Döme az éhes sziget
(Hangulatzenéért kattints ide.)

Családfánk szeretett és soha nem felejtő levelei – avagy Fivéreim és Nővéreim!

Úgy érzem, sikerült eredményeket elérnünk Khunt erdejében. A Fekete Bandától elhódított birtokunk kialakítása nagy erőkkel halad tovább; ezúton szeretnék nektek hírt adni a legfrissebb fejleményekről.

William említette a beszámolójában, hogy Volontur országában egy igen hasznos és érdekes élőlényre bukkantam – egy tendrikulosra. Derék kuzinom nem sok érdeklődést mutat a természet titkai iránt, így nem ismerte föl az igazi értékét. A tendrikulosok növényi életformák, melyek lassan araszolva közlekednek a mocsarak iszapjában, és mindent felfalnak, ami az útjukba kerül. Sok ilyen lényt találtunk az alkonytündék területén, de mind a pánikszerű menekülés jeleit mutatta. Avatatlan szem persze ezt nemigen veszi észre, hiszen a sebességük még a fejvesztett pánik állapotában is legfeljebb havonta pár araszra rúg. Félelmük tárgya legöregebb fajtársuk volt, aki valamennyiüknél nagyobb, gyorsabb, erősebb és falánkabb – egy tendrikulos matuzsálem, vagy ha kissé költőibben akarunk fogalmazni, egy éhes sziget. A többiek már valószínűleg évek – ha ugyan nem évtizedek – óta menekültek előle. Ezt a hatalmasra hízott példányt mutattam meg Williamnek, őt azonban nem hozta lázba a dolog. Figyelmét sokkal jobban lekötötték a helyi szúnyogok és piócák.

Később Volonturral sajnos nekem kellett tárgyalnom, mivel William a forrásvíztől igen különösen kezdett viselkedni. Eddig még nem volt alkalmam megfigyelni kedves kuzinom személyiségének ezt az oldalát – de ezt most nem részletezném, nehogy kínos legyen számára. Az alkonytündék királya rendkívül praktikus gondolkodású uralkodó. A tárgyalás során megegyeztem vele, hogy elismeri a Carcosa család birtokjogát új khunti tartományunkban. Egyáltalán nem aggódott a szomszédságunk miatt, és biztosított róla, hogy bárkit szívesen lát közülünk az országában, a biztonságáról azonban ki-ki maga tartozik gondoskodni. Nem felejtettem el belefoglalni az egyezségbe, hogy amennyiben engedélyt ad rá, magammal vinném a legnagyobb tendrikulost. Meglepő módon még örült is neki. Utólag belegondolva persze rájöttem, hogy a matuzsálemnek nyilván az étvágya is arányban áll a termetével, s az alkonytündék mércéjével mérve nem telik sok időbe, hogy az egész erdőt mindenestül befalja maga körül. Szerencsére nekem már kész tervem volt a nehézségek kiküszöbölésére.

Egy-két hét múlva – miután William végre kipihente fáradalmait – visszatértünk az alkonytündék mocsarába új barátunkért, akit az egyszerűség kedvéért Dömének neveztem el. A legnagyobb gondot az jelentette, hogyan bírjuk mozgásra. Egyértelmű volt, hogy erőszakkal semmire sem megyünk, így hát cselhez folyamodtunk. Döme szinte minden szerves anyagot felfalt a környezetében, már csak az iszapot szürcsölgette hatalmas száján át, hogy kiszűrje belőle az apró ázalagokat. Föltételeztem, hogy nagyon éhes lehet, ezért úgy jártunk el vele, ahogy a mesékben a parasztok a makacs szamarakkal: répát kötöttünk az orra elé. A répát jelen esetben tizenkét gyapjas bölény jelentette, amelyeket Voniktól béreltünk, és hevenyészve módosított vontatóhámmal befogtuk őket Döme elé: ilyenformán egyszerre töltötték be a csalétek és az igaerő szerepét, hogy a vén tendrikulost gyorsabb mozgásra ösztökéljék. Várakozásunkban nem kellett csalódnunk, Döme figyelmét valóban felkeltették az étvágygerjesztő falatok, s az egész ingovány beleremegett, amikor felszedelőzködött ormótlan tömegével; a megfelelő irányba terelése azonban még némi problémát jelentett. Ezért volt szükség Williamre, hogy különleges bűbájaival megrendszabályozza a türelmetlen és nehéz természetű aggastyánt. Ezek olyan jól beváltak, hogy a továbbiakban magára is hagyhattuk jámbor igásjószágainkat, és kényelmesen áttelepedhettünk a hátára.

Döme új tava
(Hangulatzenéért kattints ide.)

A gyalog mindössze pár órás út végül több napig tartott, mivel Döméről kiderült, hogy akármennyire noszogatjuk, nem a sebességéről híres. Gyakran kellett megállnunk erőt gyűjteni, képességeinket igencsak próbára tette a rakoncátlan sziget. Utunk során jó tíz-tizenöt lábnyi sávban teljesen letaroltuk az erdőt, mivel Döme nem mulasztott el mindent fölzabálni, amit maga alá gyűrt. Addigra Santiago kuzin is elkészült az új barátunk számára tervezett lakóhellyel. Nagy mennyiségű bomló szerves anyagot gyűjtve össze egy frissen ásott medencében, komposztáló mágiájával egy kisebb tónak is beillő emésztővermet hozott létre, amely minimális utántöltéssel folyamatosan megújítja magát. Döme, mikor végre sikerült elvezetnünk idáig, elégedetten terült el a bűzölgő rothadásban. Az utazás izgalmai meg a jóllakottság annyira kifárasztották, hogy azonnal elszunnyadt, és valószínűleg nem is fog felébredni néhány hónapig.

Ez azonban csak az egyik része volt a tervemnek. Dömének központi szerepet szánok a birtok védelmében. Khunt erdejében nagy bőségben tenyészik a gyiloklián, amely nem csupán igen veszedelmes növény, hanem a mágiámra is szerfölött fogékony, így könnyen elő tudom segíteni növekedését és terjeszkedését. Az ötletet Volontur tartománya adta: ott a helyi növényzet úgy van kialakítva, hogy a betévedő tudatlanokat minél nagyobb veszedelembe terelje, és minden ösvény a pusztulásba visz. Múltkori látogatásunk alkalmával szerencsére idejében észrevettem ezt, és Williammel rögvest letértünk a járt utakról. Most azon fáradozok, hogy én is ilyen útvesztőt építsek ki a birtokon; az ösvények többsége egyenest Döme tavához vezeti a hívatlan betolakodókat, ahol aztán annak rendje-módja szerint halálukat lelik.

Ezenfelül örömmel tudatom minden családtaggal, hogy Evoryn nénénk elégedetten elfoglalta a számára előkészített szálláshelyet, egy kisebb barlangrendszert a vén fák gyökerei és a pogány sírhalmok alatt. Az erdőből elképesztő sokaságú pókot szólított magához, a szemmel alig láthatóktól a borjú nagyságúakig; xaarxiak is vannak közöttük szép számmal, de a többséget nem ők alkotják, a mi repertoárunk tehát szélesebb a Talildorénál. A hálószövő és csapdaásó fajták már neki is láttak, hogy Evoryn utasításai szerint védőzónát építsenek ki a határainkon, összhangban az én gyilokliánjaimmal. Nénénk ezenkívül munkára fogta a szárnyanyesett tündér rabszolgákat is. Jó lenne valamilyen módon gyarapítani a számukat, mert hamarosan a kontinens legjobb minőségű selymét fogják szőni, amivel nagyban javíthatjuk családunk anyagi helyzetét.

Emellett számos további erőforrást fedeztünk fel, amelyeket a későbbiekben szintén kiaknázhatunk, egyelőre azonban nem kívánjuk elaprózni magunkat, és figyelmünket az aktuális feladatokra összpontosítjuk.

Következő (fa)leveléig mindenkinek gyökérmély tiszteletét küldi kuzinotok:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.