Artemus a család levantei ágából származik. Édesapja a joviális Benjamin Carcosa, a nagy mesélő és világcsavargó, aki – született epikureus lévén – utazásai közben sohasem veti meg az élet által kínált örömöket, így például a szép nők társaságát. A Penge egy pajzán hidzsázi mulatság gyümölcse, amelyre Dzsidda közelében került sor, egy sivatagi sejk fényűző sátrában. Az egyik egzotikus szépség itt azzal vonta magára Ben bácsi kitüntető figyelmét, hogy ellejtette előtte a hétfátyoltáncot, ám az arcát takaró fátyoltól semmilyen körülmények között nem volt hajlandó megválni. Másnapra aztán nyoma veszett; a jeles alkalomra összetoborzott többi hölgy éppúgy nem tudott róla semmi közelebbit, mint az ünnepséget rendező eunuch, akit e mulasztásáért a sejk halálra korbácsoltatott. Öt évvel később – továbbra is elfátyolozott arccal – egy karavánszerájban váratlanul betoppant Benjamin Carcosához, és gondjaira bízta a nászukból született kisfiút. Nyilvánvaló volt, hogy szándékosan esett teherbe tőle, aminthogy az is, hogy több közönséges asszonynál, valószínűleg a füst nélküli tűz népéből való. Erről igen nehéz megbizonyosodni, mivel Artemus szinte semmire nem emlékszik élete első öt esztendejéből.

Benjamin Carcosa számos kiváló jellemvonása között a felelősségtudat aránylag kevéssé hangsúlyos, mégis becsülettel megpróbálta fölnevelni kisfiát. Az élet veszedelmeinek sokféle neme ellen felvértezendő, szerette volna kiokítani őt a saját hivatására, e téren azonban csalódás érte. Nem mintha Artemus nem bizonyult volna kiemelkedő tehetségű orgyilkosnak – de teljesen más oldalról közelíti meg a szakmát, mint az életvidám atya. Például imád saját kezűleg ölni, amit Ben bácsi primitív és fantáziátlan módszernek tekint. Továbbá természetes alakváltó (emiatt az apja kissé féltékeny rá), ám nem tudja irányítani e képességét (emiatt meg kissé lenézi). Apa és fia között csakhamar súrlódások támadtak, s mióta egy parázs veszekedést követően különváltak, egyikük sem keresi a másik társaságát.

Artemus Carcosa daliás fiatalember, külseje azonban a nap járásához igazodva változik. Éjfélkor ébenfekete bőrű, göndör hajjal és negroid vonásokkal; délben tejfölszőke, kék szemű árja; a köztes napszakokban pedig fokozatos átmenet zajlik a két véglet között. A folyamatot képtelen befolyásolni, az álcázást és a megtévesztést azonban így is rendkívül megkönnyíti: első pillantásra egyáltalán nem tűnik szembe rajta, hogy alapvető vonásai mindig ugyanazok maradnak.

Éjjel és nappal

Kiegészítő nevét a Penge onnan kapta, hogy már-már természetfölötti affinitása van mindenféle szúró-vágó fegyverhez; úgy bánik velük, mintha a markába termettek volna. Hasonlóképpen kötődik a kiontott vérhez is, mellyel válogatott vajákos praktikákat űz ellenségei romlására és rokonai épülésére. Személyiségében az apjával ellentétes jegyek dominálnak: szűkszavú, befelé forduló, fatalista, aszkéta hajlamú és rendkívül erős a kötelességtudata. Kevés számú kisgyermekkori emléke közül a legfontosabb, hogy édesanyja igaz muszlimnak nevelte. Hitében felnőtt fővel is rendületlenül megmaradt, a vallási előírásokat aggályosan betartja.

Artemus Carcosát éveken keresztül viharos szerelmi viszony fűzte egy rivális arisztokrata család sarjához, Artemis DiVegához, akivel Líbiában találkozott. Kapcsolatukat sohasem szentesítették, ám Artemis ikreket szült neki, egy kisfiút és egy kislányt, akik már igen korán tanújelét adták, hogy egészen rendkívüli képességek szunnyadnak bennük. A kilátások mindkét szülőt aggasztották: kötődtek ugyan egymáshoz, a családjukhoz azonban még inkább, s egyikük sem szívesen gondolt bele, milyen következményekkel járna, ha a két vérvonal egyesüléséből született gyermekek akár az egyikhez, akár a másikhoz csatlakozva fölborítanák a Carcosák és a DiVegák évszázados erőegyensúlyát. Artemis DiVega végül azt javasolta, osszák meg az ikreket a két család között. Artemus döbbenten kérdezett vissza, hogy komolyan gondolja-e ezt a szörnyű kegyetlenséget, Artemis pedig igennel válaszolt. A Penge erre megindultan letérdelt, hogy imában kérje Allah bocsánatát, majd kardot rántott és keresztben kettévágta mindkét gyermeket, nem csupán az ő életüknek vetve véget ezzel, hanem szüleik tragikus szerelmének is.

Megjegyzés: Artemus a kettős természetű antihős archetípusa, az irodalmi példáknál egy árnyalattal sötétebbre véve: az ő esetében Dr. Jekyll semmivel sem jobb Mr. Hyde-nál, vagy Harvey Dent arcának ép fele a torznál. Külső megjelenítéséhez ezenkívül inspirációval szolgált az asszaszinok történelmi legendája, személyiségéhez pedig Anton Chigurh alakja a Coen testvérek Nem vénnek való vidék c. filmjéből.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.