal vissza kell térnem Paradysbe - kisebb Rennes-i kitérővel.

Kérem udvarbéli munkámhoz és az új rezidenciáink berendezéséhez is segítő javaslataitokat.

A vér örök!

Declan Carcosa 2011.05.23. 19:19:32

"Öltözéktár"? Az ruhát jelent, nem? Akkor pucérra az összes zsíros seggű nemesúrfit, és deresre velük! Aki nem tud ellenállni a foglároknak, az megérdemli! [öblös nevetés] Ha én egyszer eljutok abba a híres-neves Paradys-be, kuzinok!

Emmanuel Carcosa 2011.05.23. 19:32:26

Kedves Declan!

Örülök, hogy jó a kedved, és annak ellenére, hogy most a pucérra vetkőztetett nemesúrfik zsíros segge és a velük pajzánkodó foglárok képe mozgatta meg a fantáziádat (bár tudom, otthon könnyebb dolgod van, mert a kiltet csak fel kell hajtani), jelezném, hogy a tisztséggel járó pontos feladat a király ruhatárának naprakészen tartásával kapcsolatos tevékenység, amit lelkesen fogok intézni, bölcsen tékozolva a királyi kincstár aranyait beszállító hitsorosaim gazdagítására.

Leonor Carcosa 2011.05.25. 16:22:23

@Santiago Carcosa: Rendben van, Santiago, úgy lesz, ahogy kívánod. Örülök, hogy nem mentünk csinnbe a részeg beszólásom miatt, ami valóban nagy baromság volt a részemről. Amúgy meg én is kibaszottul hálás vagyok neked, amiért kihúztad Vorvara és Rufio seggét a szarból a hajótörésük után.

Vorvara Carcosa 2011.05.25. 16:38:50

Igen, köszi, Santiago; különösen az a momentum volt igen szép, amikor az összes tántorgó élőhalottat előparancsoltad a partra, ahol Emmanuel zsidó harcosai várták őket evezőlapátokkal felszerelve. Ezek a régi zsoltárok igazán vérpezsdítőek: "Megnövesztem Dávidnak hatalmát; fáklyát szerzek az én felkentemnek; ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig az Úr koronája ragyog." Ami később történt, a kalózok elhagyott rejtekhelyén, azt őszintén szólva nem igazán tudtam követni, ahhoz túl gyorsan daráltad azokat a falakból előbukkanó szellemeket. De mondom, határozottan szép volt.

Rigorel bácsi: Ne haragudj, de most, hogy megszabadultam ettől az idióta DiVegától, semmi kedvem több időt tölteni a közelében. Ha el kell csavarni a fejét, keress a feladatra valaki mást.

Belzador: Köszi szépen a mandragórákat! Nagyon cukik!

Vorvara Carcosa

Paulinus Carcosa 2011.05.25. 16:44:19

Megnyitotta az Úr az én pogányságban tévelygő drága húgom szemét, és szent énekeket csalt az ő ajkára!

Paulinus Carcosa 2011.05.25. 16:48:45

@Emmanuel Carcosa: "...Rocamadour márkinak egészsége sajnálatosan megromlott... Eleinte még felmerült a márkiban, hogy a fia venné át helyét az udvarban, azonban ... kiderült, hogy ez a kórságos nyavalya örökletes lehet, mert a vikomton is kiütöttek jelei..."

Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el!
Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé!
És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt!
Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményeit!
Vesszen ki az ő maradéka: a második nemzedékben töröltessék el a nevök!
Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetök is vesszen ki e földről!

Rigorel Carcosa 2011.05.25. 17:39:38

Foganatosítsam, fiaim? Rocamadour márki épp eléggé méltatlan viselkedést tanúsított hozzá irántunk, amikor vonakodott első felszólításra feladni egy olyan udvari hivatalt, amelyre egy vérbeli Carcosa alapos joggal, mentális és fizikai fakultásai teljes birtokában igényt formált.

Emmanuel Carcosa 2011.05.25. 18:47:09

Az ilyenek megítélésében mindig is a te véleményed a mérvadó, Rigorel bátyám, mint ahogy a Tiéd a felelősség is - én csak elfogadni tudom bölcsességedet. Megteszem magam is a szükséges intézkedéseket...

Rigorel Carcosa 2011.05.25. 19:33:49

A méltánytalanság megtörtént, a felelősséget tehát vállalom. Minél többet tudsz törleszteni világi módszerekkel, Emmanuel öcsém, annál kevesebb tennivalója marad a mágiámnak - vagyis annál pusztítóbb erővel fejti majd ki a hatását.

Paulinus Carcosa 2011.05.25. 19:37:15

És ha én is kivenném a részemet a méltó büntetésből? Doktor Bűnnek három arca tevékeny Paradysnek, a bűnök és az erkölcsi fertő gyalázatos városának közvetlen körzetében. Nem kerülne nagy fáradságomba akcióra utasítani őket.

Emmanuel Carcosa 2011.05.25. 19:38:01

Mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást :)

Rigorel Carcosa 2011.05.25. 19:39:45

@Paulinus Carcosa: Amennyiben tevékenységedet szigorúan összehangolod az Emmanuelével, és nem akadályozzátok, hanem segítitek egymást dicséretes buzgalmatokban, nem látom akadályát az együttműködésnek, Paulinus öcsém.

Paulinus Carcosa 2011.05.25. 19:45:22

Az igazság útját választottam, Uram; a te ítéleteid forognak előttem;
Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban;
Fordítsd el az én szemeimet, hogy ne lássanak hiábavalóságot; a te útadon éltess engem;
Hogy megfelelhessek az engem gyalázónak; hiszen bizodalmam van a te igédben!

Esperanza Carcosa 2011.05.25. 20:11:15

Illő és ékes tovaűzni, ha támad a vétek,
Járj csak a jó úton, bölcs az erénykövetés!
Züllöttek kéjének örülni, bizony, nem erényes,
Ám kimaradni se jó, tépjen a bűn keze bár.

Leonor Carcosa 2011.05.25. 20:39:14

@Vorvara Carcosa: "Rigorel bácsi: Ne haragudj, de most, hogy megszabadultam ettől az idióta DiVegától, semmi kedvem több időt tölteni a közelében. Ha el kell csavarni a fejét, keress a feladatra valaki mást."

Semmi baj, Vorvara, nem kell többet avval a fekete melákkal édelegned. (Bár kemény fiú, azt meg kell hagyni: Rufio azt írta nekem, hogy puszta kézzel tört ki egy vasalt tömlöcajtó mögül.) Mint a szeniorod, szívemen viselem a gondjaidat, és már ki is választottam számodra az ideális vőlegényt, akivel boldog egyetértésben élhettek a világ legfájintosabb lepratelepén.

Leonor Carcosa

Niccolo Carcosa 2011.05.28. 20:36:46

Salvete sodales,

én sem fogok Hrisztosszal enyelegni, de ennek ellenére bízzátok nyugodtan rám. Jeleztem de Mayerne doktornak, hogy azonnal vegye a kastély felé az irányt és hozza magával a műszereit is. A DiVega bőséges forrása az életerőnek és egészen biztosan nem fogja bánni, ha néhány kristályt feltöltünk az energiáival, hogy később másoknak lehessen velük segíteni, és higgyétek el nekem, a mandragórák pesztonkázása után Hrisztosz igazi felüdülés.

Santiago rokon, tudod amikor kuzinjaink könnyed hévvel bizonygatták, hogy egymagad obliterálni tudnád Dastardi katonáit, akkor némi szkepticizmussal fogadtam a dolgot. Most sem gondolom bölcs ötletnek, hogy egyedül állj ki ellenük, de azt hiszem Dastardi igen nagyot nézne, amikor látna téged kaszásként aratni a katonái sorát. Minden elismerésem.

Paulinus, hogy lásd, lelkemtől nem távoli az irénizmus: le vagyok nyűgözve, hogy milyen heves lángot gyújtottál a hugenotta szívekben. A Societas frank közösségén belül máris híreket hallottam szárnyra kapni valamiféle „eszelős eretnekről, aki önbíráskodva ártatlan frank polgárokat öl”, aki „maga a Sátán lehet fekete gúnyában, hisz több városban is látták pokoli köpönyegét lebegni a sápadt hold előtt, miközben velőtrázó kacajjal…” etc. a frátereknek hajlamos kicsit meglódulni a fantáziája, amikor a Sátánt kell ábrázolni és nyilvánvalóan nem értik nemes törekvésed.

Paradys igen nagy város – és egyre csak nő – csodálatosan elfér benne néhány Doktor Bűn, Paviano is oda pályázik, azt hiszem, nem kell tartanunk az unalomtól…

Paulinus Carcosa 2011.05.28. 21:29:55

Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos.

Ki elhívom napkeletről a sast, messze földről tanácsom férfiát; nemcsak szóltam, ki is viszem, elvégezem, meg is cselekszem!

Hallgassatok reám, kemény szívűek, akik távol vagytok az igazságtól!

Elhoztam igazságomat, nincs messze, és az én szabadításom sem késik, Sionban lészen szabadításom és Izráelben dicsőségem.

Niccolo Carcosa 2011.05.30. 16:48:38

@Paulinus Carcosa:
A ki titkon rágalmazza az ő felebarátját, elvesztem azt; a nagyralátót és a kevélyszívűt, azt el nem szenvedem.
Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem.
Nem lakozik az én házamban, a ki csalárdságot mível; a ki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim előtt.
Reggelenként elvesztem e földnek latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden gonosztevőt.

Amen

Örülök Paulinus, hogy többé-kevésbe közös nevezőn vagyunk, így engedj meg nekem két felebaráti tanácsot:

Tényleg lenyűgözően dús talajra lelt a devotio magva, amit elültettél a frank hugenották szívében, de ezt az országot eleget tépázta már vallásháború, nem lenne kívánatos újraszítani a lángokat.

Másrészt nem feltétlenül Rocamadour márki az, aki ellen ilyen elánnal kellene az Úr jogos haragját fordítani, ha ugyanabban a városban van Johannes Fulminator, ki mindeddig megtorolatlanul úszta meg családunk ellen elkövetett gaztetteit. Vagy te nem így látod?

A magam részéről ezt a prédát akarom kiterítve látni Paradysben, s igazán örülnék, ha Doktor Bűn, vagy A Doktor Bűn segítőm lenne ebben és nem ellenlábasom. Már kitaláltam egy egészen különleges cella intallációt Herr Fulminatornak és nagyon szeretném vendégül látni benne, aztán mikor már nyáladzó, halálért könyörgő roncs lesz belőle, átadhatjuk testét a tudománynak, koponyáját meg Humungus Fekete Tölgyének.

Amen.

Emmanuel Carcosa 2011.10.18. 13:31:55

Az ügyvezető zászlósúrnak.

A család érdekében végzett munkámat, azaz a pénzügyek irányítását, a bevételek biztossá és rendszeressé tételét, valamint a hiány csökkentésének feladatát eleddig örömmel és szívesen láttam el. Most azonban, hogy egészségem megrendült, és várhatóan hosszas lábadozásom ideje alatt nem tudnék ezen feladataimra olyan nagy és osztatlan figyelmet fordítani, mint aminőt az megérdemel és megkíván, kénytelen vagyok az általam áttekintett és a mai napig rendbe tett teljes gazdasági könyvelést, záróegyenleget és jelentést Neked, Rigorel, mint ügyvezető zászlósúrnak eljuttatni, azt kérve, hogy Konrád atyával, vagy más, általad választott személlyel az megvizsgáltatni és elfogadni szíveskedj, hogy azután megnevezhesd azt az alkalmas és méltó személyt, aki e feladatok végzését a továbbiakban is intézheti. Most, hogy a rendelkezésre álló kereskedelmi lehetőségeket működő rendszerbe foglaltam, ez már csak józan észt és elemi intelligenciát kíván, ráadásul van is olyan kuzin, aki bizonyos abban, hogy e feladatot nagy rendszerező képességgel tudja végezni, pontos feljegyzések készítésével.

Lábadozásom idején is olyan tisztelettel, mint azt követően,

Emmanuel

Rigorel Carcosa 2011.10.18. 13:46:21

Szolgálatkészséged dicséretes, Emmanuel öcsém. Mivel a család pénzügyeinek intézésében hagyományosan mindig az izraelita ág járt elöl, döntésem meghozatala előtt feltétlenül ki fogom kérni nagybecsű unokafivérem, Mordechai Carcosa, az outrémeri szenior véleményét.

Rigorel Carcosa

Mordechai Carcosa 2011.10.18. 14:26:08

Amennyiben drága fiam egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy a továbbiakban a tőle megszokott lelkiismeretességgel és állhatatossággal képviselje a család pénzügyi érdekeit, vagyok bátor az ügyvivő zászlósúr figyelmébe ajánlani elsőszülöttemet, Jezabelt. Készen áll az óhazába költözni, hogy személyesen vegye kézbe a központi ügyvitelt. Mivel azonban távozása igen meggyengítené családunk sokfelől veszélyeztetett pozíciót a Közel-Keleten, azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulnék Benjamin fivéremhez, hogy amennyiben a közjó érdekében le kell mondanom Jezabel leányom szolgálatairól, visszatérésekor hozzon magával néhány ifjabb rokont a levantei ágból tengerentúli bástyáink megerősítésére.

Mordechai Carcosa

Benjamin Carcosa 2011.10.18. 14:45:52

Hmmm, tessék? Persze, persze. Pavianót szívesen magam viszem, a derék pogányokra igazán ráfér már egy kis kulturálódás. És Furorét is, ha van hozzá kedve: ügyes kislány, nagyon ért a roston sütéshez és a flambírozáshoz. Arról már rég leszoktam, hogy Artemus fiammal bármiféle eszmecserét folytassak, mindig a hittel meg a hűséggel jön nekem, és közben elcsapja a gyomrát a sok vacak kajával, de őt is meg lehet kérdezni bátran, szépen fejlett kötelességtudata van.

Jó étvágyat kíván az ebédhez:
a ti Ben bácsitok

Furore Carcosa 2011.10.18. 15:03:06

Ha nem nagy gond, Ben bácsi, én inkább maradnék. Még csak most kezdek igazán berendezkedni a kuckómban, és elég sok a tennivaló. De beszélek majd a lányokkal a többi ágból, hátha akad közöttük vállalkozó szellemű.

Puszil:
Furore

Vorvara Carcosa 2011.10.18. 15:20:16

Leonor néném,

én nem akarok hülyeséget beszélni, a jegyzőkönyvnek is valahol már a harmadik oldalán elvesztettem a fonalat, neked szólok, aztán majd megmondod hogy legyen: egy kicsit már unom magam itt, a mandragórák is tűrik a szárazságot, osztán ott keleten hagyománya van ám a leprának.

Cupp mindenkinek:
V.

Leonor Carcosa 2011.10.18. 22:40:49

@Vorvara Carcosa: Eredj csak, ha akarsz, amint vége a zászlósúri választásnak. Megérdemelsz egy kis szórakozást, mielőtt férjhez adlak. Utána egy darabig úgyse lesz rá lehetőséged, míg be nem töröd a hites uradat. Mi azért még egyszer megvizitáljuk majd őt Humungusszal, hogy előkészítsük neked a terepet.

Leonor Carcosa

Evoryn Carcosa 2011.10.19. 15:50:40

Drágáim!

Amit Robert d'Eu gróf művel mostanában, az egyre bosszantóbb. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a körmére nézzünk. Minden normann kuzint szeretettel meghívok az ági tanácsba, hogy meghányhassuk-vethessük, mi a teendő.

Szeretettel csókol titeket:
Evoryn Carcosa

kriles 2011.10.20. 14:28:38

Drága Néném!

Ott leszek. Van mit megbeszélnünk, és nem csak d'Eu grófja ügyében.

Remélem, hogy Hellehild is jön?!

William

Hellehild Carcosa 2011.10.20. 20:55:25

Mind ott leszünk, William, méghozzá személyesen. Időtlen idők óta először Paulinus is.

-HH

Paulinus Carcosa 2011.10.21. 00:11:39

Akkor elméne Jósafát és az ő népe, hogy azoknak jószágait megzsákmányolják, és találának nálok temérdek gazdagságot és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztának rólok, oly sokat, hogy alig vihették el, és harmadnapig kapdosták a zsákmányt, mert felette sok vala.

Evoryn Carcosa 2011.10.21. 21:51:38

Drágáim!

Az ági tanácson úgy határoztunk, elsimítjuk ezt a csúnya félreértést d'Eu gróffal. Minek torzsalkodjunk egymással? Legyen végre béke és harmónia! Úgy döntöttünk, hogy nyilvános baráti látogatást teszünk nála, mi normann Carcosák, együtt mindannyian, s jó szándékunk és engedékenységünk jeléül felajánljuk neki Hellehild húgom kezét. Biztos vagyok benne, hogy örömmel fogadja majd a küldöttségünket: ilyen nagyvonalú békejobbot igazán nem utasíthat vissza anélkül, hogy súlyosan meg ne sértené a családunk méltóságát.

Mindenkit csókol:
Evoryn nénétek

Vylhva Carcosa 2011.10.21. 21:57:10

Ben bácsi, és Ibramel!

Én örömest mennék a dél-keleti vidékekre; úgyis arra húz a vérem.
Természetesen, nem egymagam döntök ebben, azonban szándékom kifejeztem.

Vylhva C.

Niccolo Carcosa 2011.10.21. 23:21:30

@Evoryn Carcosa: Mintha csak donna Julia Caligari bölcs szavait hallottam volna. Az évek alatt ő is nagy tapasztalatra tett szert abban, hogy éppenúgy osztozzék a kiházasított hölgyrokonok örömében, mint adott esetben a fiatalon özvegysorsra jutottak bánatában.

Szerencsés utat, remélem örömhírt jegyezhetek majd a krónikába d'Eu grófnál tett látogatásotok után.

A vér örök!

Niccoló

Marynyth 2011.10.22. 00:21:37

OUT

Niccoló, Te bizonyos vagy abban, hogy a marquise valóvan házasságra készül? A legtiszteletreméltóbb Auraluna és Evoryn nagyasszonyok stratégiai és taktikai képességeinek fényében nem lehet ez egy terv a tervben "tauriai" burka, mely a figyelmet elterelő trójai faló helyett inkább a szemet vakító, elmét tompító, vértforraló lakhedaimóni Helené, azaz jelen esetben paradysi Hellehild... ?

Niccolo Carcosa 2011.10.22. 00:47:03

@Marynyth: OUT
Én csak azt gondolom, hogy visszatértük után örömhírt jegyezhetek majd a krónikába.

Marynyth 2011.10.22. 00:55:21

OUT

Ja igen, Paulinus recitátumának beteljesedése Emmanuelnek és Jesabelnek is örömhír lenne, az bizonyos :)

Paulinus Carcosa 2011.10.22. 06:23:13

Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,
Mintegy pecsétet a te karodra;
Mert erős a szeretet, mint a halál,
Kemény, mint a sír a buzgó szerelem;
Lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2011.10.22. 12:58:45

Akkor Humungus készítheti a Fekete Tölgy egyik újabb ágát, vagy ez a normann ág házi trófeája lesz?

Evoryn Carcosa 2011.10.22. 13:26:52

@Alister: No de drágám! Csak nem gondolod, hogy _bántani_ akarjuk az unokahúgom vőlegényét? Vannak Carcosák, akik más, vérmesebb hagyományoknak hódolnak, de mi, normannok elkötelezett hívei vagyunk a tapintatnak és az udvariasságnak!

Csókol:
Evoryn Carcosa

Marynyth 2011.10.22. 14:20:41

szigorúan OUT:

Igen, a normann ági Carcosák híresek a tapintatukról és az udvariasságkról, a vérmesebb hagyományokat követő kuzinjaikkal szemben - nem is értem, miért érkezett úgy ki Humungus a szeretve tisztelt Auraluna néni kazamatájából, hogy minden vér - vagy mije is is van neki, ami az erezetében csordogál - kifutott az arcából, sőt, a lábából is... ...s hogy csak a szíve vad kalapálása bizonyította, hogy még él...

Marynyth 2012.01.22. 14:49:14

(Ezt a levelet privát küldeményként kapja a címzett)

Kedves Niccolò!

Kérésednek megfelelően itt küldöm a futár és postahálózat teljes szervezeti-szerkezeti áttekintését, hogy a saját titkos üzenetküldő hálózatod rejtjelezési technikáit ki tudd építeni terveid szerint.
Sajnos jelenleg még csak a tartományi központok, szabad városok és a jelentősebb kereskedelmi gócpontok, valamint a főváros között működik, de folyamatosan dolgozunk a továbbfejlesztésén, valamint a szentbirodalmi hitsorosaim már tevékenykednek annak érdekében, hogy névleg Hohenlohe herceg védelme alatt kiépítsük ugyanilyen hálózatunkat, és a nehezebb helyzetben lévő taljánföldi testvéreim ugyanezt teszik de Tassis herceg védnöksége mögött.

Természetesen a központosodó frank királyi hatalom megerősödése olyan érdek, ami átmeneti szövetségessé tesz néhány ellenlábast, így emögött érvényre juthat a mögöttes terv is: egy nemzeteken, országokon átívelő kereskedelmi és szállítóhálózat kiépítése, ami egyes kiskereskedőkkel szemben jobb helyzetet teremt a konzorciumunknak. Igyekeztem ebbe kisebbségi érdekeltként bevonni azokat, akiknek anyagi érdekei oly mértékben sérülnének, hogy valós hatalmukkal ártalmára lehetnének a konzorcium térnyerésének.

Külön kérlek, hogy a jól ismerten kiválóan működő suttogó propagandára kifejthető ráhatásoddal segítsd elő egyéb törekvéseimet is: szeretném példának okáért, ha a főurak és kiemelkedőbb nemesek, akik ha katolikusok, általában pont rended tagjai közül választanak gyóntatót, felismernék annak fontosságát és státuszbefolyásoló voltát, hogy mihamarabb és minél nagyobb mértékben tegyenek felajánlásokat annak az alapnak, amely az új királyi palota építését tűzte ki célul. Természetesen annak érdekében, hogy a felajánlási hullámot elindítsam, tettem anyagi támogatási ajánlatot több rokoncsaládnak és szövetségesnek, akik csatlakozásukkal gerjeszthetik e folyamatot, de sokat jelentene, hogyha rásegítenétek, hogy e nemes urak a mögöttes várható érdekeiket is jól felismerjék...

Most visszaadlak kedvenc tudományos elfoglaltságaidnak, s várom válaszod,

Emmanuel

Marynyth 2012.01.22. 14:53:11

(Ezt a levelet privát küldeményként kapja a címzett)

Kedves Vylhva!

Remélem, lábadozásod gyors lesz, s ennek érdekében küldöm neked ezt az írt, mely hatóanyagai okán bizonyára segít törődött tested regenerálni.

Gratulálok a prototípus éles használatban való gyors és hatásos teszteléséhez. Amint jobb egészségnek örvendesz és én is befejeztem a lyotardi új üzemem létesítésének munkálatait, leülhetünk megbeszélni a további hogyanokat és mikénteket ezzel kapcsolatban, azonban annak ügye bizonyos értelemben elsőséget élvez, hisz az általunk kiirtott férfiak özvegyei és árvái úgy élhetik csak túl a hajléktalanná és nincstelenné válást, és úgy dolgozhatják le a lakott ingatlanok bérleti díjait, ha munkát kapnak, s szeretnék erre jótétemény gyanánt lehetőséget biztosítani. Az új egyenruhákat, mik nem csak a Carcosa ezrednek, de minden reguláris haderőnek egyre nagyobb megbecsülést adó divathóbortként rendelnek az ezredtulajdonosok, ezek a szegény asszonyok és nagyobbacska gyermekek is tökéletesen el tudják készíteni kisebb betanítás után. Fontos lelkiismeretünk megnyugtatása – gondolom, te is így vagy ezzel. Az már csak további haszon, hogy ez lehetővé teszi nekem, hogy az általam indított divathóbort szellemében, de komolyabb anyagi ráfordítás nélkül újratervezzem és újrakészíttessem ezredem egyenruháit – századonkénti megbontásban.

Kívánom, tested is legyen oly épp, mint lelked és szellemed,

Emmanuel

Marynyth 2012.01.22. 15:00:21

(Ezt a levelet privát küldeményként kapja a címzett)

Kedves Declan!

Tudom, jobb írt elképzelni sem lehet lelked és tested gyógyítására, így küldöm eme hordócskát Neked. Sajnos nem tudtam, melyik is a kedvenced, így fogadd el kérlek ezt, amely nekem leginkább megnyerte tetszésem: a Robbie Dhu forrásának felhasználásával készül ez az Élet Vize.

Jobbulást,

Emmanuel

Marynyth 2012.01.22. 15:26:19

(Ezt a levelet privát küldeményként kapja a címzett)

Kedves Humungus!

Megindítottam a gyiloklián-telep és a magánbörtön mellett a többi veszélyes "haszonnövény" termesztéséhez szükséges telepek kialakítását. Valószínű, hogy ez egy sokkal nagyobb település kiépüléséhez vezet, mint amit eleinte terveztünk Khunt határába, de már megkezdtem ennek a településnek a legitimizálását, és mindent megteszek, hogy megítéltetését ne vonja kétségbe se Lamont se Aubes.

Emmanuel

Humungus Carcosa 2012.01.22. 15:59:02

@Marynyth: (szintén privát)

Emmanuel kuzin!

Fában és egyéb organikus építőanyagban nem fogsz hiányt szenvedni. Csak szólj mire van még szükséged. A település mérete nem számít amíg a lakók számára tilalmas marad az erdőben kóborlás.

Telepítek a határmezsgyére 10-15 hektárnyi szabadon kivágható erdőt 15-20 méteres fákkal a kezdetekhez. Ameddig együttműködésünk gyümölcsöző marad, az ottani faültetvények minden évben 5x-ös sebességgel fognak nőni.

A börtöntelep munkálataiba kérlek vedd magad mellé Rufio öcsémet segítőként. Neki nagy gyakorlata van az eltévelyedett lelkek pásztorálásában.

Humungus

Marynyth 2012.01.22. 16:02:29

(Ezt a levelet privát küldeményként kapja a címzett)

Pásztor!

Mindent szavaid szerint teszek, és bevonom Rufiót, miként több ifjú családtagot is tervezek más ügyekbe bevonni. Már meg is kezdtem a Vele való egyeztetést.

Emmanuel

Niccolo Carcosa 2012.01.23. 08:07:06

(privátban küldött válasz)

Emmanuel kuzinom,

Grazie mille. Bár bevallásod szerint a postahálózat nem teljesen kiépített, biztosíthatlak, hogy így is hatalmas segítséget jelent számomra. A Societason belül megvannak a saját, jószerével korrumpálhatatlan kommunikációs metódusaink, de méltánytalanul zaklatott és meg nem értett tudós társaimmal való bőséges levélváltásomat nagymértékben megkönnyít, ha jól lekövethető médiumon keresztül társaloghatok velük.

Ami a taljánföldi expanziót illeti: egészen bizonyosan számíthatsz ebben a Caligari rokonok lelkes pártfogolására, engedelmeddel eléjük tárnám az ügyet, és megkérném Luciano kuzinomat, hogy egyeztessen veled. Az ebben rejlő kereskedelmi, logisztikai lehetőségek minden bizonnyal fel fogják kelteni az érdeklődésüket, és hathatós támogatást tudnak majd neked nyújtani.

A befektetői ráhatásokkal kapcsolatban: mivel a Societason belül a világ felé mutatott Curia és a belső Metacongregatio is bejelentette kinevezésemet a paradysi Kollégium élére, így egészen nyugodtan meg tudom ígérni neked, hogy eljut a megfelelő fülekbe a „tanács”, s amely nemes nem is részesedik rendszeresen a bűnbánat szentségében, az általában hallgat a háziorvosára vagy a személyes asztrológusára. Számíthatsz mindkét irányból jövő támogatásomra.

A vér örök!

Niccolò

Niccolo Carcosa 2012.01.23. 08:10:29

(privát küldeményként)

Ibramel kuzinom,

Jó hírem van: telephelyeinkről vízre bocsátottuk az első Leviatán tesztmodelleket, kipróbálásra készen várnak.

E helyütt szeretném jelezni: az alapanyagokat jórészt Khunt erdeiből szereztük be, ahonnan már így is akadozó és bizonytalan volt az ellátás, tekintettel arra, hogy Humungus tartományát milyen atrocitások érték, érik.

Jómagam is mindent meg fogok tenni – ahogyan eddig is –, hogy a Kertész uradalma minél előbb stabilizálódjon, és újra fel tudjuk használni a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. Erről többször beszéltem már Emmanuellel is, neki is megvannak a maga iparosító szándékai, tudós testvéreim a Szent Beteshdában pedig már szinte az összes szükséges formulát kidolgozták, amik alapján új termeléseket lehetne elindítani, más jövedelmező matériákat, fogyasztói árucikkeket, illetve hadigépeket állíthatnánk elő; a Leviatánokról nem is beszélve.

Én személy szerint nagyon örülnék, ha Te akár csak „befektetőként” részt vállalnál ezeknek a manufaktúráknak a kiépítésében – hogy a levantei „tőke” se maradjon ki –, vagy akár bármilyen egyéb módon előre tudnád mozdítani Khunt ügyét.

A vér örök!
Niccolò

Niccolo Carcosa 2012.01.23. 08:12:55

(privát küldeményként)

Humungus és Emmanuel kuzinok,

Legelőször is azzal kezdeném, hogy megköszönöm Humungus azt a támogatást, és ellátást, amit eddig kaptam a tartományodból, igen gyümölcsöző kísérleteket hajtottunk vele végre.

Három tudós testvéremet hosszabb ottlétre szeretném a tartományodban hagyni, tisztelettel kérnélek, hogy biztosíts nekik szállást, ellátást. Tartózkodásuk oka, hogy az Emmanuellel egyeztetett iniciatívákhoz adjanak szakismeretet, nem tudom, hogy ő megkeresett-e már téged ezzel kapcsolatban, de gyanítom igen.

Elküldtem nektek azon fejlesztések listáját, amik a khunti flórára alapozható új termelések megnyitását tehetnék lehetővé. Ezekhez telephelyeket kell létesíteni, de ehhez már Emmanuel ért igazán, illetve a te belátásodra van bízva Humungus. Én továbbra is örömmel biztosítom a Szent Beteshda által nyújtott kutatási és fejlesztési lehetőségeket.

Emmanuel, ezt főleg neked mondom: a legcélravezetőbb az volna, ha helyben is fel tudnánk állítani egy labort. Ehhez én tudok megfelelő felszerelést biztosítani, de a létesítmény kiépítését inkább rád bíznám, illetve tisztelettel kérném hozzá Humungus hozzájárulását.

Remélem a továbbiakban is termékenyen együtt tudunk működni a család nagyobb érdekét szolgálva.

A vér örök!
Niccolò

Emmanuel Carcosa 2012.01.23. 11:54:56

(Ezt a levelet privát küldeményként kapja a címzett)

Kedves Niccolò!

A telepek kiépítéséhez hozzákezdtünk, és dolgozunk azon, hogy Humungus, mint a khunti királyi erdő főfelügyelője, ura legyen annak a településnek, amelyet ki kívánunk építeni akár mezővárosi szintig is...

Emmanuel

Humungus Carcosa 2012.01.23. 19:25:02

(privát levél Niccolónak és Emmanuelnek)

Niccoló kuzin!

Ha nem sértelek meg használj egy kicsit több olyan szót a leveleidben amit én is megértek. Ugyan Loxi, a driádjaim vezetője némiképp jártas a holt nyelvekben (még némelyik élőben is) de kellemetlen minden alkalommal, mikor írsz magamhoz rendelnem, mert megfájdul a szemem a syndathil-bíbor testfestékeitől.
Remélem nem sértelek meg kérésemmel.

Természetesen az erdő erőforrásai a rendelkezésetekre állnak, de a tündekirályokkal kötött megállapodásban benne foglaltatott, hogy állandó épületet nem emelhetünk a tartományban - ami bevallom kedvemre való szabály - így a termeléshez és kutatáshoz elengedhetetlenül szükséges épületek sorát a tervezett településen kell kialakítanotok. Hacsak valamilyen módon nem tudtok házakat röptetni a fák fölött, amelyekre a tilalom természetesen nem vonatkozik.
Kutatóidat szívesen látom és készséggel gondoskodok sértetlenségükről az erdőben, de lehetőleg olyanokat küldj, akik bírják a sátorozással járó zord körülményeket. Nincs kedvem reumás vénembereket áztatni a Vénusztavakban.

A küldött listán szereplő termések beszerzéséről már gondoskodtam,a ritkábbak lelőhelyeit meg fogom jelölni a kutatóidnak.

Humungus

Vylhva Carcosa 2012.01.23. 22:52:12

Drága Emmanuel!

Köszönöm a törődésedet, és a jókívánságodat!
Annyi sebesülést szenvedtem az utóbbi időkben, hogy úgy érzem, sosem gyógyulok meg - mintha megöregedtem volna.
Azt hittem, kirándulásnak tudhatom be a Khunti látogatásunkat, de felfrissülés és pihenés helyett megint súlyos testi gyötrelem ért. Azonban azt kell mondjam, most megérte. Ez alkalommal, a próba sikeressége okán, könnyebben viselem a fájdalmat és a gyógyulás tortúráját.

Ahogy gyógyulásom, és a te időd engedi, megbeszéljük a továbbiakat.

Vylhva C.
süti beállítások módosítása